Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-11-25 / 95. szám
XII. évfolyam. Szatmár, 1908. november 25. Szerda. 95. szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI 'LAP. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. E L Ő F I Z ET ESI ÁR: egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. IxAPVKZéR: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ, KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: ) SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS. , FERENCY JÁNOS. Mi illik ? .. . Az egész európai sajtót bejárta az a hir, hogy az osztrák—magyar nagykövet, Forgách gróf, Belgrádban nem vette észre a szerb trónörököst s igy nem is köszönt neki. Mire a trónörökös kérdőre vonta őt s a nagykövet exkuzéját nem vette tudomásul. Ugyanez a história egyszer már megtörtént a világtörténelem egy más lapján, amikor az Emsben Üdülő Vilmos porosz király hátat fordított Be- nedetti francia nagykövetnek. Amit a sértődött Franciaország kazus bellinek nézett s meg is üzente a háborút Németországnak, mely utóbb oly annyira végzetessé vált reá. Mi nem félünk attól, hogy ez a balkáni incidens háborús izgalmakra vezetne. Nem is e szempontból ragadta meg figyelmünket az eset. Inkább azért foglalkozunk véle, mert hiszen nemcsak királyok és nagykövetek közölt történik meg az ilyesmi, hanem naponkint adódik elő a mi társadalmi életünkben is, hogy egyik-másik véletlenül avagy készakarva nem akarja ismerősét meglátni, hogy ezáltal a »ki köszönjön előbb«, kényes kérdése alól mene- kedjék. Hogy a köszönés, egymást üdvözlés, szükséges avagy feleslegesen fárasztó nyűg, erről már sokat összeírtak, beszéltek, vitatkoztak, de megállapodásra, egyöntetű eljárás követésére, mind a mai napig eljutni nem tudtak. Régi magyar közmondás azt tartja, hogy köszönni illik, fogadni kötelesség. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. == Tclelon-sszám 80.== Mindennemű dijak Szatmáriul, a kiadóhivatalban flzetendók. nem annyira a meglett és értelmük teljét elért emberiségnek szólanak, noha egyes specieseket ebből az osztályból is szemelhetnénk, hanem szól inkább a fiatal, még keveset tapasztalt s s az élet küzdelmeivel meg nem birkózott ifjúságnak s azt hisszük, hogy némi haszonnal vehetik a/.l a kijelentésünket, mit tapasztalat érlelt meg bennünk. Mennél magasabbrangu, minél műveltebb, kiválóbb pozíciót betöltő egyéniséggel találkoztunk az életben, annál inkább észlelhettük, hogy azok köszöntésében mennyi tiszlességtudás, mennyi előzékenység nyilvánult. Soha nem tapasztaltuk azt a nálunk nagyon is észlelhető jó szokást, »hogy egyik igyekszik a másikat kivárni« a köszöntésben, mintha ebből valamely erkölcsi vagy netán anyagi haszon háramolnék reá. Nehéz volna megállapítani azokat a kategóriákat, melyeket a társadalom a köszönés elsőbbségére megállapított. Egyik leginkább elfogadható mindenesetre, hogy a fiatalabb előbb köszönjön az idősebbnek. De a csekély különbségű életkoruaknál ez a szabály természetesen nem gyakorolható, mert hiszen senki sem kérdheti meg ismerősétől, ha külseje azt el nem árulja, hogy hány esztendős, mielőtt kalapját megbillentené. Mi azt hisszük, hogy az illem azt diktálja, az köszönjön előbb, aki előbb veszi észre, hogy ismerőse közelit. Ma csupán a köszönésről irtunk, mert hiszen e hely mindazt taglalni, hogy mi illik T Á RC A. Szerkesztőségünkből. — Irta: iusztusz belmunkatá s. — Most a napokban történt, hogy Ferency János, lapunk szerkesztője, irói működésének harmincötödik évfordulóját megérte. Erről a minket legközelebbről érdeklő eseményről a helybeli, vidéki és fővárosi lapok széliében megemlékeztek, csak mi hallgattunk. Hallgatnunk kellett pedig azért, mert a vén sas, amint mi szerkesztőnket bizalmas szeretettel egymás közt nevezni szoktuk, ezt egyenesen igy akarta. Nem tudta elképzelni, hogyan legyen szó jubileumáról — az ő lapjában, a mi lapunkban. Amint lealkudta tőlünk, karlársaitól, még azt a bankettet is, amit ez alkalomból a tiszteidére rendezni akartunk No jól van, hát ebbe bele kellelt nyugodnunk. Én azonban gondolkoztam azon, miként szerezhetnék alkalmat erről az évlordulóról valamit az ő tudta nélkül becsusztatni. No most itt az alkalom. A vén sas egy napra j kirepült a szerkesztőségi fészekből s ennek a számnak j a technikai összeállítását reám bízta. Felkutattam a szerkesztőségi asztalán mindazokat az üdvözleteket, melyek ez alkalomból halom számra érkeztek. Ezekből kiválasztottam közlésre az alábbi szép, tartalmas és élces köszöntőt, melyet hozzá egyik költő lelkületű pap tanár barátja irt. Ez aztán az ő zengzetes nyelvén beszéljen a mi nevünkben is. Ferency János jubileumára. UramI UramI Szeretett Jánosom! Fel a pohárral I Szóra szállók hozzád I Micsoda e nyugtalankodás? Harmincöt éves jubileumot Ki hallott ? Én nem. Te sem Ő se. Sót Mi sem. Ti sem. Még ők sem. Senkiseni. 25, 50 év, — ez az idó, Mikor a jubilare kompetál. Várd el nyugodtan. Eljön az remélem. Ki hallott ilyet: már is jubilálni ? ! Igaz, hogy élted tisztes munka volt. Dolgoztál annyit, mint más hetvenig sem. A társadalmidét hullámzajában Erős kezű, bölcs evezős valál : Iparkiállitás, 1) Vörös-kereszt 2) Tanuk rá s az IJri-kaszinó, 1) Az 1883. évi szatmári iparkiállitásnak jegyzője volt. 2) A „Vörös Keresztinek éveken át katonai tudósítója. Ahol tizenöt évig3) dirigáltad Kliónak ércbe véső jobb kezét. Az érdemes Telt Vilmosoknak is Nagy Tartariné) azaz Daudet-ja voltál. S midőn bilincseit lehányta A természet szabad leánya S rombolva szórta sziszkoráit A csendriasztó bősz, vörös rém: A tűz, a tűz, — Te fékeződ meg ; A puskacsó szilaj sugárral Pihenni űzte gyors kezedben, Hefaisztoszt lokalizáltad. Dicsó az a húsz éves háború, 5) Melynek felén vezérsisakkal álltái A győztes ormon láng, füstglóriábau, Merészen mentve életet, vagyont, Mig hálás szivek könye öntözött. A hont is védted — liósi tartalékban Fenn villogtatva bósz acélodat, Mig páros csillag ragyogott le rólad Arany sugárral, bárha nem szagoltál (Dühőngó béke lévén) puskaport. Hivatalod ma is sóhajtva említ, Kivált a végsó, ott, „ott túl a rácson.“ Ketrec mögött nyers durvasághoz szoktunk, 3) Az úri kaszinónak 15 évig jegyzője. 4) A kisvárosi nyárspolgárok humoros alakja Daudet-nál. 5) Húsz évig volt tűzoltó s ebben tíz évig főparancsnok. Csomagolás ♦ díjtalan! ♦ A kolozsvári „Kristály“ gőzmosó és vegy»» ■ mos, tisztit, fehórnemüeket és felsőruhákat, a legszebb kivitelben, gyorsan blSZblliO gfy«&F . 7-——== előnyös árak ellenében. ................... Ti * koronát meghaladó meghúzások bérmentve küldetnek vissza. Cim: „Kristály“ Göasmosógyár Kolozsvár. Pályaudvar. Csomagolás ♦ díjtalant ♦ S ezt mindenesetre dicsérendőnek tartjuk, | hogy a magyar szükségesnek tartotta a másik | részt, hogy t. i. fogadni kötelesség, hozzáfűzni, mert bizony e téren is sok különösséget, bősz- ; szántót, lekicsinylést tapasztalhatunk. Ahogy némely ember köszönésében ősz- ' tályokat állít fel vagyis különböző, szerinte j más kaliberű embereknek egyszerűen avagy szívélyesen köszön, épugy a köszönés elfogadásában is úgy tapasztaljuk, különböző fokokat állapítanak meg egyesek, amelyek szerint azután az illető köszönőt akarják mérlegelni. Hogy mi az illendőség e téren, azt nagyon nehéz lenne megállapítani. Mert az természetes, hogy másképen köszönünk mi annak, kinek mindennap esetleg társaságában vagyunk vagy akit szívesen látunk; mint akinek tisztán konvencióból, kötelességből avagy Hiedelemből köszönünk. De nem szabad a köszöntésünk mérvét az illetőnek általunk meghatározott társadalmi állása szerint megállapítanunk és j gyakorolnunk. Mert ez egyrészt visszás állapo- | tokát idézne elő. másrészt teljesen megsem- | misili a köszöntésben rejlő tiszteletadást és I üres formassággá zsugorodik össze. : ( A köszöntés fogadásának különbözősége pedig egyenesen nevetséges. Mert, ha valaki megtisztel minket azzal, hogy leveszi kalapját előttünk, azt avval büntetni, hogy rögtön megállapítják róla, milyen fokú visszaköszönést ér- | demel, legalább is nagyfokú igazságtalanság, j Különben is a mai cikkünkben foglaltak
