Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-11-14 / 91. szám
Szatmár, 1909. november 14. SZ ATM ÁR-NÉMETI 3-ik oldal. alkalmával hadképteleneknek talált egyévi önkéntes- jelöltek, valamint az egyévi tényleges szolgálat kedvezményére a védtörvény 25 — 29. §§-ai szerint igénynyel biró és azt a sorozás alkalmával érvényesíteni kívánó ifjak által az egyévi tényleges szolgálat kedvezményének biztosítására, illetőleg megadására vonatkozó kérvényeknek felszerelése és benyújtása. E helyütt különösen figyelmeztetnek az állítás- kötelesek, valamint azoknak hozzátartozó, semmieselre se forduljanak azokhoz az úgynevezett katonaügyi irodákhoz, amelyek magukat különböző módon hirdetik és pénzbeli ellenszolgáltatás fejében a felekkel szemben teljesíthetetlen Ígéreteket tesznek; hanem mindennemű katonai ügyeikben, amennyiben felvilágosításra szorulnának, bizalommal forduljanak az arra hivatott hatóságokhoz, úgymint a kiegészítő parancsnokságokhoz, járási íőszolgabirákhoz, városi katonai ügyosztályokhoz és községi elöljáróságokhoz, mert csupán e hatóságok hivatottak és egyúttal kötelezettek a feleknek katonai szolgálatukra vooatkozó kérdéseiket illetőleg a kért útbaigazítást megadni. A; Az összeírás. Mindazok, akik az 1910-ik évi ujoncállilásra mint 1-ső, 2 ik, 3 ik korosztálybeliek vannak felhiva, vagyis akik az 1889 ik, 1888-ik, 1887-ik években születtek, kötelezve vannak a községi elöljárónál az összeirási jegyzékbe leerdő fölvétel végett anélkül, hogy külön szóbeli vagy Írásbeli felszólítást várnának és tekintet nélkül arra, vájjon ugyanazon községbeli illetőségüek-e vagy sem, november hó végéig, személyesen megjelenni, vagy írásban jelentkezni ; ellenkező esetben a mulasztás hátrányos következményeit a védtörvény 35-ik szakasza szerint, maguknak tulajdonithatják. E törvény 35-ik szakasza ekként szól: A legközelebbi ujoncállilásra felhívott korosztályokban (38. §.) álló mindegyik hadköteles tartozik a megelőző év november havában beiratás végett illetőségi községének, avagy állandó tartózkodási helyének elöljáróságánál, akár írásban, akár személyesen élő szóval jelentkezni. Aki ezen jelentkezést, anélkül, hogy legyőzhet- ien akadályok hátráltatták volna, elmulasztja, kihágást követ el és ti« koronától kelszáz koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. B) A sorshúzás. A sorshúzás sorozó járásonként és csak az I-sö korosztályban összeirt ifjúkra nézve eazközlendő. Ezen sorshúzás, a járásbeli tisztviselőnek s a községek elöljáróinak jelenlétében fog megtörténni s határnapjául Szatmáron, 1910. évi íebiuár 6-ik napja tűzetik ki. — A régi szatmári vár romjai az egyes építkezések folyamán időnkint előkerülnek. Most, hogy a Rákóczi-utcán az osztrák-magyar bank palotáját építik, az alapgödrökben föltárult egy bástyatorony alapzata, mely oly szilárdan állott egybe, hogy szétbontani nem is lehetett. A torony előtt árok vonult el. Ebből az következik, hogy ez a torony a belső várnak, mely a Kálvária-domb körül egybefüggő telke ken állott, valamely előre tolt védőmüve lehetett. Abból a sok embercsontból, melyet a dr. Vajay Károly polgármester házának alapgödreiben a tavaszszal találtak, az is világos, hogy ezen a tájon régebben temető is volt. — A osendőrsóg szaporítása. A város a csendőrséget a külterületen öt lovascsendőrrel óhajtja szaporítani. Ennélfogva fölkérte a szárnyparancsnokságot, tudassa, mibe kerülne ez n szaporítás ? — Harcszerü céllövészetet tart a honvédség november 22. és 23. napjain Madarász és Szatmárzsa- dány közt. — Erről a tanács a kapitányi hivatal utján a város közönségét értesiti. — Ut a temetőhöz. Hehelein Károly prelátus- kanonok, plébániai adminisztrátor kérvényt adott be a tanácshoz, hogy a közúti vashid és rom. kath. temető közt építsen átkelő utat, melynek fél költségét az egyház viselni fogj«. A tanács véleményezésre kiadta az ügyet a gazdasági tanácsosnak. — Alapitó tagság. A tanács javasolja a közgyűlésnek, hogy a Nemzeti szalon alapitó tagjai közé 200 koronával lépjen be. — Festőterem. Heves Béla színigazgató a tanácstól festőteremre helyiséget kért. A tanács most a régi lövészház emeleti helyiségét szerezte meg e célra a jelenlegi bérlőtől évi 160 K-ért s erről a színigazgatót értesítette. — Részvétirat. A tanács özv. Kofranek Vendelné úrnőhöz, férje elhunyta alkalmából részvétiratot intézett. — A szinügyi bizottság november 12-én Kőrösmezei Antal főjegyző elnökségével ülést tartott, melyen kimondta, hogy a bérletek, (nem, mint a színigazgató tervezte, hogy a zónaelőadásokat ne íog- lalják magukba), hanem minden előadásra érvényesek. Foglalkozott továbbá a bizottság a személyi ügyekkel is s fölhívta az igazgatót, hogy a kifogásolt tagokat cserélje ki s e tekintetben három hétig várakozó állást foglal. — Eljegyzés. Matusik Mihály gyógyszerész, a Bossin József örökösei gyógyszertárának gondnoka ma tartja eljegyzését Nánássy Gabriella kisasszonynyal, Nánássy Gáborné szül. Gaál Terézia úrnő, kárbecslő özvegyének leányával Debrecenben. — Esküvők. Osváth Ferenc királyházai vasúti tiszt e hó 18-án esküszik örök hűséget Mikolában Hadady Erzsiké kisasszonynak, Hadady Gedeon ny. körjegyző leányának. — Balás Béla kir. tszéki irodatiszt e hó 20 án vezeti oltárhoz Nagybányán Rónay Mariska kisasszonyt, Rónay Géza Nagybánya városi közgyám leányát. — Csendes Béla szatmári kereskedő november 21-én esküszik Pollák Mór érmihály- falvai kereskedő leányával, Anna kisasszonyyal. — A szatmár—vitkai halászati társulat november 10 én rendkívüli közgyűlést tartott dr. Vajay Károly polgármester elnöklete alatt. A közgyűlésen 711 szavazat volt képviselve s igy meglévén az általános többség, a közgyűlés a földmivelésügyi miniszter kívánságához képest megváltoztatta az alapszabályokat oly módon, hogy a halászati jog értékesítését meg hagyja az érdekeltek kezelésében a leghosszabb bérleti szerződés lejártáig. Amint az egyes bérletek lejárnak, a társulat fogja a halászati jogot értékesíteni. Ezután némely ragadozóhal-féléket a tenyésztésből kizártak és az éjjeli halászat megtiltását a szabályzatba felvették. — Orvosi áthelyezés. A MÁV. igazgatósága dr. Egry Károly szatmári vasúti orvosi tanácsadót Királyházára helyezte át. — Uj plébánosok- Az egyházmegyei hatóság a munkácsi plébániai javadalomra gróf Schőnborn Buchheim Károly által bemutatott Veszprémy Sándort munkácsi lelkésznek kinevezte s az igy megüresedett nagysomkuti plébánia ideiglenes vezetésével Boschetti Andor áldozópapot bizta meg, ki a tanári pálya végzésétől egészségi okokból visszalépett. — Az első fagy ezen a télen vidékünkön és városunkban november 1 l.-ikére jelentkezett. Tekintve, hogy a tavaly az első hó október 19.-re, éppen szüretre esett le s a fűtést mindjárt e naptót keltett megkezdeni, az idei hosszú ősz ellen semmi kifogásunk nem lehet. — Szinházi heti műsor. Vasárnap délután: »Tatárjárás« operette. Este másodszor »Hivatalnok urak«. (Páros bérlet.) Hétfőn, zónaelőadás. »Bőregér« operette. (Páratlan bérlet.) Kedden, újdonság. Itt először. »Elvált asssouy« operette. (Páros bérlet.) Szerdán, másodszor. »Elvált asszony« operette. (Páratlan) Csütörtökön : »Kis pajtás«. (Páros.) Pénteken, zónaelőadás. »Bob herceg«. (Páratlan ) Szombaton, harmadszor: »Elvált asszony« operette. (Páros.) Vasárnap délután »Varázs keringő«, este : »Svi- hákok«. (Páratlan ) — Miniszteri jóváhagyás. A belügyminiszter Tari Lajos róm. kath. kántornak a közgyűlés által megszavazott 300 korona évi személyes pótlékról hozott határozatot jóváhagyta. — Dohánybeváltási szakértők. A pénzügyminiszter intézkedése következtében módosult dohánybeváltási gazdasági szakértői intézmény tagjaiul a Gazda- sági egyesületek országos szövetsége az illetékes vármegyei egyesületek jelölése alapján nz 1909 —1910 iki dohánybeváltási időszakra a következőket nevezte ki és terjesztette fel megerősítés végett a pénzügyminiszterhez. A nsgykárolyi dohánybeváltó hivatalhoz szakértő Madarassy Zoltán, helyettese Sehiffbeck Mátyás; a szatmárnémeli-i dohánybeváltó hivatalhoz szakértő Szeöke Sándor, helyettese Világossv Gáspár ; az ér- mibályfalvai dohánybeváltó hivatalhoz szakértő Tajlhy István, helyellese Erős Zoltán. — Eljegyzés. Dienes Dezső mátészalkai szolga- biró a napokban tartotta eljegyzését Reök Gyula ny. kir. járásbiró, a »Központi Takarékpénztár részvény- társaság« elnöke leányával, Margittal Nagykárolyban. — Karácsonyi vásár. A Lorántffy Zsuzsánna egyesület választmánya elhatározta, hogy december elején négy napig tartó karácsonyi vásárt rendez, melynek jövedelme az egyesület által szolgált kultur- célokat fogja elősegíteni. A vásár tartamára nagy hölgybizottságot kér fel. A rendezésre Mózes István és Ragályi Kálmán vállalkoztak. — A népkonyha megnyitása. Ma, vasárnap kezdi meg működéséi a szatmári népkonyha. Minthogy az elnöknő, Lővy Miksáné úrnő, ez idén nem küld külön meghívókat a tagoknak, ez utón kéri, hogy a megnyitáson úgy a tagok, mint a nagyközönség minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni. — Tanárjelöltek gyakorlati kiképzése. A vallásén közoktatásügyi miniszter a kir. kath. főgimnáziumot azon kitüntetésben részesítette, hogy a tanárjelöltek gyakorlali kiképzésére kiadott intézkedések foganatosításával a főgimnázium tanári karát ujböl megbízta. Most két szakvizsgálatot tett tanárjelölt osztatott be. Ezek a jelöltek Bakkay Béla latin-magyar, Demjén Endre katonai szolgálatból visszatért természettanszakos tanárjelöltek. A kiképzést a főigazgató vezetése alatt dr. Schőber Emil, Bago.ssy Bertalan és Sándor Vencel tanárok vezetik. — Áthelyezett Irgalmasok. Thuróczy Kornél, az iigalmasrend tartományi főnöke Mihálik Benedek budapesti és Stettler Gáspár szatmári alorvosokat kölcsönösen áthelyezte. — Háziipari tanfolyam. A szatmári állami gazdasági szakiskola igazgatósága a földmivelésügyi miniszter anyagi támogatásával ez évi november hó 20-tól 1910. március 1-ig gazdasági előadásokkal ösz- szekötött téli mezőgazdasági háziipari tanfolyemot rendez. A tanfolyam helye a gazdasági iskola (Hegyi-ut); tárgya : a kosárfonás, szekérfonás, seprükötés, sodrony- szövetkószités, kefekötós, raffia-, gyékény- és famunkák A tanfolyam teljesen ingyenes; anyagot is az intézet ad. Az előállított tárgyak felerészben a tanfolyam befejezésekor készítőiknek ingyen kiadatnak. Résztvehet a tanfolyamon bárminő foglalkozású egyén, aki e célból az intézet igazgatóságánál jelentkezhetik. — Telekkönyvi vizsga. Sághy László helybeli kir. törvényszéki dijnok, Sághy Endre telekkönyvvezető fia, a napokban a telekkönyvezetői vizsgát sikerrel tette le a debreceni kir. ítélőtáblánál. — Pónzbeszedői kinevazós. Dr. Vajay Károly polgármester a városi villamos müveknél ujonan szer| vezeit egyik pénzbeszedői állásra Kiss Árpád mozgó- | fényképtulajdonost nevezte ki. — Jegyzői kinevezés. Az igazságügyminiszter dr. Ambrózy Sándor szatmári törvényszéki joggyakornokot ugyanide jegyzővé nevezte ki. — Gyári hir. A Szatmári magyar szaru- és csontárugyár az üzemét tegnap megnyitotta. — Adomány. Szántó Mór és társa-cég 10 drb fiuruhát küldött a szatmári Izr nők filléregyletének elnöknőjéhez, hogy azt a szegényei között kioszsza. Hálásan köszöni az egylet a szegényei nevében a valóban nemes adományt. Az elnökség. — Az osztrák ázványviz-adó és a magyar ásványvizek. Bilinski, osztrák pénzügyminiszter bejelentette a költségvetés előterjesztése kapcsán, hogy többek között az ásványvizekre is literenként 10 fillér adót fognak kivetni, őszintén szólva, a magyar ás- ványviz-kereskedelemnek majdnem létérdeke, hogy e javaslat törvényerőre emelkedjék, mert azt ugyan hiába prédikáljuk évek hosszú sora óta, hogy a magyar ásványvizek semmivel sem állnak az osztrákok mögött, a megszokás, nem kevésbé a kültöldieskedő nyegleség ezek fogyasztását részesíti előnyben. A tervezett adó azonban lényegesen emeli az árakat, még pedig nemcsak Ausztriában, hanem a kivitelben is egyaránt, reménységünk lehet tehát arra, hogy, ha már jobb belátásból nem is, de kényszerűségből a magunk pompás ásványvizeit fogjuk fogyasztani. Már erre való tekintettel eleve figyelmébe ajánljuk az érdekelteknek, hogy még idejében hívják fel külön a közönség figyelmét az osztrák ásványvizek drágulására s másrészt legyenek résen, nehogy a magyar kormány hasonló adó kivetésével e reménységeket j sietve letarolja. — Tudomásul. A városi erdőhivatal ludomásul í adja a közönségnek, hogy a város szentvéri faraktára távbeszélővel láttatott el, melynek száma 244 A városi erdőhivatal telefonszáma 248. — Uj állás a nagykárolyl rendőrségnél. A jogügyi bizottság egy rendőrtanácsosi állás szervezését fogja a nagykárolyi közgyűlésnek javaslatba hozni, férfi-, női- és gyermek kész ruha üzletembe az őszi idény újdonságok megérkeztek. — Tartós, elsőrendű jó áru, szolid olcsó kiszolgálás. Üzlet- helyiség Deák-tér, Kereskedalmi bank palota (a nagytőzsde mellett.)