Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)
1910-07-24 / 53. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1910. julius 24. Vasárnap. 53. szám. SÍP ELŐFIZETÉSI ÁR: FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS -SZERKESZTŐ : egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor.' Egyes szám ára IQ fillér. THURNER ALBERT. DUSZIK LAJOS. SZERKESZTŐSIG ES KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. ——T-elfefon-wgácn 80.-== Mindennemű dijak Szatmámn, a kiadóhivatalban fizetendők. Egy pillantás. (0.) Kőbányán egy poslaszolga kivégezte öt gyermekét, aztán maga ellen fordilotta a gyilkos berelvát. Ezt olvastuk nem rég valamennyi fővárosi lapban, melyek megtűzdelték elmélkedésükkel a száraz valóságában legrémesebben kiáltó hirt. Miután a friss hatás kínos benyomásai a’ul felszabadultak a kedélyek, a borzalmas diáma nagy feladott rejtélye előtt megállhatunk eltűnődve, az okokat fejtegetve s a preventív intézkedésekről elmélkedve. A robotoló rabszolgák, kiket sorsuk, végzetük a verejtékes igába szorított, egyszercsak megunják a türelmet. Megőrülnek. Gyilkolnak. Igen. Mert a mi Kőbányán történt juUus 18-án, az megtörtént már ezerszer más alakban, más körülmények közölt és — más eredménnyel. És ez — félő — nem utolsó ! Egy ember, ki becsületes munkás volt egész éleiében, ki kötelességét egészében és részleteiben teljes erejével teljesítette, egyszer fordít egyet sorsán. Vagy nem. Fordul egyet lelke, erkölcse, szerelete, kötelességének tudata. S e fordulat belefordulás a kötelesség, a becsület keskeny ösvényéről le — a mélybe. Megfeledkezik mindenről. Szive nem érez. Értelme elsötétül, csak egyet lát — a szabadulást ettől a tűrhetetlen helyzettől, ettől az igától. A nagy, felgyülemlett keserűség egyszerrre kitör gyilkolva halomra. Nem engedjük elaludni a felébredt közfigyelmet. Mert ez rettentő mélyen tud aludni. Alig hamvadtak el az ököritói parazsak, lehunyta szemét álmosan ez a megbabonázott, álomkórossággal vert közvélemény. Pedig az már nagyon erős, kegyetlen felrázás volt. Talán annak az öl véres kis hullának a képe nem fogja hagyni elaludni. Az a gyilkos apa nem ivott, nem dorbé- zolta el pénzét. Sietett vele haza. Hisz nagyon várták. Volt annak ezer helye. A lakás, a ruházkodás, az élelem «száz torkában tűnt el a havi 33 forintocska. Ebből Budapest külvárosában élt egy hét tagú család ! És ne legyen elégületlen az a rabszolga- had, melynek vállai tartják a társadalom egész építményét. Midőn egyik-másik felmondja a szolgálatot, amely társadalmi részleges guta- ütést sztrájknak nevezzük : akkor látjuk a sebeket a hatalmas titáni háton ! Ezeket a sebeket az élet és becsületesség hasogatja, hisz szegény meglébolyult Molnár József is köny- nvebben élt volna egyedül, vagy éppen — kitartva, — de a bűnös könnyelműség, a bürokratizmus engedi ezeket, elüszkösödni. A sztrájkoló szocializmusnak nem vagyunk barátai. Nem, midőn látjuk, hogy kicsinyes érdekek és megfélemlítés vezetik, de igenis barátai vagyunk a jogos érdekekért, komoly és lisztes fegyverekkel harcoló-küzdőknek, kik dolgoznak és dolgozva, becsületesen állva a vállalt kötelességeket, követelik jogos érdekeik kielégítését. És nem vagyunk barátai a szombatestéző szocializmusnak 1 Az egész héten robotoló munkások a-.on erősen elégtiletlen fajának, mely megkeresett pénzével siet — élvezni bűnösen, könnyelműen 1 . . . Nem családja körébe, hanem — a korcsmába. De barátai vagyunk a nem korcsmázó, sőt még nem i.s sztrájkoló becsületes munkásoknak. Kik dolgoznak s nem a társadalom gépezetének megakaszlásával, de fokozott szorgalommal igyekeznek jobb sorsukat kiérdemelni. Ezek előtt levett kalappal állunk meg. Ezek élőit a családfenntartók előtt, kik becsületes munkájuk szerzeményével gyermekeket nevednek, családot tartanak fenn, ezek előtt tiszteletiéi, elismeréssel állunk, mert ők az igazi nemzetfenntartók: a tiszta légkörű családok kenyérkei eső fejei 1 S a kőbányai rémes dráma szomorú hírnévre jutott gyilkos hőse ezekhez tartozott. Nem ivott! De sokkal rosszabbat cselekedett. Filozofált. Gondolkodott. S a filozofálás két élű borotvájával akarta megoldani nagy feladatát. Megoldotta — rémesen ; nem filozófiával, de éles fizikával — borotvával. A megőrült lélek vad elszántságával. Az álkos »nekem már mindegy«-gye!! Most halljuk, hogy zúgolódnak a postások. Kitörésétől tartanak annak a sztájknak, melvTáROA. Mari. Irta : Steuer Simon. Mari, a kassziros kisasszony kis cselédje mintha kopogást hallott volna az ajtón. Remegve kelt föl a tarka ágybelik közül s mert két óra körül járt már az idő, azt hitte, hogy Ilma kisasszony jön haza a kávéházból. Valami sárga hálóköpenyeget kapott magára, mert tudta, hogy Urna nem jön egyedül, hanem egy csókszomjas fiatalemberrel, aki minden este várt rá a kávéházban : türelmetlenül és a sejtett izgalmaktól gyötörtetve. Gyertyát gyújtott, azután félve az ajtóhoz csoszogott, hogy kinyissa. De nem látott senkit. Csönd volt. Meleg tavaszi szellők csókolták a csupasz vállát és a magas emeletről látni lehetett amint nagy fekete pontok imb lyognak szerelmesen egymáshoz simulva — Két óra — mormolta csendesen — s még nincs itthon Csak valami baj ne legyen, fűzte tovább a szót aggodalmasan. Félve, óvatosan bezárta az ajtót és bement az Ilma szobájába. Az ágyat elfelejtette megvetni. — Még jó, hogy nem jött. Most kaptam volna szidást, hogy még jobban elkeserítette vón az életemet. A Mari élete Csupa, csupa bizonytalanság, homály, elfojtott keserűség, nélkülözés, soha egy parányi derű, napsugár. Ez a Mari élete. Még tizenké'éves sem volt amikor cselédnek szegődött egy ilyen . . . kassziros kisasszonyhoz. Egy évig lakott nála, míg az meg nem ölte magát. Azután egy másikhoz szegődött. Egy szép szőke leányhoz, ebbe bele bo'ondult egy kövér földbirtokos és elvette. A harmadik ivott és megőrült. (Szegények, mindegyikre rásüti az élet a maga komor, vagy különös bélyegét.) Huh . . . bor- zong, ha csak gondol is rá. Még sem tud ezektől a leányoktól megválni. Mert van közöttük nagyon sok jólelkü, finom teremtés, tisztább, mint sok-sok úri dáma, aki odakün a társ: dalmi életben a romló erkölcsöket védi . . . Melyik tartaná egy is azok közül őt. Egyik sem. Kinövésével a hálán csak utálatot keltene. Meg aztán ő, mint a barom dolgozni nem tud. Ki sepri a szobát, teát főz és füti a szobát télen. Ez az egész. Oda készítette az Ilma ágya elé a rózsaszínű hálóköpenyegét és indult kifelé. A tükörnél megál'o't. Jobb kezében a gyertya csak pislákolva égett. Belebámult a tűi őrbe. Nem is találta nagyon ru'nak magát. Tizenhét eves volt és még soha senki meg nem érintette. Pedig . . . Pedig közöttük él — a céda rossz nők között. De soha nem gondolt rá. Leszámolt önmagával még mielőtt szabad lett volna. Ki kezd majd ő vele ? Egy szegény puposleánnval ? Ez a gondolat nem engedte távozni a lükör elől Nézte, figyelte és birálgatta magát : a szemem tiszta az ajkam . . . aj . . . ajkam . . , Igen, de . . . púpos vagyok Nem engedte a vágya virágjait kinyílni. Szomorúan feküdt vissza az ágyába. Föltette magában, hogy nem is gondol többet arra, hogy őt va laki szeresse. Szolgálni fog élete fogytáig. A kulcslyukon keresztül fogja hallgatni vágyón, reszketve az élet legszebb muzsikáját : a csókok muzsikáját. Neki elég lesz — gondolta — ennyi is, úgysem jut több. A sötét lépcsőházból színes női kacagás hallatszott fel hozzá. Ilmáék jönnek. Előbb karon fogva azután a leánynak huncut ötlete támadt : — Vigyél föl engem az öledben, — szólott gügyögve — mintha pólyás baba volnék. A férfi kissé húzódott. Nem volt kedve a gye- res tréfához. — No, vigyél föl ha mondom, mert mindjárt sírok. Sirt is mindjárt mint egy kényes gyerek. — Ugorj hát az ölembe, szólott a férfi engesztelőig. A leány egy-ket‘őre olt termeti és körülölelve a férfi hosszú nyakát szeretettel a hangjában kérdezte • — Nehéz vagyok? — Nagyon. Mindenem a mi van a két karomban tartom. És csókolta a leányt vadul, hogy az felsikoltott — Tán már elég lesz?! FISCHER ANTAL : SZATMÁR, a P A M H 0 N 2 A i ELLETT HATÓSÁGILAG ENGEDÉLYEZETT VÉGELADAS. pp6* Az összes raktáron levő divatáruk mélyen SeszáHstoH árban árusittafnak el. ..... ... ■■iiriiiiiiii ■
