Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-03-17 / 22. szám
XIII. évfolyam. =*= Szatmár, 1909. március 17. Szerda. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁR-NEMETI-Í IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENI MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. 22 szám. €----------— -■ ■ Ii APVKZÉR: ELŐFIZETÉSI ÁR: Dr. KELEMEN SAMU egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: SZERKESZTŐ: Egyes szám ára 10 fillér. Dr. HAVAS MIKLÓS. FERENCY JÁNOS. Az apácazárda története. Válasz Bodnár Gáspár tanár urnák. »Az apácazárda története« c. cikkemre Bodnár Gáspár ur vette magának azt a fáradtságot, hogy az általam megirtakat a maga értékére leszállítsa, sőt, hogy teljesen meg- döntse. E célból megirta az apácazárda felépítésének történetét. így tovább ment annál, mint a mit én tárgyaltam. Mert én csak a megalapítás eseményeivel s ebbe lényegesen befolyó körülményekkel foglalkoztam, anélkül, hogy ezzel a nagy Hám János püspök érdemeiből csak egy hajszálnyit is levonni akartam volna, amint ezt Bodnár Gáspár ur is beös- merle. De azért a beösmerés mellett meg is vádol, mondván, épen azon intézményt akartam elszakítani a b. e. püspök nagy nevétől s leikétől, amely intézmény a legtöbb gondot, álmatlan éjszakákat, valódi kálváriát s tövis- koszorút okozott nemesen érző lelkének. Mig a beösmeréseket tudomásul veszem, addig a vádat egyszerűen vissza kell utasítanom. Mert azon állításommal, hogyha a véletlen közbe nem jő, ki tudja, mikor állíthatta volna fel az apácazárdát olyan nagy szabású méretekben, mint a hogyan felállittatott, legkevesebbet sem vontam le a nagy püspök érdemeiből. Hiszen kiemeltem épen a b. e. püspöknek a város hatóságához irt leveléből, hogy már kezdettől fogva foglalkozott azon eszmével, hogy itt egy leánynevelőintézetet ál- j lit fel, de anyagi körülményei még addig nem engedték meg, hogy e nagyszerű tervét megvalósíthassa. Ezen állításom nemhogy levont volna valamit érdemeiből, sőt inkább emelte üdvös szándékát és törekvését. Ilyen előzmények után Bodnár urnák ellentétes megjegyzései abba a szintérbe állítják az olvasókat, hogy nem állapíthatják meg vol- laképen, vájjon a fehéret tekintsék-e feketének vagy megfordítva a feketét fehérnek ? ! Anélkül, hogy sorra akarnám venni Bodnár urnák a két cikkén átvonuló csipkedő, leckéztető és tanító hangmenetet és az apácazárda felépítésének elbeszélését, és, hogy a- zokra hasonló megjegyzéseket tennék talán szószaporitás céljából, higgadtan veszem az e- gész kérdést s tárgyilagosan megmaradok állításaim mellett, kijelentvén, hogy a Bodnár ur fejtegetései állal nem látom állításaimnak nem csak megdöntését, de még kicsinyítő értékre való leszállítását sem. I Az én állításaim tengelye : az apácazárda megalapítása, nem pedig annak felépítése. Ezek közt pedig óriási különbség van, épen mint az alap és tetőzet közt, Alapozás nélkül építeni nem lehet. Nem, különösen a nagyobb- szabásu intézményeknél, melyeknek megvalósításánál elsőben is az alapot kell megterem- 1 SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca lö. r= Telelon-szám 80. Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. teni. Ha ez meg van, akkor aztán könnyen megy a felépítése, persze, megfelelő anyagi erővel. Ezt az alapot teremtette meg a Leonhárd Mihály tábori püspök 200,000 vfrtos és nem körülbelől 70,000 frtos alapítványa, mint azt Bodnár ur állítja. Hogy pedig ismételve ne mondhassa Bodnár ur, hogy ez csak állítás, Gonzeczky levelének ide vonatkozó részét szó szerint idézem, a- mint itt következik: » A cs. k. Tábornak Püspöke, Mélóságos Leonhárd Mihály ur, a katonaságnál lévő közemberek és káplárok leányainak az elhagyatott állapotját szivére vévén, takarékossága által összegyűjtött vagyonát, kétszázezer váltóforintokat oly feltétel alatt a Felséges Fő Hadi Tanácsnak által adni magát elhatározta, hogy ezen pénz, mint alapitó tőke örök időre maradjon, az évi kamat pedig ép és egészséges testű közemberek és káplárok leányainak nevelésére fordittasson, hogy nevelést kapván, mind magoknak, mind pedig e közemberi társaságnak hasznosak lehessenek«. Megcáfolhatatlan tény, hogy Leonhárd Mihály püspök ezen alapítványát ahhoz kötötte, ha Szatmár városa olyan mérvben járul a katona- leánynevelő intézet megalapításához, amellyel annak megvalósithatása teljesen biztosítva lesz Így tette meg Szatmárváros azt a nagyon tekintélyes adományát, melyre nézve teljesen TARCA. A Szanin vitához. Pár szóval egy nehány szempontot fogok érinteni, amely még kimaradt a hirlelen támadt irodalmi vitából, amelytől bizonyos egyoldalúságot a megítélés módjában nem lehet elvitatni. A Szanin kérdést az Ízlés, az erkölcs és a vallás kérdésévé tették, szóval a társadalmi veszedelmet üldözték benne. Jó előre kijelentem, hogy én nem védeni, mentegetni akarom azt a bizonyos oldalról irányzatos akcióval a sárba tiporni óhajtott könyvel, nem is tartom kívánatosnak, hogy az e fajta müvek nálunk na- j gyobb mérvű elterjedésnek örvendjenek, azonban egyrészt nem szabad a szeméremnek egy bizonyos fokon túl való hangoztatásával, ennek ekkor már nagyon is kétes értéke erényébe beléesnünk, másrészt figyelemmel kell lennünk egyes általános és olyan törvényekre, amelyek kötelező erejűek maradnak még a- zokban az esetekben is, amelyek már e törvények alkalmazásának legszélsőbb perifériáit jelzik. Kétségtelen, hogy az Ízlés, az erkölcs, sőt a vallás is, minden korban, minden népnél relativ fogalmak. Mert nemcsak az ez egyes nemzeteknek, hanem még az ugyanazon egy fajhoz tartozóknak, ezekről való felfogása is szerfölött különböző. Már most a mai társadalmi berendezkedésnek a gondolkodás szabadságára irányuló határozott törekvése azt a szabályt állítja fel, hogy senkire sem szabad a másiknak vagy másoknak erkölcsi, vallási, társadalmi meggyőződését reá kényszeríteni. A fennálló tételes erkölcsi szabályok a mindenkori társadalmi rendből a fejlődésnek rendes utján és csupán a célszerűségi követelmények irányítása mellett fakadtak és növekedtek s alakulnak folytonosan ma is. Ebben, az alakulási proeessusban a különböző felfogások mérkőznek és amelyik életre valóbb, azaz amelyik az életben több előnyt, nagyobb boldogságot tud nyújtani amellett, hogy az általános emberi együttélést nem veszélyezteli, — az lesz a győzedelmes, annak a tanítása szerint fog a további élet kialakulni. A természetes fejlődésnek az útját vágja tehát el az, aki az eszméknek, a gondolatoknak erkölcsi, vagy fizikai kényszerrel gátat emel. Ha jó előre kiközösítéssel, börtönnel fenyegetik meg, aki az állítólag, romlott levegőjű Szanint olvassa, vagy terjeszti, ha tehát igy elejét veszik, hogy annak erkölcsi világa összemérje erejét a mi felfogásunkkal, sokkal nagyobb bűnt követnek el,, mint a- milyet állítólag Arcübasev elkövetett. Mert ne feledjük el, hogy minden hatalom, a- nyagi és szellemi egyaránt, szakadatlan harcoknak az eredménye. Az élet maga is folytonos küzdelem az erőknek ellentétes irányú nyomásával. A viharban ter- mékenyül meg a mindenség, születnek a hősök és az emberiséget előresegitő nagy gondolatok. A fejlődésnek és harcnak azt a természettörvényét mesterséges akadályokkal úgy sem lehet kijátszani. Az elnyomott erők szétfeszítik a korlátokat, csakhogy ekkor már csak rombolni fognak. Ki viseli majd akkor a pusztulásért a felelősséget? És még egyet. A társadalmi gyámkodás kora lejárt már régen. Még akkor, amidőn felismerték, hogy j a hatalom nem egy emberért van, nem »milliók I egy miatt« léteznek: hanem mindnyájan mindannyiunkért vagyunk kötelesek a társadalmi munkában részt venni. Ebben a munkában pedig mindenkinek függetlenség van biztosítva. Gondolkozásának köre teljesen szabad, cselekvéseinek körét ellenben már szabályok irányítják. Ezek csak irányítják és nem korlátozzák. Csupán a közös cél felé köteles a közös szekeret tolni, de mihelyt cselekvése nem érinti a társadalom érdekeit, semmiféle, sem erkölcsi, sem anyagi bata- I lomnak nincs jogában e cselekvési körbe tiltakozó szavával beleavatkozni. Addig tehát, amíg valaki csak olvassa a Szanint, csak vitatkozik felőle esetleg az, életnek generális szabályait igazolja belőle, addig azt senki kezéből kiveuni nem szabad. Nagyon szánalomra méltónak tartom annak a társadalomnak a műveltségi nívóját, amelynek a ke- s zébe bármilyen irányú és tartalmú könyvet adni nem Posztó és gyapjúszövet újdonságokban legolcsóbb bevásárlási forrás Weiss Ernáiméinál, zsz a Pannónia mellett.