Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-03-06 / 19. szám
6-ik sldal SZATMÁR-NfiME'J I. Szatmár, 1310. március 6. Telkek, házak eladása. A Teleki-utcán (A most épült ipariskola szomszédságában) közvetlen egymás mellett 6 telket ezekkel összefüggésben a másik utcán 5 telket a vasúti raktárakhoz vezető utón 3 telket, mind 290—300 D-öles 19—20 méter fronttal, a legkényelmesebb fizetési feltételekké eladom. A külső soron (a Wesselényi-utca végén, az állomáshoz közel) 18,000 D-ölnyi telkemből (25, 30, 300 négyszögöles telket négyszög- ölenkint 5, 6, 8, 10 koronájával) eladok. Úgy is, hogy vevő a telek árát csak építkezése után azon kölcsönből kell hogy meg fizesse a melyet neki 6, Q1/2°/0-r& szerzek. A Batizi-ut mellett most épült fürészgyár tőszomszédságában és valamivel lejjebb több kisebb és nagyobb telkeket adok el. (Raktár vagy gyári célokra is alkalmas.) Továbbá a Kossuth Lajos-utca 11. szám alatt (Frankó-féle) nagy úri lakás és a Csoko- nai-utca 2. számú saját házam és a város minden utcájában engem eladással megbízott házakat olcsón eladom. Lakom: Csokonai-utca 2. számú házamban. Kolb Mór. Eladó. Sarkadi Nagy Mihály uteán az 1. szám alatt levő téglából épült uj lakóház tágas nagy udvar és kerttel; ugyanezen utcán egy sarok pusztatelek 274 négyszögöl, mely két telekre osztható fel, kedvező feltételek mellett eladó. Értekezhetni lehet Kinizsy-utca 35. sz. a. Vereczky István tulajdonossal. Egy Jókarban levő varró-gép eladó. — Cím a kiadóhivatalban. Szőlő- ^ oltványokat szállít amerikai sima és gyökeres vesszőket különféle fajokban, faj- ^ tisztaságért jotállva tflVw1 v”" legdusabb választékban a már évek óta elsőitek és legmegbízhatóbbnak ismert: Kisküküllömenti első szölőoltvány telep tulajdonos; Gaspari Frigyes. Medgyis 58. szám. (Nsgyküküllő megye.) W" Tessék képes ásjegyzóket kérni! Az árjegyzékben találhatók az ország minden részéből érkezett elismtrő levelek, ennélfogva minden szólóbír- tekos megrendelésének megtétele előtt az ismerős személyiségektől úgy szó-, mint irásbelileg bizonyságot szerezhet magának fenti szölőtelepfeltétlen megbízhatóságáról Állást keres. Jó bizonyítványokkal és több évi működési gyakorlattal rendelkező családos izr. egyén ispánnak, esetleg gazdatisztnek ajánlkozik. Cime : Teltser Albert Felső- szopor, Szilágymegye. I« Lapunk nyomdájában ... eg y ügyes leány fizetéssel felvétetik. UK. SZÉLE IMRE .« ÉPÍTÉSZ ♦♦ ÉRTESÍTÉSE. ♦♦ Tisztelettel értesítem a t. közönséget, hogy még egy szakvizsgám letétele végett most Budapesten tartózkodom Podmanlczky-utoa 5. szám alatt. Bátor vagyok felhivni a t. közönséget arra, hogy terv- és költségvetések elkészítésével megbízni szíveskedjenek, miáltal maguknak csinálnak 5—15•/, hasznot és Ízléses, modern s jo kivitelű épülethez jutnak. Erre elég jó bizonyitékok az eddig itt Szatmáron tervezett és nagyobb rész általam is épített épületek. Minden hónapban 1-én és 15-én idehaza tartózkodom Bányaiut 2. szám alatt, de levélbeli érintkezéssel is egész kényelmesen lebonyolítható még a nagyobb építkezés tervezése is Egyben 3—4 ácsot és 5 kőművest még elfogadok a mesteri vizsga előkészítésére a legjobb módszer szerint; 6—b hét alatt biztos siker, mérsékelt díjazás mellett. Birtokok és szatmári házak eladását, valamint bérleteket, szolid alapon közvetít: Poszvék Nándor gazdasági szakirodája S z a t m á r, Kazinczy-utca 7. szám. Közel IOO szatmári ház eladó HIRDETMÉNY. A szatmári Leszámítoló Bank r.-t. a jelenlegi 2000 drb azaz kettőezer K 200 n. é. összesen K 400 000 koronát kitevő alaptőkéjét 1000 drb uj 200 korona n. é. részvény kibocsátása által 600.000 koronára emeli fel f. é. márc. 6-án tartandó közgyűlésén. Az uj részvények 280 K árban bocsáttatnak ki oly módon, hogy minden régi 2 drb. birtoklása egy uj részvényjegyzésére jogosít; a jegyzések az intézet hivatalos helyiségében Petőfi-utca I. szám alatt a hivatalos órák alatt történnek. Jegyzéskor, de legkésőbb f. é. április hó 1-ig a 280 kor. kibocsátási árral egyidejűleg egyszerre megfizetendő az 1910. január 1-től a befizetés napjáig jaró 5% kamat és kiállítási díjban 2 kor. 64 fillér. Viszont ennek ellenében az uj részvények már a folyó év hasznában is a régiekkel egyformán részesednek, tehát az 1910. évre szóló 4 számú osztalék szelvénnyel bocsáttatnak ki. Ezen művelet befejeztével az intézet saját tőkéi 840.000 koronára emelkednek, vagyis 3000 drb részvénynek megfelelő 280 korona részvénybelértéknek felel meg. A Szatmári Leszámítoló Bank r.-t igazgatósága. Klein lés Zársa cipésziizletében Szaimár, Deák-tér 2. sz. (közvetlen a városháza mellett) készülnek mérték után a legcsinosabb és legelegánsabb mindenféle színes cipők angol, francia és amerikai fazon szerint. Továbbá készülnek ma már országos hírű modern vizmentes gyalog és lovagló f csizmák, f Állandó ralitár késs lábbelikben, melyek a ♦♦ legolcsóbb árak mellett ■■ árusittatnak. . ■ 1 - o-------------------------------------------c 4 4 4 4 4 (0 2 5 » *01 * OLLA Gummi ktl- lönlegeeeeg;. t\ tudomány mai állása szerintiié bizonyítóit leg* jobb létező _J Gumióvszer iTapbatő az °r- J I szág minden gyógyszertár3 I San és jobb^ ^ drogért b kban > ► > > > Az elárusító helyek kimutatását, árjegyzéket és eredeti propaganda reklámot ingyen .küld az OÍ.I.A gummigyár Wien II|163. Praterstrasse No 57. Elad®. Pázsit-utca 31. és 33. számú házastelek, ugyanott egy építkezésre igen alkalmas üres telek eladó. Értekezhetni Klein Bernát füszerüzletében Szatmár, Deáktér, (Schwarc Albert-ház). m m mm m *8* ü m ü m ü Weszelovszky jjéla w építész, ♦ beton-, cémentáru és aerolith-gyára ♦ SZATMÁR, Hunyadi-utca 63. szám. Elvállal mindennemű munkásházak és családi házak tervezését és építését. Különös épitési anyagja az Aerolith, levegős kő, mely hordképesebb, száeadóbb, könnyebb, szellőz- tethetőbb és tüzbiztosabb, mint bármely más eddigi ismert épitési anyag s emellett negyven százalékkal olcsóbb. Raktáron tart mindennemű egy- és többszinü cément- és marmoralapokat; különlegességként bclonkerités-oszlopokat s gyárt mindenféle niüko- lépcsőket s lábazatokat. |^* Árjegyzéket kívánatra bérmentve! ^ 1 ü m m m m m m m m m lilillllil lílíw ©ImÄ Ktára! föímí máin mbhÍ ib Éial ayíjvk rafVK ie'VJÍ xfiíM Váltókat, nyüt számlákat olcso kamattal leszámítol Folyó-számlára kölcsönöket ad. Hitel-leveleket külföldre kiállít. Betéteket könyvecskére és eliekszámlára 5°. mellett gyümölcsöztél Törleszteses kölcsönöket gyorsan folyósít 50 évre tőke és kamat 58/4% 40Vj » „ „ „ 6'/4«/0 35 „ „ „ „ 61/2% 30 „ ., » » 6-/4% 25 évre tőke és kamat 7V2% 20 „ „ „ „ 87,% 15 „ „ „ „ 9%% 10 „ „ „ „ 1*74% Les^ámitolo Katik. Nyomatott a kiadótulajdonos: Boros Adolf könyvnyomdájában, Szatmár.