Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-02-20 / 15. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. február 20. Vasárnap. 15. siánu / FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. J*-; Á „SZATMÁR-NEMETM IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. r ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. LAPVEZÉR: FŐ SZERKESZTŐ: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ. KÉPVISELŐ. Dr. HAVAS MIKLÓS. FELELŐS SZERKESZTŐ I FERENCY JÁNOS. SZERKESZTŐ: CSŐM A Y GYŐZŐ. A követjelöltek. Az egész társadalom csupa tűz, csupa láng. A politikában várható megújhodás, mintha a társadalmat is felébresztette volna, mindenütt pezsgést, forrongást észlelhetünk ott, ahol eddig a bemohosodott igyekezet sivár látványa szomoritott. A társas összejöveteleken, kávéházakban, vendéglőkben ma másról sem beszélnek, mint a küszöbön levő választásokról s tix ösmerő- sünk közül legalább is kilenc bizonyos követjelölt, hivatalos, vagy hivatalon kívüli. A théma, némi váriációval mind akörül forog, hogy milyen lesz majd az ország képe, annak előrehaladása, kulturális fejlődése, ha majd X. vagy Y. bejut azok közé, akik az ország sorsára befolyást gyakorolnak. Ha a fellendülésnek, mely minden teremtésnek előjele, némiképen örvendhetünk is, mégis szomorúan csóváljuk fejünket enn^i hiába elpazarolt hév, ennyi más irányban oly annyira értékesíthető ambíciónak, sivár külsőségekért való elpazarolásának láttára. Mert feltesszük az emberekről, hogy önös érdek nélkül, tisztán társadalmi helyzetük előnyösebbé tétele okából kívánják annyira a mandátumot, hogy kiváljanak azok közül, kik- j nek társaságában ezideig jól, vagy rosszul érezték magukat, hogy megmutassák, hogy Ők töb- j bek a többeknél, mert arra nem is akarunk | gondolni, hogy esetleg olyanok is akadhatnak, kik a mandátumért óhajtanak küzdeni, hogy annak segélyével különféle megengedett s meg nem engedett üzleteiket bonyolítsák le a siker immár nagyobb reményével, mint a múltban. Ezekről nem kívánunk szólani. Amint az ingoványnak, a mocsárnak megvannak az ő gyűlölt s utált alakjai, akik a más munkájából, a más tevékenységéből igyekeznek a maguk kisded, rongy életét kihúzni, éppen úgy az emberi társadalom egyedei között is mindig fognak olyanok akadni, kik paraziták módjára a más életerejét szívják, hogy magukat fen- tarthassák. Ezekről a társadalmi élősdikről ez esetben nem kívánunk szólani. Mindenki ismeri őket s jellemükről s egyéb kiváló kvalitásaikról amúgy is eléggé jól informáltak. Mi azokról kívánunk beszélni, akik csak hiú cafrangnak, társadalmi helyzetük emelésére törekszenek olyan pozíciók elérhetésére, melyek komoly munkát, nagy tudást, előtanulmányokat igényelnek, s amely pozíciók, ha olyanokkal töltetnek be, kik mind e tulajdonságokkal nem rendelkeznek, csakis ártalmára, kiszámit- ■ hatatlan kárára lehetnek az összeségnek, a lár- I sadalomnak s kivállképen az országnak. A modern éLt tülekedése azonban nem TÁRCA. Üstökösjárás az égen. Halley vezet. Világveszedelem lesz e május 18 án ? Az idei esztendő a csillagászok szempontjából egyike a legnevezetesebbeknek. Soha egy időben annyi és oly nevezetes üstökös nem volt látható az ég boltján, mint most Az év szenzációja, a Halley-üstökös még nincs is az égen, helyesebben : már ott van, de most még csak a csillagdákból s azok pontos műszerein keresztül látható, s ime már itt járt az égbolton a második, nem is várt szenzáció, a Johannesburgban felfedezett »1910. A* üstökös, melyet ugyan csaknem állandóan felhő és ködpára takart, de néha alkonyatkor mégis mutatkozott s amelyet határozottan a legnagyobbak közé keli számítani. Ezenkívül szintén már az ég boltján van, de a naphoz való közelsége miatt még egyelőre műszerrel sem látható a »Tempel II.« mely Bourget francia csillagász állítása szerint nemsokára szabad szemmel is látható lesz. Ennek keringési ideje 5 'A év s utoljára 1905-ben volt látható. Megjelenik azután az idén még az »Arresh« féle üstökös, továbbá a »Tempel I.« is. Tehát a bizonyos oldalról némi félelemmel várt Halleye-en kívül nem kevesebb, mint 4 üstökös látható az idén. A soha teljesen ki nem alvó, soha ki nem pusztuló babona nevében nem is volna rendjén, ha e sürü üstökösjárásboz nem fűznének baljóslatú jövendöléseket. Nevezetesen áll ez a Halley üstökösről, melynek pályája metszi a föld pályáját. A Halley féle üstökös minden 75—76 évben visszatér s nevét Halley csillagásztól kapta, mert ez az angol tudós volt a*, aki megállapította, hogy az 1581 ben, 1607-ben és 1682-ben látott nagy üstökös nem három égitest, hanem egyetlen csillag, mely elipükus pályán a nap körül forog s e pálya megfu- tására 75 évi időre van szüksége. E megállapítás alapján kiszámította, hogy a kérdéses üstökös 1759- ben ismét látható lesz. Halley ugyan nem érte meg jóslatának beteljesedését, de az üstökös megjelent, s , alakjával és pályájának irányával is igazolta Halley j állításait. Az üstökös azután 1835-ben megint látható - lett, s mivel bolyongásának ideje hetvenöt év, látható lesz az idén is. Nálunk szabad szemmel csak március, április hónapokban lesz látható; a földhöz való legnagyobb közelsége, esetleg a földnek a csillag uszályával való összeütközése pedig május 18 ra esik A Halley üstökös óránkint 170,000 km, tehát naponként 4,080 000 krp. sebességgel rohan a világűrben, mig a föld óránkint 106,0 0 km. sebességgel rohan a nap körül. Tudományosan megállapított tény, hogy a föld és a Halley üstökös pályája metszi egymást. Ha tehát a föld és az üstökös ennél az ominózus pontnál találkoznának, az összeütközés tényleg bekövetkeznék, de szerencsére a föld már május 2-án átmegy a veszedelmes ponton, mig a Halley üstökös csak május 30 án ér oda. így tehát az a veszedelem, hogy a föld és az üstökös magva ellentétes irányban való haladtában egymásnak rohanna, ki van zárva.-Ul!L'OJl»M-ÜLl .................................."! l'll .1 fl'" 'BHBBB—WI SZ ERKESZTŐSE« ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. —:----. Telefon-szám 80. — MifldeaninB dijak Szatmár»n. a kUdihlvatalbaa ftzateadik. ismer korlátokat. Nem látja az élesen elhatárolt vonalakat, melyek az egyes állásokat egymástól elválasztják, nem ismer hivatottságot, tehetséget, csak küzdelmei, Összeköttetést és önös anyagi érdeket, mely minden egyéb tekintetet kíméletlenül, drákói szigorral letipor, eltapos. S ez az a pont, melynek érdekessége a társadalmat legelsősorban érinti, ez az ütköző sarok, melyből azután minden konzekvenciát kiemelhetünk. Az élet, könyörtelen szigorával, a létért való nehéz küzdelem arra vezette az embereket, hogy ott és olyan módon keressék boldogulásukat, ahol és ahogyan az a legköny- nyebben kínálkozik. Az élet szerencsevadászai napról-napra szaporodnak, a könnyű keresetforrások köré gyülekszik a legtöbb — és a mi a legfájdalmasabb, a legértékesebb erő is. Ezért találkozunk tehát majd napjainkban olyan sok követjelölttel, ezért sugárzik már jövőbeli győzelmének reményében olyan sok ismerősünk ábrázata, mert ők már előre érzik a jóllét, a könnyű megélhetés, a gondtalanság jótéteményeit, melyek elmaradása azután annál keservesebb, annál elszomorítóbb lesz reájuk né zve Ca la vie! — mondja a francia. Ez az élet! S megmásítani nincs módunkban sem nekünk, sem senkinek ebben az országban, de meg az egész világon sem. Ellenben május 18-áu a két égitést helyzete olyan lesz, hogy a föld okvetlenül belekerül az üstökösnek 23 millió kilóméter bosszú uszályába, feltéve, hogy ez a 23 millió km. hosszúság még megvan. Mert ép a csillag 1835 évi megjelenésekor csalódottan konstatálták, hogy ez az uszály csak csonka csutak, melyre az előző korszakokból ránk maradt grandiózus leírások éppen nem illenek E leírások szerint ugyanis az üstökös farka akkora volt, hogy az égboltnak egy teljes harmadát elfog'alta. Már most feltéve az éppen nem lehetetlen esetet, hogy a föld belekerül ebbe az uszályba, minden attól függ, hogy ez az uszály milyen anyagból áll. Egészen komolyan vehető tudományos oldalról azt állítják, hogy az uszály anyaga gáz-szerü méreg, nevezetesen cián, amely meg fogja mérgezni a föld légkörét, s megöl minden földi lényt a földön. Ezzel szemben más tudósok azt állítják, hogy ez a méreg a földre mi veszedelmet sem jelent. A római obszervatórium tudós igazgatója, Millosevich viszont úgy vélekedik, hogy az uszály semmi más, mint ködpára s az egész találkozásnak csupán az lesz a következménye, hogy a föld nehány órán át sürü ködön keresztül fog haladni. Erre vonatkozólag be kell várni, mig az üstökös látható lesz, mert akkor a színképelemzés (spectral-analysis) utján majd meg lehet állapítani, hogy az üstökös uszálya milyen anyagból áll. Nem lesz végre érdektelen megjegyezni, hogy sokak véleménye szerint — és ezt a számítás is igazolja — a Halley üstökös azonos a napkeleti bölcsek betlehemi csillagával. Müller Lajosné kész fárfi-, női- és gyermek ruha üzletében az ELŐRE HALA» DOTT 1PÉMY MIATT a raktáron levő árukat igen olcsó árban árusit- tatnak. Üzlethelyiség Deák-tér, Kereskedalmi bank palota (aagytőgsdeméllttt.)