Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)
1911-10-18 / 84. szám
Szatmár, 1911. október 18. SZÁTMA R-V ft M ÉTI, S-ik oldal. zajra a jegyző kiszaladt az udvarra, ahol Szabóval találkozott. János gazda torkon ragadta a nótáriust és fojtogatni kezdte, mire az a biró lakásába igyekezett menekülni. Most, hogy biró elé került a dolog, erősen tagadja Szabó a tettet, de minden bizonyítás ellene szól. — A tzeszaiitalak árennlkedóse. A Migya Kereskedelmi Csarnok szakosztályhoz tartozó szeszkereskedők, likőr- és rutngyárosok tekintettel a szesz és cukoráraknak, valamint a gyümölcspálinka és gyümölcsszörp árának folytonos emelkedésére minden cikkük és gyártmányuk órát szeptember 1 étől kezdve az ugyancsak szeptember 1 én életbelépett szeszadó-pótlókon kívül atlag 10 százalékkal felemelték. — Országos vásárok vármegyénkben, október 16-án Nagypaládon és Szinérváralján. 17-én Érendréden ; 20-án Csengeren ; 23 án Avasuj városon ; novambar 2-án Erdődön; 3-ánMagyar- berkeszen ; 6-án N. Károlyban ; 7-én Aranyos- megyesen és Krasznabélteken; 8-án Nagysom- kuton; 10-én Erdőszádáu ; 13-án Nagybányau 14-ón Szamoskrassón. — Fogtechnikusok vizsgája. A fogtechnikusokra nehéz idők következtek el. A belügyminiszter leiratot intézett a városhoz, amelyben közli, hogy a fogtechnikusok működési körét a minimumra redukálják a jövőben. A most rendelő intézetet tartó fogtekhnikusok még megmaradhatnak prakszisuk mellett, de csak úgy, ha egy erre az alkalomra alakítandó bizottság előtt levizsgáznak. Hatvan nap alatt jelentkezniük kell az öreg fővel vizsgái drukkok elé néző fogászoknak. Két helyen fognak működni a vizs- galó-bizotsagok: Kolozsvárt és Budapesten. — Rózsa Sándor áz Avasban. Kár lekicsinyelni az Avast, mint olyant. Az Avas már nem kicsinyelni való, az Avas már nem csak jelentéktelen, vagy jelentékeny verekedései révén veszi ki ré-zét a hírlapirodalomban, az Avas már avanzsált, ezután az avad legények nem egymás fejét lékelik még, mint tikkasztó nyári napokon pergőnyelvü asszonyságok a d.nnyéf, hanem kiállnak az országutra s a járókelőknek okoznak szívdobogást azzal a közmondásos szállóigével : pénzt vagy életet. Szóval az Avas nagyot fejlő Jön azóta, amióta megírtuk róla legutóbb, hozv az Avas a sablonos verekedési eseteivel már nagyon is avas, szörnyen restelte ezt a megszegyenitést a derék málékenyeres ország, és a nagyhatalmak példájára a szükséghez képest szült nagy fiakat, aki megmenti hazáját a legkicsinyléstől. Ez a kiváló ember Buz- dog Vaszil 20 éves bikszádi legény, aki azzal vonta magára érdeklődésünket, hogy beállott Thália papjai közé s eljátszotta a vidéki ripacsok legparádésabb szerepét: Rózsa Sándort. Buzdog Vas-il komolyan fogta fel szerepét s több betöréses lopást követeti el, úgy hogy a faluban már nem volt maradása a kibujdosott az avasi bércek mögé s onnan indult zsákmány után. Itt élt egész nyáron át, állandó rettegésben tartotta az arra járókelőket Most. azonban, hogy beállott a hideg idő, a zoid időjárás bekény- szeritette az Avas Rózsa Sándorát a faluba. De itt sem fért a bőrében s betört Csorba Juon bikszádi lakos házába. Ami kezébe került, ma gához vette, szalonát, málékeuyeret, sót, tojás!, pálinkát, petróleumot pakkok be magának, zseb- redugta a házigazda revolverjét, s a jól > végzett munka után távozni készült. Éppen akkor lépett be a lakásba Csorba Juonné. Buzdog nem azért avasi mákvirág, hogy elveszítse lélekjelenlétét, p sztolyt szegezve az asszony mellénak, hallgatásra kényszeritette, azután a kerten keresztül zsákmánnyal megrakodva odébb állok.'Csorbáék feljelentették az esetet a csendőrségen, amely hosszabb kutatás után kézrekeritette az avasi kapcabetyárt. Verböczy-utca 15. szám alatt egy bolthelyiség raktárral november 1-től kiadó. Értekezni lehet: BOTOS Adolf könyvkereskedésében. 253 —1911. vhsz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. év LX. t. ez. 102 §-a illetőleg 1908 évi Xh. t. ez. 19 §a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a Budapesti IV. kér. kir. járásbíróságnak 1907 LX. III. 339/6 sz. végzése következtében Dr. Fényes Rezső ügyvéd által képviselt Kacsu és Heller cég javára 636 kor. 87 fill, s jár erejéig 1908 április 18-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefogldt és 3000 koronára becsült követkesö ingóság k u. m. 1 gőzgép nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek az erdődi kir. járásbíróság 1909 V. 130 sz végzése felytán 198 korona töke követelés, ennek 1910 október 1-től járó 5 szá zalékos kamata és eddig 8 kor 45 fillérben bi róilag már megállapított költségek erejéig Kr«sz- nalerebesen az olajuoalombm leendő megtartá sára 1911 évi október hó 24-ik napjának délután 3 Órája határidőül kitüzelik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881 éviLX. t, ez. 107, 108 §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becs. áron alul is elfognak adatni. A mennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és feiülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881 évi LX’ t,-cz. 120 §-a érttlmeb^n ezek javára is elrendeltetik. Erdőd 1911. október hó 10-én Csüry János kir. bir. végrehajtó. zől ő-o 11V á d y o k Szőlcívesszők és Gledltscliia (éló kerítésnek alkalmas) csemeték beszerzésére legmelegebben aj’ánljuk a legjobb hírnévnek örvendő Szűcs Sándor Fia szölotelepét BIHARDIÓSZEGEN. Ha a saját érdekét tartja szem előtt, úgy ne vogyen addig oltványt vagy vesszőt, míg a fenti cég nagy képes árjngyzékét nem kérte, ingyen és bérmentve. Ezen árjegyzék minden ssóló-bir- tokost érdekel hasznos tartalmánál fogva. Olcsó és pontos kiszolgálás. Számtalau elismerő levél A tisztelt érdeklődök a telep metekin- tésére szívesen láttatnak Tisztelettel felhívom a hölgyközönség szives figyelmét arra, hogy Árpád-utca ü8. szám alatt angol-, francia-szabászat!-, Tarró-, kézimunka-, rajz-tanintézetet és női divattermet nyitottam. Tanítványaim könnyű és a legújabb módszerrel tanulnak. Tanintézetemben a tanítványok saját magoknak készíthetik ruháikat. Jelentkezni lehet a behatásokra mindennap d. e. 9 —12-ig és d. u. 2—5-ig. Tanitási-dij 20 K. Varróleányok jó fizetéssel felvétetnek A nagyérdemű hölgvkö/.önség szives pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel Kende szabászati tanítónő iMl I kalap üt! I Rákóezi-u. 26., Fogarasi-palota Lővy Lajosné Női-divat üzletébe megérkeztek a legújabb párizsi őszi és téli modell kalapok, melyek a legszolidabb árakban állanak a t. hölgyek rendelkezésére, miről egy látogatás által at. hölgyközönség meggyőződést szerezhet Lővy Lajosné női kalaptermében Alkalmi vétel folytán az alábbi felsorolt cikkek meglepő olcsó árakban kerülnek eladásra — miáltal a sdv“« érdeklődők kevés pénzért a legjobb és a legdi vato-abb árukat vásárolhatják, mit feltüntetett olcsó-------------áraim is igazolják -------------I. minőségű vászon ......... frt 6-75 —.40 4-50 4,350 1.— Angol sefirdivat-minta. Ágy-készletek ........................... Pa planok......................................... Függönyök................................... Zs ebkendő azsur szegély ... Kész-áru osztály: Gyermek-ruhák, kabátok, kötények, női-alják, I ^ blouzok, alsószoknyák, ingek, ernyók, haris- W' . nyák, koszorúk, fátyolok és divat ridikülök. fa ——»«fl—Lirrmarr 1^. Felsőkereskedelmit végzett fiatal ember irodai alkalmazást keres. Cim :: :: a kiadóhivatalban :: :: Elegáns, hasznáh 2 szoba bútor megvételre kerestetik. — Cim a kiadóhivatalban. Vállalkozók figyelmébe! • • • Építészeti Minta-lapok, költségvetési ivek, különféle bér-, napszám-jegyzékek és napszám- könyvecskek Betegsegélyzői bérjegyzékek nagy választékban BOROS ADOLF könyv- és papirketeskedésében SZATMÁR, Hám János-utea 10. ? Eladó F=~ Mélaésssak. -=3 j Parmin alma mmázsánként .. .. 28 korona ! Jonathán-alma mmázsánként .. 36 korona Szatmár, Bercsényi-u. 11. szám Mielőtt mézüket vagy viaszukat eladnák, kérjenek tőlünk saját érdekükben okvetlenül árajánlatot. Méhész eszközöket is szállítunk és mézpergetőink, múlép-próseink, viaszolvasztóink, kaptáraink I ső rendű gyártmányok. Garantált tiszta mülép és sima szélű. Hanne- mann rács. Kérjen ingyen naptárt ! Szentlö- rinczi méhészet, Budapest, V., Zoltán-u ll/v. Könyvelést az esti órákban 1 vállalna egy szép Írással rendelkező magán 1 tisztviselő. — Címe a kiadóhivatalban.