Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-02-20 / 15. szám
4-ik tidal — Felülflzetések. Erdődön a fotyó év február hó 2-an a r#f. templomalap javára tartott táncmulatság alkalmából a következő urak voltak szivesek adományaikkal és felüllizelésükkel hozzá járulni, mely kegyességükért fogadják az egyház-tanács há'ás köszönetét. Gr. Dégenfeld Sándor 100 kor., Ajtay János 20 kor., Jékey Zsigmond, dr. Jékey IstváD, Rébay Dezső, dr. Nagy Sándor, Helmeczy József, Nagy József, Nagy Ákos 10—10 kor., Dégenfeld Mária grófnő, Klintók Ágoston 8—8 kor., Demeter József 9 kor., dr. Böszörményi Emil, Márk Endre, Gál Jenő, Nonn Gyula, özv. Eötvös Róbertué, dr. Láng Gusztáv, dr. Radetzky Károly, dr. Harcsár Géza 5—5 kor., Vida Ignác 6 kor., dr. Biró József, Halász Dezső, Mertz József, Lévay József 3—3 kor., dr. Vajay Károly, Bartha Kálmán, Asztalos Sándor, Kótai Lajos, Gsomay Imre 2—2 kor., Küszner Albert, Tar Károly, Tapolczy Sándor, Kováts János, Szentiványi Károly, Molnár Mihály, Koós Gábor, Heinrich Gyula 1—1 kor. — Iskola és Társadalom. Ilyen címen uj havi folyóirat indul meg március 1-én Deme Károly mátészalkai polgári iskolai igazgató szerkesztésében. Meg jelenik az iskolai év folyamán minden hónap végén. Előfizetési ára egész évre 8 kor., fél évre 4 korona. Ez a folyóirat ugyan főképen a magyar közoktatás azon ügyeivel kíván első sorban foglalkozni, melyeknek javítására és reformálására elengedhetetlenül szükség van; mindazáltal nem zárkózik el azok elől a közmivelődési és szorosabb értelemben vett társadalmi kérdések tárgyalása elől sem, melyek az iskolai oktatással, az iskolai és házi neveléssel összefüggésbe hozhatók. A társadalmi közmivelődési törekvések és az iskola nem zárkózhatnak el egymás elől, mert kölcsönös támogatásra vannak utalva. Egyiknek meg kell értenie a másikat, hogy ugyanazon eszme, ugyanazon szellem vezérelhesse mind a kettőt. így egészségessé és rendszeressé válik a munkájuk, sikeresebbekké lesznek a törekvések. — Ahova feljárni is bajos... A sikárlói legmagasabb hegyen termett kitűnő sikárlói bor egy félliteres butelia az üzletben idei 20, tavalyi 30 krajcár. Saját töltésű 4 éves Sikárlói pecsenye bor „Hungária gyöngye“ címen egy butelia 50 krajcár. Házhoz vive sikárlói bor egy félliteres buteliában idei 16, tavalyi 20 krajcár. Pecsenye bor egy félliteres buteliában 25 kracár. — Pilseni sört csapol mindennap Márkus Sándor, a gróf Károlyi-szálloda éttermeiben. — Tisztelt olvasóinknak szolgálatot vélünk term ha az országszerte előnyösen ismert Küküllőmenti Első szőlőoltványtelepre, tulajdonos Gaspari Frigyes, Medgyes, Nagyküküilő megye, — hivjuk fel figyelmét mely szőlőtelep azokat is jól és lelkiismeretesen szolgálja ki, akik a szőlöfajok ismeretében semmi tapasztalattal nem bírnak. A cég jó hírneve szavatol arról, hogy általa mindenki teljes megelégedésére lesz kiszolgálva. Számtalan elismerő levél bizonyítja szőlőoltványának kiváló minőségét. Többek között a következő : Tekintetes Gaspari Frigyes untak, Medgyes. Kerületem szőlőbirtokosainak a szőlőoltvány el- árusitásával foglalkozó magántelepeket nem szívesen ajánlom, mert sok visszaélést tapasztaltam, sőt én is megjártam már a részemre tett vásárlással. Caspari urat örömmel értesíthetem, hogy a szat- mármegyei szőlősgazdák, akik Öntől vásároltak szőlő- oltványt, elismeréssel és dicsérően nyilatkoztak. Miheztartásul felemlítem, hogy a megbízható és jó anyag a magasabb ár mellett is olcsó Szatmár, 1909. auguszlus hó 16. Kiváló tisztelettel Jablonszky György„ m kir szölőszeti és eorá- szati lelügyelő. SZ A T M ÁR-NÉMETI, Szatuaár, 1916. február 20. Lapunk nyomdájában ——■ egy ügyes leány fizetéssel felvétetik. Akar nősülni? Hölgyektől (ezek között olyanok törvénytelen gyermekekkel, testi hibával slb.) 5—500,000 korona vagyonnal felvagyunk hatalmazva megfelelő férjet keresni. Csakis urak (ha vagyonnélkü- liek is), akiknek komoly szándékuk van és gyors házassághoz akadály nincsen, Írjanak e címre: L. Schlesinger, Berlin 18. (Deutschland.) i_sji Farkas György épület és diszmübádogos Szatmár-Németi, fstván-tér 9. szám. :: Ajánlom berendezett :: bádogos műhelyemet mindennemű épület-, díszmunkára és konyhaberendezésekre. Csatornázások készítését és javítását szakszerűen és olcsón készítem. I Nyavalya-törés! I Ki nyavalyatörés, görcs és más ideges állapotba szenved, kérjen iratot, ingyen és bér- mentve kapható a szab. hattyú gyógyszertár által Majna Frankfurt.Mindenféle irodatberendezések dns választékban. BOROS ADOLF jSjSr VILLANYERŐRE BERENDEZETT KÖNYVNYOMDÁJA, Zümm KÖNYV- ES PAPÍR KERESKEDESE SZATMAR. Mindenféle községi, körjegyzői és közigazgatási ügyvitel jraütári nyomtatványok finom feliérpapiron. Úgyszintén az összes irodai u. m.: tintatartók, írónők, tollak, tollszárak, bélyegzők, iró- és fogalmi papírok, levélboritékok dús választékban a legjobban csakis itt szerezhetők be. Vidéki megrendelések a beérkezés napján továbbittatnak. Elvállal és készít ! 8 w i • minden a nyomdai szakmába • { vágó munkákat, n. m.: lakodalmi, £ 8 eljegyzési és báli meghívókat, 8 • valamint árjegyzékeket, röpira§ tokát, plakátokat stb., stb. 8 modern kivitelben. 8 ________ Üz leti és kereskedelmi nyomtatványok, körlevelek; egyes, és kezelési nyomtatványok. r i 8 8 8 8 8 Elvállal és készít minden a nyomdai szakmába vágó munkákat, u. m.: lakodalmi, *lj*gy*ésl ás báli meghívókat, valamint árjegyzékeket, röplra- tokat, plakátokat, stb, stb. modern kivitelben. ! 8 i 8 8 8 a N C5 CÍJ N pr o* N o* Cß a cß tr+ 5sr Cß N o O PT o i Cß ; O' -3 05 n 6 05 e+ Ov P7 Legjobb és legolcsóbb kiszolgálás. N« tiloriiiéi, la Uj a teje, BÉRETVAS-PASTILLÁT :: hanem használjon azonnal :: amely 10 perc alatt a,legmakacsabb migraint a fejfájást elmulasztja. — Or-I QQ Kapható minden gyógy vosok által ajánlva—_________1 szertárban. — Készíti 9 BEBETVÁB TAMÁS gyógyszerész KIK»BBTE2f. mm —■- 3 dobozzal ingyen postai szállítás. .- .■i.tju