Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-06-22 / 44. szám

Szatmár, 1910. junius 22. SZATMÁR-NÉMETI. B-ik oldal. Első számai a magyar tánc szolgált, melyet ma­gyar ruhás urilányok és fiuk lejtettek. E festői és ügyes csoport nagyon rászolgált azokra a tapsokra, amivel fáradságukat honoráltuk. A tapsok egyrésze Zelinger Adolf táncmesternek is szólt, aki a táncot betanitotta. A műsor következő pontja Mihalovits István si­került monológja volt. Ezután következett a műsor fénypontja, amely az egész előadást verőfényes jókedvvel árasztotta el, Egy kis színdarab volt ez, amelyet Margittal Tihamérné, Barna Jánosné és dr. Nagy Vincze adtak elő. Itt kü­lön ki kell emelnünk pesti vendégünket, Margittay Tihamérnét, aki elragadón bájos megjelenésével, vi- dém csengő kacagásával, közvetlen, természetes játé­kával valósággal beleszugerálla a közönségbe azt az aranyos jókedvet, mely azt az egész estén át nem hagyta el. Úgy a jelenetek közben, mint a színdarab végével a tapsok szűnni nem akartak. A darab sike­rében nagy részük volt Barna Jánosáénak és Nagy Vincének is. Voltak, akiknek a kutyaugatás is nagyon tetszett. Találgatták is, hogy ki ugathat ilyen szépen ? Fábián Lajos énekszáma különösen nagy hatás­sal volt a közönségre. Megujrázták egynéhányszor. Nagyon jó volt Nagy Vincze és Csomay Győző dialógja is. Csomay Győző, jól játszotta meg szerepét, Nagy Vinczét külön nem is dicsérjük, hiszen ismerjük az ő játékát mindnyájan és tudjuk, hogy ő csak jól tud játszani. A legjobb hangulattal kezdett a fiiatalság a tánc­hoz. Közönség aránylag gyéren volt, de annál válo- gatottabb. De ennek is meg volt az előnye, pompásan lehetett bosztonozni, volt hely bőven. Valaminek mégis éreztük a hiányát. A nőegylet eddigi júniusi táncmulatságait délutáni vásár előzte meg, ahol aranyos urilányok elszedték a pénzünket, de közben kitünően mulattunk azon, hogy milyen ügyesen és szeretetreméltóan tudtak bennünket ki­fosztani. Bánom is én szedjék el a pénzemet, csak jól érezzem magam melletle. És a pénz úgyis jótékony célra ment, igy nem is nagyon kellett sajnálni. Jól mulattunk most is. Jó egy pohár bor, de mégis jobb két pohár bor és mi azt a másodikat sajnáljuk. Most is működött a cukrászda Fürst Viktorné és özv. Deák Kálmánná úrasszonyok vezetése mellett. Pujda Margit és Kolozsváry Etelka segédkeztek az elárusitásban Mondhatom igy a fagylalt sokkal éde­sebb volt. Téglássy Sándorné és Szabó Gézáné urasz- szonyok vezetése mellett Somogyi Emmuska, Vodicska Mariska és Oláh Erzsiké még pompás szivarokat és cigarettákat árultak. A megjelent hölgyek névsorát itt közöljük : Asszonyok : Nagy Lajosné, Kölcsey Ferencné, Menszá- ros Zoltánná, Varjú Sándorné, Osztroviczky Istvánná, dr. Török Istvánná, Grusz Lászlóné. Böszörményi Jó- zsefué, Uray Gézáné, Bskcsy Domokosné, Tombory Virgilné, Barna Jánosné, Kolozsváry Károlyné, dr. Fejes Istvánné, Szabó Béláné, özv. Tinschmied Edéné, Bakó Lajosné, Morvay Lászlóné, Markö Béláné, Szabó Gézáné, Erdős Ferencné, Fürst Viktorné, Vojnár Ist­vánné, Félegyházy Ferencné, Deák Kálmánné, dr. Tí­már Zsigmondnó, Asztalos Sándorné. özv. Nagy Eleknó, Margittay Tihamérné, Téglássy Sándorné, Zelinger Adolfné, Trobst Mátyásné, Biky Károlyné, Pirkler Jó- zsefné, Grósz Sándorné, dr. Shik Elemérné, dr, Veré- czy ErnŐné, Oláh Imréné, Vodicska Istvánné, özv. Pappné—Farkas Jolán, Somogyi Gáborné. Leányok: Nagy Leonka, Varjú Ibolyka, Fejes Mariska, Menszáros Margit, Uray Olga, Tanódy nővé­rek, Kolozsváry Etelka, Nagy Gabika, Luby Margit, Pujda Margit, Tímár Erzsiké, Félegyházy Mariska, Böszörményi Kata, Kölcsey Boriska, Somogyi Em­muska, Oláh Erzsiké, Papp Margit, Vodicska Mariska, Zelinger nővérek, Szász Gizi, Juhász Erzsiké, Ru- sicky Anna. Felülfizettek: Uray Gézáné. dr. Hantz Jenőné, Ragályi Kálmán 10—10 K, Menszáros Zoltán, Petki László, Berger Adolf 5—5 K, Osztroviczky István, 4 K, Békássy százados, Nagy Géza, Veréczy Ernő, Frankó JáDOs 2—2 K, Nagy Lajos, Kölcsey Ferenc 1—1 K, mely adományokat hálás szívvel nyugtat a rendezőség. — Uj ügyvéd. Dr. Poszvék Ödön az ügyvédi vizsgát tegnap sikerrel letette. Irodáját Dővaványán nyitja meg. — Zeneiskolai hangverseny. Hétfőn d. u. 5 óra­kor tartotta a Szatmári zenede nyilvános hangver­senyét a Kossuth-kerti kioszk nagy termében. A zon­gora, hegedű, és énektanfolyam legjelesebb növendékei­ből alakult a műsor. A zongorás növendékek közül elsőnek Bauer Etel szerepelt, ki precíz technikával adta elő Liszt Rigolettoját. Majd Reiter Sári játszott, kinek képességei legutóbbi szereplése ótá nagyot fej- lődöttek s ki sok bravúrral és elegáns kifejezés teljes játékával keltett hatást. Mandel Anna, kinek szerep­lése a hangverseny fénypontja volt, ezúttal Liszt leg­nehezebb darabját, az Esdur koncertet adta elő s minden tekintetben megerősítette azt a nézetet, hogy ő máris kész, a hangverseny dobógóra megérett zon­gora művésznő, ki előtt a legszebb művészi karrier áll s kinek nevét még igen sokszor fogjuk olvasni és leírni. A hegedüosztályból először Róth Sándort hal- ottuk, ki szép technikával s igen tisztán játszott- Nagy siker követte a két Herman leány játékát: Ellát és Milicét. Mindketten szép zenei tehettségről tettek tanúságot. Még dr. Sziklay Ferenc is szerepelt, ki fej­lett technikával és lendületes előadással játszott. A hegedüszámok kíséretét Einhorn Irén igen hatásosan sé művésziesen látta el. Az énekes növendékek közül Tóth Anna és Kávássy Tkaján szerepeltek. Megemlít­jük még, hogy növendékei kedvéért Bendiner tanár ez alkalomra átengedte az ismert, kitűnő Ehrbár zongorát. — Érettségi bál. A szatmárnémeti-i ref. főgim­náziumban érettségit telt ifjúság 1910. óv junius hó 25-én (szombaton^ a Kossuth kerti kioszkban, a fő­gimnáziumban megalakítandó önképzőköri olvasókör javára táncmulaiságot rendez. Belépti-dij: Személy-jegy 2 K, család-jegy (4 személyre) 6 K, diák-jegy 1 K. Kezdete este 8 órakor. — Bunkó Vince hattyúdala. Mint mindnyájunk előtt ismeretes az öreg „Vince bácsi“ nagybeteg. Ne­héz kór gyötri a szatmáriak hires cigányprímását, melyet talán nem is tud kiheverni. Dénes Sándor ur a „Szamos“ laptársunk szerkesztője gyűjtést indított, hogy ezáltal is könnyítsen az öreg nehéz helyzetén, — de eredménytelenül. Most más oldalról próbálkoz­nak a közönség áldozatkészségét megnyerni. A nóták mesterének két dala jelent meg egy füzetben, melynek mindössze 3 korona az ára és minden könyvkereske­désben kapható. Hisszük, hogy mindenki, aki csak hallgatta a hegedűje sírását megszerzi magának e két dalt. — Táncmulatság. A szatmári gör. kath. egyház gondnoksága 1910. junius 26-án, templomépitési alap javára, a Kossuth-kerti kioszkban nyári tánc­| mulatságot rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépti-dij: Személyjegy 1 K 20 fillér. Család-jegy (3 személyre) 3 K. Felülüzetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz az egyházi gondnokság. — Zeneiskolai hir. Füredi Sándor vezetése alatt álló „Szatmári zenedebe“ a beiratások az 1910—11. iskolai évre már megkezdődtek és naponta d. e. 10—12 ig, d. u. 2—4-ig az intézet helyiségében, Ver- bőczy-utca 6 sz. a. eszközöltetnek. Minthogy az inté­zet tájékozást akar szerezni aziránt, nem-e válik szük­ségessé a nagy számban jelentkező növendékek miatt a tanári kar növelése, kéretnek azon t. szülők, akik a jövő tanévben tanittatni óhajtják gyermekeiket, hogy azokat idejében beíratni szíveskedjenek. A félévi tan­dijat csak szeptemberben kell befizetni. A következő tanszakokra lehet beiratkozni : hegedű, gordonka, cim­balom, zongora és magánének. — Bővebb felvilágosí­tást az igazgató nyújt. — Segély az ökörltóiaknak. Az ököritói tüzka- tasztrófa alkalmából alakult segitöbizottság e hó 26 án Csengerben Csaba Adorján főispán elnöklete alatt ülést tart, melyen a begyült összeg mikénti felosztása tárgyában fognak határozni. — Társaskocsi közlekedés Berecz János ma in­dította meg a forgalmat omnibuszaival. A társaskocsik csinos külsejüek és elég kényelmesek. A kocsik reg­gel 5 órától este 9 óráig közlekednek 4 útvonalon és pedig a vasúti állomástól a vágóhidig, a németi gőz­malomtól az állomásig, az udvari sorompótól a Deák­térig és a hegyi úti állami iskolától a Sziget-utcáig és ússza. A menetdij bármely irányban 10 fillér, 20 drb. vételnél 9 fillér és 100 drb. vételnél 8 fillérbe kerül. — Jótékonyság. Berger Adolf, a katona uszoda vendéglős", aki mar nem egyszer hozott áldozatot a jótékonyság oltárán, most ismét tanúbizonyságot tesz nemes szivéről. Ugyanis Berger egy nőegyleti segé^y- zettnek egész nyáron ebédet és vacsorát ajánlott föl. Az elnökség hálás köszönet melleit fogadta el az ál­dozatkész ajánlatot. — Szállítás. A m. kir. földmivelésügyi miniszter rendelete szerint az olyan vasúti kocsik használata, amelyekben az állatok etetése és itatása is eszközöl­hető, csak a 36 óránál tovább tartó marhaszállitá- soknál kötelező. Szatmár-Németi, 1910. junius 14. Tankóczi, rendőrfőkapitány. — Szatmárvármegye tanügye 1905—1910. Bodnár György vármegyénk fáradhatatlan buzgalmu tanfel­ügyelője egy hatalmas nagy alakú füzetben számol be öt évi tanfelügyelői működéséről s beszámolójában világos képet nyújt a vármegye jelenlegi népoktatás­ügyi állapotáról. Érdemes a csinos s Ízlésesen kiállí­tott füzeteit kézbe venni s bárhol, bármely községnél nyitunk, azonnal elénk tárul a község népoktatásügyi állapotának képe részletezve aprólékosan a legutolsó szükséges s közérdekű adatig. A beszámoló mü fényes tanúságot tesz arról, hogy 1905.-óta, vagyis Bodnár György kir. tanfelügyelő kinevezése óta, vármegyénk népoktatási ügye mily hatalmas lépéssel haladt előre, mi természetesen a kir. tanfelügyelőnk ismert ügy- buzgóságának s vasszorgalmának tudható be. Külön­ben legjobban teszi mindenki, ha a müvet 2 korona árban megrendeli Boros Adolf szattnár-néntcti-i könyv- kereskedőnél, magából a műből tudhatja meg az em­ber, hogy mire haladt öt év alatt a vármegye tanügye s mire képes egy fáradhatatlan tevékenységű tanfel­ügyelő — mint a mieuk — egy vármegye népének lelki művelődésének előbbrevitelében. — A felső kereskedelmi iskolában s a női ke­reskedelmi tanfolyamon az 1910—11 tanévi beiratá­sok julius hó 1—4-én, az intézetnek Árpád-utcai he­lyiségében d. e. 9—12-ig tartatnak meg. A tanév ele­jén szept. hóban csak az esetben lesznek folytatólagos fölvételek, ha az osztály létszáma (osztályonkint 40 tanuló) megengedi. A helybeli középiskolában most végző vidéki tanulók a fent jelzett idő előtt is beiratkozhatnak. A fölvétel alapja mindkét intézetben a közép­vagy polgári iskola Vl osztályáról szóló bizonyítvány, mely 10 korona fölvételi díjjal együtt a beíráskor átadandó. — Mindennemű felvilágosítással készséggel | szolgál az igazgató. — Ipari továbbképző tanfolyam szabómesterek számára. A keresk. m. kir. minisztérium 5189 számú rendeletével a helybeli m. kir. állami faipari szakis­kolán egy oly hat hetes esti tanfolyam megnyitását engedélyezte, amelynek célja a jelentkező szzbómes- terekef, a ssakmájukhoz szükséges rajzolásban tovább képezni. — A tanfolyamon az oktatást Antal Vincze debreceni szabómester, képesített szaktanitó fogja ellátni. Az oktatás ingyenes, ugyancsak ingyen kapják a tanfolyamon résztvevők a szükséges író- és rajz­szereket is. A tanfolyam junius hó 20-án kezdődött és 6 hé'ig tart. Helyszűke miatt a tanfolyamra leg- felebb 20 mester vehető fel. — Halálos végű baleset. Gold Mórnak Bábel József nevű kocsisa e hó 18-án a Rákóczi- utcán mun­kaközben leesett egy teherszállító szekérről és erős zuzódást szenvedett a fején. A mentők az irgalmasok kórházába szállították az eszméletlen embert, ahol 20 án meghalt. — Pünkösdi duhajkodás. Hétfőn a délelőtti órák­ban Dobrai Elek érszentkirályi napszámos, talán az oláh pünkösd ünnepének örömére többet beszedett a jóból, mint amennyi elegendő volna, a Deák-téren nem valami ékes nyelvezettel dicsérte az Urat. Az ott cir­káló csendőr figyelmeztette, de Dobrai annál inkább kiabált, sőt most már a csendőr is szerepelt az imád­ságban. A csendőr beakarta kisérni, de az hirtelen lekapta a kapát válláról és végig akart sújtani a csendőrön. A csendőr erre kardjához fordult, melylyel erős ütést mért Dobrai karjára, úgy hogy az kiejté a kapát kezéből. A dulakodás körül csoportosuló nép- tömeg láttára odasiető másik csendőr segítségével si­került a hadonászó embert megvasalni és hogy he­ves vére egy kissé csillapodjék a hűvösre szállítani — Bolond fogadás. Öt előkelő francia ifjú foga­dást tett, hogy 7 napig semmit sem alusznak. E vé­geit éjjel táncolták s kávét ittak, nappal lovagoltak, tenniszeztek, vívtak s minden félórában fekete kávét ittak. Keltő 130 óra múlva elaludt; a harmadik tüdő- gyuladást kapott, a negyedik lóháton ülve elszunditott, leesett s a karját törte. Egy bírta ki a fogadást, de a 7 nap alatt testsúlyából 10 kgot vesztett. E bolond fogadással kapcsolatban megemlitjük, hogy a kínaiak­nál szokásban volt, hogy a nagybünösöket arra ítélték hogy álmatlanságban pusztuljanak el s az ilyeneket mindenféle módon ébren tartották. A szerencsétlenek legfelebb 10 nap múlva rettenetes kínok között hal­tak meg. Kristály Gázmosó és Vegytisztító Gyár ............. Kolozsvár. —■■ He lyben képviseli: Gottlieb Zsigmondi Telefon: 888. =s= Telefon 368. Mos, vasal és tisztit leg­szebben és logoid = csobban. = Sicherman S. Várdomb-utca 12. Sicherman S. zsákkölcsönrő-üzlete Einhorn-ház. Minden megbízás a háztól el és visszaszállittatik.

Next

/
Thumbnails
Contents