Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-04-01 / 27. szám
XII. évfolyam. Szaímár, 1908. április I. Szerda. 27. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. ItAPVKZÉR: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS. SZERKESZTŐ: FERENCY JÁNOS. SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utea 10. Teleion^szám 80. ■■ Mindennemű dijak Szalmáron, a kiadóhivatalban flzetemdék. Gyermeknapok. Franciaországban, a rosszkor született, felesleges gyermeket beleteszik a lelencházak kapuja mellett levő kosárba, megnyomnak egy villamos gombot s a kosár gyermekestül auto- matice befordul a lelencházba. A gyermek elhelyezést nyert. Senki nem érdeklődik a szülők kiléte felől s a szégyenlős anyát megkímélik minden felesleges szenvedéstől, szégyenkezéstől. A lelencház azután az országos alapból s a mágnások alapítványaiból, a lelenceket, az az inkább a benne elhelyezetteket felneveli az ország, az egész társadalom hasznos polgáraivá s nem egy nagy festőjét, szobrászát, világhírű íróját köszönheti a nagy köztársaság eme humánus intézményének, melynek hijján azok talán a társadalom terhévé, sőt sokszor átkává fejlődtek volna. Nálunk a lelencügy még ennyire rendezve nincsen. Az elhagyott, kitelt gyermekek száma évenkint ezrekre rug. S a legtöbb esetben, mint az országutak gyermekei, a lebujok, a t osszhirü tanyák, koldusok, cigányok neveltjei, kártékony duvadai lesznek társadalmunknak. Régi baj ez, melynek egyetlen magyarázata szegénységünkben rejlik. Nem versenyezhetünk hiába anyagilag a külfölddel s igy e téren levő intézményeink még igen sok kívánni valót hagynak hátra. A gyermekvédő egyesületek között mindenesetre az országos gyermekvédő liga az, mely számottevő sikereket tud immár rövid j fennállása óta is felmutatni. Hihetetlen agilitással oldja meg maga elé tűzött nehéz feladatát, társadalmi utón segíteni azon, amin az ország vagyona nem segíthet. S célja mihamar megvalósul. Az évenkint rendezett gyermeknapok már is sok apró, romlásba menő egyedet menteitek meg társadalmunk számára s az adakozások, gyűjtések, jófékonycélu hangversenyek jövedelmei, hovatovább egy oly nagy alapot létesítenek ez egyesület céljaira, hogy az rövidesen megvalósíthatja teljesen kitűzött célját. Alig egy-két napja és az országos gyermeknap lezajlik. S egyetlen város sem akad, a mely e humánus célra filléreivel ne adakoznék szívesen. Mindenki, aki csak leheti, hozzájárul fillére vei, e nemes s egyben hasznos célhoz, mert mindenki belátja, hogy az elhagyott gyermekek nevelése, azok tanítása s fen- tarlása csupán s egyedül a társadalom, tehát mindnyájunk hasznára lehet, mert megment bennünket azoktól a pusztító,' felesleges elemek képződésétől, melyek mindnyájan fizikai és vagyoni épségünk megrontását tűzték életcélul maguk elé s a társadalom, az ország hasznos gyermekeit neveli belőlük. Nem méltányolhatjuk tehát eléggé ezen nemes egyesület agilis buzgalmát, mellyel szinte felvillanyozták társadalmunk pelyhüdt, elernyedt idegzetét s szinte lázas tevékenységet váltottak ki, a máskor renyhe, lusta közönségünkből. Az urnák mellett holnap és holnapután bizonyára egész nap nálunk is élénk élet fog uralkodni s szépen is hoznak a nemes eszme javára. Városunk hölgyei ez esetben megérdemlett, a célnak megfelelő buzgalmat fejtenek ki s igyekezetüket siker koronázza. Az üzletekben is, hol a liga plaká'jai azt hirdetik, hogy azok részt kérnek maguknak a közadakozásból. Meglátszik, hogy egész felv.llanyozott társadalmunk áthatva a gyönyörű eszmétől, tőle telhetőleg igyekszik áldozni a kulturális missió megvalósithatásán. Két napig tart az országos gyermeknap, az elhagyóit, apátián, anyátlan gyermekek javára. De ez a két nap emlékezetes marad mindenki előtt. Nem a megszokott, vigasság melletti áldozatkészség képét látjuk, hanem az Házi jótékonyság, a megértett eszme kivitelét óhajtó s átszellemült társadalom büszkén dagadó keblét szemlélhetjük. S igy kell annak lennie. Az igazi jótékonyság ellenérték nélkül nyújtja segélyző jobbját s nem keresi azt, hogy a nyilvánosság jutalma, minő formában hálálja meg eme ténykedését. Hanem megelégszik a szivekben felgyülemlő nemes érzelmekkel s jutalomnak tekinti a megelégedett lelkiismeretet. Sok ily egyesületet, sok ily nemes érzelmű közreműködőt hazánknak s akkor semmi vihar, T A R O A. Miklós cár és leánya. Nem régen ezelőtt élt Pétervárott egy olyan csinos és kedves nő, hogy bármelyik európai fejedelem akár egy kunyhóban találkozott volna is vele, királyleánynak vélte volna. No, de azért, kedves olvasóim, nem vezetem önöket valami ütött-kopott kunyhóba, mert ez a szép nő a világ legelső trónján született, neve pedig Mária Nikolajevna volt, ami annyit jelent, hogy Miklós cár leánya. Gondos ápolás mellett májusi virággá fejlődött Mária s atyja jól tudla, hogy az európai trónörökösök közölt többen számítanak kezére, az ő szivében már ki is szemelte a legderekabbat s egyszersmind a leggazdagabbat. — Lányom, már fölserdültél, — szólítja meg leányát egy Ízben atyai és cári nyugtalansággal, itt az ideje, hogy férjhez menj, én már választoltam egy fejedelmet, aki országa címerét lábaidhoz rakja — s férjet, aki boldogítani óhajt téged . . . — Férjet, aki boldogítani óhajt . . . viszonzá akadozva a fejedelemnő és hozzátette: — Parancsoljon, kedves atyám, én engedelmeskedem, tette hozzá még hirtelen, mert látta, hogy atyja arca elkomorult. — Engedelmeskedem! — pattant fel az uralkodó. — Hogyan, talán kegyed elhatározta, hogy csak engedékenységből fogadja el ezen ajánlatot? Aztán szelidebben folytatta : — Talán már valakinek odaigérled a kezedet? A fejedelemnő elhallgatott. — Beszélj, Mária, parancsolom! Midőn a fejedelemnő hallotta a milliónyi nép fejedelmének szavát, megrettent s térdre esve, mondá : — Igen, kedves atyám, kénytelen vagyok bevallani, hogy szivem már nem szabad, birtokába vette egy férfi, aki nen is tudja, hogy én szeretem s távolról sem sejti, hogy mi az ön akarata. Egyszer- kéiszer látott engem mindössze, én még sohasem beszéltem vele s ha úgy kívánja, atyám, nem is fogok Az uralkodó elhalványodott s szó nélkül járt fel és alá szobájában. Szerelte volna ludni annak a merész ifjúnak a nevét, mert ő, aki a világ ügyeit igazítja, félt attól az ismeretlen ifjútól, aki elrabolta tőle legdrágább kincsét, leánya szivét. — Valamelyik király-e az ? — kérdezte végre. — Nem, atyám. — Akkor valami trónörökös? — Az sem! — — Akkor valamelyik uralkodóház tagja ? — Az sémi — — Minden kérdés között több kínzó perc múlt el mindakettejükre nézve. — Bizonyára valami idegen ? — Igen, kedves atyám ! A cár a kerevetre " szkedett, arcát kezeibe rejtette, mint Agamemnon, amikor Iphigeniát feláldozta. — Oroszországban tartózkodik? Kérdé tovább egy kis idő múlva. — Igen, Pétervárott, felelte a fejedelemnő s hangja mindegyre gyöngébb lett, a cár pedig nyugodtan felemelkedett s összeszedve erejét, nyugodtan tovább vallatta — Hol láthatom s miről ismerhetem föl? — Holnap a seregszemlénél megismerheti kedves atyám, zöld toll díszéről és fekete lováról. — Jól van, jól, leányom s ezzel a megtört fejedelemnőt elbocsátotta, ő maga pedig gondolataiba mélyedt. — Furcsa dolog, hogy történhetett ez tudtomon kívül, de mindegy, ennek másképpen kell lennie. Neki ki kell vetnie fejéből az ilyen gondolatokat. Aztán A legolcsóbb bevásárl ossí ♦♦ ♦♦ forrós posztó- és gyapjúszövetekben. WEISZ EMANUEL -j M.nö-a.i.t. ♦♦ ♦♦ ^ Sxaímáir, a Pannónia mettett, Női kosztüm különlegességek nagyvá- lasztékban ! z: ♦♦
