Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-11-09 / 84. szám
Szatmár, 1910. november 9. Szerda. 84. szám. XIV. évfolyam. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. EL Ő F I Z ET ESI ÁR: sgésc évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor Egyes szám ára 10 fillér. A nagy és kis nemzeti politika. Szatmár, 1910. nov. 8. (D.) Szomorúan érdekes a mi állami életünk. Mig más nemzetek nagysága a belülről kifelé ható államszervező és építő erők össze- halásából fejlődik ki, addig a mi politikai életünk két nagy, ellentétes erő morzsolódásából áll. Az egyik a dinasztiához simulásban véli elérhetni, kialkudni és kikönyörögni a tengődő, agyonpréselt nemzet számára az életet, a másik a nemzet ős erőforrásait igyekszik felszabadítani és a belső megerősödésben, a nemzettest minden szervének teljes felszabadításában, megizmositásában látja a nemzet jövőjét — s vele a dinasztia nagypolitikájában kifejezendő akcióképességének feltételét. E két erő teremtette meg törvényhozásunk vérkeringését; az egyik az udvari pártban öltött testet, a másik a nemzetiben. S ha van a mi történelmünkben is véres fonál, mely áthúzódik rajta a hisztérikusok meghatározása szerint, úgy ennek a két pártnak olykor véres háborúkban (kuruc-labanc) dühöngő csatározása volt az ! Ma is ez a két párt áll egymással szemben: ezek a mi történelmi pártjaink. A nevük változik, de ez is inkább csak az egyik félnél : ott, ahol leplezni kell. A névváltoztatás már maga is elég gyanús. De a Koppány- lelkétől erős, a Rákócziak rajongásától ideális, a Kossuth Lajos szellemétől törhetlen függetlenségi párt egy volt és lesz minden időben! FŐSZERKESZTŐ : FELELŐS SZERKESZTŐ: THURNER ALBERT. DUSZIK LAJOS. SZERKESZTŐ : KACZÉR IGNÁC. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-ut«a 10. = Telefon-szám 80.=: Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Maga a célja — a neve ! S ez ad tiszteletet és ez biztosit számára erkölcsi győzelmet. Mig a dinasztikus párt — nevezzük labancnak, szabadelvűnek, jobbpártnak vagy nemzeti munkapártnak (!) — a nemzet nagy sebeit soha sem akarta meglátni, annál ke- vésbbé meggyógyitani, mig első nagy királyunk óta szüntelenül letörni, agyonfojtani igyekezett a felzugó nemzeti aspirációkat, de ugyanakkor vitám et sanquinem helyezett a trón zsámolyához, addig a nemzeti párt volt a nagy rombolások kiépitője, a nép, az államfenntartó nép boldogulásának, sorsának istápolója, a demokra tikus és szociális hatásoknak felfogója s ezeknek érvényesítője. Ez volt közel a nemzet szivéhez s az idők szelleméhez : a nagy európai átalakulások szellőjét ez fogta fel s ez volt mindenkorona nemzet öncéljainak igazi bajnoka. Ennek a pártnak a sorsa —• a nemzet sorsa: ha ez egykor diadalra jut — amit rendületlenül hiszek —, elérjük az igazi nemzeti élethez szükséges előfeltételeket, mert mindaddig, mig nekünk egy nagy polyp karjait kell magunkról lenyesegetnünk, mig állami függetlenségünket kell egyes részleges kérdésekben hosszas csatározással biztosítanunk, addig öncéljainkat, nemzetünk belső szerves kiépítését, tehát az állami életnek befelé nyilvánuló pozitív fejlődését nem tudjuk elérni. Azaz mégis ! Kicsinyben. * Itt vannak a városi képviselőválasztások. Ezek ugyan nem politikai emóciókból indulnak ki, mint ahogy bölcsen szerleröppennek ilyenkor a nagyhangú jelszavak, hogy a város képviselőtestületének megválasztásánál óvakodni kell a politikától; de ezek a jelszavak elég gyanúsak, hogy igenis politikai szempontok érvényesülését lássuk ezek ellenére, sőt ezek leple alatt 1 A politikai pártállás tulajdonképp egy hitvallás az egyén közéleti szereplésének tartalmát és irányítását illetőleg. Ma függetlenséginek lenni egyértelmű a demokratikus haladással elérhető nemzeti jólét úttörőjének lenni, mint eleven érzékkel bírni a szociális törekvések iránt és egyértelmű példa reá a legközelebb elmúlt választás — a meggyőződésbeli függetlenséggel, megközelíthetetlenséggel. Nemzetünk jövője a városok fejlődésével áll vagy esik. A városokban felhalmozott kulturális erők összetétele adja meg az egész állam élet jellemét. A jövő iránya kétségtelenül a városokból indul ki. Ezeknek szociális érzéke biztosítja a nagy politika hasznos alakulását. Es éppen ez a körülmény cáfolja le a városi választásoknál hirdetett politikamellőzés elvét. Elég legyen rámutatnunk artörvényhatősá- gok és a parlament közötti reciprok-viszonyra : egyes törvényjavaslatokra egyenesen a törvény- hatóságok kényszerítik a parlamentet s megfordítva egyes parlamenti erőszakosságok és törvénytelenségek Damokles-kardja a törvényTÁRCA. Haldoklás. Az eső úgy zuhogott végig az aszfaltozott fasoron, mintha számtalan ezüstostor vagdalta volna. Soha szomorúbbak nem voltunk, mint akkor. Sem én, sem az apám. Meggörnyedten bandukoltunk a körút felé, ott kocsit vettünk és hajtattunk a pályaudvarra. Elutaztunk a hisztérikus asszonyt vigasztalni, akit napokkal előbb hazaküldtünk, mert nagybátyám, a haldokló nem tűrte maga mellett. Pedig a felesége volt. Nem hű, nem kedves, csak tűrt felesége. A szemeivel szeretettel simogatott bennünket, ha megszólalt, jó indulattal beszélt. Finom és ölelő volt minden szava. Gavallér ember volt, nem engedte, hogy érezzük végső kínlódásai rettenetességét. A lábai atatt melegvizes üvegek voltak, azokat simogatta a fagyos talpával. Mintha onnan sugárzott volna egy kis fagyos élet a meggyötört testébe. A felesége rá se nézett. Mi, akik körülálltuk, megértettük. A haldokló szuverén jogát gyakorolta. Utolsó óráiban azokkal beszélt, akik neki tetszettek és nem azokkal, akik egész életén át keserítették, akiket csak megtűrt, akiknek jelenléte mindenkor üldözte, de soha sem mondta. A hisztérikus és kellemetlen asszonyt végre eltávolították. Hazaküldtük. Még egyszer találkoztunk az életben. A szanatórium folyosóján, ahol elbujtattuk, mert élete bűneinek lerovásáért vezekelni akart. Elbújtattuk egy sarokba, hogy onnan lássa még egyszer a nagy beteget, akit az emeletre vittek, hogy a végső, reménytelen operációt végezzék rajta. A nagybátyám meglátta a rejtett sarokban. A nagybeteget két szolga vitte hordágyon. Ott feküdt pihegve, alig élve. Életében gavallér volt, szép virtusos magyar. Félhalálában sem tudott az életmódjával szakítani. Csufolódott és gáláns kalandokat emlegetett. Közben azonban a folyosón elborult az arca és súgva mondta nekem : — Ott van, ott van .. . Amikor azonban elkanyarodtunk a folyosón, gyászos rettegő menetben; visszatért a jókedve és azt mondta, hogy a doktor urak jöjjenek el ő hozzá jó bort inni, mert amit ők betegnek adnak, azt tulajdonképpen az ő házában a kocsisoknak sem igen mernék odaadni. Aztán odafönt vagdaltak rajt az orvosok, majd megint bevarrták. Akkor ébresztgetni kezdték. Eközben pedig a fekekabátos professzor kijött hozzánk. Valami nagyon fönségeset láttam az arcán. Azt, hogy ez az ember most belenézett egy embertársának a belső szervezetébe és mindent tud, Tudja, hogy még él-e, nem-e? Ennek az embernek a szava mindent jelent. Ez az ember az igazi Haruspex, mert tud a belekből jósolni. Élet és halál fölött dönt abból, amit látott. Úgy szólt hozzánk, mintegy arkangyal a kisdedekhez. Régi bibliai képeken láttam ilyen szerető arcot, ilyen vigasztaló, altató, keblére ölelő arcot, mint azé az emberé volt. A kezében profán szivart pörgetett, de úgy éreztem két szép, sima keskeny kezét a fejünk fölé terpesztette, mintha megakart volna áldani bennünket. Oh én soha ilyen szent napot nem láttam, ügy mondta meg nekünk, hogy kedvesünk meg fog halni, hogy szerettem volna neki kezet csókolni. Áldott ember volt. Elköszöntünk tőle és kimentünk az utcára, amelyet az ezüstostorhoz hasonlatos esőszálak paskoltak A villanyfény a fejünkre esett és az aszfalton megnagyobbodva mutatta nekünk keservesen siró, lézengő, szomorú árnyékunkat. Paskoltunk a gémberedett lábainkkal a vízben és nem beszéltünk Én és az apám. Aztán vasútra ültünk, hogy megvigyük a szomorú hirt a gonoszságában megbetegedett asszonynak. Megmondjuk neki, hogy meghal az ura. És ő megértse : az utolsó akarata az volt, hogy téged ne lásson. A vonaton sem szóltunk egymáshoz. Úgy fél ilyenkor az egyik fájdalommal teli szív a másiktól, mintha a maga halott szent és tiszta lelke meredne rá csodálkozó, becsületes szemekkel. Nem szabad ilyenkor szót kiejteni, mert úgy érzi az ember, mintha minden szóval a halott álmát zavárná. A halott tulajdonképpen még nem is volt halott a mi tudatunkban. De érez. Tüllre aplicált félfüggöny (vitráge) párja 3 K. yy w m/* ff a ^i/\ m 1AW nn kézimunka üzletében Hosszabbitható rezrudak drbja 40 és 50 fill. II Qger Arn Függöny congre azsuros 110 széles mtr 1 K 30 f. w Szatmár, Kazinczy-utca.
