Szatmár-Németi, 1910 (14. évfolyam, 1-98. szám)

1910-05-15 / 34. szám

2-ik oldal S Z A T M ÁR - N % M R T I, Az első jelöltjét mindjárt kibuktatták. — Mi lesz a többivel ? — Úgy látszik, még sincs rendben a főispán ur szalmája a vármegyén. A megüresedett főszolgabirói állásra két jelölt pályázott: berencei Kovács Sándor és Galgóczy Árpád. Az állás betöltése a csütörtöki vármegyei közgyűlés napirendjére volt kitűzve, mely alkalommal a bizottsági tagok csaknem teljes számban megjelentek. A kijelölő bizott­ság berencei Kovács Sándort, a munkapárt je­löltjét első helyre kandidálta. Az eredmény mégis a függetlenségi és 48-as párt fényes győzelmével végződött, amennyiben 869 be­adott szavazat közül a függetlenségi és 48-as , párt jelöltje, Galgóczy Árpád 247 szavazatot kapott, Kovács Sándor pedig csak 122 őt. Tehát 145 szótöbbséggel győzött a függetlenségi és 48-as párt a mungók fölött. Ilyen hatalmas többséggel szemben bajosan fog kedvére jár­hatni a főispán a kormánynak. * A közgyűlés lobbi tárgyait egyhangúlag tárgyalták le. — A főispán elparentálta az angol királyt, majd pedig az ököritói katasztrófáról emlékezik meg. — Az alispán indítványára a katasztrófa helyén a vármegye közönsége em­lékoszlopot állít. Szuhányi Lajos, Szerdahelyi Ágoston, Kölcsey Zoltán és Szeőke Barnabás elhunyt biz. tagokat, továbbá Halász Jenő dr. vármegyei főorvos emlékét jegyzőkönyvileg rendelte meg­örökíteni a közgyűlés. HÍREK. — Előfizetőinkuck és olvasóinknak boldog pünkösdi ünnepeket kívánunk. — Dr. Kelemen Samu programmbeszéde. A függetlenségi és 48-as párt nép-zerü és or­szágos hirü kiváló jelöltje, dr. Kelemen Samu, ki már két cikluson keresztül képviselte Szatmár- Németi szab. kir. városát, holnap délután, Pün­kösd másodnapján tartja meg programmbeszé- dét a Vigadó előtti téren. Beszélni fognak még Thurner Albert, dr. Kerényi Béla kir. közjegyző helyettes és dr. Tanódy Endre ügyvéd. — Érdek­lődéssel várjuk Kelemen beszédét, mely egy­szersmind válasz lesz a helybeli munkapárt eddigi működésére és Tisza szatmári beszédére. — Városi közgyűlés. A város törvényhatósága kedden tartotta meg e havi közgyűlését a tagok enyhe érdeklődése mellett. A gyűlésen a polgármester elnö­költ, kinek jelentését egész terjedelmében elfogadták. Bővebben foglalkozott a jelentés az erdőkitermelési perrel, mely a városra nézve jelenleg igen kedvezően áll. — A kereskedelmi iskola, egy újonnan építendő iparostanonc iskola és a németi gazdasági ismétlő' is­kola szintén szerepeltek a jelentésben. — Valószínűnek tartja a jelentés, hogy a polgári iskola még ez évben fel lesz állítva, mert az az állami költségvetésben elő van irányozva. Jóváhagyta a közgyűlés a ref. főgim­názium jubileuma alkalmából tett 500 koronás alapít­ványról beterjesztett alapitó levelet. — Elfogadták a bérkocsi szabályrendeletet, valamint a kofák elővásár­lását szabályozó és a homokhordsra vonatkozó sza­bályrendeletet. A kórház 1911. évi költségelőirányzatát a belügyminiszterhez felterjeszteni rendelte a közgyűlés — A Dinnyés kertben újabban nyitott 3 utcát elne­vezték Uj-utca, Böszörményi Károly-utca és Jókai-ut- cáknak. A közgyűlés 4 óra előtt ért véget. , — A király Budapesten. A király szerdán 11-én este Budapestre érkezett, ahol 18 napig fog tartózkodni. Innen 29-én utazik el és meglátogatja Boszniát. Mikor a király kocsija a nyugati pályaudvart elhagyta, csak­nem összeütközött egy postakocsival és csak a posta- kocsis lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy baj nem történt, mert az még idejekorán a gyalogjáró felé rán- tolta a lovát. — Az angol király maghalt. Eduárd angol király f. hó 6 án éjjel, 69 éves korában meghalt. Az elhunyt király mindössze 9 évig uralkodott és legalkotmányo­sabb uralkodója volt Angliának. Temetése e hó 20-án lesz, melyen királyunkat Ferenc Ferdinánd trónörökös fogja képviselni. — A királyi kézirat a tanácsban. Az országgyü lés összehívásáról szóló királyi kézirat e hó 11 ikén érkezett meg a városi tanácshoz. A tanács a meghívó levelet rendkívüli közgyűléshez terjesztette, amelyet a főispán május 17-én, délelőtt 11 órára bivott össze. Ezzel egyidejűleg a tanács elintézte a belügymin szter- nek a közrend fentartására vonatkozó rendeletét és megbízván a főkapitányt, hogy a közönséget a szük­séges tudnivalókról hirdetmény utján tájékoztassa, felhívta továbbá a tanács a főkapitányt, hogy a vá­lasztás zavartalan megejtése céljából teendő intézke­dések iránt tegyen előterjesztést. — Sdnházi estély. A ref. főgimnázium folyó hó 18 án este tartandó jubiláris színházi estélye iránt széles körben nagy az érdeklődés. A műsor minden száma igen érdekes és magas színvonalú. Az estély- egyik vonzó száma »Képek a régi szatmári diák élet­ből« cimü éiőképsorozat, melyben a majálisi jelene­tén ölven pár járja a »Palotást«. " A képek szövegét Mátray Lajos tanár irta. A darabot rendezi Heves Béla színigazgató. A táncokat betanították: Zelinger Adolf táncmester és Pilhoffer Ida tanárnő. Szerepel­nek a műsor keretén belül H. Bállá Mariska, szintár ) sulalunknak kedvelt primadonnája énekszámmal és van, hogy vele adná a lelkét is, ha Terka úgy kí­vánná .. . — Ugyan, kinek szánta kigyelmed f — Má’ annak szántam, akinek ! — No ne haragudjék, hisz úgy is t’om, hogy a Terkáé lesz .. . — Ha tugygya, hát tugygya . . . — T’om hát. De ne siessen ám kigyelmed, mert úgyis megelőzte már valaki. Mert most ment épen arrafelé a Bedő Gyurka is. Ö is orgonaágat vitt. Az tán meg valami nótát is huzatott, amire Terkának olyan jókedve kerekedett, hogy beengedte az ablakon a Gyurka tekintetes urat. — A mán nem lehet 1 ... A Terka ... De azért mégis belópozik leikébe a gyanú. Rágódik rajta, így érzi, hogy szive szét akar repedni, de valami mégis összeszoritja. Nesztelenül lép Teréz ablakja elé. Benéz az ab lakon. Bent sötétség. Hallgátódzik : Semmi nesz. Ek­kor észre veszi, hogy az ablakban már diszlik egy orgonaág. — Tehát megelőzték . . . Füle melleit korbács csattan. — Mit keresel a más házába ilyenkor, hé ? Pali megismeri Bedő Gyurka hangját. Meg­remeg. — Nem vezetett engem semmi rósz .. . — Csak a Terkának .. . — Mit hoztál ? — Ezt a . . . — Eh, félre azzal a galylyal. Van már neki en­nél különb. — Már pedig ezt neki szántam . . . — Eb, akár szántad, akár nem, kotródj a gá­lyáddá! I — Tekintetes ur ! ... — Takarodj, mert kikorbácsollak innen ! — Jól van . .. — Nesze itt a gályád is! . . . — Már az az orgonaág csak itt marad!..-. — Itt nem marad. — Igenis, itt marad Gyurka 1.. . — Micsoda? Feleselsz fattyukölyke, ezt meg- keserülöd . . . Bedő végig vágott korbácsával Béres Pali arcán. Palit elfutotta a méreg. — Ezért lakolsz ! ... A két legény egymásnak ment. Bedő Gyuri utolsót hördült Béres Pali kezei kö­zött. Ekkor kiszabaditá egyik kezét és revolveréhez nyull. — Egy dörrenés, egy tompa zuhanás, a szobá­ból egy éles sikoly, aztán minden elcsendesült ismét... Másnap a szép Terka ablakán két májusfa disz­lett és az ablak alatt két legény feküdt vérbefagyva, holtan . . . Sipos Zoltán szavalattal. Az estélyre a jegyek Ra­gályi Kálmán kereskedésében kaphatók a rendes színházi árak mellett. — Németi uj ref. lelkésze. A múlt vasárnap ej­tették meg élénk érdeklődés mellett a Németi ref. lel­kész elhalálozásával megürült állás betöltését. A vá­lasztásból Kovács Lajos panyolai ref. lelkész, egyház- megyei tanácsbiró került ki győztesen. A szavazatok igy oszlottak meg: Leadtak összesen 543 szavazatot, melyből Kovács Lajos panyolai ref. lelkész, tanács­biró kapott 368, Szarka Károly vetési ref. lelkész 86, Pótor Elemér csenged ref. lelkész 49, Kovács Károly gulácsi ref. lelkész 14, Inczédi Márton vámosoroszi ref. lelkész 14, Sipos József milotai ref. lelkész 7, Ko­vács Lajos kisvárdai ref. lelkész 1 szavazatot kapott. — Hivatal vizsgálat. Dr. Róth Ferenc szatmári kir. törvényszéki elnök és dr. Fabő Zoltán kir. ügyész a nagybányai járásbíróság ügykezelésének megvizsgá­lására Nagybányán voltak. A vizsgálat után a törvény­széki elnök a tapasztalt példás rend fölött teljes meg­elégedésének adott kifejezé-t. — Táncvigalom. A »Szatmárnémeti énekkar« május 16 án pünkösd másoduapján, a Kossutb-kerti kioszk összes termeiben, szükségleteinek fedezésére zártkörű táncvigalmat rendez. — Eljegyzések. Dr. Friedmann Árpád helybeli ügyvéd eljegyezte Moskovits Sarolta kisasszonyt, Mos- kovits Ignác sárospataki szesznagykereskedő leányát. — Sepsy Dániel németjárfalusi lakos jegyet váltott jáprai Spissich Mariska kisassznnynyal. — Bendiner Heddy hangversenye elhalasztva Bendiner Heddy opera énekesnő folyó hó 16 ikára pünkösd másodnapjára hirdetett hangversenye a mű­vésznőnek tegnap Berlinből történt intézi edése foly­tán, közbejött akadály miatt nehány napi halasztást szenved. A szombati nap folyamán a közönség úgy a hangverseny végleges napjáról, mint a műsorról érte­sülést fog nyerni. A megváltott jegyek érvényesek maradnak. Jegyek a hangversenyre továbbra is 5 és 3 koronáért Lővy Miksa könyvkeroskedésében kaphatók. — A szatmárnémeti dal- és zeneegyesület szom­baton este a Társaskörben dalestélyt, tartott. A dal­egylet Rieger Honfi-dalát, Lányi Népdalegyvelegét s Beschnitt A Rajnán c. férfikarát Veres Lajos veze­tése mellett sok íinomsággal adta elő, hasonlóan nagy sikere volt a Pfalz Emil, Ferencz Ágoston, Ve­res Lajos s Markos Imre által előadott Mozart vonós négyesnek s a dr. Vajay Imre, Fábián Lajos s Noéh Béla által énekelt s zongorán Veres Lajos által ki­sért tercettnek. Színtársulatunk fiatal komikusa, ifj. Baghy Gyula által alőadott tréfás monológok általá­nos derültséget keltettek. Minden pon'jában szépen sikerült műsort társas szórakozás követte. A fiatalság azulán láncra perdül», mely a hajnali órákig tartott. — Az országos ref. tanáregyesület közgyűlése Szatmáron. Az Orszígos ref. tanáregyesület, hogy a helybeli ref. főgimnázium 300 éves jubiláris ünnepé­lyén részt vehessen, szokásos évi közgyűlését e hó 19 én városunkban fogja megtartani. A közgyűlésen a következő felolva-ások fognak tartatni: 1. A közép­iskolák és a közvélemény, Sinka Sándor debreceni főgimn. tanártól. 2. A koncentráció szerepe az oktatás­ban, dr. Hantz Jenő szatmári főgimn. tanártól 3. Kö­zépiskoláink feladata a magyar kálvinizmus megerősí­tésében, Nagy Sándor zilahi főgimn. tanártól. 4. A természetrajz-tanítás tervének reformja, dr. Szilády Zoltán nagyenyedi főgimn. tanártól. — Ifjúsági céllövő tanfolyam bezárása A hely­beli kir. kath. főgimnáziumban felállított céllövő tan­folyam e hó 10-én zárult be. A legjobb eredményeket elért ifjak bizonyos kitüntetésekben részesültek. Az érmeket és okleveleket Ratkovszki Pál főigazgató osztotta ki az ifjaknak, mely alkalommal jelen volt a tanári kar és az egész tisztikar. — Miniszteri jóváhagyás. A városi közoktatási alap 1907—8. évi zárószámadását a m. kir. belügy­miniszter jóváhagyta. — Kiutalás. A városi tanács a helybeli ni. kir. méntelep épületeinek tatarozására a méntelep parancs­nokságának 1300 koronát utalványozott ki. — A közkórház múlt évi zárszámadása. Dr. Köl­csey Ferenc, a kőzkórház igazgató főorvosa, a városi tanácshoz beterjesztette a közkerház múlt évi záró­számadását, mely a következő: Tartalékalap betét 1949 K, Mándy Elekné hagyatéka 200 K. Ezen ösz- szegeknek évi kamata 85 K 44 f. Tartalék alap tehát _________Szatmár, 1910. május 15. Tüllre aplicált félfüggöny (vitráge) párja 3 K. jT ígéri íq kézimunka üzletében Hosszabbítható rezindal drbja 40 és 50 fill. un w li Függöny congre ajvuros 110 széles mtr 1 K 30 f. Szatmár, Kazinczy-utca.

Next

/
Thumbnails
Contents