Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-11-07 / 89. szám
Szatmár, 1009. november 7. SZ ATM Á R-N ÉMETI 3-í’k oldal. ron é'etben az agg hősök, de csak 13-an jöttek össze, mert a többiek, nagyon rokkantak úgy, hogy már nem tudnak kijárni. A tizenhárom hős Holiósi fényképészhez vonult, aki felvételt készített róluk. A felvételeket pedig levelezőlapokon fogják sokszorosítani és az Iparos ifjak köre által november 14-én az öreg honvédek javára rendezendő mulatságon árusítani. — A népkonyha közgyűlése. A szatmári népkonyha közelebb tartotta 15-ik évi rendes évi közgyűlését a szatmármegyei takarékpénztár r. t. tanácstermében Teitelbaum Herman és Lővy Miksáné elnöklete alatt. A közgyűlés a jelenlegi tisztikart ismételten megválasztotta, ezután Teitelbaum Herman elnök ismertette az egyesület múlt évi működését, vagyoni állapotát és jóváhagyás végett előterjesztette a népkonyha múlt évi mérlegét, amelyet a közgyűlés elfogadott. Egyhangúlag megválasztotta a jótékonyságáról ismert csengeri Mayer Sátnuelné úrasszonyt társelnökké. A népkonyha ebben az évben fogja 15-ik évi működését megkezdeni s ebből az alkalomból a közgyűlés Teitelbaum Herman indítványára Lővy Miksáné elnököt, aki alapítása óta fáradhatatlan tevékenységet fejt ki, sikeres működésének elismeréséül örökös elnökké választotta. Működését a népkonyha ez évben november hó 14-én kezdi meg és a meg- i nyitás előtt ezúton is felhívja az elnökség a helybeli összes állami és felekezeti elemi iskolák vezetőségeit, hogy az érdemes szegénysorsu tanulók neveit és számát lehetőleg november hó 10-ig Lővy Miksáné elnökhöz jelentsék be. Végül elhatározta a közgyűlés, hogy december hó 31-én nagyszabású Sylveszter- estélyt fog rendezni az egyesület javára. — Esküdtszéki tárgyalások. Az 1909. óv november havára kitűzött esküdtszéki tárgyalásokra jelenben csak két ügy áll oly befejezés alatt, melyekre a határnapot az esküdtszéki bíróság kitűzhette, és pedig november 15-én tárgyalás alá kerül rablás bűntettével vádolt, szabadlábon levő Péter János bűnügye 12 tanúval, s november 16-án szintén rablás bűntettével vádolt s jelenleg fogva tartott ifj. Miczán János s társainak bűnügye 16 tanúval, A többi ügyek vizs gálát alatt állanak. — Adomány. Az ungvári Mátiaház javítási költségeire Hehelein Károly prelátus-kanonok 200 K-t adományozott. — Bérkocsi vizsgálat. A napokban tartotta meg a szokásos őszi bérkocsi vizsgálatot Tankóczi Gyula j főkapitány, Pártos Samn városi állatorvos, Nagy József | rendőrtiszt és Bartha Káryly rendőrőrmester segítségé- | vei. A vizsgálat során úgy a bérkocsikat, mint a lo- j vakat teljesen rendben találták, kifogás alá egy sem esett. — Gyászhir. A Gőbl családot ismét súlyos veszteség érte, özv. Wagner Mihályné, szül. Göbl Juliska nak hozzávaló ütközése okozza a robbanást. A vizi akna kisebb hordó alakú vaslemezekből készített test, melynek felső kerületéből 5—6 lókőkar áll ki, ezek csappantyúval vannak összeköttetésben, melyek ütközésnél az aknában felhalmozott robbanó anyagot meg gyújtják és a robbanást előidézik. Hatása a torpedóhoz hasonló. Az aknákat horgony segélyével a tenger fenékhez láncolják, olyformán, bogy azok a tenger színe alatt vannak 4—5 méterrel, hogy az ellenség ne láthassa. Minden aknának van egy horgonya, melyet az akna alsó részén lévő hengerre csavart sodronykötél tart össze az aknával, ez aknarakásnál önmagától lecsavarodik. A vizi aknákkal különösen kikötőket védenek nagy hatással az ellenségtől. Ilyen aknákkal védték pl. Vladivosztok és Port-Arthur kikötőit az orosz— japán háborúban. Az aknákat berendezhetjük úgy is, hogy azok ne hozzáütődés által robbanjanak, hanem a bajóból vagy erődből bármely pillanatban magunk robbanthassuk fel villamos szikrával, vagy izzító árammal. Erre a célra külön aknagyujtó gépek szolgálnak. A hadihajóknak azonban nemcsak fegyvereinél, hanem berendezéseinél is mindenütt a haladást látjuk. így pl. hogy a hajóhajtásra nem a dugattyús gőzgépeket, de gőzturbinákat alkalmazzák, ezek 22 tengeri mértföld sebességet kölcsönöznek a hajóknak óránként. Említésre méltó a petróleumnak szén helyeit kazánok fűtésére való alkalmazása ; a villamos világítás, lőszer- és sebesült felvonók ; a hajó helyiségek vizbatlan elzárása; a bajó hosszában végig haladó csővezeték, melynek segítségével a hajó bármely helyiségéből az esetleg betódult viz kiszivattyúzható; a dróttalan táviró ... és igy tovább. Mindezekről még sok érdekes dolgot lehetne írni. metzenzéffy állami óvónő tífuszból eredő tüdőgyula- dásban vasárnap meghalt. — Aggkori biztosítás Szatmáron. A magyar mun kások között a kilencvenes évek elején mozgalom indult meg saját erejükből teremteni meg egy oly intézetet, melybe belevonva a kisiparosok, a munkások nagytömegét, lehetővé tegyék aránylag csekély áldozattal rokkantságuk, aggkoruk esetére jövőjük biztosítását. — Ma már az egylet négy millió vagyonnal rendelkezik és 89500 taggal bir, mely vagyon méltó biztosítékot nyújt az egyletnek állandó és tartós fennállására. — Az egyletnek tagja lehet Magyarországon mindenki, legyen bármiféle munkás, iparos, kereskedő, Gsztviselő, iparostanonc, házi teendőkkel foglalkozó férj és nő tizennégy életév betöltése után korkülönbség nélkül orvosi vizsgálat mellősésével. A tag illeték heti 20, 24 és 30 fillérhen van megállapítva. A tagsági dijak pontos befizetése fejében a tagok azon kedvezményben részesülnek, hogy ha már tiz évi tagsági idő betöltése után saját keresetforrásul szolgáló foglalkozásukban valamely baleset, testi vagy szellemi elgyöngülós, aggkori gyöngeség, vagy gyógyíthatatlan betegség miatt munkaképtelenekké, rokkaotokká válnak, az egylettől életfogy ig'an megfelelő heti rokkant segélye élveznek. Ha e segélyre jogosult tag elhalálozása után árvák maradnak, ezek neveltetésére az özvegy az elhalt tagot megillető segély egyhatodát élvezi minden árva után, mig a hátra maradt árvák a tizennegyedik évet betöltik, ha pedig árvák nem maradnak bátra, akkor a segélyre jogosult tiz éves tag özvegye az elhalt tag által befizetett összeg 30 száza lekét kapja végkielégítésül. — Hogy ezen egylet mily üdvös és áldásos intézmény, bizony it j a az, hogy az országban már 281 fiókpénztár alakult. Városunkban 1909. évi október hó 10 én alakult meg a 279-ik fiókpénztár 82 rendes taggal, mely a fiókpénztár működését már meg is kezdte az Iparos-olvasókör Csokonai utcai helyiségében, ahol minden hó első és harmadik vasárnapjának délután# tói 4 órájáig a befizetéseket eszközölni lehet, ugyanott uj tagok felvételre jelentkezhetnek. Igazán örömmel tölt el bennünket, hogy ezen valóban humánus munkás jólléti egyletnek városunkhan is van már fiókpénztára s hogy ezen egylet még inkább megizmosodjék, kérem az érdeklődőket és a már jelentkezett tagokat, hogy terjesszék minél szélesebb körben ezen közhasznú intézményt s minél többen sorakozzanak tagjaink közzé, mert csak igy érhető el azon nemes cél, hogy ne legyen hazánknak egyetlen munkása sem, ki élete föntartáséért a kegyem kenyérre szoruljon. — Az egyesülésben rejlő hatalmas erőt használjuk fel jövőnk védelmére, mert örökké igaz marad az a közmondás »Segíts magadon, az Isten is megsegít*. Szatmár-Némeli, 1909. október 31. Székely Endre, rendőrfogalmazó. — Uj lakóház. A tanács Simon Istvánnak Németi mocsár 35 b szám alatt uj lakóház építésére adott engedélyt. — Esküvő. Dr. Gergely György, a máramaros- szigsti jogakadémia tanára, néh. Gergely Károly volt szatmári ref. tanár fia közelebb esküdött hűséget Budapesten Szabó Emma úrnőnek. Az egyházi szertartást Kenessy Béla püspök végezte. — Kedélyes-estély. A szatmári asztalos-segédek vigalmi bizottsága ma, vasárnap, este fél 8 órai kezdettel a Károlyi-ház termeiben a „Famunkások Szaklapja“ javára tánccal egybekötött zártkörű kedélyes-estélyt rendez. A műsor 10 számból áll, melyek közül igen érdekesnek ígérkezik a „Box és Cox“ című vígjáték. Előadják Diószegi Kálmán, Szalay Károly és Ujházy Bözsike. A műsor ára, mely belépő-jegyül is szolgál, 60 fillér. — A város jótékony adományai a lefolyt október hónapban a következők : a havi segélyezetteknek 1889 K ; egy gyermeknek a javító intézetbe való szállítására 45 K 70 f ; a városnak a Ludovika-akadémiá- ban tett alapítványa után évi kamat 2000 K ; a főkapitány utján rögtöni segély 20 K ; a siketnémák debreceni intézetének 62 K 50 f; a Tulipán védőegyesületnek tagdíj 20 K; a kolozsvári Karolin kórháznak ápolási dij 36 K ; a szatmári közkórháznak ugyanaz 196 K 50 f; a budapesti tudományegyetemnek ugyanaz 67 K 50 f. — Kivándorlás. A lefolyt október hónapban a kapitányi hivatal kivándorlásra 22 egyénnek és 3 családtagnak adott ki külföldre útlevelet. Ezek közül 2—2 útlevél Olasz- és Oroszországba, a többi pedig Amerikába szól. Ily tömeges kivándorlás rég nem fordult elő városunkban. — Iparengedélyek. A kapitányi hivatal a lefolyt október hónapban 18 egyénnek adott iparengedélyt, akiknek nevei a következők : özv. Engländer Edéné divatárus, Varga János cipész, Horotán Ágoston szatócs, Jungsz János vegyeskereskedő, Braun Menyhért cipész, Stark Mórné rőtöskereskedő, Árvái István borbély, Mandel Izsák cipész, Ablonczi László asztalos, Schwartz Henrikné úri és női divatárus, Bródi Izráel női és férfi kalap- és sapka kereskedő, Jelinek Ede nyomdász, Weisz Ignác rőfös és rövidáru, Győri Sándor borbély és fodrász, Balog Béla sertéskereskedő, Kálmán Gyula keresk. közvetítő, Horovitz Emánuel szatócs és Ungár Ignác lakatoa. — Dr. Melchner Vilmos gyermekorvos a budapesti Brody Adél gyermekkórház 4 éven át volt segéd, illetőleg alorvosa lakik Hám János utca 6. — A mátészalkai agarász egylet versenye. A szatmármegyei agarászegylet a napokban tartotta meg Mátészalkán ez idei versenyét. A mátészalkai határban nem lévén most elég nyulállomány, a verseny 3—4-ik napjait Pusztaiakon tartotiák. Itt azonban a homokhoz szokott agarak futási képességét erősen akadályozta a kemény talaj s nehézzé tette a verseny eldőiését. Első nap, október 28-án délelőtt az agarász- verseny, délután a lóverseny. Az agárverseny a fení- jelzett akadály folytán nem dőlt el. A lóverseny (6000 méter, master Kováts Miklós) I. dij : 250 K. Streicher Lajos Ramsli nevű lova, lovagolta a tulajdonos, II. dij: 100 K. Galgóczy István. III. dij: 50 X. Ujfalussy Lajos. Sikverseny: (1600 m.) I. dij: 250 K. Galgóczy István Erzsiké lova, lovag, tulajdonos, II. 100 K. Streicher Lajos Ramsli nevű lova, lovag, tulajdonos. III. iij: 50 K. Galgóczy István Lola nevű lova, lovagolta Kováts Miklós (master). Október 29-én sikverseny: 1600 m. I. dij: Streicher Lajos Ramsli nevű lova, lovagolta tulajdonos. 3. nap sikverseny : 4000 m. I. dijat Streicher Lajos Miss Hi!la nevű lova, lovagolta Streicher Andor. Október 30, 31-én agarász- verseny. I. dijat ezüst bilikom 400 korona, Csernu-s Zoltán mátészalkai birtokos Rojkó nevű agara. (Tétre nyert Kölcsey Zoltán 300 korona). II. dijat: 200 korona, Gyenes István (Kállay Emil adománya). Kocsi- verseny: 6000 méter. I. dij : Domabidy Elemér 200 K. két amerikánerrel. II. Luby Gyula, dij 100 K. III. dij; 50 K. Német Jenő. Október 28-án a Hungáriában társasebéd és este táncestély volt, melyen 5 szomszédos megye gentryje vett részt. A bankett alkalmából Do- mahidy István elnök felköszönlötte a jelenlevőket, Jékey László a hölgyeket éltette. A bírói tisztet Ujfalussy Miklós teljesítette, ki a nagyszámú közönséget megvendégelte. — Sajtópör a „Comain“ miatt. Fürst Zsigmond dr- orvos Wettenstein József drt. és az általa feltalált Comain nevű szert az utóbbi időkben lapjában folytonosan támadja. Minthogy ezek a támadások messze tulmeotek az objektiv kritika halárain és valóságos utcai hangú személyeskedéssé fajullak, Wettenstein József dr., Fürst Zsigmond dr. ellen Désy Géza dr. fővárosi ügyvéd utján a sajtópert megindította és megindította a sajtópört mindama lapok ellen is, amelyek Fürst Zsigmond dr. támadásainak helyet adlak. Egyébiránt dacára a folytonos zaklatásoknak, melyeknek úgy Wettenstein József dr. mint lüdövész- elleni széruma, a Comain, vannak kitéve, a Wettenstein Ambulatorium uj, teljesen modern berendezésű rendelőhelyiségében, (Budapest, VI. Bulyovszky-u'ca 5. -zám) egész nap zavartalanul folynak a szerumolfások. A józan közönséget nevetséges nyilatkozatokkal és egyéb, az orvosi ethikával homlokegyenest ellenkező eljárásokkal nem lehet eltéríteni attól, hogy betegsége ellen a gyógyulást ott keresse, ahol az tényleg kínálkozik is részére. — Alaptőke-fölemelés. A nagysomkuti kereskedelmi bank igazgatósaga f évi november 2-án tartott ülésében elhatározta, hogy a bank alaptőkéjét felemeli. E célból f. évi november hó 11-ére rendkívüli közgyűlést hiv össze és ezen javasolni fogja, hogy a mostani 150,000 korona alaptőke 300,000 koronára emeltessék fel. Az intézet tartaléktőkéje ez idő szerint 43,000 korona és igy a bank összes tőkéi az alaptőke emelése esetén 343,000 koronát fognak kitenni. — Epilepsziában (nehézkór) szenvedő betegek nagy érdeke iüződik azon nevezetes eseményhez, hogy a lezajlott nemzetközi orvosi kongresszus az Epilepszia gyógyítására nemzetközi Ligát alkotott, melynek középpontja Budapest. A betegeket azonban az érdekelheti legjobban, hogy az a gyógymód jelenti a legnagyobb haladást, melyet dr Szabó B. Sándor Budapest, Nagykorona utca 16 honosított meg s mely gyógymód minden betegnek rendelkezésére áll, ha e kiváló specialista orvoshoz fordul. — Vasúti áruforgalom. Értesítjük a t. vasúti szállító közönséget, hogy az áruforgalom akadálytalan Ne tétovázzék, ha fáj a feje, gcc :: hanem használjon azonnal :: IET\ /ÁS-I PASI rí u LÁl m amely 10 perc alatta legmakacsabb migraint a fejfájást elmulasztja. —Or 1-20 Kapható minden gyógy■wnsn\i által ajánlva ‘szertárban. — Késziti 9 BERETVÁS TAMÁS gyógyszerész KISPESTÉIT. 3 dobozzal inaven oostai szállítás.