Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-12-29 / 98. szám
XIV. évfolyam. 9S. szám Szatmár, 1910. december 29. Csütörtök. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁR-NEMETM IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára !Ö fillér. FŐSZERKESZTŐ : THURNER ALBERT. KACZÉR IGNÁC. FELELŐS SZERKESZTŐ i DUSZIK LAJOS SZERKESZTÉSES ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. == TFelelon-Bxsánri 80.^== Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban flzetandik. A közönség, mint újságíró. (!) Ha valahol, úgy a hírszolgálat terén áll az, hogy a lap a közönségre szorul. Ez az a pont, ahol a lap és a közönség érdekei kölcsönösen kicserélődnek. A közönségnek szüksége van a sajtóra, a sajtónak pedig szüksége van a közönségre. Mennél jobban átérzi mindkét fél egymásrautaltságának e szükség-érzetét, annál bensőbbé lesz a viszony a lap és olvasóközönsége között, annál jobban fogja támogatni a közönség lapját s viszont, a lap is annál jobban fogja ismerni közönsége Ízlését, óhaját, szükségleteit s annál tekintélyesebb, nyomatékosabb és számbaveendőbb erővel fogja tudni védeni a maga közönsége érdekeit és ha kell: támadni azokat, akik ez érdekek ellen vétenek. Az ilyen lap olyan, mint az orvos, aki a betege érvelését nézi: közönsége üterén tartja kezét s igy ismeri és érzi minden szivdobba- nását, akár az öröm, akár a fájdalom, akár a méllatlankodas voit annak, iüdítő oka. Egy lap és közönsége között ezt a kontaktust azonban csakis úgy és akkor lehet elérni, ha a közönség maga befolyik a lap szerkesztésébe. Igaz, hogy ez a »befolyás« csak közvetett lehet, de ez a lényegen mit sem változtat. Itt tehát a szerkesztésben való részvétel módja az a3 árchimédesi pont, amelyről már megmondtuk, hogy az »közvetett«. Közelebbről meghatározva általánosságban kijelölt »modust«, ez abból áll, hogy a közönség mindütt, ahol ennek szükségét érzi, sajátmagától fordul lapjához, nem várva be, amig másod vagy harmad, vagy tán még további kézből, esetleg a puszta véletlen folytán jut az ő »kell«-je, vagy »jaj«-a lapjához. Kétségtelen, hogy ezt az ideális állapotot, az újságírás s a hírszolgálatnak ezt a modern módját, igen nehéz elérni, de azért éppenséggel nem lehetetlen. Tisztán a közönség jóindulatán múlik az eredmény. A ma riportere egész másnemű tevékenységet fejt ki, mint a tegnapé. A tegnap riportereinek Űzniük kellett s elfogni a nap eseményeit, mint az agárnak a nyulat s aztán megfőzni, feldolgozni a »zsákmányt«. A mai riporternek azonban már nagy segítsége van. És pedig nemcsak a technika csodás találmányai; a modern közlekedési eszközök, a táviró, a telefon, könnyítik feladatának megoldását, de a különböző, részint hivatásos és üzleti, részint hivatalos, részint szívességi és részint a propoganda és a reklamirozás alapján működő sajtőiroüák is. A sajtóirodák, a kőnyomatos újságok, szépen összegyűjtik a földolgozásra váró anyagot, eljuttatják a riporter íróasztalára, a szerkesztőség helyiségeibe. Ám igaz, hogy ez még nem minden s nem is mindenre áll ez. Nem azt jelentik az elmondottak, hogy a riporter ur összetett kezekkel s tátott szájjal várhatja a »sültgalambot«, amely ezúttal a »postagalamb« szerepét hivatott betölteni. Bizony, hol ide, hol oda, sőt van rá számos eset, hogy »amoda« is el kell néznie a riporter urnák, de a helyzet még is egészen más, mint volt. S ez a »más« helyzet a mondottakon kívül abban áll, hogy a közönség maga fordul lapjához, maga juttatja oda azon tényeket, eseményeket, amelyeket a nyilvánosságnak szánt. A hírszolgálat megkönnyítésének előbb említett eszközei igaz, hogy csak a nagyobb napilapoknak állanak rendelkezésükre, de az utóbb említett mód, a közönségnek ez a »közvetett« szerkesztése, rendelkezésére állhat, elérhető a magunk fajta szerény, helyiérdekű lapok által is. Nagyon nehéz és nagyon lelkiismeretes szakismerettel végzett munkába kerül a hírszolgálatnak ilyenné szervezése: rászoktatni a közönséget arra, hogy a »híreit« maga adja le a sajtónak s ne várja, amig azért elmennek hozzá. Az az orvos, aki felboncolta a bűntett vagy baleset áldozatát, az a hatóság, amely tanácskozni óhajt valamely közdolog fölött, vagy valami ilyen foganatba tételét elhatározta, az az egyesület, amelynek keretében valamely rá nézve lényeges történik, az a magánember aki valamit sérelmesnek tart, vagy a »köztől« valami jogos kívánalma teljesítését vagy hasznos ujitást vár, hívja föl a sajtó figyelmét, illetőleg informálja a lapot. Az eszményi állapot ez volna s ez bizony nem megy máról-holnapra. Hiszen minden szokás meghonosodása huzamosabb időt igényel. De kétszeresen nehézzé teszi e szokás megizmosodását az, hogy itt — mint mondtuk — minden a jó indulaton múlik. A jó indulat peTÁRCA. Filozófia hajnaltájban. Hajnal felé jár! az idő. A Ferenczváros mögött most kelt fel a nap. A levegő ibolyaszinü volt, a fák levelei kékek, az utcákon álmos házmesterek bandukoltak és fáradtan, unottan locsolták, söpörték a járdát. A Városliget felől versenyt vágtató kocsikon duhaj éjszakai lányok robogtak a város felé. Az arcuk fakó volt itt-ott, ahol nem érte a gavallérjuk részeg csókja, piroslott még rajta egy-egy festékfult. A hajuk, melyet az éjszakai mulatozás szertezilált, kuszában lógott az arcukba. Néhány korán kelő munkásember megbámulta őket, meg is állt haladtában egy-egy pillanatra, aztán egykedvűen haladt tovább. Az égboltozat már tüzelt. A felkelő nap első sugarai tüzsávokat varázsoltak reá. Az utca még színtelen volt, szürke és ködös, künn a város mögött, a réteken talán már aranyos pírban úszott minden, a házak tömkelegébe még nem tévedt egyetlen napsugár sem, csak felettük ragyogott a levegő, mintha aranyos fátyolt vont volna a felhők alá a nap. Az éjjeli kávéházban lassankint oltogatni kezdték a lámpákat. A duhaj leányok elálmosodtak és átalakultak, fáradt, kiélt, lompos nőkké, akik most, a hajnali világításban egy csöppet sem voltak csábítóak, kívánatosak. A kávéház egyik sarkában együtt ültek ketten. A leány, aféle éjjeli madár, álmos volt, szinte vágyott már az ágyba, de azért ott ült a füstös kávé- házban, mert a vele szemben ülő kócos bohém ott tartotta. Beszélgettek. — Maga azt kérdezi tőlem, — mondta a fiú, — hogy becsütetesnek tartom-e én magát, holott magát a társadalom kiközösítette, megbélyegezte ? — folytatta aztán végigterülve a széken — a becsület, *ba- gyon különös egy fogalom. Szinte úgy vagyunk vele, mint a levegővel. Nem törődünk vele, hogy van, ha van, akkor kezdjük megbecsülni, mikor már kevés van belőle és belefulladunk, ha végleg elfogyott. Amig csak a magam szemében devalválódott az értékem addig van még egy kivezető utam: a megalkuvás, önmagával szemben engedékeny az ember s hajlandó a saját lelkiismeretével alkudozásokba bocsájtkozni. Ha azonban a társadalom ütötte reá a becstelenség bélyegét, akkor nincs megalkuvás. A nagyközönség, a nyilvánosság véleménye nam alkuszik, hanem öl. Én egyénileg már megalkudtam önmagámmal, illetve jobban mondva, megalkudtam azokkal a társadalmi előítéletekkel, amiket a szülői ház, az iskola belém ne veit s amelyeket az ember a lelkiismeret névvel ruházott fel. Hogy én becsülöm-e magát ? Nyugodt lélekkel mondhatom, hogy igen. Én nem mérek azzal a mértékkel, amelyet a sokezerfejü, a könnyelmű, a bestiális tömeg használ. Az a külszin nyomán ítél, én a belső értékeket keresem. Az én szememben egy jó- lelkü szerető többet ér, mint ezer házsártos, ugyneve- zet tisztességes asszony. — Ezt ne nagyon hirdesse, mert nem igaz. A maguk szemében a szerető csak olyan, mint a szomszéd lova. Addig tetszik, amig nem a maguké. Ha egyszer a magiké, ezer a hiba rajta. S a leghűségesebben szerető nőnek sem tudják elnézni, még a leg- kissebb, a legmindennaposabb hibáját sem. — Higyje el nincsen azon áldás, ha valakit a nők szeretnek és nem szerencsés ember az, aki különös kedvence az asszonyoknak. A sok szerető elfásitja az embert. Nem bölcs dolog csapongani, mert minden újabb szerelem köznapivá lesz, mihelyt túlvagyunk a mézesnapok izgalmain. A köznapiság magával hozza a visszaemlékezéseket s bár a világ nagy hazugságai között az On revient toujours . . . kezdetű francia közmondás bátran elfoglalhatná az első helyek egyikét, mégis az a legokosabb ember, aki megmarad az első ideálja mellett. Az legalább megtakarítja a fájdalmas visszaemlékezéseket. A SZATMÁR) NAGYTŐZSDE legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai IST" öltönyök, leányka felöltők legolcsóbb áro H MELLETT SZEREZHETŐK ■■ 51 B E.
