Szatmár-Németi, 1909 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1909-03-10 / 20. szám
2 ik oldal A szatmár—erdődi h. é. vasútnak Hartman Ma- j tild elleni kisajátítási ügyében ez utóbbinak vagyon- ftsszeirását záradékkal ellátták. A gőzmalom-társulat terhére a fafölöslegének eladása után járó hid- és kövezetvámot 3 évre évi 80 K-ban állapították meg. A szamos-balparli kataszteri munkálat és az ennek alapján történt földadó-emelésről a tanács dr. Keresztszeghy Lajos korábbi indítványa folytán jelentést tett. E szerint ez az emelkedés úgy történt, hogy a szatmári halár tagosítása által a földérték és jövedelmezőség emelkedett, ami a földadó növekedését is maga után vonta. Ez évenkint 3017 K-t tesz, amit három évre visszamenőleg adő-kiegyenlités címen most vetettek ki. Minthogy az eljárásnál a helyszínelők minden törvényes formát betartottak, a kivetés ma már jogerős s ellene sem orvoslattal, sem kiigazítási kérelemmel élni nem lehet. A bajon legfölebb úgy lehet segíteni, ha az uj adótörvény életbe lép s ennek értelmében kérni fogják az adókataszter kiigazítását. Mátray Lajos és Novak Lajos két kisebb felszólalása után a jelentést tudomásul vették. Az esküdtek névjegyzékét összeíró bizottságba kiküldték dr. Haraszthy Bélát, Lilteczky Endrét, Ekker Jánost, Steinberger Éliást, Fehér Józsefet és jegyzőül dr. Pap Zoltánt. A mértékhitelesitést az állam a saját föladatai közé vevén át, 256 K értékű városi mértékhitelesítő eszközt részére átadtak s a leltárból töröltek. Jogi és gazdasági ügyek. A szinügyi bizottság előterjesztésére Heves Béla színigazgatónak a szerződéses 66,000 hekiowatt villamos áramon felül még 10,000 hektovatt áramot engednek olykép, hogy annak 500 K árát. a közpénztár a villamos alapnak megfizeti. Az anyakönyvi kivonati dijak szabályozása tárgyában belügyminiszteri rendeletre készült szabályrendelet-tervezetet, mely 1910. évi január 1-én lép életbe, eltogadták. A nyári legeltetési dijakat a gazdasági tanácsos és főerdész javaslata szerint megállapították. Varga János műszaki dijnok napidiját 5 K-ról 6 K 50 fillérre felemelték. A mai postaépület földszintjének jelenlegi bárom bérlőjével újabb hat évre megkötötték a bérleti szerződést a következőleg : Az első három évre Kellner és Sándor tizet évi 2400 koronát, ifj. Fógel Károly és Katona Imre egyenkint évi 3000 koronát. A következő három további évre Kellner és Sándor fizet évi 2600 koronát, ifj. Fógel Károly és Katona Imre pedig egyenkint évi 3400 koronát fizet. Elvben kimondták, hogy a külterületi szolgálat könnyebb végzése céljából lovasiiandó egy csendőraltisztnek és négy csendőrnek lovai számára városi költséggel istállót bérelnek Rendészeti ügyek. Papp Dezső és Papp Endre Wesselényi-ulca 33. sz. telkének, Delczeg Lajos Zrínyi u. 45. sz telkének és Szenliványi Károly Kölcsey-u. 14. sz. telkének megosztását megengedték, valamint Lengyel Miksa mocsár-dülőbeli ingatlanának 7 belső és 25 majortelekre való felosztását úgy engedték meg, hogy a területből 3 utcára való földrészt díjtalanul kihagy. Végkielégítés. Miilián Gyula szolgálalképtelenné vált utk-.paró- nak végkielégítésül 864 K-t szavaztak meg. Hatósági átiratok. Pozsony város átiratát a detektív regények s pornografikus irodalom ellen, pártolják. Kolozsvár átiratát a »Ne temere« tárgyában, miután a közgyűlés ez ügyben már fölirt, tudomásul vették. A közgyűlés vége 3 óra 50 perckor. S 7, A T MÁ R -N É M E T I. Szatmár, 1909. március 10. — Személyi hírek Dr Falussy Árpád főispán és felesége olaszországi utjokból ma hazaérkeztek. — Vajay Endre miniszteri főmérnök, testvérei látogatása végett városunkban járt. — A városi közigazgatási bizottság március 8 án dr. Vajay Károly polgármester elnöklésével tartotta meg havi rendes gyűlését, melyen megjelentek: Kőrösmezei Antal, dr. Antal Sándor, dr. Lénárd István, Plachy Gyula, Bodnár György, Kacsó Károly, dr. Fa- bó Zoltán, Güilli György, dr Fejes István dr. Tanódy Márton, Csomay Imre, dr. Keresztszeghy Lajos, Uray Géza, Uray Gáspár, Jákó Mihály, Korányi János és Jákó Sándor. Az ülés kezdetén Uray Géza biz. tag meleghangú beszédben üdvözölte előléptetése alkalmából Plachy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgatót. Dr. Tanódy Márton azon óhajtásának ad kifejezést, hogy a polgármester időnkint nyugtassa meg a közönséget a hevenyferlőző betegségek állásáról, mert némely lap alaptalan lármája gyakran ok nélkül riasz- galja a közönséget. Elfogadták. Ezután a bizottság meghallgatta és tudomásul vette az egyes szaklisztviselők havi jelentéseit, melyek bő! a következőket emeljük ki: I. Dr. Vajay Károly polgármester jelentése szerint február havában 8 beköltözési és 6 kivándorlási eset fordult elő. A közegészségügy állapota általában javult s a vörheny teljesen alább hagyott, csak a legutóbbi napokban történtek ismét nagyobbszámu megbetegedések, amely körülmény helyi infekciónak és a nedves időjárásnak tulajdoni tható. Remélhetőleg azonban sikerülni fog a fertőzés terjedésének gátat vetni. Most még aggodalomra ok nincs és radikálisabb intézkedések szüksége fenn nem forog. A MÁV.-i pályaudvar kibővítésére nézve a kereskedelemügyi miniszter jóváhagyta a közigazgatási bejáráskor létrejött megállapodásokat azon módosítással, hogy az Atilla- utcai gyalogátjárót a város kívánságától eltérően felül - átjáróval oldja meg, a bányai-uli kocsiátjárót pedig pályaszintben hagyja meg, az utóbbit azonban a város tetszésére bízza, hogy saját költségén pálya alatti átjáróvá alakítsa át. Megfelelő intézkedés történt, hogy a város közönsége a közigazgatási bejáráskor kifejezett kívánságainak teljesítéséhez való ragaszkodását feliratban közölje a kormány nyal. A szatmár-vitkai halász-társulat elfogadta az alapszabályok tervezetét és az üzemtervet s legközelebb megtartja első rendes közgyűlését. A katonai ügyosztály a március 19—20 napjain tartandó fősorozás előmunkálatait teljesen befejezte. Btkövetkezhető mozgósítás esetére a szükséges előkészületeket felsőbb utasításra a polgármester megtette. II. Bodnár György kir. tanfelügyelő jelentése semmi különösebbet nem tartalmaz. III. Plachy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató jelentése szerint ez évi január hónapban az államadó- bol hátralék volt 224, 107 K 64 f; ebből februárban befolyt 66,356 K 48 f vagyis 11,388 K 24 fillérrel több, mint a múlt év hasonló időszakában, IV. Dr. Fabó Zoltán kir. ügyész jelentése szerint a törvényszék fogházában volt 92 jogerősen elitéit, 3 íelebbezés alatti és 25 vizsgálati, összesen 120 fogoly, kik közül 108 fi és 16 nő. A foglyok kerestek rabmunkával az államkincstárnak 7 K 70 fillért, a maguk részére 106 K 64 fillért. V. Dr. Jéger Kslmán főorvos, tekintettel az Oroszország felül még folyton fenyegető ázsiai kolera veszedelmére, de meg színién a behurcolás utján lépten- nyomon felmerülő, többnemü hevenyfertőző betegségek elleni védekezésre, elkerülhetetlenül szükségesnek látja egy állandó fürdöberendezéssel ellátott fertőtlenítő telep létesítését, ami már az 1893-iki kolerajárvány alkalmából is oly áldásosnak bizonyult. VI. Czilli György törvényhatósági állatorvos jelentése szerint február hóban veszettség előfordult négy kutyán, melyeket mind kiirtottak. Belföldre elszállítottak 116 szarvasmarhát és 1303 sertést. Ausztriába pedig 321 szarvasmarhát. — Fösorozás Szatmáron. 1. A sorozó bizottság a szatmárnémeti sorozó járásban Szatmár ujoneállitási székhelyen 2 nap alatt és pedig március 19-től 20-ig fogja végezni: a) a hadi szolgálatra való képesség megállapítását; b) a badképeseknek talált egyének besorozását a közös hadseregbe^ honvédségbeés ezek póttartalékába; c) a felszólamlások vagyis a törvény értelmében a póttartalékba való besorozás kedvezményére igénynyel biró családfentartók, illetőleg ezek hozzátartozói, továbbá papnövendékek és papjelöltek, népiskola tanítók és tanítójelöltek, végre öröklött mezei gazdaságok birlokosai által benyújtott kérvények tárgyalását és elintézését ; d) a családi tekintetből vagy a tanitóképezdei tanulmányok befejezhetése céljából való szabadságolás iránt, valamint végre e) az egyévi tényleges szolgálat kedvezményénél! megadása iránt benyújtóit kérvények elintézését. 2. A folyó 1909-ik évi ujoncállitásra az 1888 ik, 1887-ik és 1880-ik években született hadkötelesek vannak fel híva. 3. A sorozásra felhívott hadkötelesek közül, a keresetképesség lekinteléből megvizsgálandó férfi rokonokkal együtt, a föntebb kitűzött időszaknak minden egyes napján, csak annyian jelenjenek meg, a hányra nézve az ujoneállitási eljárást el lehet végvezni: e célból a következő napirend állapittatik meg, úgymint: Március hó 10-én reggel 8 órakora S/.atmár-Néme- tiben és Szatmárhegyen illetőséggel biró és 1888 évben született első korosztályú állitáskötelesek ; ugyanazon nap délelőtt 10 órakor az 1887. évben született második korosztályú állitáskötelesek tartoznak megjelenni. Március 20-án reggel 8 órakor a Szatmár-Németiben és Szatmárhegyen illetőséggel biró és 1886. évben születeti harmadik korosztálybeli állitáskötelesek tartoznak megjelenni. Ugyanezen napon délelőtt 10 órakor azon idegen illetőségű állitáskötelesek tartoznak megjelenni, kik részére az 1889. évi VI. t. c. végrehajtása tárgyában kiadott utasítás I. rész 101. §. értelmében állítási ivek e város hatóságához megküldettek s erről az illetők idézés kézbesítése mellett értesítve is lettek. A fősorozás helyéül a „Gubaszin“ emeletén e célra berendezett helyiségek fognak szolgálni. — A honvéd-zenekar ügye. Dr. Vajay Károly polgármester, dr. Fechtel János biz. tag és Ferencz Ágoston tanácsjegyző tisztelegtek a Szatmáron időzött Lóskay Gábor tábornok, kerületi parancsnoknál, kit arra kértek, hogy a honvéd-zenekar itt maradása ügyében benyujlolt felségfolyamodvány elintézésnél legyen tekintettel a város érdekeire. — Uj fertőtlenítő telep. A közegészségügyi bizottság március 6 áu ülést tartott, melyen abbeli óhajtását fejezte ki, hogy a tanács oly tipusu gőzferlőtlenilő gépet szerezzen be, mely a követelményeknek minden irányban megfeleljen. Egyszersmind a fertőt’enitő-telep helyéül a járványkórházat jelölte ki. — iparvágány. budapesti központi dohányjövedéki igazgatóság megkereste a várost, hogy a szatmári dohány-beviteli hivatalhoz építendő iparvágányt •területben és munkában segélyezze. A tanács véleményezésre kiadta az ügyet a gazdasági tanácsosnak és általa a főmérnöknek is. — Közvágóhíd. A vans a közvágóhíd építése előtt állván, elkérte a temesvári közvágóhíd terveit, melyeket tanulmányozás végett kiadott a főmérnöknek. Gyalogjáró-kiszélesités. Dr. Keresztszeghy Lajos kérvényt adod be a tanácshoz a Hám János utcai gyalogjárók kiszélesítése iránt. A tanács a kérelmet kiadta véleményezésre a főmérnöknek. — Adományok. Nagy Béla lázári nagybirtokos 100 koronát, Perényi János tan.-képezdei igazgató 20 koronát adományozott a Tunitók-báza javára, — Árvizveszedelem Szatmármegyóben Az öthónapos tél után minden átmenet nélkül belejutottunk a tavaszi hangulatba. Egyszerre beállott az általános olvadás, amit kitartó esőzés kisért. Mi sem természetesebb, minthogy vármegyeszerte árvizveszedelem támadt, amely eddig is lényeges kárt okozva, aggódás, sál tölti el az érdekelt lakosokat. Különösen a Kraszna-menti községeket fenyegeti veszély. Értesítés szerint komoly veszedelem előtt Der- zsida, Csenger, Kismajtény, Domahida, Kaplony és Borvely községek állanak, ahol a víztömeg már a Női hoaazu ós rövid plüach kabátok gyári árban caakla egyedül Korai Arminnénál kaphatunk! .'. .*. I--------------------------------------v Üzletemb en vissza maradt áruk, úgymint vásári bundák, téli kabátok, felöltök, öltönyök, fin és gyermek ruhákat s egyéb föl nem sorolható árukat ♦♦ ♦♦ ff mélyen leszállított árban kiárusítom ♦♦ ♦♦ KORAI AROTINNE s z ATJUÁR, DE . FEHÉR HÁZ Á K T ÉREN, KELLETT Női hoaazu éa rövid plüach kabátok gyári árban oaakia egyedül Korai Árminnénál kaphatunk 1 HÍREK.