Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-08-14 / 59. szám

XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. augusztus 14. Vasárnap. 59. szám. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI H TELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor, Egyes szám ára 10 fillér. FŐSZERKESZTŐ: THURNER ALBERT. FELELŐS SZERKESZTŐ: DUSZIK LAJOS. SZERKESZTŐSED ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám Jánoa-utea 10. == Telelon-Bzám 80.-= Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban flzeteadik. Elég lalán annyit említeni, hogy Horvát- j országnak meg van a teljes autonómiája saját | belügyeiben , az összes országos bevételeik őket illetik; mig a háztartásuk hiányait — talán j 40%-ig — mi viseljük. Mig az Ausztriával szemben fennálló közös költségből is kisebb arányban részesedik, mint mi, az anyaország. A magyar országgyűlésbe 40 tagot delegál, kik­nek jogukban áll abban a testületben horvátul beszélni, hol talán alig egy pár ember érti nyelvüket. És egyáltalán nem kötelességük ma­gyarul tudni. Sem jogtudós, sem nagy nemzetgazda nem vagyok ; de kérdem azoktól, kik többet tudnak nálam, mondják meg, hogy mi előnyünk van nekünk abból, hogy Horvátország hozzánk tar­tozik és mi kitartjuk őket ? Mi azt hisszük, hogy a térkép szerint hazánkhoz tartoznak. Tes­sék csak őket megkérdezni ? A paritásban éppen úgy, mint Ausztriával, mi huzzuk a rövidebbet mindenben. A magyar állam a saját költségvetéséből építtette és épiti az összes horvát vasutakat. Az államvasut az államnak egy magánüzeme, melynek hivatalnokai nem állami tisztviselők. A horvátok ellenben megkövetelik a Máv. hiva­talnokaitól a horvát nyelvnek a perfekt tudását, a hovát vonalrészeken. Tehát a Máv. alkal­mazottait olybá tekintik, mintha az ő közigaz­gatásuk hivatalnokai volnának. Ezzel szemben az általunk fenntartott magyar iskolákat egy nivőra sülyesztették a. juag’áu-iskolákkal s nem­csak azt követelik, hogy a szerb és horvát-nyelv mint kötelező tárgy tanittassék, de minden ilyen iskolánál alkalmazott tanítótól a horvát, nyelv teljes bírását kívánják meg. Mi ez, ha nem a magyar állampolgárok ottlakó részé­nek elhorvátositása ? ! Most már rátérhetek Khuen urra, erre a megtestesült csapásra, magyar átokra. A horvát koalíció felbomlott éppen úgy, mint a magyar. S most éppen úgy, — mint minálunk cselekvé Khuen ur — ott is uj vá­lasztást rendez, valőszinüleg azon becsületes balkáni eszközökkel, melyekkel itt remekelt. Tehát nem kell ahhoz semmi jóstehetség, hogy előre megmondhassuk, hogy Khuennek ott is meg lesz a többsége. Hogy milyen többség ? Olyan, amelyik va­kon engedelmeskedik ugyan, de már előre meg­mondta jómagaviseletének az árát. Ez az ár : a teljes ellenállás a horvát—magyar kiegyezés­nek eddigi — szerintük — teljesen egyoldalú értelmezésével. Ennek első hirnöke a bánhelyettes által már kiadott tanítókra vonatkozó rendelet, mely szerint minden magán — s ide sorolja a ma­gyar iskolákat is — tanintézet tanítója köteles a horvát, vagy szerb nyelvet teljesen birni. Ezután következik a náluk futó Máv. vo­natok teljes elhorvátositása. Azután Horvátor­szág gazdasági életének fejlesztése — termé­szetesen a mi rovásunkra. Nem lényegtelen talán az a nyilt követelés Hon A munka-párt horvát politikája. Irta: Thurner Albert. Van-e a hazában valaki, ki Deák Ferencet ne tartaná nagynak, a »haza bölcsének ?« De viszont van-e, aki azt tarthatná felőle, vagy bárki másról, hogy csalhatatlan vala ? Más nemzeteket is megáldott a Gondvise­lés igazán nagy vezető férfiakkal s azok sem valának csalhatatlanok. Sőt, amint újabb időben látjuk, a római pápa infallibilitása is sokat szenvedett a külön­böző bullák kiadása által, melyeket utóbb mó­dosítani, vagy egészen visszaszivni kellett 1 Az 1867-iki kiegyezés nagy munkájából, ami igazán értékes, a mi valóban a nemzet érdekeit volna hivatva szolgálni: az örökbecsű 48-as alkotásokból van véve. Ellenben a mi azokból hiányzott, amit a fejlődő kor később szült és növelt, vagy, amit 48-ban — az idő rövidsége miatt, — akkor rendezni nem tudtak: nagy mértékben magával hozta az eredendő bűnt, amit teljesen reparálni talán soha sem lesz módunkban. Nem volt-e gyarlóság, nem volt-e könnyel­műség 1867-ben a horvátoknak lehérlapot adni; fehérlapot, amelyen ők diktálhassák nekünk a megegyezés feltételeit ? ! Egy hírlapi cikk kerete szűk volna arra, hogy Horvátországnak, mint társországnak, ki­mutassuk azokat az előnyöket, melyeket kapott s viszont azokat a hátrányokat mérlegeljük, melyeket mi nagylelkűen vállaltunk. TÁR C A. Ecce Homo. Irta: Jávor Bella. Palesztinában történt, a »Názárethi« meg Mózes lakhelyén . . . Ámde a dolog ugyanígy, vagy még ugyanabbul megtörténhetne minálunk, vagy Rómában is mint, ahogy megtörtént őnáluk . . . Szóval: egy másik Mózeshitü, aki gazdag volt, előkelő és bölcs, meg jószivü; de ráfogta magára, sőt kikiáltotta, hogy ő csodadolgokat mivelhet, ha — akar. És akart. Fölállott az asztal tetejére és onnan kiabálta, szónokolta, vagy harsogta a néphez: — Én vagyok az igazság, a szent ut, az élet, egy apostol . . . rajtam keresztül történik minden jó és minden rossz. Féljetek engem, szeressetek engem s jöjjetek hozzám mind; vakon bizalommal .. . Jöjjetek, jöjjetek. És a nép ment. Seregestől. A jámbor hiszékeny, sosecsalódott, boldog nép .. . — Frajem, a gazdag és közietek a legjámborabb és a leggazdagabb Frajem sose volt még énnálam tanácsért — mondta egy napon a bölcs híveinek. — Sáent Atyánk — zúgták kórusban a hivek — itt vagyunk mi tenéked, mind valahány. Ne gon­dolj te őreá. — Nem, — akarafoskodotf. a Messiás, ősz fejét rázogatva — én őt is akarom. Nem vagytok elegen, mig ő nincs köztetek. Akarom, hogy elhozzátok nekem. A hivek ijedten néztek össze, de azért elszalad­tak Frajemért. — Nem megyek — jelentette ki Frajrem szelí­den, de határozottan. — Ó, Frajem — kapacitált a nép — jöjj el Ha azt akarod, hogy reggelre szinarany legyen a tur­bánod, ezüstből a sarud, az is meglesz, ha eljössz velünk. — És mit tegyek, ha már elmegyek? Mi lesz a dolgom ? — Ó, Frajem, le nagyeszű, semmi dolgod nem lesz. Bejössz, kezet esókolsz... aztán mindenre, amit az »apostol« mond, ráhagyod, hogy úgy van, megdi cséred, éljent üvöltsz, megint megcsókolod a kezét és hazajössz. Az Ur vezet majd békességgel ... Frajemnek a sok-sok pénzéhez esze is volt meg józansága is. A szivét azt eldugta valahová s minden hosszú napkor csak egyszer vette elő ... Jó­zanul szólt hát most is a néphez: — És most se megyek... Most már csakugyan nem megyek. Hisz annyi a pénzem, hogy se szeri se száma... A fiaim nem költhetnek el annyit évente amennyi az én egy napi jövedelmem... Maradok Vezéreljen beneteket az Ur... Azok — szegények — busán ballagtak vissza. És remegve sírták el a bölcsnek Frajem válaszát. — Úgy ? — mondta rengeteg fölénnyel a bölcs — oszoljatok, menjen kiki a hajlékába éji pihenőre, mire eljön a regg, Frajem nem lesz a régi, sőt. Nem kérkedik azzal többé, hogy neki elég van a jóból. — Ez rejtelmesen hangzott. De a nép, amely sosem csalódott, megelégedve távozott. Eljött az éj, az ő megszokott ezüstös fátylával minden ködével és sejtelmesen álmos levegőjével . . . A Frajem erős, kefeszerü szempillái is lezárultak tőle.. . Aludott, álmodott és furcsákat látott. Előbb csak sziklás vidéket, aztán egyes alakokat, majd mikor jobban megerőltette kicsit öreges szemét, hát mindent látott. Egy egész consistorium csupa lengő szakállu böl­csekből... Előttük egy fapadon ő, Frajem. A szentek dörgedelmes hangon beszélnek hozzá; de csodálatos: neki mindez jól esik; nem fél a hangjuktól. És azok mondják neki: — Mondd utánunk: »Hiszem az egy Istent, amely mégis három ...« És ő mondja. Szóról-szóra. — A Mózes szent könyve? — kérdik összerán­colt homlokkal a szakállosak. — Az nem az enyém — ujjong a Mózeshitü Frajem, aztán áhítattal lehajtott fejjel mondja: — »Jézus szent tanait a szivembe zárom...« Tüllre aplicált félfüggöny' (vitráge) párja 3 K. Hosszabbítható rezrudak drbja 40 és 50 fill. Függöny congre azsuros 110 széles mtr 1 K 30 f. kézimunka iizletéh Szatmár, Kazinczy-utca.

Next

/
Thumbnails
Contents