Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-05-01 / 35. szám
XIII. évfolyam 35 szám. Szatmár, 1909. Május I. Szombat. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI AR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. UAPVKKtfE: I)r. KELEMEN SAMU ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: SZERKESZTŐ: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca lö. = Telefoii'SZfttn 80. Mindennemű dijak Szatmáriul, a kiadóhivatalban flzetendik. Ur. HAVAS MIKLÓS, j FERENCY JÁNOS. Nemzeti kedvezmények. Vakulj magyar ! Nőin kapsz önálló batikol, nem kapsz magyar hadsereget, nem kapsz sern- mitse, de az a semmi azután igazán olyan, hogy jól meg kell fógni. Gyönyörű kedvezményekre van kilátásunk. Olyanokra, amilyenekről eddig még álmodni sem mertünk. A magyar baka csákóján, meg — liszlességgel legyen mondva — haskötő szíján ezentúl nem lesz kétfejű sas, hanem igenis egy-egy hatalmas F. meg J. betű fog fityegni e helyeken, a magyarság úgynevezett kidomboritása érdekében. Sőt, a zászló kérdés is a sikeres megoldás felé halad, a magyar ezredek zász'ója rudján piros-fehér-zöld szinü nernzeli szalagból csokrot fognak kötözgelni, hogy ezáltal is elcsendesitsék a már-már veszedelmessé váló nemzeti törekvéseket. Ah, micsoda öröm, micsoda lelkesedés ! Még csak elképzelni is, micsoda gyönyörűen fog festeni az a magyar ezred, mely ugyan német kommandóra indul, mely ugyan szuronyt szegez, ha kell, saját testvére ellen, ha úgy kívánja a birodalmi érdek, puskatussal szétveri az alkotmány védelmére kész parlamentet, — de amely sereg legalább FJ monogrammal fogja ezentúl mindezt megtenni És a zászlókérdés ! Elolvadunk a kéjtől, ha arra gondolunk, hogy a felemás szinü lobogó alatl fognak majdan elvérezni fiaink a közös birodalom szent eszméjéért ! Nekünk, és úgy hisszük, velünk együtt a magyarság javarészének azonban az a meggyőződése, hogy az ilyen kedvezmény nagyobb csapás, mintha követelményeinkből abszolúte semmit sem teljesítenének. A megalkuvás, a kevesebbel való beérés, mindig jogfeladással jár. És semmiféle kormánynak nem áll jogában a nemzet legszentebb jogaiból csak egy szemernyit is föláldozni. Amig rendületlenül és szilárdan megmaradunk annál a követelménynél, hogy jogunk van a teljesen független és teljesen magyar katonaságra, addig még reményünk lehet arra, hogy előbb-utóbb ezt el is érjük. De kevesebbel megelégednünk nem szabad. Nekünk semmiféle kedvezmény nem sürgős. Az a nemzet, amely megállóit ezeréven át, amely évszázados török, meg labancuralmat diadalmasan kiállóit, az a nemzet ráér jóegynehány évtizedig várni igazára. De alkudni, nem alkuszunk. Ha nem jön közbe az átkos kiegyezés, ma független, szabad nemzet vagyunk. Ha Deák nem áldozza fel a nemzet passiv ellenállását, ma Magyarország a kettős birodalom hatalmasabbik fele. Ez a lecke elég lehetett volna nekünk. Néhány évtized elegendő volt ahhoz, hogy kiábránduljunk a kiegyezésbői. Megtanulhattuk, hogy csak az a nemzet erős, amelyik rendületlenül kitart a maga jogai mellett. Es mindezen keserves tanulságok után mégis újra az alkudozás terére lépünk ? ! Félvivmányokra szükségünk nincs. Nem vagyunk alkuszok, kik garasoskodva vergődünk, kuporgatva alkudozunk. Nemzet vagyunk. Szabad és független nemzet. Ami a mi jogunk, azt senkitől ajándék fejében el nem fogadjuk. Van még karunk, van még kardunk, hogy kevesebbel ne kelljen megelégednünk annál, arai nekünk jár. És inkább várunk, ha kell még egy évszázadok de senki kegyelmére rá nem szorulunk. Ám tagadja meg a bécsi udvar jogos követelésünket. Am tagadja meg tőlünk a nemzeti bankot, a függetlenséget, a szabadságot. Tagadjon meg mindent. Mennél merevebb el- Ientállásra találunk, annál erősebbek leszünk mi is, amint a vas is csak hatalmas lángban izzik acéllá! Tagadjanak meg mindent és mi követeljünk mindent. És ha szóval nem sikerül véget vetnünk az unalmas perlekedésnek, ott van 18 millió magyar, majd végét veti az ! Szilágyi Ferenc A magyar színészet. Most, hogy színtársulataink egymásután bucsuzkodnak, hogy a jövő színi évadra újra szervezetten ismételten felvegyék a harcot a magyar kultúra és színművészet érdekében, nem lesz érdektelen visszapillantást vetnünk a ___T A R C A. Vá gyódás. Irta: Horváth István. A tavaszi napsugár odajön hozzám. Odajön egészen. Vígan szökdel ide-oda, majd előttem megáll. Mereven, erőszakosan, de kecsesen, édesen, bájosan. Sugarával glóriát font Íróasztalom kis szobrára és pajkos jókedvvel csókdossa össze az apró nippeket és csecsebecséket. De ez a csönd beszédes. Nem unalmas, hanem kellemes szórakoztató, mult-felidéző. Előttem egy fénykép áll. Hosszan, merően nézem. Forró vágv- gyal, epedő kéjjel. Te édes szőkefürtü gyermek. Miért szeretlek úgy ? . . . Nem felelsz a kérdésre. Hisz messze vagy tőlem, nem is hallhatod szavamat. Em- lékszel-e még azokra a tavaszi napokra, melyeket együtt töltöttünk abban a kis városkában. Hát azokra a fehérhomokos, keringő hegyi utakra emlékszel-e, ahol annyi csókkal pecsételtük meg szerelmünket. Nem telelsz, de tudom, hogy emlékszel még minden apró kis jelenetre, ami köztünk játszódott le. Tudom, hogy még nagyon jól emlékszel. Én is emlékszem még mindenre. Te messze, messze vagy tőlem. Az élet kérlelhetetlen szeszélye szétszakitá ösz- szenőtt lelkeinket, szerető, érző sziveinket. Kezembe veszem a kis fényképet és vele beszélgetek. És az szinte válaszolni látszik minden kérdésemre. Elmondom neki, hogy mennyire szeretlek én, elenyésző kis porszem, jelentéktelen emberke a sárga föld hátán. Elmondom neki, hogy vágyom utánad. Azzal a vágygyal, mely betölti szivemet, lelkemet s amely megöl. Megöl, érzem. Szemem az ajtóra tapad. Várlak. De le nem jösz. Gyönyört érzek magambao, hogy nemsokára látni foglak, mellettem fogsz ülni s én hallgatom finom, ezüstcsengésü hangodat. De tudom, hogy ez nem fog megtörténni. És én mégis várlak Mondd, miért szakított el bennünket az Isten. Te nem tudod. Én sem. Járunk a nyomorult földön, hol küzdünk, vesződünk és ahol semmi öröm sem lesz barátunk. Hej pedig, ha szeretünk s szerelmünk viszonzásra talál, azt mondjuk, hogy nagyon boldogak vagyunk s miattunk az egész világ összeomlik. Pedig dehogy vagyunk boldogok. Csak percnyi kéj az egész s ha a mámor köde szertefoszlik, komor, rideg valóságra ébredünk Nem vagyok pesszimista. De látok az -életbe, a világba, az emberekbe és az emberi szivekbe. Téged gyermekem, az élet vihara messze, messze sodort tőlem, de lehetséges-e feledni mindazt a boldog, édes emléket, mely éltünk rövid utján — mint völgyben ezüst patak, — végigsiklott. Nem. Egyszer egyedül voltunk ott fenn — tudod? a bérctetőn. Épen a kis kőkereszt előtti pádon ültünk. Én átfoutam karomat mesés derekadon és eperajkadra édes csókot nyomtam. Te is megöleltél és azt mondtad : — Így jő volna, igy szeretnék meghalni . . . Én nem értettelek meg teljesen s kérdeztelek: — Miért, szerelmes angyalom ? . . . — Csak . . . Csak. Akkor nem ludlam szavaid jelentőségét felfogni. Kábult voltam. Te azonban már sejtetted a veszélyt; a szétszakadás félelmét már előre megérez ted. De én akkor ezt nem tudtam volna megérteni. Most pedig már késő . . . Hisz szépséged lepecsételte ajkamat. És most is lepecsételi. Pedig nem vagy mellettem. Csak fényképed van velem. Az a kis igénytelen papírdarab, mely a múlt édes napjait, emlékeit felidézi. Oh, bár te- magad lehetnél itt ; együtt, velem . . . Ma reggel, hogy fölébredtem, szép tavaszi nap fénylett; fehérlett ott künn. Kinyitottam az ablakomat és úgy szívtam magamba a friss, balzsamos, orgoDa- virág-illatu, reggeli levegőt. Egyszerre nagy csiripelés- sel beröpült az ablakomon egy kis fekete-frakkos fecske és keringőzni kezdett a szobában, de amikor észre veit, ijedten röpült ki az ablakon, a szabadba. Aztán elbújtam. Később azonban visszajött egy másik fecske társaságában és az egyik sarokban fészekrakáshoz láttak. Meghitt, intim csiripeléssel hordták a Modern háló és ebédlő berendezések olcsó árban. jffájusban ki lakást változtat, mielőtt azt berendezné saját érdekében keresse fel :: Krámer Jeremiás bntorraktárát ****** a színházzal szemben. I darab hajlított szók csak K 370 SS
