Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-11-04 / 91. szám

SZATMÁR -NÉMETI

Szatmár, 1910. december 4.

2-ik oldal

tásban. A tömérdek újabb pénzügyi bevételekhez az ut előkészítve. A bitumenek és kálisók jó jövedelmi forrásul szolgáinak. Majd jön egyéb is. Ez mind teher, a mit a kormány, mint szociális és nemzeti munka — eredményt eddig produkált.

Most fognak Bécsben tanácskozni, azaz nem: parancsot kapni a fő-főkatonák a létszámemelésről. Jó politikusok is ezek a főka* tonák: kitűnő politikai tereptudományuk van. A talaj valóban soha sem volt olyan dús, mint most, hogy ne termeljen egy pár tízezer zömök magyar katonát. A parlament levegője csakugyan olyan Mária-Terézia-korabeli. Minden pillanatban felzengeni készül a hyperlojá- lis kiáltás; vitám et sanquinem.

Hát csak szoritsák-szoritsák le a prést, mig utolsó leheletünket ki nem sajtolják.

De addig lesz még valami.

Lassan megérlelik ezt is.

A kezes bárány, melyet most akarnak lenyúzni és lesorvasztani, egyszercsak a régi, félelmetes oroszlán lesz 1 *

A morgása már hallatszik. Majd felhangzik Becsbe is 1

Anarchista kisasszony.

— Premier. —

A szerző operettnek nevezi. Igaz: van szövege, van zenéje és 3 felvonása, tehát — legyen teljes a Bokor József öröme — mi is azt mondjuk : operett. De hozzátesszük: Magyarország és a társországok legsilányabb operettje.

Mindaddig mig alkalmunk nem nyílt végig élvezni ezt a jeles színpadi alkotást (milyen komoly szavakat tudunk mi használni : színpadi alkotás !) mindaddig mig tel nem szaladt a koriina, nem hittük, hogy a szerző olyan sokoldalú tehehetség: író, és zenész egy személyben. Most aztán miután megnéztük az Anarchista kisasszonyt, csakugyan nem hiszünk a Bokor tehetségében. Nyilvánvaló lett ugyanis, hogy ehhez az ötlet-koldus librettóhoz egy utolsó falusi kontrás sem irt volna zenét, aminthogy nem találtatik a földön olyan viharvert és sorsüldözötj szövegíró, aki a Bokor József zenéjével merne az úgynevezett világot jelendő deszkákra lépni. íme felfedeztük az okát annak is, mért kellett Bokor Józsefnek egyedül megalkotni e remekművét: szegényke nem talált kompánistát.

doktorból pedig nem drámai hőst, hanem vígjátéki alakot csinált a szerző, tehát korántsem holmi mélv- szivü bölcset akar bemutatni véle. Olyan okosokat pedig — hogy mi is paradoxonban beszéljünk — az egész darab folyamán sem müvei Jura doktor, hogy olyan nagy bolondnak tartsuk.

így csak egy fura kis orvost látunk Jura doktorban, olyant, aki direkt vígjátéki célokra készült s akinek vendéglábon jár a gondolkodása, a szerző kölcsönadott vendéglábain. Figurának igen jó, kedves groteszk és mulattató, de nincs rajta igazi hús s a halánékán nem a vérkeringés vivőere lüktet, hanem csak a homonkulusz drótidege vibrál.

A darab egyébiránt sokkal jobb és sokkal kedvesebb, mint amilyen fogadtatása volt nálunk. A kö- zánség langyosságát ugyan nem a darab maga okozta, hanem az, ahogyan a szereplők megjátszották. És ez elsősorban és különösen a főszereplőre vonatkozik,

Id. Baghy Gyula nem alkalmas arra a szerepre, melyre vállalkozott. Sem hangja, sem alakja hozzá. Érti, érti a szerepét, de túlságosan megjátssza. Szinte szaga van a játékának. Annak az illúziónak a keltésére nem képes, hogy mi azt higyjük : amit játszik az történik ; mi csinált dolognak, játéknak látjuk azt is, ami történik vele.

Ennek ellenében Zöldi Vilma sima pózmentes játéka, előkelő beszédmodora igaz művészetről tanúskodik. Csupa helyes illúziókat keltő megjátszás és erős megértőképesség. Hongja nem valami széles skálájú, de tud vele úgy bánni, hogy soha monotonná ne váljon.

Vidor szépen és szeretetreméltó elmeséggel játszotta meg Jura doktor szerepét. Itt-olt azonban, mintha kiesett volna lába alól a talaj, játékában némi hézagosság keletkezett. Lehet, hogy a darab a hibás, de tán egy kevés szerepnemtudás van a dologban.

Cakó Mici szép volt, kedves, finom és filigrán. Nem tudjuk, vájjon az idei társulat gyöngébb-e, hogy őt jobbnak és szebbnek találjuk ebben a környezetben, mint tavaly, avagy valójában fejlődött egy csomót. Mondjuk, az utóbbi feltevés igaz.

Horváth Lenke egyelőre szép és okos beszédjével nyerte meg a közönség tetszését.

Csütörtök este Fali Leó gyönyörű operettje az »Elvált asszony« került színre roppant slendrián előadásban. Egyes szereplők mintha versenyre keltek volna a túlzásban. Ami természetszerűleg az előadás nívójának a rovására történik. így Mátrai Kálmán, — akit mi komoly művészembernek tartunk — hogy a közönség ügyelme a játszó színészről, hacsak egy pillanatra is Ő rá terelődjön — csaknem a nyakát törte. Ross utánozta Mátrayt, több szerencsével, ameny- nyiben neki nem sikerült a bírói emelvény korlátját eltörni, A többi szereplőkről szólva föltétien dicséret illeti meg Baila Mariskát. Gyönyörűen énekelt és természetes könnyedséggel mindvégig igen finoman játszotta meg szerepét. Pongrác Matild Dénes Ella helyett ugrott be. Minden igyekezete dacára is éreztük a Denes Ella hiányát. Kátdor Dezsőről ezúttal sem nyilatkozhatunk kedvezően. Roppant szertelen volt A kezét kómikus buzgalommal lóbálta a levegőben, a hangja több Ízben beleveszett a zenekar játékába. Igen bájos volt Dinuyési Juliska. Ügyesep játszottak Vidor József, Herczeg Vilmos, Sipos Zoltán és Burányi.

Heti műsor. Vasárnap délután : »Postás fiú és a húga,« énekes bohózat. Este : újdonság, harmadszor »Theodor és Társa« bohózat (C bérlet). Hétfőn : mérsékelt helyáru előadás, újdonság, ötödször »A muzsikus lány« Operette (Bérlet szünet) Kedd : »Aranyvirág,«

Huszka—Mártó regényes operetteje (A bérlet).

mondanék, ez a makacs ember csak letrompfolna ezzel a véletlen ütő kártyával. A válasza mindenre csak az volna : Hát akkor minek esik épen máma ? Az első hó. Minek épen Szentmihálykor? Ott van, aki akarja, látja.

Hát nem szólok semmit, csak csendesen nézem az emberemet. Nyugodtan állom az ingerlő hunyor- gását.

A gazdát, úgy látom, zavarja ez a nyugodt tekintet, ez a szótalanság. A hitemben nem igen bízik hanem megpróbál még valamit, egy kicsit füllent:

— Tavaly is ilyenkor esett le az első hó épen

Erre se mondok semmit.

Talán a lelkiismeretem sem egészen tiszta. Tréfás megszokottságokban annyi előítélet, babonaszerü- ség van elrejtve, hogy amint most eszembe jutnak : nem tudom, vájjon babonamentes vagyok e én is ? Péntek, 13 as szám, — és minden apró-cseprő dolog körül kijegecesedett, szinte társadalmi szabályokká előléptetett babonaszerüségekből nem maradt-e bennem is valami ? Ha nem is fogadom el a hozzájuk fűzött magyarázatokat, egyik másik nem ragadt-e úgy rám, ha pusztán szokásból is, hogy most már jobban esik. megtartani, mint kivetkőzni belőle.

Aztán eszembe jutnak az álmatlan éjszakák. Mikor a hold a legjámborabb tárgyakat is kisértetruhába öltözteti, mikor megpattog, megrecscsen valami bútordarab és én, bár nem hiszem a kisértetmeséket: mégis

A levél.

Ir, ir. S hajának csap a gyertya lángja Körötte árnyak imbolygó setétje, Serceg a tolla. Megzokog érte S halovány lelkét a betűbe vágja.

Dereng. Keleten már felcsap a reggel, Végére ér, már készen a levél,

Melle ziháló, a lelke se él,

Dőre homályon a szive mereng el.

Bent a napfény, homloka lángol, Koszorút csókol rózsavirágból S tudata gyérül, teste mered.

A téli idény beálltával:;----------- SZATMÁR) NAGYTŐZSDE

le

gjobb minőségű fiú ruhák, iskolai pf:* öltönyök, leányka felöltők

egolcsóbb áron

mellett szerezhetők

B E.

Az Anarchista kisasszonyról nem igen van több c mondanivalónk. Ám azoknak a kedvéért, kik mohón 0 habzsolják a színdarabok dióhéjba gyömöszölt mesé- s jét, idejegyezzük, hogy a színpadon egy csomó színész 1 beszél, énekel jobbra, balra, északnak, délnek ; a leg- e bágyadtabb tapsot a tetszés jelének tekintve udvariasan c ismétlik a slágernek szánt dalt: a kancsukáről, a nagyhercegről a tengeri betegségről és az eikoptatott t cipősarokról. *

A nézőtér mintha egy hálókocsi folyosója volna: c mindenki ásít. A közönségnek az a része, mely nem £ pénzzel váltja meg a helyét még Zappenstreich előtt 1 búcsút mondott a halva született operettnek. (

A színészekről nem szólunk : ők nem tehetnek semmiről. 1

Koncert.

— Bemutató előadás. — (

Koncert alatt voltaképpen egy ideges zenetanár- ] zongoraművész értendő, akinek úgynevezett szeren- 1 cséje van a nők körül, mivel dacára kissé előrehaladott korának, kiégettségének és neuraszténiájának, ■ rnég állandóan rajonganak érte bakfis tanítványai s :

napirenden van, hogy ezzel az egzaitált sóhajjal : ;

»Mester, az életem legboldogabb másodperce!« a nyakába csimpajkózzék egy-egy fülig szerelmes rajongója A mester ugyan mindezt unja, de mert hiú, mint minden művész s mert férfiúnak akar látszani a fejebubjáig, igen, különösen a feje búbjáig, ahol őszülő haját kell jófajta hajfeslővel megfiaíalitni — mimeli a férfit, a forró és szenvedélyes cassanovaja- kabot, csal, komédiázik és ifjúságot hazudik. A szerelem pedig vak és tapasztalatlan, nem látja az öregség ráncait a homlokon, a fáradtság ernyedését és unalmát, s a kimerülés görcsös rángatózásait, hanem hisz és szeret, sóhajt és liheg.

Az egész vígjátékban ez a zongoraművész a leg- , becsületesebb, legigazabb és legtipusosabb alak. A felesége, aki szemet huny férje donjuankodásai előtt mert az ilyesmi úgymond velejár a mesterséggel, valósággal életszükséglete az üzletnek, mivel a bugris tanítványok a zenét csakis közvetve, keresztül valakin tudják imádni ; Jura doktor ez a bolondos szivü filozófus ; Jura doktornő, ki kissé túl szentimentális í ahhoz, hogy szavak nélkül is tudjon gondolkozni : — j mind igen szimpla és általános alakja ennek a szin- ■ darabnak. Azaz. hogy Jura doktor nem éppen. Ez a j fuzsitus orvos, aki a szerző jóvoltából nagyszetü afo- • rizmákat mond, erősen emlékeztet bennünket boldog emlékű Wilde Oszkár egy sereg alakjára. Wilde teremtette meg ezt a típust korántsem az életből mintázván alakjait, mivel a saját paradox-egyéniségén köszörülte elmésekké, s formálta, előkelő, könnyed, bizarr különcködőkké őket.

Ki hiszi el Jura doktor életbölcse3ségét: Szere- í tem a feleségemet, tahát akarom, hogy boldog legyen \ Ha ő a más karjaiban boldog : azt teszi, amit én 1 akarok.“ Így csak a nagyon mély lelkű bölcsek s a j nagyon nagy bolondok szoktak gondolkozni. Jura j

a fejemre huzom a takarót. Nem hiszem a kisértet- ^ meséket, de a jelek Ugyanúgy megborzongatnak mint j ha hinném.

Vájjon különbek-e ezek a babonaszerüségek, mint az én emberem nyílt babonahite ?

És amikor ezeket elgondolom, még jobban össze- í szorítom az ajkam. Ráhagyom, hogy szent Mihály , napja kedvéért hull a hó.

A gazda furcsállotta a hallgatásomat, a merev nézésemet és lassanként eltűnt szeméből az ingerlő kihívó tekintet. Helyet adott valami zavarfélének. Előbb csak a bajuszát kezdte rángatni, aztán már a tarkóját is vakargatta, de sehogysem tudta beletalálni magát a helyzetbe. Mintha egy kicsit restelkedni is kezdett volna.

— Végre is nem állta tovább a csendet. Megadással, szinte panaszos hangon szólalt meg :

Vagy tán csak amolyan babonaféle is ez ... .

I Hiszen nem is igazi hó e’ még, hanem csak dara, amitül . . .

Itt megeresztette a tréfát, amire aztán megest csak megvidámult.

— Kinézek. Csupa színes fehérség a levegő.

Lágy, kövér pelyhek kavarognak, kergetőznek, fura vonalakat rajzolnak a levegőbe. Most már bátrabban, biztosabban szállnak a földre: puha hőszőnyeg fogadja őket. _____'