Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)

1907-07-14 / 56. szám

Szatmár, 1907. julius 7. S Z A TMÁR-NÉ ME TI. 3-ik oldal. dig Forgács Simon vezérlete alatt folytatták. 1705. junius 3-án kezdték el a vár lebontását. * 1708-ban a tályai novemberi gyűlés előtt még egyszer megjelent a fejedelem Szatmáron, mely már ekkor hamvaiból kikelt nagyjából. Ezen feje­delmi látogatásról csak annyi feljegyezés maradt fenn, hogy a várost a tályai gyűlésre meghívta s az udvar számára bizonyos mennyiségű élelmiszert adtak. Több személyes vonatkozású feljegyzés nem ma­radt, legalább is olyan nem, amely thémául szol­gálhatna. A város követei jelenvoltak például az ónodi gyűlésen, de ezen történelmi jelentőségű képben oly jelentéktelen a város szereplése, hogy ez megfes­tésre alkalmatlan. Továbbá a város többször fordult oltalomlevélért a fejedelemhez és kapott is. Ezek azonban homályos tárgyak s nem is fontosak, mert az oltalom levelek dacára szedték a hadi adót és sarcolták a várost a kurucok ép úgy, mint a la­bancok. Tehát nézetünk szerint a fejedelem alakja vagy az 1703. vagy az 1708. évbeli szatmári vo­natkozású események keretébe volna beillesztendő. Méltóztassék a tárgyat szabadon megválasztani. A mi célunk csak az volt a feladat ilyen megjelö­lésével, hogy a sablonos és valljuk meg unalmas portait modortól eltérő képet kapjunk. A kép a kerettel együtt 2000 koronába fog kerülni. A tanács az ünnepélyes vernislage-t 1908. március 15-re tűzte ki. — Kinevezés. A marosvásárhelyi királyi tábla elnöke Dr. Zeke Gyula ügyvédjelöltet, városunk fiát, Szászrégenbe díjas joggyakornokká nevezte ki. — Személyi hir. Tasnády Fekete Benő kir. ta­nácsos, a székesfőváros adó felügyelőjének első he­lyettese, városunk fia körünkbe érkezett és szabad idejének egyrészét itthol édes anyjánál tölti el. — Választók névjegyzéke. Az állandó választmány­nak 1908. választók névjegyzéke elleni felszólalások tárgyában hozott határozatai folyó évi julius 20—30-ig a városi közirodában közszemlére tétettek ki, mely a hivatali órák alatt megtekinthetők. Ezen határozatok ellen 15 nap alatt a magyar királyi Curiánál panasszal lehet élni. — Kirendelés. Az igazságügyminiszter Kulin Já­nos szatmárnémeti-i törvényszéki betétszerkesztő al bírót és Uszkay Tamás ugyanitteni betétszerkesztő telekkönyvvezetót a nagybányai járásbírósághoz mint telekkönyvi hatósághoz hivatalból kirendelte. — Mérnöki kinevezés. Az eger-csehi kőszénbánya részvénytársaság Káldor Árpád bányamérnököt mér­nökké nevezte ki. — Eljegyzés. Szűcs Károly a szatmári 12. honvéd­gyalogezred kötelékébe tartozó honvédhadnagy elje­gyezte Katona Margitot, özv. Katona Gáborné urasz- szony bájos leányát. — Uj telekkönyvi betétek vármegyénkben. Csen- gerujfalu és Ura községek telekkönyvi betétei elké­szíttetvén, a nyilvánosságnak átadattak. Törlési kere­setek, ellenmondások és felszólamlások 1908. évi január 1-sö napjáig a szatmári kir. törvényszék telekkönyvi osztályához adandók be. — Küldöttség Kossuth Ferencnél. A matolcsi uj Szamoson régóta érezhető egy közúti vashid szüksé­gessége. Ennek érdekében Luby Géza orszgy. képvi­selő, Jékey Sándor fehérgyarmati és Péchy László mátészalkai főszolgabirák vezetésével küldöttség volt pénteken Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter­nél, hogy a hid kiépítését az államtól kérelmezzék. A miniszter kilátásba helyezte a küldöttség kérelmét. — A trachoma. A városi tanács félévenként ki­mutatást szokott felterjeszteni a belügyminisztériumba a városban előfordult trachomás esetekről. Az elmúlt félévben egyetlen egy trachomás beteg volt városunkban. — Gymnásíumi konvfktus Nagykárolyban. Dr. Vetzák Ede nagykárolyi ügyvéd egy indítványt adott be. Nagykároly város tanácsához, hogy a főgimnázium kebelében egy konviktust létesítsenek, A város ta­nácsa megbízta a városi mérnököt, hogy a célnak megfelelő építési tervrajzot készítsen. — Hatósági rovarirtás. Minthogy a gazdaközön­ség az arankairtást csak kevés kivétellel végezte, a városi tanács utasította a kapitányi hivatalt, hogy a hatósági irtást foganatosítsa mindazon helyeken, a a hol gazdák ezt maguk nem tették, költségükre el­számolás terhe alatt 100 koronát utalt előlegül a kapitányi hivatalnak. — Öngyilkosság. Gúzsa Demeter nagybányai la­kos a minap eltávozott hazulról s többé vissza sem tért. Hulláját Éhvölgyben az arra járókelők egy fára felakasztva találták meg. Az öngyilkosság kétségtelen lévén, a hatóság a temetésre az engedélyt megadta. Gózsa öngyilkosságának okát nem tudják. — Jegyzői helyettesítés. Dr. Falussy Árpád vár­megyei főispán a fehérgyarmati aljegyzői állásra Misky Sándor, a kölesei aljegyzői állásra Holek Andor okleveles jegyzőket nevezte ki illettve helyettesítette. — Iparkiállitás Nagybányán. Nagykároly mintá­jára Nagybánya város iparosai is iparkiáliitást ren­deznek. A kiállításra, mely 21-én lesz a nagybányai főgimnásiutn tornaiermébe, nagyban folynak az elő­készületek. Száz kiállító 200 darab ipari készitmény- nyel vesz részt a kiállításon. A kiállítást Nagybánya tanácsa is anyagilag támogatja. — A szerelmes diák ügye. Élénk emlékezetben van bizonyára olvasóinknak az a szerelmi dráma, mely ez év tavaszán Szatmári István gymnázista és egy tanitónöképzőbeli növendék közt játszódott le a Kinizsi-utcában, Ekkor történt, hogy a szerelmes diák reálőtt Donka Irmára és azután önmaga ellen fordította fegyverét. A sebesülésekből hosszú gyógy­kezelés után mindketten kigyógyultak. A leány visz- szakerült szüleihez, a lövöldöző diákot pedig letartóz­tatták és vizsgálati fogságba helyezték. A szatmár- németii törvényszék vádtanácsa tegnapelőtt döntött a fogságban levő és előre megfontolt szándékos ember­ölés bűntettéért vád alatt levő fiatal ember ügyében A vádtanács továbbra is vizsgálati fogságba tartja a szerelmes diákot. — Haynau fia — Szatmáron. Érdekes ven­dége volt a minap a Pannónia szállodának’ Haynauak a szabadságharc szomorú nevezetes­ségű tábornokának fia, báró Haynau Gyula személyében. A báró, ki egy Némelhy József nevű öreg pap kíséretében szállt meg — inkogni­tóban utazik. A Pannóniába is «Hajnal« néven ; szállt meg, de nem soká tarthatta meg inkog- ; nitoját. Gráczból távirat érkezett »ßaron Julius i von Haynau« címre a szállodába. Az ügyes szobapincér megdöbbent a szomorú nevezetes­ségű névre és a táviratot egyenesen »Hajnal« I ur szobájába vitte. A báró, mikor a táviratot ! átvette, halkan bólintott, hogy a távirat neki szól és csodálkozva kérdezte a pincértől, hogy honnan tudja, hogy a távirat az övé. — Gon­doltam méltóságos uram — felelt némi habo­zással a pincér, — mert a szoba zárva van nappal is, mikor a báró ur itthon van ... — Uj politikai lap Nagykárolyban. A nagykároly- ban megjelenő »Nagykároly« cirnü hetilap julius hó 10-től politikai lappá alakult át s mint cikkeiből láljuk ellenzéki irányú lesz. A lapot ezentúl is Rosenfeld Zsig- mond az eddigi lapíulajdonos fogja szerkeszteni. — Csak az orrát. Az aratás megkezdése előtt nagy mulatságot csaptak báró Uray Kálmán tanyáján az aratómunkások. Mikor nagyon virágos volt a ked­vük az aratóknak, valakinek az az ötlete támadt, hogy Berky Kálmán dohányosnak nagyorrából le kel­lene vágni egy darabot. Nagy helyesléssel fogadták a mnlatságos indítványt. Néhány markos legény hozzá is fogott rögtön a műtéthez. Berky Kálmánt megfog­| ták, leteperték és a szó-szoros értelmében a orrát levágták. A sérült legényt a nagykárolyi kórházba szállították. A csendőrség pedig vizsgálatot indított a rossz tréfa elkövetői ellen. — Gyermekrablás. Titokzatos gyermekrablás tör- ' ténl tegnapelőtt a nagyszőllősi állami gyermektelep j épületében. Egy nagybányai cigányasszony belopód- ; zott a gyermekmenhely épületébe és az 1142. számú { gyermeket a kis László Jóskát — elhurcolta. Hogy I miképen sikerült a cigányasszonynak a rablást el­követni a viz-gálal lesz hivatva kideríteni. Minden bizonyyal az esemény furcsa világot vet az inté­zetre, hogy ilyen hallatlan eset megtörténhessék. — Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik bol­dogult kis Károly ^fiam halála alkalmából vigasztaló soraikkal felkerestek, vagy a temetésen megjelenve fájdalmunkat enyhíteni szíveskedtek — fogadják ez utón hálás köszönetünket. Scherling Antal és családja. — Vizsgálat az épitőmunkások szakegyletében. Papp Oltó rendőrkapitány szombaton megjelent a szatmári épitőmunkások szakegyletébeu és ott vizs­gálatot tartott. A könyvek átvizsgálása alkalmával olyan szabálytalanságok találtattak, melyek valószínű, hogy az egyesület feloszlatását vonják maguk után. — Hartman Henrik — szabadlábon. Az elmúlt héten nagy szenzációt vert városunkban Hartman Henrik volt Deák-teri — divatkereskedő hirtelen U- tartóztatása. A letartóztatás a bécsi hitelezői védegy­let panaszára, illetve feljelentésére történt. Mint érte­sülünk a királyi törvényszék tegnap Hartmant 10000 korona óvadék ellenében szabadlábra helyezte. — A felsőbányái országos vásár. Miután a lép lene járvány Felsőbányán és vidékén megszűnt a jú­liusi országos vásárt holnap és holnapután tart­ják meg. — Vipera marás. Cseke községből értesítik la­punkat, hogy Ács Lajos református lelkész hasonnevű fiát egy keresztes vipera kisujján megmarta. A marás helyén mérges seb lámadt, mely könnyen élet vészéi y- lyesre válhatik. A beteg fiút a fehérgyarmati kórházba szállították. — Lemondás Andrássy István a nagyká rolyi magyar királyi pénzügyigazgátóság számvevősége mellé beosztott pénzügyi számellenőr állásáról lemondott. Andrássy az uj Hitelbanknál vállalt másodkönyvelői állást. — A csanálosi népkönyvtár. Darányi Ignác föld- rnivelésűgyi miniszter a csanálosi katholikus olvasó körnek százötven kötetből álló kis népkönyvtárt adományozott. A miniszter egyúttal 20 koronát is utalt a községi elöljáróságának egy könyvszekrény beszerzésére. — A járvány kórház kibővítése. A járvány kór­ház kibővítése ügyében a tanács felhívta a mérnöki hivatalt, hogy az átalakításra vonatkozó tervrajzokat ké­szítse el és mutassa be. A járvány kórházat alakítása a modern követelményeknek megfelelően lesz keresz­tülvezetve. Lesz füthető kórterem, fürdőszobák, külön betegszobák stb. Az átalakítást nemsokára megkezdik és az őszre a modern járványkórház teljesen rend­ben lesz. Bányászok gyűlése. Az országos magyar bányá­szati és kohászati egyesület nagybánya-vidéki osz­tálya tegnap délelőtt Alsófernezelyen osztálygyülést tartott a következő tárgysorozattal : 1. Elnöki beje­lentések. 2. A központ átirata az Országos Iparegye­sület kérelme tárgyában. 3. A központ átirata a Tár­sadalmi Muzeum igazgatóságának kérelme tárgyában. 4. Selmecbánya vidéki Osztályának átirata a bányá­szati tisztviselők fizetésének rendezése tárgyában. 5. Uj tagok felvétele. 6. Indítványok. 7. Altméder Ferenc előadása : »Szegény ércek földolgozására szolgáló el­járások, különös tekintettel a hazai viszonyokra.« Gyűlés után társas ebéd volt. — Revolveres merénylet egy csendér ellen. Nagybányáról Írják, hogy Kudor András csendőr­őrmester ellen vakmerő merényletet követett el egy Gzi - negeDemeter nevű giródtótfalusi oláh ember. A csendőr­őrmester ugyanis szolgálat közben rendre utasította a részeg Czinege Demetert botrányos utcai magavisele­téért. Erre rövid szóváltás után ruhája alól revol­vert rántott elő és a csendőrre lőtt. A csendőrőrmes­ternek csakhamar sikerült ártalmatlanná tenni a bá­tor atyafit és az ügyészségre vitte, ahol ellene a vizs­gálatot elrendelték. Tanítók gyűlése. A szatmár-ugocsa vármegyei gör. kath. tanitó-egyesület f. hó 29-én d. e. 10 órakor Bátizvasvári községben rendes évi közgyűlést tart a következő tárgysorozattal : 1. Délelőtt 9 órakor gyász­istentisztelet az elhunyt tagokért. 2. Tiz órakor elnöki megnyitó. 3. Múlt évi jegyzőkönyv felolvasása és hi­telesítése. 4. Központi választmányi tagok jelentése a kori gyűlések munkaköreitől, előadva Albn László fő­jegyző által. 5. Pénztárnoki jelentés az egyesület pénz­kezeléséről, valamint a hátralékosok névjegyzékének LUster tennisz mosóvászon különlegességek I Csakis a legjobbnak bizo­nyult szövetek vannak for­galomba a legmodernebb kivitelben. ========== WEISZ GYULA U avaniuszövet divat-üzletében gyapjúszövet divat-üzletében SZATK8ÁR, Deák-tér 21. sz. artin Sons & C. LTD angol gyapjúszövet gyá- rosok — V = egyedüli raktára. = J*. Utólérhetetlen olcsó áraki selyem szövet és pique mellényekben.

Next

/
Thumbnails
Contents