Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-06-20 / 49. szám
.ail. évfolyam. Szatmár. 1909. Junius 20. Vasárnap. *9. szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKÁI LAP. A „SZATMÁR-NERIETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10.--------Telelcm-Bzám 80.= Minde nnemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban flzetendök. Pató Pál politika. (P. A.) Hej ráérünk arra még ! . . . Halasszuk el, odázzuk el a válságot! Őszig, tavaszig, vagy a jó Isten a megmondhatója, hogy meddig. Ugylátszik, hogy a tisztelt honatyák azt a régi, de rossz közmondást tartják szemeik előtt, amely azt tanítja: Inkább legyek egy élő kutya, mint egy megholt oroszlán. A képviselői mandátummal járó tisztesség, befolyás, hutalom előttük kevesebb, mint az ország nyugalma, békéje, konszolidációja. S igy, ha a válságot, melynek végleges elintézése a mai parlament feloszlatása nélkül nem is képzelhető, egyhangúlag őszig kitolták, nem kis szerepet játszott benne az uj választásoktól való félelem s az az elv, hogy jobb ma törvénytelenül a hatalom polcán ülni, mint törvényesen esetleg messze távol a húsos fazekaktól. Az a nagy szenvedélyesség, mely a függetlenségi-párt hangulatát a legutóbbi időkben jellemezte, az a tűz, az a hév, melylyel a válság végleges elintézését kívánták, egyáltalában nem vágott azzal az egyhangú határozattal, melylyel megnyugodtak abban, hogy a nemzet vezérei, a hozzájuk annyira méltatlan ügyvivő szerepkörben mozogjanak továbbra is, melyet a bécsi kamarilla s az uralkodói önkény reá- jok kényszerít. • Nem halogatás, a betegség folyamatának kitolása, hanem végleges rend, egészséges helyzet teremtésére van szükségünk, Mit érünk az- zaf, ha a válságot ideig-őráig tartó expedien- sekkel elhalasztjuk; mit érünk vele, ha a koalíció törvénytelenül bírja a hatalom fegyverét, mikor semmiféle kilátásunk sincs arra nézve, hogy ősszel majd olyan állapotok állanak be, melyek lehetővé teszik egy egészséges politikai áramlat létesülését, a függetlenségi párt osztatlan s egyedüli uralomra jutását. A királyi kihallgatásokat követő sajtókommentárok immár nyíltan kimondják, hogy az uralkodó függetlenségi kormány létesüléséhez semmi szin alatt sem adná beleegyezését s az ország akarata pedig ehhez szigorúan ragaszkodik. Vájjon őszig, azt hiszik a mi politikusaink, hogy a bécsi hangulat kedvezőbbre válik reájuk nézve?! Vagy pedig arra várnak, hogy az ország akarata alakuljon át Becsre kedvezőbbre?! Egyik óhajtás sem fog teljesedésbe menni. Őszig a helyzet egy jottányit sem fog változni. Bécsben éppen oly rossz szemmel nézik majd egy esetleges Kossuth- miniszlerium alakulását, mint a milyen kevésbé lesz létjogosultsága egy esetleges hatvanhetes kabinetnek. A függetlenségi párt telje en megérett a kormányra. Nincs szüksége arra, hogy politikai T A R C A. Az utolsó levél. Irta: dr. Burger Dezső. Asszonyom . . , e sorok az utolsó akkordjai annak a sonatának, a melyet mi négy évig négy kézre játszottunk. De elhatározásom, hogy a finálé nem lesz méltatlan az alaphanghoz. Nem szoritom görcsös ujjal a tollat, nem csapolom az utolsó audante billentyűit, csak egy kissé reszket a kezem és neha-néha a szemem homályosodik el, de azért ez nem log túlságos dissonántiát okozni . . . Asszonyom, ön megüzente, hogy észrelért, kér, hogy tegyek én is úgy, feledjem el s hogy ez mennél könnyebben megtörténhessék, hát áldozatot hoz . . . eltávozik messze idegenbe . . . próbálatlanba, innen a kedvesből, a jóból a megszokotból, a biztosból. Adien Madame ... Ég vezérelje, legyen boldog . .. de az indóház perronján ejtsük még meg ezt a kis elszámolást. Asszonyom . . . ezelőtt négy évvel lepke voltam és ön volt a láng. Sietek elismerni, hogy én közeledtem botorul a világosság felé, dehát a természet rendje szerint a „lángok“ mozdulatlanok, csak csalni tudnak a fényükkel. Megperzselődtem, elégtem, egy izzó test lettem az én világosságomat követve. Nem udvariatlan, vagy kegyetlen akarok ebben a nagy pillanatban lenni, hanem igazságos és őszinte és mondom, hogy nem én voltam az, aki a melegből, a tüzből kölcsönkért, a hiba ott történt, hogy én sokkal későbben születtem. És e hibát önfeláldozással, odaadással igyekeztem pótolni. És sikerült is. Láttam lázas pillanatokban arcát átszellemülve, vállait remegve, szempilláit félig lecsukódva. És én égtem, forrtam hévvel, lelkesedve, rohantam a vészbe, kárhozatba, hidakat romboltam le magam után, izzadásnak és sírásnak kincsöppjei jelezték az utat, a melyet maga után Asszonyom befutottam. A természetnek megfizethetetlen ajándékát, a huszas évekből az első négyet áldoztam fel annak a kultusznak oltárán, amely fölött istenképül a maga alakja lebegett. És ön ezt az áldozatot elfogadta. Elfogadta nyugodtan, önzőn. Lefaragta a tavaszi hajtásról a rügyet, hogy pohárba léve, siettesse annak kifakadását, aztán, ha illatával és színével betelt, kidobja az ablakon. . . . És itt újból el kell ismernem valamit. Azt, hogy a rügy leszakítva, pohárban nyílva napkeleti tündérregékben megirt Hamupikőkék állal megálmodott boldogságot érzett akkor, a mikor Ön letépte, pohárba dugta, majd illatát akarva élvezni, ajkaihoz érintette és bar tudta sorsát, megadással, gyönyörrel Tárta azt. Asszonyom ... a végzet úgy rendelte, hogy a érettségét további cselekedeteivel is dokumentálja. Három esztendei csendes és rezignált béketürése megmutatta, hogy még az esetben is kötelességét teljesiti, ha az reá nézve terhes, ha az nyomasztó s esetleg népszerűségének ártalmas. Most újra bizonyítsa be s.ezredikszer, hogy teljesen reátermett a hatalomra ! Ezzel a Pató Pál uram politikájával semelyik részről sem fognak eredményt elérni. Ulóvégre a nemzet is megunja, ha folyton- folyvást akarata ellenére is orránál vezetik. S jól tudjuk azt, hogy nem a nemzet vezérein múlik azon programmok s tervek megvalósítása, melyeket mindenkor a nép előtt, mint megvalósitandókat kitűztek, de a folytonos engedékenységgel s halogatással semmiesetre sem szolgálják a nemzet, az ország érdekeit. A válságot mindenáron meg kell oldanunk. S ezt még a bécsi sajtó is, mely pedig semmiesetre sem a mi érdekünk szószólója, érzi s egyre-másra keresi a kibontakozásra vezető utakat és módokat. Még ők is úgy gondolják, hogy Őfelsége nem kezdheti meg ischli nyaralását, mig a magyar válság elintézve nincsen s mindennap hallhatjuk hírét, hogy a király a fővárosba jő, hogy a politikai krízist végre dűlőre vigye. Éppen mi vagyunk csak azok, kik örömkidobott senyevész talajra akadt, megfogódzott, kihajtót!, öntudatra ébredt és most már, mint aki a nagy próbában keresztül jutott, gondolkozni kezd . . . És annyira okosan és szárazon gondolkozik, hogy első életéről valóságos mérleget készít. Asszonyom . . . levelem elején már megírtam, hogy mit fektettem bele én abba a játékba, a melyet magával megjátszottam. Egy ember életének a leir- hatatlanságig gyönyörű korszakát. Ön pedig cserébe azt az úgynevezett „érdekes“ időt, amidőn a tavaszra immár nem a hő, hanem csak a fény emlékeztet, amidőn már a hervadás idegesen szomorú gondo'ata játszik bele a lélek őszinte örömeibe, a midőn minden gondolat végén pont helyett egy rideg memento áll. Tehát ön engem megcsalt már az indulásnál. Később pedig — biztosra veszem minden gondolatom helyességét — a midőn látott engem, egy ifjút, a gazdagot, az érzések és szenvedélyek érintetlen forrását csapongva szállni és lázban égni, visszaidézte emlékébe azt az időt, a mikor maga ugyanazt tette, ugyanazt érezte és ugyanazt áldozta fel — másnak, talán megkapva, vagy talán meg sem nyerve érte az ellenértéket, mert aki egyszer úgy szeretett, hogy viszontszeretett. az a Phönix madár szerepe után sohasem vágyódik. Ön hát később is megcsalt engem. Most pedig szálljon be a vonatba, húzódjék valamelyik sarkába a bársonypamlagnak és úgy olvassa, a mit még leírok. Villand Testvérek nagy cirkusza Szatmáron, a Fapiac-téren az (Internátus előtt) Délután 4 órakor. Teljesen uj műsor I ma vasárnap, f. hó húszadikán két díszes bucsu-előadás. = Este 8 órakor. Teljesen uj műsor!
