Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-10-30 / 81. szám
2-’k «Idái látja, hogy az egész nemzet egyöntetűen küzd kenyeréért és jogaiért. Ne lepődjünk meg, ha az ország és politikai hatalom urai válaszul megbotránkozva szállnak sikra „a hazátlan szocialisták lelketlen izgatása“ Kitanultuk már ezt a fegyvert, agrárjaink, ha hatalmunkat veszélyeztetve látják, mindig ezzel a mumussal ijesztgetik az orszá- j got, pedig az ördög nem is oly fekete. Mikor j ellenben saját jogaik gyarapításáról van szó, » ez ismert rakrecept szerint — feltétlen nemzeti és hazafias érdek. Erre csak az lehel a polgárság válasza, ha nagybirtokosaink saját jóvoltukért kibérlik a hazafiasságot, mi, polgá- | rok milliói, elemi érdekeinkért folytatott küzdelemben szocialisták leszünk. Bend. Áru uzsorások. Köztudomású, hogy az az ocsmány vád, hogy a magyar kereskedők áruuzsora utján gazdagodnak, az agráriusok táborából hangzott fel % onnét hangzik fel most is mindannyiszor, valahányszor a kereskedelmi érdekek lépnek előtérbe. A fogyasztási szövetkezetek létjogosultságát és állami támogatásra érdemességét is a kereskedőkre zúdított áruuzsora vádjával okolják meg, azt mondván, hogy a kereskedők önző kapzsiságát csakis a fogyasztási és értékesítő szövetkezeteknek minél nagyobb számban való felállításával lehet visszaszorítani. Mosi végre eljött az idő, mikor az áruuzsora vádját nyíltan és megokoltan a vádlókra háríthatjuk vissza, kimondva, hogy a magyar nagybirtokosoknál az áruuzsorát nagyobb mértékben frekventáló érdek- csoport nincs az egész világon. Kimondhattuk volna ezt már évek előtt, amidőn láttuk, hogy miként igye keznek az agráriusok a gabonaárakkal nivelláló a világpiac áraival összhangba hozó gabonatőzsdét elnyomni s tevékenységét az úgynevezett tőzsde reform felerő- szakolásával meghiúsítani, de bizonyos zsén visszatartott a vádemeléstől. Nem akartuk az agráriusok és üzletemberek közötti ellentéteket kiélesitenl s vártuk, hogy végre az ellentáborban is uralomra jut a jobb meggyőződés, amely azt diktálja, hogy virágzó kereskedelem nélkül a mezőgazdaság sem képes prosperálni Ez a meggyőződés azonban namcsak, hogy nem akar megnyilvánulni, de az agráriusok fukar önzése mind követelőbben nehezedik az ország népére. A husinség fellépése és az annak elhárítását célzó javaslatok érvényesülésének meghiúsítására irányuló törekvés kényszerít az áruuzsora vádjának nyilt hangoztatására. Mindazok, akik a huskérdéssel SZAT MÁR-NÉMETI. Stcatmir, 1910. október 30. behatóbban foglalkoztak, egyetértenek abban, hogy a nagy közönségre háramló Ínséget, csak egy módon : a külföldi állatállomány igénybevételével, különösen a szerb vágómarha és sertés bebocsátásával lehet nérni- lig enyhíteni. Budapest főváros is, melynek tanácsa ezt a kérdést behatóan tanulmányozta, csak ezt az egy beható segítőeszközt ismeri és mást nem tud ajánlani a drágaság ügyében a héten tartott rendkívüli közgyűlés sem. Serényi Béla földmivelésügyi miniszter kijelentette, hogy az állatállomány szaporítása nehéz feladat lévén, s húspiac javulása 2—3 év előtt egyáltalában nem remélhető, de maguk az agráriusok is azt hangoztatják, hogy a rendelkezésre álló állatállomány nem elég a belszükséglet fedezésére. És mindezek dacára, mikor az Ínséget szenvedő fogyasztók, az ország lakosainak milliói gyors segítség után csengenek és mikor komoly közigazgatási szakférfiak a külföldi vágómarha és sertés ideiglenes bebocsátását feltétlenül szükségesnek tartják, akkor az agráriusok szekérszámra küldik a földmivelésügyi miniszterhez tiltakozó felirataikat, melyekben nyíltan a »hazaárulás« bélyegét sütik azok homlokára, akik az argentipai hús és a szerb vágómarha bebocsátása mellett állást foglalnak. És teszik ezt akkor, mikor a gondviselés bőven elárasztotta a termelőket az állattenyésztés és hizlalás céljára szükséges minden áldásával, takarmány, krumpli bőven termett, tengeriben pedig rekord-termést értünk el, szóval semmisem indokolja azt az önző törekvést, mely a vágómarha és sertés árának kétszeres összegig való felhajtására irányul. És biztosítani akarják maguknak a monopóliumot azok, akiknél könnyebben és kevesebb gonddal senki sem él a világon. Az állattenyésztők nem kénytelenek áruikat piacról-piacra hurcolni, a bel- és külföldi állalkereskedők seregesen özönlenek hozzájuk, hogy áruikat úgyszólván diktált árakon megvegyék, de nekik ez sem elég, tobzódnak az alkalom kihasználásában és nemcsak azzal nyúzzák az országot, hogy saját áruikat, melyeknek előállítási költsége jelentékenyen csökkent, horribilis árakon sózzák a fogyasztók nyakára, hanem azt sem akarják megtűrni, hogy mások olcsóbban árusíthassanak. Ha ez nem a legveszedelmesebb áruuzsora, akkor nincs és nem is volt soha áruuzsora a világon. Ez ellen talpra kell állani az ország minden lakosságának. Nem a kereskedők és iparosok egyéni érdekei, de a közérdek forog már kóckán és ezt az érdeket talán a kormány sem fogja alárendelni az agráriusok uzsora érdekeinek Nocturne. Kék éji köd ül az ablakodon, Elfujtad-e, édes a mécsed? — Oly messze vagy tőlem,oly messzire vagy, Nem érlsk el én soha téged. Magadra ne húzzad a lágy takarót, Ne rejtsed el télve az orcád, Ne csukd be az ajtót, ne told el a zárt — Én nem jövök lopva be hozzád. A lelkedet égeti bár a szavam, S füledbe sikolthat a vágyam, Ne halljad a hangját, ha sir, ha zokog, — Aludj csak fehér nyoszolyádban. Én várom az éjét, a forrót, a szent Bűnökre csaló puha éjét — Te el fogod hagyni fehér nyoszolyád, Ha eljön a vágy teérted. Lebontva hajad, megoldva öved, Elindulsz a tavaszi éjbe, És futva és lázzal és égve suhansz A lobogó csókok elébe. Pirosán, mint egy tüzliliom, És forrón, mint fénye a nyárnak, El fogod hagyni fehér nyoszolyád, És élj ősz te hozzám. Én várlak. Mezey Sándor. HIBBK. Panaszos tülek. A laikus nyárspolgár, aki nem szereti az újszerű jelzőket, tán mondvacsinált kifejezésnek fogja találni ezt a címet. Mert szentigaz, hogy a szemek szemmelláthatóbban s az ajkak fül- lelhallhatóbban tudnak panaszkodni. A fülnél senki sem veszi észre, tán az sem, aki viseli, hogy panaszol. Ámbár, aki ismeri Agrippa meséjét, melyben a test valamennyi szerve lamentál a gyomor ellen, sejtheti, hogy itt nem is annyira uj jelzőről tétetik említés. Ezek a panaszos fülek pedig a mi saját füleink, vagyis érthetőbben Szatmár város közönségének fülei, melyek tán ha jel megfigyeljük őket, egy-két fokkal konyultabbak, mint más ily fejlődő város polgárságának a huskagylói. Hogy a mi füleink miért eresztik busulás- nak a cimpáikat s miért panaszkodnak hallha- tóbban, vagy mondjuk, láthatóbban, mint más helység fülei — ennek oka az, hogy sehol fülek ily mesterségesen elhanyagolva nincsenek, mint nálunk. — Kedves Jenő, — szólt közbe Valy — akkor legyen szives és ne zizegtesse azt a papirt, mert az én kislánykám a fejét fájlalja ! (Nyomorult milyen nagyra van azzal a rongyos két esztendő korkülönbséggel. Kislányom igy, kislánykám úgy. Persze, hogy megszégyenítsen Jenő előtt. Hogy Jenő azt higyje, hogy én gyerek vagyok, akit még nem lehet komolyan venni. Na várj!) Kiéreztem a hangjából, hogy gúnyolódik. Parancsol Jenőnek ! ó ! — Ó nem tesz semmit —■ mondtam Jenőnek és nem bántam volna, ha csak azért is zizegtette volna azt a papirost. Akár örökre is. — Aztán Valy, tudod, nagyon fájt a fejem . . . És képzeld: te homlokon csókoltál, utána rögtön elmúlt az a kínos főfájás ... De hidd el, édes, most is fáj, de úgy és gondolom . . . — Hogyne, hogyne szívesen — sietett a csókkal Valy. És olyan szemtelenül, ízléstelenül hangos csókot nyomott a makkegészséges homlokomra. — hogy igazán nem volt illő, pláne fiatalember előtt. Homlokot diszkrétebben szoktak megcsókolni. Persze ő ezt nem tudja. Alapjában : Valy egy tudatlan liba. Még azt se tudta, hogy a hangos csókkal elvesztette a csatát. Mert Jenő, az roppant disz- tingvált ember. Annak kell lennie, mert amikor azt mondtam hogy: — Nade most futok haza, hogy apácskának a vacsorát készítsem (ez is szinészkedés, vagy talán taktika) — Jenő fölállt és azt mondta Valynak ; — Hazakisérem a kicsikét; megengedi ? . , . Ez félig kérdés, de egészen: az erélyes férfi határozott óhaja veit Ez szép volt tőle. Csak ne mondta volna : „a kicsikét.“ Valy ráncolt homlokkal adta meg az engedélyt. Szemtelen. Mi jogot formál ő Jenőhöz ? Megérti ő a Jenő lángelméjét? Mit akar ő ?! . . . A 32-ik lapon. Nahát ilyen borzasztóan, ahogy én megjártam még ember nem járta meg soha. Istenkém, édes. drága jó, kedves Istenkém hallod ezt: elolvasták a „napló“-mat? ! A nap — ló — mat!! Csak egy gondolatom van : mi lesz most ? Az apám olvasta, — nem „apácskám“ — mert most szörnyen komoly. Olvasta Teréz néni ; olvasta az öcsém, az az iskolakerülő; tán még a mosónőnk is olvasta ; tán az egész világ. Az öcsém azzal fenyeget, hogy mindent elmond Valynak. Hát én nem; már nem bánom, hogy mindenki olvasta az én legszentebb titkaimat. Az Ur akarata volt. Csak Valy ne tudjon róla. (Az öcsémnek oda fogom adni azt a karikás-ostort, mit a múlt héten elzártam tőle. ha hallgatni fog.) Mert, ha meggondolom : Valy mégsem boszorkány. Minden lehet, de az nem lehet. Még emlékszem egyszer az iskolába a történelem órán tanultuk is, hogy volt egyszer egy magyar király — nem emlékszem a nevére biztosan — aki kimutatta és meggyőződött arról, hogy nincs boszorkány. A 38-ik 1. Apa elém állott ma ; — fent a tornácon, mert most a kertbe, a kazal mellé elbújva irok — elém állt és azt mondta : — Hozd ki azt az irka firkát ! (Ez neki irka-firka ! Én ha akarom egy perc alatt könnyes a szemem É« az én szemem kék: és azt mondja Jókai: „nincs a siró kék szemnél szebb és meghatóbb.“ Egy perc alatt olyan lett. És egy perc alatt engedett az apácskám súlyos haragja is és lejebb szállította a hangját is : — Nos ? Hát . . . Könnyek. — Ne sirj. De hozd ki. Megakarom semmisitni azt a sok csacska firkát, mert szégyellem magam. Mentő gondolatom támadt: — Én fogom megsemmisitni drága apácskám . . . — Nem hiszem el neked. — Hát elégetem és elhozom neked megmutatni a hamvát. Jó lesz ? — Csak nagy csacsik vagytok ti lányok, vala- hányan vagytok. Na legyen hát. Majd szélnek eresztjük a hamvakat. Jó lesz: na jó lesz . . . Itt tehát szerencsésen megmenekültem. Mert mit tettem ? Egy nagy csomó papirt elégettem a sparherdba és nagyba igyekeztem a hamvát szedegetni, hogy mire a cseléd bejön láthassa ezt a szomorú aktust, ő majd tanú lesz nem csak a hamura, de arra is, hogy az ő szemeláttára égettem el azt a csinos kötésű könyvet, a fehér lapokkal . . . Aztán varrtam zöld selyemből — a tavalyi kalapomon volt abból egy gyönyörű csokor — egy Z ŐSZI SZAT I li ■ e • 1 Ri NAGYTOZSDE legjobb minőségű fiú ruhák, iskolai öltönyök, leányka felöltők ©ffolcsóbb áron mellett szerezhetők B E.
