Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-10-25 / 86. szám

Szatniár, 1911. október 25. SZATMA R-\r É AT E T I 2-ík oldal. Gondolt egyet hát Mária asszony és otthagyta szelidjtermészetü férje-urát. Három esztendeig éltek külön, amikor megint gondolt egyet Mári « — ebből nem kell azt gondolni, hogy minden három évben gondolt csak egyet—és visisatért a fiatat hitestársához, mert megunta az élet fáradalmait egyedül legyőzni. Az elhatározást tett kővette; visszaköltözött közös hajlékukba_ Későb azonban, amint kiderült nem valami jó­szándék vexérelte vissza. Egy este amikor az ura a diványon szunyókált, fogott egy fazék forró vizet, és leöntötte a szépeket álmodó fér­jét. amitől az életveszélyes sebeket kapott. A menyecske, eme merész tette után altünt a fa­luból. — A biró balesete. Nem nagyon szeretik a bírókat Tiszabecsen. A magukéra sem néznek valami jó szemmel, de a szomszéd községek bíróit tettleg inzultálják. A milotai biró nem sejten ebből semmit és Tiszabecsen utazott keresztül a napokban. Három tbzabecsi legény lefogta az utcán és alaposan elverték. Az elősiető emberek szabadították ki a bírót a dühös legények keze közül. — Hirdetmény. Értesítem a város t. adózó közönségét, hogy az 1811 évre kivetett országos betegápolási pótadó, továbbá a hadmeDteségi és fegyverado dij kivetési lajstromok folyó év ok­tóber hó 22-töl 30-ig a városi adóhivatal hiva­talos helyiségében közszemlére tétetnek, ahol azt a hivatalos »órák alatt mindenki megtekintheti s az esetleg sérelmes kivetés ellen a törvényes határidő alatt felebczéssel élhet. Városi adó­hivatal. Szatmán-Németi 1911 okt. 17. Nagy János főnök. — Országos vásárok vármegyénkben, no­vember 2 án Erdődön; 3-án Magyarberkeszen; 6. án N.-Károlybsn ; 7.-én Aranyosmegyesen és Krasznabálteken 8. án Nagysomkuton: 10.-én Erdőszádán: 13 án Nagybányán; 14.-én Sza- moskrassón. — Az apácák kerülője. Az irgalmas nővé­rek szőllőjét kóstolgatta Oláh János. De nem mustvásárló szándékkal, hanem sportból tépdeste az ízes fürtöket, A kerülő azonban tettenórte és zálogot követelt tőle. Oiáh zavarba jött, s a két lábára bízta, hogy zavarából kimenekedjen. De megjárta. Az irgalmas nénik csősze irgalmatlanul belelőtt a sza'adó lábaiba s most szegény Oláh a közkórházban várja, mikor heveri ki azt a két- három fürtöt amit a nővérek szőlőjében elfogyasz­tott. Verbcczy-utca 15. szám alatt egv bolthelyiség raktárral november 1-iöB kiadó. Értekezni lehet: BOTOS Ad Ö 1 t könyvkereskedésében. Eladó Parmin-alma mmázsánként .. .. 28 korona Jon.ilhán-a!ma mmázsánként. .. 86 korona Szatmár, Bercsényi-u. 11. szára fjzőlő-oltVányok s Szőlővesszók és Gteditschta (éló kerítésnek alkalmas) csemeték beszerzésére legme­legebben ajánljuk a legjobb hírnévnek örvendő Szűcs Sándor Fia szöiőtelepéí BIHARDIÓSZEGEN. Ha a saját érdekét tartja szem elótt, úgy ne vogyen addig oltványt vagy vesszőt, mig a fenti cég nagy képes árjngyzékét nem kérte, ingyen és bérmentve. Ezen árjegyzék minden ssólő-bir- tokost érdekel hasznos tartalmánál fogva. Olcsó és pontos kiszolgálás. Számtaiau elismerő levél A tisztelt érdeklődők a telep metekin- tésére szivesen láttatnak Elég r használt 2 szoba bútor ans, megvételre kerestetik. — * Cim a kiadóhivatalban. Felhívás! Tisztelettel felhívom a hölgykö­zönség szives figyelmét arra, hogy ás*pái!-uifca SS. ssám alatt angol-, francia*szabászat!-, Tarró“, kézimunka-, rajz*tanintézetet és női divattermet nyitottam.. \ Tanítványaim könnyű és a leg­újabb módszerrel lapulnák. Tanintézetemben a tanítványok saját magoknak készíthetik ruháikat. Jelentkezni lehet a heira- fásokra mindennap d. e. 9— 12-ig és d. u. 2—5-ig. Tanitási-dij 20 K. Legnagyobb nyeremény 600,000 Márka Ä nyereményért az állam felelős Sateirencse-jeientés. I Varróleányok jó fizetéssel felvétetnek A nagyérdemű hölgyközönség szives pártfogását kérve, maradok kiváló tiszteletid Kende Gizella szabászati tanítónő. Rákóezi-u. 26., Fogarasi-palota Lővv Lajosné Női-divat üzletébe megérkeztek a legújabb párizsi őszi és téli modell kalapok, n e lyek a legszolidabb árakban álla­nak a t. hölgyek rendelkezésére, miről egy látogatás által a t. hölgy- közönség meggyőződést szerezhet |lővy Lajosné női kalaptermébepj Alkalmi vétel folytán m alábbi felsorol! cikkek meglepő olcsó árakban kerülnek eladásra •— miáltal a szives érdeklődők kevés pénzért a legjobb és a legdivatosabb árukat vásárolhatják, mii feltüntetett olcsó --------------áraim is igazolják — I. minőségű vászon ....... frt 6-75 An gol sefirdivat-minta..... „ —.40 Ág y-készletek —.................... „ 4-50 Pa planok .............................. „ 4,— Fü ggönyök.................................... „ 3 50 Zs ebkendő azsur szegély ... „ 1.—­Kész-áru osztály: Gyermek-ruhák, kabátok, kötények, női-alják, blouzok, alsöszoknyák, ingek, ernyők, haris­nyák, koszorúk, fátyoiok és divat ridikülök. r ik Felsőkereskedelmit végzett fiatal ember irodai alkalmazást keres. Cim :: :: a kiadóhivatalban :: Meghívás a nyeremény-kiállításra, mit Hamburg városa által garantirozott ■■ nagy sorsjáték rendez, melyben »» 9 millió 841.4T6 Márka okvetlenül nyerésre kerül. A főnyeremények ezen sorsjátéknál a kö vetkezők : a lehető legnagyobb nyeremény szerencsés esetben 600,000 márka Főnyeremények : >> n w I Nyeremények : á 560,000 márka „ 550,000 „ 540,000 ,, 530,000 „ 520,000 „ 515.000 „ 510,000 „ 305,000 „ 303,000 „ 302,000 n )) n n 3) á 300,000 márka „ 200,000 „ 100,000 „ 60,000 „ 50,000 „ 45,000 „ 40,000 „ 30,000 „ 20,000 „ 15,000 „ 10,000 Az egérz sor-játékban, mely 7 osztály­ból áll 100,000 sorsjegy játszik, melyek kö­zöl 48,400 nyeremény és 8 nagy jutalom lesz kisorsolva, atudy szám körülbelül az összes sorsjegyek feiet képezi és iyy min­den második sorsjegy nyer. A lehető legnagyobb ry remény sze- retic-es esetben, az első os/í.-.iyban 50,000 mely a heiedikben pedig 600,000 markára emelkedik. Az eredeti sorsjegyek hív. árai az I-ső osztályra egy egész sorsjegy 6 márka azaz 7 kor. egy fel „ 3 „ „ 3-50 ., egynegyed „ 1 50 „ „ 175,, A következő osztályokra való befize­tések valamint a pontos uyereményjegyzék, a hivatalból kiadott és a varos cuuerevel ellátott játékterve?.étből tudhat» k meg, ame­lyet kívánatra ingyen és bérmentve előre beküldők Mindenki, aki részt vesz a sorsjátékban, » burás megtörténte után azonnal, minden felszó itás nélkül !-ap egy hivatalos jegy­zékül. A ny>*teménypénzeket én fizetem ki és küldöm el a legnagyobb pontossággal és b-gti gyobb íiioktartas mellett. A közeledd húzás mi U a megbízáso­kat azonnal, vagy legkésőbb november 1-ig a legnagyobb bizalommal az alanti címre kell beküldeni : Sámuel Hecksher sanr., bankház HAMBURG 36. Itt elvágandó Megrendelő levél : No. 1141. Sámuel Heckschsr senr., bankház Mamburg 36. Küldjön nekem : egesz sorsjegyet á 6 márka (5 — K.) fél „ A3,, (3-50 K.) negyed „ a 150 „ (1.75 K.) Cim ............................................................. A pénzt postautalványon küldöm \ a nem A pénzt utánvételezze ! megfelelő A pénzt mellékelem ) törlendő Ejt- Méhészek. Mielőtt mézüket vagy viaszukat eladnák, kér­jenek tőlünk saját érdekükben okvetlenül ár­ajánlatot. Méhész eszközöket is szállítunk | és mézpergetőink, rnülép-préseink, viaszoivasz- tóink, kaptáraink I-ső rendű gyártmányok. Garantált tiszta miüép és sima szélű. Hanne- mann rács. Kérjen ingyen naptárt ! Szentiö- rinczi méhészet, Budapest, V., Zaltán-u íl/v. Kötőgépek! 63 Újdonság, ház!nrtási és ipari célokra. Ké­nyelmes részletfizetésre is kapható. mt- KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET 1 TANITáS BUDAPES i EN INGYEN 1 Feg! József Lajos és Társa műgépész :: BUDAPEST, Jozsef-körut 42. :: r>'7& /;y\ ,-/a.O\X Ti

Next

/
Thumbnails
Contents