Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-05-19 / 40. szám
— Nyugdíjasok figyelmébe Dr. Vajay Károly polgármester a nyugdíjasok nyugtáinak érvényesítésével junius 1-től kezdve Kiss József rendőrtisztet bízta meg. Ezt eddig a jegyzők végezték, — Mérnöki áthelyezések. TiefenthaUr Rezső I. sz. felmérési felügyelőhelyettest, mint felügyelőségi vezetőt Kassára, Bidy István főmérnököt a kolozsvári kát. igazgatósághoz hasonló minőségben, Gáspár József kát. mérnököt, mint hitelesítő mérnököt Budapestre, Duby Ernő felm. növendéket Szombathelyre helyezték át, Jakab Sándor felm. dijnokot Szatrnárra nevezték ki. — Egyházi közgyűlés A helybeli ág, h. ev. egy ház folyó hó 23-án, délelőtt 10 órakor, a Rákóezí- nteai elemi iskolában közgyűlést tart, melynek tárgya az államsegély ügyében a minisztérium által kívánt nyilatkozat iránti határozat hozatala. — Építkezések a Szentvérben A közgyűlés a szentvéri faraktárban egy kezelési és iroda épület, felügyelői lakás, favágószin, sütőkemence, knt és kettős árnyékszék sürgős fölépítését határozta el az erdei bevételek terhére. Az épilés végrehajtásával a városi tanácsot hizla meg a tervtől és költségvetéstől annyi eltéréssel, hogy a favágószin belmagassága 3.70-re emelendő, belső eresze 4 métere kiszélesítendő és tartó oszlopokra helyezendő; az építési anyag lehető megtakarítása céljából pedig a Szerdahelyi fele telken tevő kertészlak elbontandó és ennek anyaga beépítendő, miáltal az építkezés a 14473 korona 48 fillérrel előirányzott költség kereten belül a méretek na- gyobbitása dacára is végrehajtható lesz. Minthogy pedig az erdei bevételek csak a faüzlet megindulása után folynak be, a közgyűlés az építési költségeket a szatmár—mátészalkai h. é. vasút céljára megszavazott felemelt hozzájárulás 1910. február l én esedékes 20.000 korona részletéből előlegezi, mely fedezeti alapnak a felhasznált összeg az esedékesség napjáig az erdei bevételekből visszatérítendő. — Házbérlet. A közgyűlés, mint röviden már említettük, elhatározta, hogy a régi postaépület Hám János-utea felőli helyiségét 1909. évi augusztus 1 tői számított 10 évre Szántó Mór és társa miskolci kereskedő cégnek évi 3000 korona bér mellett kiadja oly kikötéssel, hogy a helyiségek üzleti célra való mindennemű átalakításának, valamint azok javítási é3 használható állapotba helyezési költségeit az ajánlattevő viseli, a Hám János-utcai homlokzatra pedig a Gindl Antal Deák-téri üzletéhez hasonló díszes kiállítású portálét, készíttet. — Árlejtés. A tanács megbízta a gazdasági tanácsost, hogy a Szentvérben emelendő városi épületekre nézve tartsa meg az árlejtést. — Két telekmegosztás. I. A közgyűlés megengedte özv. Rácz Józsefnének, hogy Tompa utca 11. számú telkét két önálló telekre megossza A megosztás után a sarok telek Tompa-utca 11. számmal és 141 négyszögöl területtel, a másik Háromutca-köz 3jb számmal és 142 négyszögöl területtel látandó el. II. Megengedte továbbá a közgyűlés Izsák Lajosáénak, bogy Töltés-utca 20. számú telkét szintén két önálló leiekre ossza. A megosztás után a déli telekrész 196 négyszögöl területtel és Töltés-utca 21 |a számmal, az északi telekrész 127 négyszögöl területtel és Töltés- utca 23|a számmal lesz ellátandó. Kötelesek a folyamodók a házszámjelző táblácskákat a meglevők mintájára saját költségükön elkészíttetni és azokat alkalmas helyen kifüggesztetni. — Tanítói kinevezés. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Kovács Gábor okleveles tanítót a szat- márhegyi — középhegyi állami elemi iskolához rendes tanítóvá nevezte ki. — Iparengedélyek. A kapitányi hivatal utolsó közleményünk óta 29 egyénnek adott ki iparengedélyt. Ezek uevei a következők; Hegedűs Károly kőmives, Weisz Jakab bérkocsi, Roóz Gyula és Salamon vasmunkák előállítása, Kiss Ferenc szatócs, Karzaniczky Béla kovács, Csendes Béla lisztkereskedő, Miskolczy Pál férfi-szabó, Kovács Mihályné szatócs, Balta István ács, Mészáros István cipész, Bárman Keile szatócs, Klein Jakabné szatócs, Szpák Herman fuvaros, Rosenblatt József szatócs, Harkányi Ede kőfaragó, Sárközi Sándor nyomdász, Szász Ferenc nyomdász, Szvitlik Ferenc szobatestő, Székelyhídi Sándor borbély, Lővy Ábraham vegyeskereskedő, Donáth Dávid fényképész, Gottlieb Sámuel hidegételárus, Győry Károly tüzifakereskedő, Nagy Lajos csizmadia, Berger Ignác szatócs, Burger Szeréna mész- és cement-kereskedő, llyés Dániel asztalos, Rusznák Noé cukrász, Fóliák Bernát vegyeskereskedő. — Pályázatok a hadapródiskolába. Tudatom az érdekeltekkel, hogy a m, kir, honvédhadapród iskolában az 1909 — 1910. tanév kezdetén betöltendő helyekre vonatkozó pályázati hirdetmény a katonai ügyosztálynál (Deák-tér 2, sz.) a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmár-Németi, 1909. május hó 16. A' főkapitány b. Hajdú, Károly, alkapitány. Szatmár, 1909 május 19. ____ — K atonai szállítás. Tudatom a város termelő közönségével, hogy a ni. kir. kassai III. honvédkerület állomásain az 1909 — 1910. szállítási időszakra szűk ségelt élelmi, lótáp, stb. cikkekre vonatkozó értesítés a katonai ügyosztálynál (Deák-tér 2. sz.) a hivatalos órak alatt megtekinthető. Szatmár-Németi, 1909 május 16 A főkapitány h. Hajdú Károly, alkipitány. — Gyilkosság miatt elitéivé Május 17-én Balta Juon amiatt állott a szatmárnémeti törvényszék, mint esküdtbiróság előtt, mert egy társát halálosan megsérelmezett. Az esküdtbiróság a következőleg alakult meg . elnök dr. Papolczy Gyula kir, ítélőtáblái biró: birák Balás János és Rozgonyi Viktor; közvádló Leit- ner Emil kir ügyész, védő dr. Dobossy Endre helyettese; orvosszakértők dr. Vajay Imre és dr. Göbl Alajos; román tolmács dr. Brán FeHcián Az esküdtek vétkesnek mondták ki a vádlottat a halált okozott súlyos testi sértés bűntettében, miért is öt a törvényszék egy évi s három hónapi börtönbüntetésre ítélte, — Szlöjd tanfolyam. A vallás és közoktatásügyi miniszter júliusban Szatmáron, augusztus havában Nagybányán szlöjd-tanfolyamot nyit, melynek szervezésére Gutenberg Pált, a kézimunkára nevelő országos egyesület igazgatóját rendelte ki. — Eljegyzés. Diamant Dezső avasfelsőíalui keres kedd eljegyezte Dési Rózsikat, Dési Mihály kiskolcM körjegyző nővérét. — Rablás Tegnap, az esküdtszék második napján Szűcs Imre és Hunyadi Károly kisnaményi lakosok állottak az esküdtbiróság előtt rablás bűntettével vádolva Esküdtek voltak Patai Ferenc, Rólh Ignác, Róth Gyula, Pál Géza, Osztorai György, Német Ignác, Kocsis Tivadar, Nagy Pál, Schőnfeid Miksa. Mandel Izrael, Szarka Andor, Péterffy Imre, ifj. Sternberg Sándor. A védelmet dr. Hartman Ábrahám látta el. A vád az volt, hogy vádlottak Szűcs Károly sértettel, előzetes összebeszélés után az utcán megtámadták leteperték és pénzét elvették Védő igen alapos jogi érvekkel vezette át az esküdteket, fokozatosan a rablásról a zsarolásra és innen a lopás vétségére. Az i esküdtek az utóbbiban mondták ki vádlottakat bünös- | nek, minek folytán a törvényszék két és fél havi ; fogházra Ítélte s a büntetést a vizsgálati fogsággal ; kitöltöttnek vette. Meg kell még emlékeznünk az ügyész, Jákó Sándor vádbeszédéről, amely tartalmas jogi értekezlet voit. — A városi pénztárak reformja A belügyminisz teriumban egy tervezettel foglalkoznak, mely egységes alapokra akarja fektetni és egyúttal egyszerűsíteni a városok pénzkezelését és számvitelét. A belügyminisztérium a törvényhatósági joggal telruházott városokra vonatkozólag már el is készítette az egységes alapelveket magában foglaló szabályokat és szakítva az eddigi gyakorlattal, a szabályokat előadói tervezet alakjában már megküldötte az érdekelt városoknak. — A j tervezet előzetes szétküldésének a célja az, hogy maguk a városok vegyenek részt annak a megalkotásában az által, hogy a gyakorlatban célszerűnek bizonyult eljárás és módszer a miniszteri rendelet utján az összes városokra kötelezően kiterjesztessék. — Jégeső. Május 16 án, vasárnap, a Szatmár- begy és Oláhmeddes közö’t fekvő városi erdőkön keresztül 5 percig tartó tyúktojás nagyságú jégese'l oly erővel, hogy a fáknak ujnyi vastagságú ágait is le- | tördelte, — A gummikerekü árszabása. A főkapitányi hivatal elkészítette a gummikerekü kocsik árszabályzatát, melyet jóváhagyás végett a tanácshoz tett át. A javaslat szerint az ár egész napra 15 korona, fél napra 8 kor, 1 órára 3 korona, félórára 2 korona, negyedórára 1 korona. Járatok a sorompón belül megállapodás nélkül 2 korona. Temetés a háztól ki és vissza 6 korona. Színház, táncmulatság menet-jövet 5 korona. Vasúti ind óháztól jövet és menet 2 korona, este tíztől reggel ötig 3 korona. Esküvő, keresztelőn templomig 4 korona Ha vendégek szállíttatnak, minden fordulat 2 korona. Óraszám mellett a belül eső területen vehető igénybe. Podjyász a kocsi belsején kiviil 20 fillér darabonkint. — Expressz történet. Szomori Miklós kassai színész a katholikus hitre tért. A keresztség után nyomban felvette a bérmálás szentségét és házasságra lépett Rosos Gizella színésznővé), akivel már régebben egybekelt. Ugyanezen a napon tartották keresztvíz alá kis fiukat is. A szertartásokat maga dr. Fischer Colbrie Ágost püspök végezte. — Kertmegnyitás. A Hungáriában, »ahova feljárni is bajos«, ma ünnepélyesen megnyílik Bunkó Vince zenekara közreműködésével a szép és kellemes kerihelyiség. Ezen kerthelyiség oly szépen lett átalakítva, hogy a többi tündérkerlhelyiségek is ennek mintájára készültek Borok a legjobbak, sör naponta friss csapölás a legjobb minőségből, nagy választék ízletes villasreggelikből. Ismerőseimtől és jóakaróimtól számos látogatást kérek, Tisztelettel Weisz Adolf. — Al Uj Ötfilléresek. Mint értesülünk, nemsokára uj pénz kerUl forgalomba és pedig az uj ötfilléresek S Z ATMÁR-NÉMETI Az egyfilléresek hasznavehetetlennek bizonyultak, az otromba ötkoronásoknak a kezelése nehé? és igy ör vendetes, hogy végre olyau pénznem kerül a közönség kezébe, a mi részben megszünteti a felsorolt bajokat — Talált régi pénzek. Érdekek leletre bukkantak a napokban a nagybányai városi szálloda építésénél foglalatoskodó munkások. Ásás közben ugyanis egy nagy edény ezüst pénzt találtak a földhen elásva A pénzek a 16. és 17-ik századból valók s vegyesen van köztük magyar és lengyel pénznem. — Lakásváltozás. Kálmán Igná/z birtok- és házközvetitő irodáját Hrpád-utca 46. sz. alá helyezte át. ______ 3-ik oldal. Méhek kezelését helyben vagy a vidéken szakértő méhész elvállalja Cím a kiadóhivatalban. 109| 1909 végreh sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó 1881. évi LX. t-c 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, bogy a bpesti 8 — 10 kér. kir. járásbíróságnak 1908. évi Sp. Ví 2813|3 számú végzése következtében dr. Baross Lajos ügyvéd által képviselt Országos központi hitelszövetkezet javára 540 K s jár. erejéig 1909. évi április hó 10-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le és felülfoglalt és 1650 K-ra becsült következő ingóságok, u. m. : lábas jószágok stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek az erdődi kir. járásbíróság 1909 ik évi V. 44/2 számú végzése folytán 540 kor tőkekövetelés ennek 1908. évi okt. hó 27 napjától járó 8 % kamatai, és eddig összesen 84 K 84f.-ben biróüag már megállapitot költségek erejéig, Dobrán adósok lakásán leendő megtartására 1909. évi május hó 22 ik napjának délután 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a veni, szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy azérintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107.és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is elfognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Erdődön 1909. évi május hó 4-ik napján Farkas kir. bir.végrehajtó 62511909. vhtó. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bir. végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelméb n ezennel közhírré teszi, hogy a szatmárnémeti kir. járásbíróságnak 1909. évi Ö. 3|7 számú végzése következtében a néhai Keczer Aranka hagyatéki ügyben 1908. évi december hó 5-én fogana- tesitott leltározás alkalmával összeírt és 969 K 15 fillérre becsült következő ingóságok u. m. : ezüstnemüek, bútorok, ruha és ágynemüek, evőeszkzök és egyebek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmárnémeti kir. jbiróság 1909 ik évi Ö. 3|7 számú végzése folytán Szatmáron, Hunyadi utca 3 sz. a. házban leendő megtartására 1909 évi junius hó 2-ik napjának d e. 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 103. §-ai értelmében készpénz fizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. § a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1909. évi május hó 17 napján Ádám Albert kir. bir. végrehajtó. Ezennel köztudomásra hozzuk, hogy Szatmáron, a Kazinczy-utcában 15 év óta fennálló hírneves Klein-féle elsőrendű cipész-üzletünket a mai kor legmodernebb eszközeivel felszerelve, Deák-tér 2. szám alá (közvetlen a városháza mellé) helyeztük át, ahol úgy mint eddig, ezután is készülnek mérték után a legelegánsabb és legcsinosabb lakk-, chewréaux, box és mindenféle színes cipők angol, francia és amerikai fazon szerint, valamint a legmodernebb gyalogos, (vizmentes) és lovagló csizmák a lehető legjutányosabb árak mellett Úgyszintén állandóan raktáron is tartunk mindenféle saját készítésű lábbeliket, amelyeket olcsó árakon árusítunk. Különösen figyelmet érdemel a legújabban berendezett javitó műhelyünk, ahol mindenféle cipöjavi- tások és talpalások gyorsan, pontosan és csinosan a legolcsóbb árak mellett eszközöltetnek. A nagyérdemű közönség további szives pártfogását kérve, maradtunk teljes tisztelettel Klein és Társa, ^ ........................................,..........r