Szatmár-Németi, 1908 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1908-03-22 / 24. szám
XII. évfolyam. 24. szám. FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKÁI LAP. A „SZATMÁR-NEMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. UAPVKZÉR: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: | SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS, i FERENCY JÁNOS. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. == Teleloaz-snám 80.= Atladenneinii dijak Szalmáról!, a kiadóhivatalban flzetandók. Járom alá! Elég volt a kuruc kodásból. Kitomboltuk magunkat. Lelkesedésünk elérte legmagasabb fokát, ami most jön, az csak bukás, gördülés, lefelé a lejtőn. Az ármádia megint megzörgette rozsdás kardját és Schönaich ur nemrég kijelentette, hogy a magyar vezényszóról szó sincs, nem is lehet. Hogy miért ? ! A magyarázattal adós maradt. Fölösleges! Hogyne, majd még odaáll holmi Kossuth kutyákkal vitatkozni, érvelni ! Nincs és nem is lesz ! Ebben a rövid mondatban benne van a mi egész tragikumunk, nemzeti létünknek ‘keserves egész nagy kálváriája. Tragikum! ? Eh, dehogy is az Hóbort, bolondság, kacagtató őrület. Huszmill ó ember áll a sorompón innen, közös akarattal, közös vágygyal és közös céllal. És velük szemben egyetlen egy roskatag, hazajáró kisértet, Bécs és a rósz szellem megsuhogtatja hegyes ostorát és mind a húsz millió vigyorogva, alázattal meghunyászkodva kushad a porba. Voltak magyarok azelőtt is. S voltak e magyaroknak vezetőik, nagynevű embereik. Árpád unokái, ükéi ... eh, hagyjuk el, ne vegyük méltatlanul nyelvünkre azok nevét, akiknek mi immár nem utódai vagyunk, akiket káromolhatunk csupán, még akkor is, ha dicsérni akarjuk. Nem akartunk beszélni a katonai kérdésekről. A feledésnek azt a sokat emlegetett fátyolát akartuk reáboritani erre is, mint annyi másra. De nem elégedtek meg ezzel. A járom nem volt elég nehéz. Megint piszkálni kezdték legfájóbb sebünket és vihogva akarnak gyönyörködni vergődésünkben. De ezzel egyszer csalódni fognak. A nemzet életében nincs fiatalság és nincsen aggkor. A nemzet virul és él, vagy seny- ved és elpusztul és ha virulni akar és ha élni akar, nem szabad más törvényt, más jogot isme ni a saját akaratánál, sem tekintettel lenni semmitéle szentimentális elérzékenyedésre. Oh, hiszen jól ismerjük mi a régi nótát, várásról, türelemről, érzékenységről és feledésről. Oh, hiszen nem vonluk mi kétségbe azt soha, hogy nincsenek, akiknek fájna az, ha a mi akaratunk érvényesülne. Tudjuk nagyon jól, hogy a mi célunk és törekvésünk homlokegyenest áll szemben Bécs céljaival, Bécs törekvéseivel, de minderről hallgatni akartunk. Ám, ha szóvá tették, nem fogunk visszariadni, beszélünk hát mi is, őszintén és világosan. Pénzt és vert adunk. Miliiówai. Esztendőnként újat és újat. Kinek ? Valami ösmeretlen előttünk, idegen, ködbevesző Molochnak, a melyiknek közös hadsereg, nagyhatalmi törekvés, kamariila, vagy | tudja Isten, mi a neve. Ez igy nem mehet tovább ! Nem szabad, í hogy tovább is igy iártson. Az a hadsereg, a ! melyet mi adunk, az a miénk, annak mi paran- ! csolunk, nekünk keli engedelmeskednie! Ebben a kérdésben nem lehet megalkuvás, itt csak megoldás lehetséges. Megkisérlettük szép szerivel. Nem sikerült. Megkíséreljük még egyszer, de előre tudjuk, most is eredménytelenük De láttunk mi már viharokat végig száguldozni e véráztatta hazán és nem riadunk vissza az utolsó, a döntő leszámolástól se. És segítsen meg bennünket Isten, a Hadak Istene ! Színház. Árky Anna. Szerdán mutatták be Lengyel József r. kath. plébánosnak e cimii történeti színmüvét, melynek premierjére elég szép számú közönség jött a színházba. Ez a közönség, melynek soraiban a szerző széleskörű rokonsága és barátai foglaltak helyet — meleg tapsokkal és egy szép ezüst koszorúval ünnepelte az ambiciózus pap-szerzőt, akit minden felvonás után a függöny elé is kiszólitott. Az óváció azonban — azt hisszük — csakis a szerző ambíciójának és nem a darabnak szólott, mert, amilyen kedves ember Lengyel József, olyan rósz darab az Arky Anna. De hát nem is lehet valaki mindjárt az első darabjával — jó drámairó és nagyon meglehet, hogy még 2—3 rósz darabot is meg fog írni a plébános ur, mig aztán csak egyszer látni fogunk tőle egy jó színpadi i müvet is. A drámaírónak bizony ez az iskolája és ] kivételt csak azok a geniek képeznek, akiknek láng- l elméje mindjárt remeket képes alkotni. Lengyel Jó- | zsef tehetségében bizni lehet és ha stilus-érzékét nem üres szóvirágokra fogja pazarolni, hanem az élet igaz hangjait fogja azon megszólaltatni, akkor érdemes lesz tovább kísérletezni. Aki a tollat úgy forgatja és akinek az érzelmek kifejezésre hozása annyi gondoTARGA. Csicsószentágotai Helikon. Az én Ciceró kortársam. — ... a főváros azt hiszi, hogy alszunk. Nohát azért sem alszunk! Ezek voltak a mi Ciceró barátunk befejező szavai. S én, bár hiú vagyok, mint egy bakfis és irigy, mint egy ellenprimadonna, kénytelen vagyok bevallani — kényszerít rá az iró objektivitás — hogy a beszéd nagy hatást gyakorolt reánk. Mit? Nagy hatást? Nem igaz. Óriási hatást. Mi több, ha egy kicsinyt gondolkodni akarnék: be muszájna látnom, hogy Hamlet mondja a leghelyesebben. No, nem a nagy dán töprengő, hanem a mi Hamlet barátunk, kit azért neveztünk igy, mert rengeteg hajlamot érzett magában a színpad, különösen a drámai színészet iránt s rendszerint háromannyi lendülettel és színnel dolgozott a hétköznapi szavak megérzékitérére, mint mink, másminemü halandók. A mi Hamlet barátunk pedig azt mondja erre a beszédre : ooóhriásssi hatás. Be kell látnom, hogy igy volt. Már' énreám is akkora hatást gyakorolt, hogy szinte vacogtam és dideregtem az ekstázistól. Pedig hát bennem, mint már emlitettem is, szörnyű hiúság és irigység lakozik ; ezek pedig már eleve roppant ellenakciót képesek az emberben kifejteni. A többieknél, titánlelkíi bajtársaimnál, a lelkesedés gyors cselekvésben nyilvánult. Alig pottyant le Kronosz homlokáról egy két verejték- csöpp (a pillanatokat ezzel a klasszikus képlettel szimbolizálja a mi Horáciusz barátunk, ezidejüleg még koszoruzatian és helyi érdekű költő, a direkt ez alkalmat dicsőítő mesteri ódájában) és megalakult »Fölfelé« címmel a mi kis asztaltársaságunk. Hogy kik voltak ez asztaltársaság tagjai? Azt hiszem: a »Fölfelé« cim eléggé sejteti, hogy olyanok, akik fölfelé törnek. Szóval ambíciók. Es pedig minden rendű és fajtájú ambíciók. Volt közöttünk költő, festő, iró, rajzoló, szónok, zeneszerző és színész ambíció. A dacos fiatal vérünk makacs és konok elhatározásával tökéltük el, hogy egyesüljünk, tömörüljünk és összetartsunk. Hogy majdan megostromoljuk az eget. No, egyelőre csak a főváros megvívásáról volt szó. Arról álmodtunk, hogy megjön a nap, midőn a büszke, gőgös és pöffeszkedő főváros megnyitja előttünk, Csicsószentágota szemefényei előtt, kapuit, borostyánt fon homlokunk körré és hódolva hinti a virágot ün- nepiesen, kevélyen lépkedő lábaink elé E cél elérésére, igaz, keveset dolgoztunk külön-külön, de annál többet együttesen; építeni ritkán építettünk ugyan, de annál gyakrabban romboltunk Mindennap ledöntöttünk egy-egy közismert fővárosi bálványt. Egy alkalommal Tizián festőművészünk fedezte föl vad kárörömtől ujongó szívvel, hogy Ecseti Pacsmag László a nagy tekintélynek örvendő festő nem ért a színkeveréshez ; máskor meg Aischilos kiváló drámaírónak jelentette diadalmas elkeseredéssel, hogy Hatási Jenőnek, a híressé nagydobolt szinmü-gyárosnak megint sikerült egy arcpirítóan gálád és kirugnivalóan sekély fércmunkáját a Nemzeti Színházban elhelyezni. A mi határtalan pesszimizmusunk ilyenkor rendszerint ebben a sztereotip kifejezésben nyilatkozott: — Könnyű nekik, ők már fent vannak. Aztán biztattuk egymást, hízelegtünk egymásnak. Mindegyikünk elismerte a másiknak tehetségét. Jóllehet bensőleg kajánul vigyorgott valamennyiünk. Kajánul vigyorgott abban a csalhatatlanul szent meggyőződésben, hogy a többi közönséges, tehetségnélküli kapaszkodonc. A legnagyobb strébernek általában Cicerót tartottuk. Mert hisz 5, aki szónoki pályára készült, akkor is önmagának kapaszkodott, amikor látszólag a mi szekerünket tolta. Meg vollunk győződve, hogy valahányszor ő a mi igazságunk érdekében csatasorba Aliitólta körmönfont és végtelennek tetsző körmondatait: volt.aképen csakis a maga szónoki mivoltán akart lendíteni s nem a közös ügyön. A saját orátori tehetségét iparkodott fejleszteni mindenik beszédjével. Demoszténesz barátunk meg is jegyezte egy alkalommal az ő szokásos gyilkos maliciájával: — Ha igy fejlődik: még parlamenti szónok is válhat belőle. 351» engedmény, j KráttlST Jer de csakis akkor érhető el. ha Él * BliTORRiníTjí ❖ * ♦ ♦ Szatmár, a színházzal i==iz szemben, ==: szerzi be : háló-, ebédlő- ésirodaí berendezését, tükrök, képek, kárpitozott és csakis akkor érhető el, ha @ ♦ BUTORRAKTARÁBAH vasbutorok óriási választékban! — Modern kivitelben szilárd munka ! — Rendkívüli tartósság !
