Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-12-11 / 92. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. december II. Szerda FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATfóÁR-NEfiBETM IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASARNAP 92. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára !0 filler. Kié a jövő? | (D.) Nem tudom: vájjon nem nekrológot ; ktíl!ene-e Írnom a nemzeti munkapártról elem- j legetvén benne „et kölcsnemesilő“ missiójának j betöltése közben szerzett osztrák-érdemeit, mint- j sem lejegyezni azokat a kényszerű lépéseket, j melyeket ez a párt és főmozgatója, atyja : a kormány csinál a politikai sakkmezőn. Ez a játszma föltétien bizonyossággal egy csúfos mattal fog végződni. Sajátszerü és mégis végzetesen igazságos, j hogy a kormány kezd a sajat pártja előtt is nem tetszeni. A „napkirály“ XIV. Lajos még le sem hunyta szemét, már udvaroncai semmibe sem vették, már felhangzott titkon, gúnyosan, itéletszerüen az „éljen a király“, (értsd: a jövő királya), meg sem várták, hogy kitűzzék a fekete lobogót. A mostani többségtől senki sem várhat valami nagy morális közszellemef. A forrás, melyből vérét, lelkét szerezte, eléggé szennyes, zavaros ahhoz, hogy a politikai morál kánoni tekintélyét ne keressük a nemzeti munkások táborában. ők már, mint a patkányok a sülyedő hajón, keressik az utat a másik hajó felé. Csakugyan! Az a hajó, melyet az erdélyi havasok között furulyázó és a Kárpátok alján kuruckodó fajszittyák ^görgettek reá a politika hullámaira s a melyiknek bordái rejtegették ennek a téveteg nemzetnek boldog jövendőjét, FŐSZERKESZTŐ : THURNER ALBERT. FELELŐS SZERKESZTŐ i DU-ZIK LAJOS. SZERKESZTŐ : KACZÉR i‘uNÁ>; SZERKESZTŐSE ES KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10 ______Tglylnn wasmori 80.-=: Min dennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. most zátonyra kezd jutni. A kormányos hiába csürte-csavarta a kormánykereket, az ár viszi kérlelhetetlenül sorsa felé. De Mefisztó figyel. Kitünően számított. Pontról-pontra kezd beütni a kipécézett terv. A nemzet — kiábrándult. Egymásután tagadta meg legnagyobb törekvéseit. Múltját tévelygésnek minősíti. Nincs máshol üdvösség, mint a jelszavaktól mentes, tiszta nemzeti munka kebelén. Ez volt a Khuen-aerának fundamentuma; hirdetni, hogy a nemzet elfordult az álprófétáktól, megismerte, megnézte és könnyűnek találta r a közjogi csatározásokat. Es ez úgy volt hirdetve, hogy — el kellett hinnünk. Volt idő, a midőn hallgatagon, az ellenfélt megillető előlegezett hitellel várluk a fejleményeket. Felmerült a kétkedő — találgató „hátha.“ Hátha olyan, eddig fel nem ismert örvényt fog törni ez a vakmerő politikai vállalkozás, amely eddig ismeretlen volt. Hátha olyan tengelyre fogja áthelyezni a magyar politikát, mely legalább egy időre belsőleg erősitő, intézményeket építő hatással fogja ellensúlyozni a nehéz és hosszú közjogi viaskodásokat. Nem igy van ! A fejlemények megcáfolják, hogy ez a párt a nagy áldozatok nyomán ébredő és érthető keserűséget ilyen nemzeti alkotó munka áldásaival akarná megédesíteni. Korántsem. Elvakultságában egyedüli céljának tekinti az osztrák érdekek szolgálatával és a magyar érdekek elárulásával megerősített uralmának fenntarlásáí. Épp ez nem akar sikerülni. Huzta-halasz- | tóttá az időt, hogy valahogy korán ne jöjjön a pillanat, midőn hajója beleütközik azokba a jéghegyekbe, melyek ott úszkálnak már régen ' a mi politikánk vizein s minden kormánynak találkoznia kell velük. Vagy szétrobbantják ezeket, vagy leolvasztják. Khuen az utóbbit választotta 1 Addig tartani ezeket a kérdésekéimig szépen leolvadnak s akkor sem rájuk nem lesz veszedelmes, sem Bécsre. De nem sikerült. A bankszabadalom kérdése bár leolvadt egy kissé, de még mindig bir akkora kohézióval tömegéről, hogy a kormány hajóját megakassza siklásában. Az ellenzék régi, látszólag lehűlt harci kedve megerő södve a bankügy körül tervezett csempészési kísérlet fölötti felháborodásával olyan villámos zivatart rejtegett, hogy azt eá a recsegő hajó ki nem fogja állani. Most jön aztán a jövő embere, a nagy honmentő, a vaskéz. így számította előre — valljuk meg : éles okossággal, Tisza István. Ő a jövő embere. A kétfejű sas szintén apjára hasonlóan kétfejű magzatjának másik feje. Ezt a fejet a jövő glóriája kezdi körül nyaldosni sugaraival. így látják ezt patkánysejtéssei a jövő felé tekintgető muneók. Csak egy a bökkenő ! Hátha másképp lesz ? Hátha a kétíejü sas egyik feje után a másik is le fog konyulni ? Úristen veletek ! Uram bocsá’, m^jd, hogy még mit nem mondtam... Csak az Isten bűnömül ne rója... Megint leül a kemence mellé. Az ember az ajtófához dűlve nézi. Közben az inge gallérjába dugja az ujját és feszegeti, mintha hirtelen megszükült volna. — Ejnye, teringettét és milyen melege kezd lenni. Simogató pillantása hirtelen megkeményszik. Már nem is emberi a szeme- járása, inkább egy ragadozóé Az agyát égni, lángolni érzi; szinte dühösen rival az asszonyra. — Juli, én nem járok utánad többé, vagy jössz hozzám vagy . . . Az asszonyt gyönyörködteti ez a hmg. Előmutatja a fehér fogsorát, sőt kacsint is egyet hozzá; végül jót kacag és úgy mondja: — Mégis nagy bolond kend. — És még bolondabb, amióta meghalt az urad Az asszony fohászos hittel emeli égnek a szemét: — Az Úristen rendelése vót. — Vót ördögöt. Te dobtad el a sulykot, mikor még szép, friss és gyönyörű voltál; mint most is . . . — És most se értem, minek jár utánam már vagy tizenöt esztendeje. Minek jár utánam most is, én tudom, hogy elunva és öreg lettem . . . Karcsi, ereszd el a szoknyámat! Nem szököm meg, ne félj... — Hát igen. Csúnya és öreg vagyok. Mit akar? — Mert te szegény és nyomorult özvegy I asszony vagy. Én pedig gazdag ember. Prataricsnak, komám, nem tudná kifizetni a fődjét az egész falu . . . Hát ezért. Meg emlékezzél, mikor kikosaraztál, — olyan futóbolond voltam neked — olyan büszke voltál; hen- cegős, cifra . . . Hejh’ be tudtam, te rád is jár a rúd egyszer. Meg is fogadtam akkor : ha eljön az idő, ha megfordul a szekér kereke, ha csak száz pengőm lesz is, ha neked semmidse ; hejh’ be megfizeted a hencegésed, gyönyörűséges Kelemen Julis ! Az asszony szeme szögletében sárgás láng villan pajkosan helyezi a kis ujját a szájára. Ez még jobban felbösziti a ragadozót. Izmos markával belemarkol az asszony csípőjébe. Most már az se tréfál. — Menjen kend 1 Ne bomoljon. Menjen feküdni, ha részeg. Na nézzék . . . Nem szégyenli a gyerek ik előtt ! Most már észre tér az ember. Hát menjünk a szobába Csak nem mondhatok el mindent a gyerekek előtt ? —Aztán hizetegve tette hozzá : Meg olyan okos gyerekeknek látszanak 1 — Az ám ! Nagyon okosak ők. Aztán összefognak vagy öten, fiuk a bácsi ellen ... És mert féltik a szép mamácskát, még elverik kendet, ha ilyenképen udvarol 1 — Mi a fene ! — harapja ös-ze azjajkát, az ember. — Talán mehetnék is már ; mi ? ISSE! téli idény beálltával:; = SZATMÁRi NAGYTŐZSDE ““ legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai ÜT* öltönyök, leányka felöltők egoicsóbb áron MELLETT SZEREZHETŐK B E. TÁRCA. / A ragadozó. Irta: Jávor Bella. Az asszony arca vörös lett, mint a pipacs, mikor Pratarics bejött a konyhába. Éppen kenyeret sütött, az égő kemence előtt térdelve, hát arra fogta nagy zavarában, hogy attól pirult meg! — No, szép asszony, hogy állunk ? — Ugyan, hogy’ lehet egy hét gyerekes asszony szép ! Tréfál kelmed ! — Tudod te Juli, hogy igazat beszélek, hisz te is látod, hogy napról-napra szépülsz. Az asszony lesimitotta csípőjén a szoknyája ráncát; csak abból látta, hogy az föl volt tűzve, hogy a férfi folyton a lábára nézett. Kötekedve szólalt meg : — Nagy bűne lehet kelmédnek, hogy folyton a földöt nézi ... és nem meri fennhordozni a fejét — Fölemelhetem, ha néked úgy tetszik, Juli. — Hirtelen elfáradt benne a szó, nagyot nyelt. Küntről tányércsörömpölés hallszik: az asszony mérgesen ugrik el a kemencétől: — Mariska, megint egy porcellántányér; törd törd a többit is, hogy a . . . jaj, de megvert az
