Szatmár-Németi, 1911 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1911-05-14 / 39. szám

v

2 ik oldal.

SZATMÁR-NÉMETI.

1911. május 14.

át’saságába, a muzsikától és trágár daloktól bari gos pincehelyiségbe — belépett a kékszemü Hetén.

Mámorában először is a Szűz Mária megjelenésére gondolt

És valóban, amint Helén — első zavarát, leküzdve — elszántan közeledett feléje: leányos, karcsú alakja egy pokolba tévedt szentre emlékeztetett.

A költő áhítattal kulcsolta össze kezeit. — Ő az ? Nem, csak eszményi mása, csak az

árnya, aki _ mint az ég királynője — kegyes

irgalo

mból alászállott, hogy meglátogasson bennünket a bünbarlangban. Így van, persze, hogy igy van.

— Nem, uram, én vagyok testestől-lelkeslől.

Derlaine, aki a felindulás és meghatottság

közepeit sem veszítette el a lélekjelenlétét, mélyen meghajtotta magát és hódolatteljes hangon felelte :

— Akkor még nagyobb a megtisztelés 1

Azután nyugodt kézmozdulattal — mint a

legyeket szoktuk — elintette a szomszédait.

— így ni, — lendezkedett udvarias hangon — most hamar széket ide őnagyságának

Karosszéket ... a legszebbet . . . egy trónust, ha van! ... Ez az asztal míg gyorsan változzék át oltárrá ! . . . Nem tartja merészségnek, ha sörrel kínálom meg, asszonyom ? Ó, mert se nektár, se ambrózia, még a legillatosabb virág- kehelybe gyűjtött legtisztább harmat se volna eléggé méltó ital . . .

De a bájos kis Dupon’né a szavába vá- j gott. Föl kellett használnia az időt, amig a bá- j torsága le nem lohad. Ezért hát komolyan és olyan hangon, amilyenen a leckét szokás ledarálni, igy szólt :

... Hallgasson meg, uram, és értsen meg, mert az elhatározásom szilárd és visszavonhatatlan. Azért jöttem, hogy megmondjam önnek, — akár az egész világ fülehallalára is, hogy én már rég megbántam . . . hogy én sohasem tiszteltem mást ... és mikor megértettem . . . ó, tudja meg hát, hogy ön az egyedüli, akit bámulni . . . szeretni tudok . . . akié ezentúl lenni akarok! Ó, most már tudom, hogy mennyi bátorság, nagyság, nemes alázatosság és büszkeség volt az ön lemondásában ... És ha volna valami fogyatkozás önben, az is az én hibám következtében támadhatott, amelyet jóvátenni, —

I vagy önnel megosztani akarok. Tanát követve, elfordultam a világtól, mert — igaza van — minden: bűn, komédia és hamisság ... Az előítéletekkel, megvetéssel mitsem lörődvo, odahagytam mindent, — úgy járulok önhöz, mint Magdolna Jézushoz, kérdvén tőle : .,Akarsz-e bírni ?“ Rendelkezzék sorsom felett, azzá, leszek, amivé akarja . . . barátnője . . . szolgálója ... De vigyen magával, menjünk ! Ezentúl csak önt ismerem, csak önt szeretem, mert csak az egyedül való jó, a nemes !

A csapszéket a bohémek kitörő lelkesedése töltötte be, amit a kijózanodott Derlain* egy kézmozdulattal lecsöndesitett.

Aztán fölállott. Összeráncolt homloku faunarca olyan tiszteletet parancsoló volt, amikor Helénhez fordulva, komoly, szinte rideg hangon szólt:

— Asszonyom, engedje meg, hogy a karomat nyújtsam. Nem lett volna szabad egy pillanatra se leültetnem, — bocsásson meg érte. Menjünk. Az ön helye nem itt van.

Ez a komoly, titokzatos magatartás zavarba ejtette ugyan Iielént, de azért mégis bátran, elszántan fűzte karját a Derlaine-ébe.

OO Ttnrn Rnrntta Aíflin« fplp Poltóri keramikai és agyagáruk (porcelán, agyagcserép gO OO ,,lU u iJii' .n ia nuijus-H-u- és bányatermékek agyagcsövek) kizárólagos képviselete OO

«ka ÜO&in műkőgyár, tetőfedési és vasbeton vállalat. Iroda: Attila-u. 1|B. sz. alatt.

margin* Gyárt6,ep; Te|ekj utca 43 s2ám ....^-------------------------- Telefon 242 szám

Mi is örülünk hogy ősz királyunk kö rönkben időzik de arra az ujjongásra ; mit a kormánypárti sajtóban látunk, nen találunk okot. Mi csak azt látjuk, hgy í nemzet újabb és óriási, hosszú évlizedekrí kiható megterheléséről van szó és az udvar egész itt tartózkodása csak ennek útját kívánja egyengetni.

Szegény naiv magyar nemzet!

Dr. Bognár Oszkár.

Közöny es fásultság.

(0.) Nem látunk mást a közélet arénájában közönynél és fásultságnál. Az a kis lendület, mely az utóbbi években mutatkozott, teljesen el lapult s ma oly érzéssel járjuk be a közélettereit mintha valami kietlen homoksivatagon járnánk. Aini a szemhatár előtt áll, az se hegy, az isc=ak zátony. Mélabus gondokba borult emberek jár- nsk-kelnek. Rémes, eddig nem ismert gondok tépik a családapa szivét, lelkét. Az élet annyira megdrágult, a fényűzés oly hatalmat vett rajtunk és olykor eszetlen igényeinknek annyira hatalmában vagyunk, hogy idegeink szétpattanásig, az elme elborulásáig nyomja agyunkat a gond s ezt a sötét kórtünetet mással, mint a nehéz életgondok vívásával megokolni nem tudjuk.

Mi más volt a régi udvarnázak erkölcse, szemben ami felmagasztalt, túlértékelt modern vagy hipermodern felfogásunkkal! Bizony anyáink a kartonban vigabban mulattak, mint mi a kreppdesinekben és apáink boldogabbak voltak mint mi, akik az argentiniai husért sápitozunk.

Mi lenne a kivezető f

Meline azt mondja : Visszatérés a faluhoz ami gondolatanyagunkra vonatkoztatva eny- nyit jelent: visszatérés az egyszerűséghez. A nivelláló kultúra azonban nem engedi. Ma már a haladás jegyében a falu is imitálja a várost, a kisvárosok nagyvárosi allűrökkel kápráztatják magukat és másokat és itt van a bűnös, a fényes főváros, melybe mint a mohamedánok Mekkájába vágyik az, aki a vidéken jól él és vágyik az, akinek existenciája lezülött már a vidéken, vagy züilőben van.

Egy rettenetesen decomponált társadalmi fejlődés zűrzavarában élünk s rettegve nézzük, hogy erkölcsi világunkat hogy döntögeti ez a zavaros eszmeáramlat, melynek még törekvései végcélját se sejtjük, nehogy azt megtudnók állapítani, hogy-e célokból mit hajt keresztül ?

De mindenesetre a legnagyobb megdöbbe néssel látjuk a közöny és fásultságának ijesztő terjedését. Ott tartunk már a puszta szenttornyai gányó sajátszerü filozófiájánál: Valahogy csak lesz, mert úgy, hogy sehogvse legyen, méji nem volt. Ez a homályos megnyugvás a jelenber s jövőben és a fatalismus tölthet el csak ném megnyugvással, mert minden, amit ez a rohanc jelen felkotor, mozgat, ostromol, dönt, gúnyol éí nevetségessé tesz, — a mi eszményeink tárgya, szellemi tartozékunk : nevelés, előítélet, megszo kás és ragaszkodó szeretet növelték meg bennünk. Aztán mi még csak megvagyunk a raeg- vedlett, régi fényétől megfosztott eszményeinkkel de féltjük az uj generációt, az utánna követke zendőt, melynek az erkölcs nagy talizmánjait az életharcban nem adják meg. Már eddig is rémü- lelesen sokat rontottak a modernség vagy mond- i juk tán helyesebben, a modernség firmájával be- 1 csempészett eszmei dugáruk a lelkeken ; de hogy í ha ez a forrongás tovább tart és a kornak té- j vedt racionálismusa csakugyan lerombol minden erkölcsi intézményt, mi lesz ami az embert küzdésre és bizva-bizvásra ösztönzi, lelkesíti? Va- ! lóban ezt nem is sejthetjük.

Közönyünk és fásultságunk pedig akkora, i hogy az is egyik életelvünk : utánnam az özön- j viz, Mindenkor nagy erőbeli tartalékokat hagy meg az utókorra, mi pedig azt mondjuk, hogy mit törődöm énjjaz utánnam következőkkel, csak ón fussam meg minél kellemesebben az élet útját. Csak ez a vágy is sikerülhetne ! De mily kevésnek sikerül és akik felé irigykedve tekint- ' getünk, akiket az élet nektáréból állandóan inni látunk, akik az éh-t illatos rózsáira hajtják fejüket : azokat is megrokkanva látjuk az életnek olykor közbeeső stációján, amint azt hirdetik közönnyel és fásultsággal : hogy bolod az élet.

Az élet pedig nem bolond. Rá kell jönni mindenkinek, hogy van az embernek két nagy java : a munka és az erkölcs. Akiben e kettő hiányzik : a munkaszeretet és erkölcsi eszmények, az lehet csak sivárlelkü, unatkozó, az életundor betege, Végső konklúziónk tehát az, hogy a munkaszeretet — ez van ebben a fásult közönyös korban letünőben ; sokan azt hiszik, hogy a munka az emberbő1, rabszolgát teremt, pedig az terem i a szabad embert s egyedül véle tűrhető az élet !

HÍREK.

— Katonai áthelyezések. Strabécz Gyula vezérőrnagy, dandárparancsnokot Szegedre, Lengyel János honvédezredest Miskolcról Szatmárra helyezték át.

— Esküvő. Berger Fü’öp kedden tartja esküvőjét Kiéin Helénnel, Klein Jakab helybeli szabó-iparos leányával.

— A vármegye közgyűlése 11 12-én folyt 1 Nagykárolyban a bizottsági-tagok szokatlan ér deklődés mellett. Csaba Adorján főispán meg { nyitja a gyűlést, üdvözli a bizottsági tagokat; meleg szavakban parentálja el Hieronymi Károlyt a némrég elhunyt kereskedelemügyi minisztert Kegyelettel emlékezett meg a legutóbbi közgyűlés óta elhunyt bizottsági tagokról: Kölcsey Anlalrol Irinyi Tamásról, Kerekes Ágostonról, Luby Gézá ról és dr. Aáron Sándorról. Az alispáni jelen léssel hamarosan végzett a közgyűlés, Dr. Adlei József interpellál, hogy néhai Ujtalussy Sándo és néhai gr. Károlyi István arcképének megfes tése tárgyában. Az alispán válassza kissé fukar Szamos közbejött kiadás miatt ilyen célra mosl I nincs alap, meg fogja indítani e célra a gyűjtést j A közigazgatási bizottsági tag választás előtt Do- 1 mahidy István emelkedett szólásra és kijelentette, hogy a bizottsági tagságra nem reflektál. A választáson egyébként Szálkái Sándor elleneben Szuhányi Ferencet választották meg 32 szótöbbséggel. Tudomásul vette a közgyűlés. Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület által közút kiépítési célokra engedélyezett 1.000,000 korona kölcsönre vonatkozó engedélyező határozatot és a ' kölcsönügyletre vonatkozó kötelezvényt a vármegye 1910. évi háztartási zárszámadását és a j száaionkérő szék eredményének bejelentését.

Tisza Kálmán szobrára 100 koronát szavaztak • meg Ezutáu Péchy látván vm. főjegyző előterjesztette az állandó választmány javaslatát, amely szerint a Halmi—bikszádi vasútnak 150 ezer koronát adjon a vármegye. Esnek az összegnek fedezésére azj a 150 ezer koronát lehet felhasználni, amely már régen meg van szavazva a Nagykároly—Érendréd—szalacsi vasútra. Ez a vasút úgy sincs még seholsem, a pénz letétben hever s a vármegye csak 75 százalékát kapja kamat fejeben annak az összegnek, amit fizet ; utána. Ezt a pénzt azzal a kikötéssel lehetne : odaadni, hogy a vasút 1914. május 1-ig köteles megkezdeni s a vármegyének az összegnek megfelelő értékű törzsrészvényt adni.

E fölött a pont fölött hosszú és szenvedel- ines vita keletkezett a Halmi-bikszádi s az Érendréd—-szalacsi hívei között. Csak délu:űn került szavazásra az ügy, ekkorára a szavazók nagy része már otthagyta a közgyűlést. Az eredmény az, hogy maradjon meg a 150,000 korona az érendrédi vasútnak, a vármegye fizesse utána a 11,250 korona kamatdilfereneiát; ami azonban nem jelenti azt, hogy a halmi—bikszádi vasút nem kap segélyt.

— Nagybányaiak a szatmári kiáiiitáson. A

nagybányai iparosok szerfölött magasnak találták a szatmári kiállítás helydijai», ? miatt elő-