Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)

1907-12-11 / 99. szám

Szatmir, 1907. december 11. f-ilt oldal. SZATMÁR-NÉM ET1. remtés a világon ! Lássa be már végre is a direktor ur, hogy az ilyen kiáltó hiányokon sürgősen segí­teni kell. A Vig özvegyet hétfőn ismét telt ház nézte és tapsolta. HÍREK. — Százéves templom. A szatmári ref egyház december 8-án nagy fénynyel avatta fel százéves ki­javított templomát és uj orgonáját. Erre az örömün­nepre megjelentek gróf Dégenfeld József egyházkerü­leti főgondnok, György Endre kereskedelemügyi volt miniszter, dr. Erdős József debreceni theologiai tanár, Dicsőfi József debreceni lelkész s egyházkerületi fő­jegyző, dr. Márk Ferenc okánvi lelkész s egyházmegyei tanácsbiró, Kiss Bertalan keeri lelkész s egyházmegyei főjegyző, Kovács Lajos panyolai lelkész s e. m. tb. Szikszay Zoltán m.-szigeti esperes-lelkész, Nagy László nagyari lelkész s e. m. tb, Berey József nagyecsedi esperes-lelkész; ezeken kívül még mintegy 20 lelkész az egyházmegyéből; továbbá Varga József nagykőrösi tanítóképzői tanár és dr. Joó Imre nagykőrösi főgimn. tanár. A vendégek egyes úri házakhoz voltak elszái- | lásolva. 1. A hálaadó istentisztelet délelőtt egynegyed 11 órakor vette kezdetét. Ezen megjelentek a közös és honvéd, valamint a városi tisztikar; a nőegyesület; az összes ref. tanintézetek testületéi s mindkét nem­beli tanulói és felekezeti különbség nélkül a nagy- közönség; együtt mintegy kétezerén. Az istenitisztelet két közénekkel nyilt meg »Szent Isten noha nekem*, »Te benned bíztam eleitől fogva.« Ezután Biki Károly szatmári esperes mondott gondolatokban gazdag, fennkölt szárnyalásu imát. A pompás uj orgonáu, mely 15,500 kor. került s melyet a Rieger-cég 29 változattal és 17 mellékválto- zaüul állított elő, mindvégig Varga József tanár ját­szott. Az ő művészi kísérete s Veress Lajos karmester vezetése alatt adta elő nagy erővel a Biki imája után az iparos dalárda a Beethoven »Téged dicsőit nagy égi Teremtő* kezdetű darabját. Az ünnep fényesen kiemelkedő része a Dicsőfi József debreceni lelkész egyházi beszédje volt, mely- bnn az egy nyáj és egy pásztor bibliai tételéből kiin­dulva, a keresztény vallások egyesítésének szükségét festette, annyi költői szárnyalással, az előadás oly | bájával és a szónoki hatás annyi eszközével, hogy az egész nagy közönség szivét és elméjét elragadta. »Az Ur énnekem őriző pásztorom* kezdetű köz­ének után Úrvacsora következett, melyet dr. Erdős József és Kiss Bertalan osztottak ki. A kiosztás alatt Mayerbeer Imá-ját Fábián Lajos nagy hatással énekelte. Az Úrvacsorában mintegy 800-an részesültek. A sorrendben jelzett keresztelés és házasok es- ketése jelentkezők hiányában elmaradt. Az istenitisztelet »Legyen a te kőfalaidban* kez­detű közénekkel zárult be. Itt említjük meg, hogy a templom renoválása 16000 koronába került. II. Az egyházi díszközgyűlés a ref. főgimnázium tornacsarnokában déli 12 óra után vette kezdetét. A gyűlést Biki esperes nyitotta meg s üdvözölte a pres­bitériumot, majd Uray Géza főgondnok fejezte ki a presbitérium nevében hálás köszönetét az egyházkerü­let és egyházmegyéből megjelent vendégek, első sorban gróf Dégenfeld József egyh. kér. főgondnok előtt, kit arra kért, hogy az egyházmegye agg főpásztora, a] 94 éves Kiss Áron püspök előtt szíveskedjék a közgyűlés és az egyház mély háláját s igaz szeretetét tolmá­csolni. Ezután Gachal János hittanár felolvasta a templom átalakításáról s az uj orgona átvételéről szóló jegyzőkönyveket. Ezután Bákcsy Gergely főgimnáziumi igazgató indítványára az ünnep lefolyását és a beszédeket külön nyomtatott füzetben kiadni határozták. III. A közebéd. Délben 1 órakor a Pannónia ét­termében diszebéd volt, melyen számos és igen szép felköszöntő hangzott el. Uray Géza a vendégeket, Biki Károly Kiss Áron püspököt s annak képviselőjét Dicsőffi Józsefet, Dicsőffi a várost és a ref. egyházat, majd a jelenlevő nőket, György Endre gróf Dégenfeld főgondnokot, dr. Márk Ferenc Vajay Károly polgár- mestert, dr. Erdős József a presbitereket, dr. Vajay Károly a vendégeket éltette. Szóltak még Berey József, Bőd Sándor, Gachal János, Vásárhelyi Zsigmond, Kiss Bertalan, dr. Erdős József, dr. Vájná Géza stb. A százteritékü ebédnek a kota esti órák vetettek veget. Az ott levők pihenni s az esteli bálra uj erőt gyűjteni mentek haza. IV. A táncmulatság. A szép nap befejezője a Pannóniában egy minden izében igen jél sikerült és csapongó jókedvben lefolyt táncmulatság volt, melyen városuuk társadalmának összes osztálya igen szép számmal volt képviselve. — Uj táblabiró. őfelsége a király Kölcsey János szatmári törvényszéki bírónak a táblabirói címet és jelleget adományozta. — Ügyészi kinevezés.lőfelsége a király dr. Virágh Béla nagyváradi kir. ügyészt a VII. fizetési osztályba s-orozott ügyészszá'nevezte ki. — Eljegyzés ,Tabajdi György nagykőrösi gyógy­szerészt eljegyezte Molnár Irma kisasszonyt Nagy- | kőrösön. — Elhalasztott.dalestély..; A dalegyesület dec 16-ra hirdetett dalestélyét közbejött akadályok miatt január hónapra halasztotta. — - Huszonöt'évl szolgálat. Nyárády László kir. főmérnök, a szatmári folyammérnökség főnöke, dem 13-án éri meg hivatali szolgálatának huszonötödik évét. Ez alkalommal a derék főnököt, ki városunknak már meggyökeresedett polgára lett, bizonyára számo­sán fogják üdvözölni. A jókivánatokhoz mi is öröm­mel csatlakozunk ! — Szatmár—mátészalkai vasút. A vasúti bizott­ság holnap délután 3 órakor a városházán ülést tart. Miután a mai nyomott pénzügyi viszonyok között Gregersen é3 fiai vállalkozó cég a vasút építés cél- jaire nem tud más módon költséget kapni, elhatározta, hogy megalakítja a részvénytársaságot, ami avval a kötelezettséggel jár, hogy az aláirt részvények névér­tékének harminc százalékát a részvényesek befizetni kötelesek. Efölött fog tanácskozni a bizottság. — Uj parochia. A hosszú időn fennállott s csu­pán 1896. óta szünetelt Munkács melletti várpalánkai rk. parochiát dr. Boromisza Tibor szatmári püspök leg­sabb a másiknál. Ezen segíteni kell. Ide kell valaki, aki ezt az unalm; t elűzze. Az pedig nem lehet más, mint egy csinos, szellemes házibarát. Itt megállott és nagyott bámutt a semmiségbe. Úgy tett, mintha nem is gondolkodna már. Pedig csak most gondolkodott igazán. Lábait hirtelen ke­resztbe fonta, kezeit önkéntelenül tapsra verte és el­kacagta magát. Mint a villám úgy cikkáztak agyán keresztül az előbbi bolondos gondolatoknak az ellen­érvei. Házibarát! és egy jóizüet kacagott. Hát nekem való mulatság ez? Ó én bohó! Nem vagyok én nagy­úri dáma. Nyugalmas családi élet kell nekem, nem házibarát, nem családi perpatvar. Mert a mennyire ismeri a férje ura természetét, az bizony nem tűrne a háznál semmiféle néven nevezendő barátot. Miért is tűrne meg akárkit? Hiszen ők szeretik egymást. Ezek voltak az ellenérvek. És hogy olyan jó­ízűen nevetett, ennek egy kieszelt csíny volt a titkos rugója. Féltékennyé fogja tenni a férjét. Igen. félté­kennyé teszi. És megint kacagott a leikéből. Itthon fogja tartani a férjét vasárnaponkint. Mert vasárnap délután otthon a helye mindenkinek, legyen az bár egy fizetésjavitással biztatott üzletvezető is. És ezt egy furfangos huncutsággal fogja elérni. Tudta, hogy férje Kövér urat, a Sepsi és Zombori cég főkönyvelőjét szereti leginkább a házukon kívül tudni. Tudja Isten, hogy miért ? De van sokszor a férjeknek egy ilyen bogaruk. Alkonyaikor hazajött a férje. Már elfeledte, hogy milyen nagy kijelentéssel távozott otthonról délután, Mindjárt barátságos arccal közeledett és inkább sze­retettel, mint érdeklődéssel kérdez'e, hogy mivel ölte el a délután unalmát? Margit, mintha szeretett volna kitérni a felelet elől, hamiskásan válaszolt: — Kövér ur volt olyan udvarias elcsevegni velem egy pár negyedórát. Elpanaszoltam neki unalmam, mire ő felajánlotta, hogy szívesen fogja vasárnap délutánjait feláldozni, hogy engem szórakoztasson. Férjét kellemetlenül érintette ez a válasz és lát­hatólag rossz kedvre szontyolodott. Margit pedig hi­degen folytatta : A jövő héten elmegyünk a mozgófénykép szín­házba. Igazán kedves ember ez a Kövér . . . * Ez a csillag egy hét elteltét jelképezi. Semmi feljegyzésre méltó nem történt ez alatt. Vasárnap azonban az ebéd után Kondor Balázs ur szeretetre­méltón szól nejéhez : — Mondd Margit, hol is van csak az a „Vilá­gitó torony rejtelmei" cimü regény? — Miért kell az neked ? — kérdi Margit hamis­kásan. — Néked akarok fölolvasni . . . újabb intézkedésével helyreállította s annak admi­nisztrációjával arra az időre, mig a kegyuraság kér­désében megindított hivatalos tárgyalás befejezést nyer, Forgách János munkácsi prépostot bízta meg. — A diákok öröme. Dr. Vajay Károly polgár- mester felhívta a főgimnáziumok igazgatóit és Bodnár György tanfelügyelőt, hogy az idei karácsonyi szüne­tet három hétben állapítsák meg. Ennek az intézke­désnek oka, ami szomorú ellentétben áll a diákok örömével, a még mindig uralkodó járvány — Városi alkalmazottak biztosítása. A kerületi munkáspénztár felszólította a várost, hogy alkalma­zottjait betegség és baleset ellen biztosítsa; mert erre a munkástörvény szerint köteles. Miután a kérdéshez dr. Antal Sándor tiszti főügyész és Markó Kálmán villamvilágitási igazgató is hozzászóltak, a tanács felhívta Navák Lajos főszámvevőt, hogy a dolog pénz­ügyi részére vonatkozólag tegye meg a szükséges szá­mításokat. — A városi gazdasági és jogügyi szakbizottság december 10-én délután 3 órakor dr. Vajay Károly polgármester elnöklete alatt ülést tartott, melyen a legközelebbi közgyűlés napirendjére kitűzött tárgyakat a következő javaslatokkal készítette elő: I. A Rákóczi-utcai Szerdahelyi-féle telken való utcanyitás ügyét újabb előkészítés végett a polgár- mesternek visszaadta. Ebből a telekből az állam fel­építménnyel együtt 456 □-ölet megvásárolna a posta­palota számára 60,000 koronáért; anélkül 50,000 ko­ronáért; utcanyitásra esnék a ref. egyház telke felül 406 O-öl; megmaradna a városnak 922 □-öl. II. A szatmár—mátészalkai vasút ügyét, melyről lapunk más helyén van szó, a szakbizottság áttette a vasúti bizottsághoz. III. A szatmárhegyi ut, államvasut és homoród- csatorna által határolt majortelket, mely telekkönyvi- leg 1527 □-öl, természetben 1344 □-öl s melyből használható csupán 1050 □-öl, a szakbizottság el­adásra ajánlja. IV. Tájbert József villamvilágitási üzemvezető nyugdíjügye a tánács azon javaslatával került a szak- bizottság elé, hogy annak eddigi járulékát a nyugdíj­alapba a villamtelep fizesse be. A szakbizottság a tanácsnak visszaadta az ügyet, hogy keressen ennél megfelelőbb módozatot, mert egészen szokatlan, hogy valamely nvugdijjogosult helyett a személyi kötelezett­ség jellegével biró járulékokat bármely alap fizesse. V. A városi alapok kezelésére vonatkozó s a fennforgó szükség szerint módosított szabályrendeletet a szakbizottság elfogadásra ajánlja. VI. A róm. kath. kántori és egyházfi állások be­töltésére vonatkozólag a szakbizottság azt a javasla­tot teszi, hogy ez állásokra a lelkész hirdesse meg a pályázatot, a beadandó kérvényeket az állások betöl­tése végett tegye át az egyháztanácshoz és a válasz­tások eredményét a közgyűléshez terjessze be. VII. A felső kereskedelmi iskola szervezeti sza­bályzatát az állam szabvány szerint a polgármester átdolgozta. E szerint a felügyelő bizottság elnöke a mindenkori polgármester. Tagjainak száma 8, kik közűi 4-et a város, 3-at az alapítók választanak ; az igazgató a bizottságnak hivatalból tagja. Elfogadták. VIII. A régi kis-kőkerti és vargacserei védtöltés eladása ellen beadott felebbezést visszavonták, ennél­fogva ez ügyben a további lépéseknek nincs helye. IX. A Rákóczi-utaai 24. számú (Vajthóné-féle) telken a város javára fenálló s egy közös falra vo­natkozó szolgalmi jog megszüntetése iránt beadott ké­relmet elutasították. X. Végül az iparos tanonciskolának, tekintettel á növendékek megszaporodott számára, egy közisme­reti és egy rajztanán állás rendszeresítését javasolják. — A szatmári kath. kaszinó a Ceoil-egyesület nagy termében dec. 8-án, este 6 órakor, tartotta meg igen választékos műsorral s előkelő közönség előtt adventi estelyét, melyen dr. Boromisza Tibor püspök, titkárja, Hámon Róbert kíséretében, valamint dr. Kádár Ambrus, Hehelein Károly, Pemp Antal prelátus- kanonokok és Szabó István prelátus, püspöki iroda­igazgató is megjelentek. A műsort tiz úri énekes Wagner »Tannhauser*-éből a Zarándokok karával nyitotta meg. Ezt a darabot Tornyay Ferenc székes- egyházi karnagy tanította be, aki behízelgő lyrai te­norjával úgy ezen előadásban, mint később az Ave maris Stella cimü hármasban is részt vett. A daliás termetű karnagy, kit előkelő ízlése, zenei nagy tudása és ki­váló módszere után a székesegyházból már régebben ismerünk, ezúttal először mutatkozott be a világi kö­zönségnek, bebizonyítva, hogy énekben és zenében itt is ott is egyaránt otthona van. Számjaival zajos tet­szést aratott. Dunay Sándor igen élvezetesen és ked­vesen olvasott tel a nagy emberek apró hibáiról. A már említett hármasban Pjalz Ernő művészi hegedű- játéka mindenkit meglepett és elragadott. Tombory Aranka bájosan szavalta el Makai Szerenádját, mig

Next

/
Thumbnails
Contents