Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)
1907-12-25 / 103. szám
2-ik oldal. S Z A T M Á R -NÉ METI. Szatmár, 1907. december 25. e darab jó előadásának első feltétele, hogy látványosságot nyújtson, hogy tehát gazdagon, szépen és díszesen legyen kiállítva. Ezt természetesen nálunk annál kevésbé tapasztaltuk, mert hiszen erre a darabra áldozni az igazgatónak valóban nem érdemes. Kidobott pénz volna, — Krémer Sándor pedig sokkal inkább üzletember, semmint ilyezmit megcselekedjék. A címszerepben (kettős szerep) Komáromi Giza szép toallet- jeivel és értelmes előadásával elismerésre méltó alakitást adott, de hatást kelteni nem tudott. Tihanyi egy vándorló örmény rosszul konstruált alakjában igyekezett a darab humoros részét kiaknázni, — nem tehet róla, ha ez nem sikerült, A többi előadók közül felemlítjük még Rätkait (Ribarcz), Győrit (Khán) Radványit (Adorján), akik a siker érdekében buzgól- kodtak. Egy katona története c. ponyva drámát hétfőn telt ház előtt zónázták le, mig kedden délutn az idény legrosszabb darabját: Szép Ilonkát ismételték meg, — reméljük ezúttal utóljára. (h) — A színházi műsorra vonatkozólag többeknek, kik ez iránt lapunknál kérdést tettek, e helyütt adjuk meg a választ, mely igen egyszerű. T. i. a műsort azért nem közöljük, mert a direktor ur sem közli velünk, — a színházi irodában pedig ezért nem alkalmatlankodunk. Reméljük azonban, hogy az igazgató ur ezentúl több figyelemmel lesz. (Szerk.) Z ü r z a v a r.*) Irta: Dr. Kelemen Samu orsz. képviselő. A hivatalos és irányunkban bizonyára jóindulatú statisztika a magyarság számát 51.8 százalékra teszi, a nemzetiségekét 48.2 százalékra. Ez a statisztika — helyesen — mindenkit a magyarság táborába sorozott, aki magát magyarnak mondta, tehát nemcsak azokat, akik a faji leszármazás, hanem azokat is, akik az érzésük közössége alapján vallják magukat magyarokul. A magyarság jelzőpontjai eként lehetőleg messze terjedő határokig tűzettek ki, még is : a magyarság számbeli túlsúlya alig harmadfél százalék. Ez a csekély számbeli többlet eddig ke- vésbbé volt aggasztó. A magyarság a maga államalkotó erején kivül, amelynek gyökerei a történelmi múlt talajában fogantak, de gyümölcsös ágai átnyúlnak az eleven életbe : kulturális és gazdasági túlsúlyára hivatkozott. És hivatkozhatott arra is, hogy nincs olyan nemzetiség, mely államalkotó vagy államföntartó hivatással léphetne a helyébe. Ez a helyzet lényegesen romlott abban a pillanatban, amint a nemzetiségek az eddigi sza- kadozottság helyett egy pártba tömörültek és *) Országgyűlési képvisélőnknek ezt a szép cikkét a „Pesti Hírlap“ vasárnapi számából vettük át már az 1905. évi országgyűlésen egységes csatasorban vonultak föl. De a gazdasági és értelmi fölénynek kérdése is hátrányunkra tolódott el. A nemzetiségeknek céltudatos gazdasági akciója uj erőforrásokat nyitott a számukra és a kultúra fénye mind erősebben világit be az az eddig holt területekre és a mozdulatlan tömegekbe. A gazdasági mozgalom ellensúlyozására csak gyönge kísérleteket tettünk; a kulturális haladás pedig a fejlődésnek a törvénye,'‘amely ellen nem lehet, de nem is szabad tennünk, — kötelességünk csak a helyes irányítás. A kultu- rátlan tömegek olyanok, mint a vad mocsaras földek: értéktelenek a nemzeti termelés számára, mert nem haszonhajtók. Minél kisebb valamely nemzet, annál inkább van a népek világversenyében arra utalva, hogy fölkeltsen minden benne szunnyadó erőt, talpra állítsa, érdekei és céljai mellé sorakoztassa őket. Ezeknek az erőknek a kultúra adja meg az intenzivitást. A müveit katona kétszeres érték a harcmezőn ép úgy, mint a gazdasági küzdelembenÁmde a művelődés terjedésével vele jár az emberi és polgári öntudatnak kifejlődése is. A kulturált rétegek lassankint megszűnnek hatalmi- lag kezelhető tömegek lenni. És ha az állam nem képes vagy nem hajlandó arra, hogy ezeknek az uj elemeknek módot adjon a közhatalmi és társadalmi érvényesülésre és őket ezzel a maga organizmusába kapcsolja be: akkor az eként életre keltett erőket nem maga mellett, hanem magával szemben fogja találni. A nemzetiségi kérdés erre a válságos pontra jutott. Régebben még csak voltak nemzetiségi barátaink, szórványosan ellenségeink is; ma már csak szórványosan vannak barátaink, ha ugyan egyáltalán vannak. Mi volt a nemzetiségi kérdés e fejlődésének, jobban mondva visszafejlődésének a pályája, ■ minő erők fűtik mozdonyát, hol vannak állomásai, amelyek mellett eddig észrevétlenül haladtunk el, azon ma ne rekrimináljunk. Elég, hogy a tény igy van. És a politika a pozitívumok számtana, amelynek első sorban a tényekkel kell számolnia. A nemzetiségi veszedelmen kívül szemben találjuk magunkkal a szociáldemokráciát. Tehát szemben velünk az utca és fájdalom, ma már a falunak, tanyának, mezőknek egy része is. Valamikor mindez a mienk volt, véges-végig a mi országunk: a függetlenségi-párté. A jogtalanok- snak mi voltunk a reménye, vágyaiknak tárgya küzdelmeiknek célja. Ezek a vágyak, célok, törekvések mind belekapcsolódtak a nemzeti gondolatba. Ma kérlelhetetlennek látszó ellenségként állanak velünk szemben. A változás okára, idejére pontosan rá tudnék mutatni; de jó részt ez is meddő munka. Maradjunk a rideg ténynél: a magyarság eszményéből, harcából, hadseregének létszámából ezek az elemek is kikapcsolódtak. A nemzetiségi és szociáldemokratikus ellenségeskedésnek tetejében itt van a horvát válság. Tudjuk, hol kapott a szikra a tetőbe, de az oltás módját még nem találtuk meg. Egyelőre csákánnyal verjük le a háztetőt. Hát ez is »egy mód.« Ha nincs háztető, hát nem is éghet el. Ámde mégis csak tetőt kell huznunk a házra és elejét kell vennünk az ujragyujtás lehetőségének is. A horvátok és a nemzetiségek feszitő munkájához járul a felekezetek-nek a mozgolódása is. Elvitázhatatlan tény, hogy bizonyos nyugtalankodás mutatkozik a vallásfelekezetek között. A felekezetiség kiélesedett. Kölcsönösek a panaszok kölcsönös agresszivitás miatt. Támadás történik védekezés alakjában és védekezés, mely hajszálnyira hasonlatos a támadáshoz. A viharfellegek még nem sűrűsödtek, de a szemhatáron már sötét pontok láthatók. Itt is, ott is fölhangzik a panasz, hogy fullasztó a levegő, nyakunkon a reakció. Hát szó sincs róla, reakciós ideák azelőtt is voltak, — ez nem uj találmány. De azelőtt meghúzódtak hordókban, pincék fenekén; mig ma szemmel látható a buzgolkodás, hogy azokat ' kát palackokba húzzák le a napi forgalom szemára. És a kormányzatnak minden éberségére szüksége van, hogy e palackokra a kormány hivatalos etikettjét rá ne csempészszék. A feszitő erőknek ez a versengése baj volna még olyan államban is, amely minden külső befolyástól ment és struktúrájában teljesen zárt | egész. Mennyivel fokozottabb e veszedelem nálunk, akiknek egész léte küzdelem az osztrák beolvasztó törekvések ellen; akik erőinket kétfelé harcba nem vihetjük és egyenetlen, meggyérült, egymással küzdő sorokban sikerrel nem harcolhatunk. Nem véletlen az, hogy a minapi osztrák parlamenti akciónak mintegy előfutáraként két esztendő óta egész sorozata az osztrák politikai tanulmányoknak jelent meg a Gross-Osterreich és a Reichs-idée fogalmáról. Bécsi egyetemi tanárok és vezető politikusok írják ezeket, de mi Tetznernek, Rennernek, ezekről a munkáiról nem veszünk tudomást, akárcsak chinai nyelven volnának írva és mi chinai falakkal volnánk körülvéve. Csak akkor ébredünk öntudatra, amikor Schillinger képviselő indítványára az osztrák Reicsrath már parlamenti határozattal avatkozik belső ügyeinkbe és leszavazza báró Becket, aki pedig alig tett egyebet, mint hogy megóvta a látszatnak látszatát. Régi osztrák politikának föléledése az, ami most készül : egyesíteni Magyarország elégedetlen és széthúzó elemeit és ezeknek segedelmével, talán már a közel jövőben, döntő csapást mérni a magyar állam önállóságára. Hol a kivezető ut a politikai zűrzavarnak ebből az útvesztőjéből ? A függetlenségi pártnak vissza kell térnie a nagy szabadelvű és demokratikus függetlenségi politika hagyományaihoz. Ő az uralkodó többség, neki kell újra bevinni a függetlenségi, sőt az egyetemes magyar politikának ezeket az elveit, és eszményeit a köztudatba. Vissza kell állítani a magyar nemzeti eszmét a maga tisztaságában és egyesitő erejében. Nem a felekezetiséggel in- ficiált faji politikának szűkítő értelmében, hanem abban az értelemben, amely nem születési bizonyítványt, hanem a nemzeti munka szolgálatában szerzett képesitő bizonyítványt kér polgáraitól. Ahol sérelem ért, ezt toroljuk meg; de ahol mást ért sérelem, azt orvosoljuk becsületesen, még ha érdekeinkből áldozunk is. Ne csak jelszavainkat, hanem lelkünket és cselekedeteinket is hassa át a szeretet igéje, mert aki ma a gyűlölet magvái hinti el, az másnak a számára készíti elő az aratást. Kálvárián. Árnyékot látok a szemed alatt. Hát téged is zaklat az élet 1 Hát iéged is kínoz és iaggat a zord, Mogorva, marcona bíró : a gond ? Árnyékot látok a szemed alatt. Sirámot hallok a pilláidról. Hát téged is elűz az álom ? Veled is kufárkod a való, a gaz ? Te is hordod már a terhel; a bút ? Sirámot hallok a pilláidról. Mondjad: ó mért nem látsz te meg engem ? Hiszen egy utat járok veled, Engem is kerget a lelketlen álom, Bennem is lüktet a kósza vad tűz. Mondjad: ómért nem látsz te meg engem 1 Melletted járom a kálváriát S nem látsz. Hívlak. Nem hallod szavam. Hiába esengem : ó gyere velem! Nézed az álmot, mely kerget, mely űz S mellettem járod a kálváriát. Kaczér Ignác. HÍRÜK. Városi bizottságok. A városi közgyűlésnek 1908. évre megalakított bizottságai közül már közöltük a közigazgatási bizottság, a központi és igazoló választmány tagjait. Most közöljük a többi összes bizottságok és szak- bizottságok tagjait. A lóavató bizottság Hivatalból tagjai; a főkapitány, a városi állatorvos. A főispán, dr. Lengyel Mártont, Pethő Györgyöt és dr. Lehótzky Jánost becsüsöknek kinevezte. A szimigyi bizottság: Elnöke a főjegyző, jegyzője a tanácsjegyző. Tagjainak megválasztattak: Dr. Vajay Károly, dr. Keresztszeghy Lajos, dr. Fechtel János, dr. Tanódy Márton, Bartha Kálmán, Mátray Lajos, dr. Wallon Gyula, Gsomay Imre, dr. Vajay S a tűz újra villant szemében. Valami újat, magasztosát, Mint lecsapó villám, hangosat, Mint nyiló ibolya szerényét, Szavad járjon be palotát, barlangot, Egész világ hallja meg hangod, Öntsd belé egész lényed. S az ifjú ragad tollat, Hogy Írjon olyat Minőt óhajtott a nő, Érzelme mind magasbra nő, ír lázasan, kéjjel, Emésztő szenvedélylyel .... Ám szól a lány: »Ne ezt fújjad,« írjál újat, óh irj nekem újat! S az ifjú újonnan Facsarja agyvelejét, Ám kezdi százszor a dal elejét S nem kerül »uj* onnan. Szegény — hisz nem tehet — róla Dallani nem tud csak egyet : Az örök, igaz, nagy szerelmet S újból ezt írja, újból ezt rójja. * * * S egy álmatlan nyári hajnalon, Mikor a pirkadó regg hasadt, Forró szivébe szúr egy vasat S inig a vér patakzott vastagon, A vérres késsel papírra irta (Az utolsó szót már alig bírta) »Élj boldogul angyalom, Ez az én legújabb dalom 1« Burger Dezső.
