Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-07-07 / 54. szám
FÜGGETLENSÉGI ÉS 4K-as POLITIKAI LAP. XIII. évfolyam. Szatmár, 1909. Julius 7. Szerda. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZET F.SIÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. UAPVHZÄK: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: I SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS, j FERENCY JÁNOS, SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. ■ Tvleíon-Hzám 80.■= Mindennemű dijak Szatmáron, t kladáhlvatalíuii firelendák. Elég volt a gyámkodásból! A függetlenségi és 48-as párt egyhangúlag, óriási lelkesedés mellett utasította vissza Lukács László v. b. t. t. homo ragiusnak ajánlatát, melylyel mig egyrészt a párt teljes és megbonthatatlan egységét dokumentálta kifelé, más- részi kifejezést is adott annak a hangulatának, hogy nem enged s szigorúan kitart kitűzött programmja, elvei mellett. Napokkal előbb úgy látszott, mintha a függetlenségi párt tömör falanxát a bécsi maszlag valamiképen megbolygatta volna s úgy tűnt fel, mintha az értekezleten esetleg olyan hangok is hallatszottak volna, melyek a Lukács akciójának szimpatikussága mellett bizonyítottak volna. Az utolsó órában azonban megemberelte magát a párt s mint egy ember, egy akarattal nyilvánította visszautasítását azon merénylet ellen, mely úgy a függetlenségi párt elvei, de mint legfőképen az ország békéje, tovább fejlődése s a függetlenségi eszmék prosperálása ellen intéztetek. Nem ijedtünk tehát meg mindama mumusoktól, melyeket egy esetleges visszautasítás alkalmával előre a falra festettek, a minket mindenkor ijeszteni szokott jóakaratu gyámok. Nem ijedtünk meg a magunk árnyékától, hanem nyiltan minden kertelés, leplezgetés nélkül kimondtuk, hogy a vegyes uralom nem kell sem testünknek, sem lelkűnknek. Jöjjön, aminek jönnie kell. A függellensági párt, támogatva a nemzet egyöntetű akaratától, ime nyiltan kimondta a harcot. Megüzente Becsnek, hogy immár elég volt a gyámkodásból s a saját lábán akar most már járni. A saját lábán s a saját esze után. Megértünk már végre a politikai nagykorúságra s nincsen szükségünk sem ellenőrző, sem bizalmi férfiakra, sem a kormányban, sem a nemzet sorsát intézők táborában. Mi magunk a legjobban fogjuk tudni, hogy mi válik javunkra. Utővégre csak nem képzelik ott fent, hogy annyi politikai éleslátásunk sincsen, hogy meg ne tudjuk különböztetni azt, minő előnyök fakadnak a dinasztiával való jóviszonyból s minő hátrányok származhatnak egy esetleges konfliktusból. Mindezeket mérlegeltük. De másként nem cselekedhettünk. A nemzet, minden egyes választópolgár joggal kiebrudalhatott volna portájáról, ha azt a szánalmas békekötést, mit a homo regius kínált, elfogadtuk volna. Hiszen egykor a rómaiak sokkal enyhébbek voltak akkor, mikor a caudiumi jugurn alá hajtották legyőzött ellenfeleiket, mint Ausztria, mikor olyan feltételeket diktál, melyek egyenest a függetlenségi párt s igy az egész nemzet megaláztatását vonták volna maga után. Megüzentük nyíltan és őszintén a harcot. Nem fogadjuk el a feltételeket, mert nem fogadhatjuk el, még az esetben sem, ha ez elhatározásunk feleleteképen egy imparlamentáris kormány lenne a válasz. Hasztalan kísérleteznek különféle praktikákkal megbontani annak a pártnak az egységét, mely joggal a nemzet hivatott akaratának képviselője. Annak a sziklaszilárd elhatározásán senki rést ütni nem fog, mert ezen rés mögött a nemzet törhetetlen ellenállására bukkan. A függetlenségi párt háta mögött a nemzet sorakozik. Ha a párt megtagadná elveit, ha megalkudna tisztán azért, mert a kishitűség nem hisz a győzelemben, akkor a nemzet felbőszült haragja úgy elsöpörné őket a politikai küzdőtérről, mint forgószél a könnyű pillét, még nyoma sem maradna az elvgyönge tábornak. De a párt minden egyes férfia érzi ezt. Jól tudja, hogy nemcsak a homo regiusok közeledhetnek kötött marsrutával a válságok elintézésére, hanem a parlamenti többség is kaphat olyan utasítást a nemzettől, mely még a királyi akarat keménységén sem törik meg. S a nemzet most függetlenségi kormányt követel. Elvekért cserébe azonban nem. Minden alku- vás, minden szegreakasztás nélkül, tisztán függetlenségi és 48-as alapon. Mindama reformoknak, melyek elsőrendüségét ott fent Bécs- ben is elodázhatatlannak tartják, beváltását követeli a nemzet s nem engedi magát bizonyos célszerűségi klauzulákkal tovább áltatni. Elég volt a türelmeskedésből, nékünk az sohasem termett rózsákat. Mi minden alkalommal csupán a töviseket szedtük s a gyümölcsöknek is egyedül az elfonyadtját, elposhadtját élvezhettük. A hadüzenet megtörtént s most feszült TÁRCA. Játszma és kosár. Irta Horváth István. Mikor a jó öreg Kovács bácsi meghalt, a gyászoló családba nagy szomorúság költözött. Az elhunyt, ki a családnak feje volt, igen jó ember lévén egész életében, ezért sok jóbarátot és cimborát hagyott itt, kik megtörtén, szótlan állták körül koporsóját. Özvegyet és egy 20 éves, szép szőkehaju leányt hagyott árván, vigasztalanul. Ilyenformán szóltak a napilapok ^riportjai. Tovább nem. Minek is. Az elhunytat, amig élt, kedvelte, szerette mindenki, de mi gondja volna valakinek egy meghalt emberre, még ha az az életében a legjobb cimbora is volt ? Ejh, ne bolygassuk a holtakat! Aztán lassan napirendre is tértek felette. Uj hírek, frissebb pletykák vetődtek felszínre, amelyeknek alapos letárgyalásából siet mindenki kivenni a maga részét, amúgy alaposan. Azalatt a családban a szomorúság, az elvesztett felett érzett mély fájdalom honolt. Anya és leány egész nap szótlanul jár-kel az üres szobában. És nincs egy vigasztaló szavuk egymáshoz, Néha-néha egy egy ismerős jön vigasztaló szavakkal enyhíteni bánatukon. A temetés utáni napok egyikén meglátogatta a leányt Imrei Sándor, a család régi ismerőse. Az özvegy nem volt otthon s igy a leány fogadta. Sokáig, szótlanul ültek a szomorú szobában. Imrei vágyakozó pillantással nézte a szép ifjú leányt, mig ez elmerülve gondolataiba, mereven bámult maga elé. Imrei nem mert szólni, bár bántotta, égette, mardosta ez a halotti csend. Csak nézte, nézte, hosszan, merően a leányt. És szive egészen átváltozott. Szeretett volna odaborulni lábai elé, hogy helyet könyörögjön ki számára szivében; de az a merev arc hallgatást párán • csőit. Pedig bizalmas, régi ismerősök voltak. De a leány felrezzent. Mintha álmodott volna valamit, valami rosszat. Aztán halkan, hogy csak mondjou valamit, kérdé : — Mi újság benn a városban ? Már oly rég voltam benn. — Épen semmi, Emma. Ilyen uborkaszezonban nincs szenzáció . . . — Hogy vaannak az ismerősök ? Már egy hete nem mozdultam ki innét. Mert itt oly jó . . . Szeretem a csendet. — Maga, a bálok elmaradhatatlan királynője ma kedveli a csendet ? — Igen. A csend, a nyugalom jó, mert gyógyít, vigasztal és reményt nyújt . . . Aztán mindketten elhallgattak. A férfi részére ez a téma unalmas kezdett lenni. Azért más húrokat kezdett pengetni. — Lássa, Emma, én más célból jöttem ma ide. Olyan célból, amely életem, értse meg: életem felett határoz. Ezért minden átmenet nélkül kérem, esdve kérem, legyen a feleségem. , A leány a hirtelen történt átmenet dacára cseppnyi meglepetést sem mutatott. Az apja halálával bekövetkezett bánat egészen fásulttá tette. Aztán lassú, komoly hangon mondta : — Imrei, maga lehetetlenséget kíván tőlem, Én nem akarok férjhez menni sem magához, sem máshoz. — Emma, esdve kérem, lontolja meg szavait. Egy egész élet jövőjét, boldogságát tartja kezeiben. Ne mondjon ellent, ne kacagjon ki; fogja fel a dolgot azzal a komolysággal, amely komolyság önt mindig jellemezte. — Teljesen átérzem a helyzet pillanatnyi komolyságát. Mert itt csak pillanatnyi komolyságról lePosztó és gyapjúszövet újdonságokban legolcsóbb bevásárlási forrás Weisz Ernáiméinál, Pannónia mellett.
