Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)

1907-06-12 / 47. szám

2-ik oldal. SZ ATM ÁR-NÉMETI. Szatmár, 1907. junius 12 H I R E K. kezményeii, jóindulatból önmaga, személyesen vette kezébe a tárgyalások fonalát s tegnap buzgó közbenjárásával sikerült a munkaadókat és munkásokat egymással teljesen kiegyeztetni. Ezt az egyezséget, melyet az iparhatóság előtt ratifikáltak is, az év végéig kötötték. Az eset­leg felmerülhető vitás kérdések elintézését munkaadók és munkások közösen alakítandó választolt bíróságra ruházták, melynek elnökéül országos képviselőnket kérték fel. Ma már az építkezés vígan fok, ik ! — Zenede-hangversenye. Szombaton este kevés közönség előtt ugyan, de művészi szempontokból fé­nyesen sikerült növendék hangversenyt tartott a zene­iskola vezetősége. Négy évi tanulás eredménye volt tulajdonképen, amit ez estén bemutattak a szereplők. Az pedig, amit bemutattak, hosszú fáradságos munka, tanulás eredménye, a tanítványok fiatal lelkének am- bitiója, a tanárok és hallgatóság öröme, — már csak­nem művészet. Hawel Edit, Deli Margit, Fogarassy Juliska, Halász Sándor és Leilner János voltak az est ünnepeit szereplői, mindnyájan fényesen érvényesítve tehetségüket, tudásukat és szorgalmukat. Valóban nagy lelki gyönyörűséggel halgattuk mindeniket, gra­tulálunk is a szereplésükhöz — a tanároknak. — Rajzkiállitás. A kir. kath. főgimnázium rajz- kiallitása igen gazdag; mintegy 600 drb. rajzot s ezek közt számos olaj festményt tartalmaz, melyek­nek tárgyai igen sokfélék, mint tervezetek, vázlatok, bútorok, edények, házi szerek, mértani ábrázolatok, szabadkézi rajzok, ékítmények, szorgalmi munkák, madarak, lepkék, szénrajzok, olajfestmények, mik közt sok olyat találunk, melyek természet után készültek. A szorgalom, kidolgozás, felfogás és fejle t Ízlés, mit a növendékek felmutatnak, a két kiváló rajztanár, Olcsvár Rezső és Papp Aurél érdeme. — Fenntartó testületi közgyűlés. A Szatmár-né- meti ev. ref. főgimnázium fentarió-testülete junius hó 20 án (csütörtökön) d. u. 3 órakor a szatmári ev. ref. egyház tanácstermében (főgimn. épület I. emelet) rend­kívüli közgyűlést tart. A közgyűlés tárgya: 1. Özv. Hegedűs Sándorné köszönő levele. 2. Özv. Borsos Benőné köszönő levele. 3. Egy class, philologiai ren­des tanári állás betöltése választás utján. — Elhalasztott mulatság. A jótékony nőegyesü- | letnek junius 9-re terve 't Kossuth-kerli mula'ságát a kedvezőtlen, esős ki a --ti vasárnapra, juuius 16-ra halasztották Délután 2 órától nagyszerű látványos­ságok lesznek: Barnum cirkusz felvonulása, virág­korzó, lacikonyha, magyar csárda, tűzijáték stb. A táncmulatság este fél 9 órakor a Társaskör termei­ben lesz. — Orvosi megbízatás. A magyar államvasutak debreceni űzletvezetősége a szatmári pályaorvosi te­! endők vezetésével az állás végleges betöltéséig dr. í Vajay Imre tiszti és törvényszéki orvost bízta meg — Hazaérkezett orvos. Dr. Erdélyi Miksa fog­orvos külföldről hazaérkezett és rendelését Hám Já­■ nos utcai lakásán újból megkezdette. — Ipartestület. Ezen testület meg vagy meg nem alakítására junius 8 ig lehetett a kapitányi hivatalban szavazni. Az iparosok közül a megalakítás mellett szavaztak 120 an; a megalakítás ellen 252 en. Most is. mint már ezelőtt többször, a csizmadiák, tímárok, gubások, magyar szabók és kádárok voltak ellene az ipartestület megalakításának. — A helybeli kereskedő tanonciskola is megülte ; a koronázás 40-edik évforduló napját, junius 8-át, a | kir. kath. főgimnázium egy földszinti termében. Dr | Fechtel János tanár jellemezte az alkoímánytörténelmi j szempontból jelentőségteljes napot; rámutatott arra a • nagy haladásra, amelyet nemzetünk és társadalmunk minden irányban tett azóta, s arra a feladatra, amely ; a munka terén a kereskedő világra s annak mosi ! nevekedő ifjúságára vár. Ezután Fenerstein Miklós éí | Miksa szavaltak, Marosán Endre sikerült rövid beszé­det tartott. Végül a Szóza'ot énekelték. — Iskolatársak találkozása. Kaisz József, a szat mári lrsik-konviktus prefektusa felszólítja iskolatársaií kik az érettségi vizsgálatot a szatmári kir. kath. fő gimnáziumban 1887-ben tették le, vagy pedig ezze az évfolyammal huzamosabb ideig jártak iskolába hogy julius 2-án Szatmáron húszéves találkozón I gyűljenek össze s ebbeli szándékukat vele közöljék — Véglegesítés. A szatmár-németi Ipari hitel- szövetkezet Fürt Ilona kisasszonyt könyvelői és Pázsi — Személyi hir. Dr. Boromisza Tibor püspök a bérmálást ma Tiszaujlakon osztja ki; holnap Nagy­szőlősre utazik; onnan tovább megy Ugocsavárme- gyében és Szatmárra csak junius 23-én érkezik vissza. — A városi közigazgatási bizottság junius 10-én d. e. 10 órakor dr. Falnssy Árpád főispán elnöklete alatt tartotla meg havi rendes közgyűlését, melyen jelen voltak: dr. Vajay Károly, Kőrösmezei Antal, dr. Antal Sándor, Békéssy Géza, dr. Plachy Gyula p.ii. igazgató, dr. Jéger Kálmán, Bodnár György, Kacsó Károly műszaki tanácsos, Papp Béla kir. ügyész, dr. Farkas Antal, dr. Fejes István, Csomay Imre, Jákó Mihály, Jákó Sándor, Korányi János, dr. Tanódi Már­ton és Uray Géza bizottsági tagok. I. A dr. Vajay Károly polgármester jelentéséből kiemeljük a következőket: A felemelt rendőrlétszámba a kinevezések legközelebb meg fognak történni. Májusban beköltözési eset nem fordult, elő; ellenben elköltözött 23 egyén. A közegészségügy állapota kielé­gítő. Ipari ügyekben a békés kiegyezés még mindig nem jött létre, de remélhető felsőbb támogatással a munkás szakegyletek romboló munkájának megakasz- tása. A sertésvész Szatmáron fellépett, minek követ­keztében a város területére a zárlatot el kellett ren­delni. A panasz a távbeszélő hanyag kezelése és a a központi szolgálat ellen általános. (Átirt, a bizottság ez állapot megszüntetése végett a nagyváradi posta- és távíró- igazgatósághoz.) A jelentést egyébként tu­domásul vették. II. A kir. tanfelügyelő az elmúlt hónapban a szatmárhegyi állami iskolát vizsgálta meg s ott pon­tos iskolázási és jó taneredményt talált. Ezt az isko­lát 2 tanteremmel ki kell jövőre bővíteni vagy uj te­lepet létesíteni. A tanfelügyelő jövőre a legjobb vise­letű tanulók bevonásával tanonc otthont fog létesíteni, melyet a vallás- és közoktatásügyi miniszter évi 200 K. tiszteletdijjal támogat. A tanoncok közt jutalmul a legjobb magaviseletért ezúttal 100 K. állami jutal­mat fognak kiosztani. III. A kir. ügyész jelentése szerint a fogházban volt májusban 106 jogerősen elitéit; 5 felebbezés alatt; 7 vizsgálati fogságban. Nemre nézve 100 fi, 18 nő. Egy férfi tüdőgümőkórban meghalt. A foglyok az államkincstárnak rabmunkáva' 187 K. 74 fillért ke­restek, a maguk részére pedig 64 K. 03 f.-t. IV. A pénzügyigazgató jelentése szerint májusban befolyt 54,101 K. 38 f. államadó, mely a múlt év hason időszakához viszonyítva, 14,793 K. 89 fillérrel kedvezőbb. — Eskületétel. Az újonnan választott tisztviselők, névszerint dr. Csomay Aladár és Hajdú Károly kapi­tányok, Demkő Sándor községi biró, dr. Pirkler Ernő jegyző, Tankóczi Béla fogalmazó és Székely Endre rendőrtiszt tegnap a tanács előtt letették a hivatali esküt. — Összejövetel a Pannóniában. Az ujonan vá­lasztott városi tisztviselők a közgyűlés végeztével junius 10-én este rögtönzött összejövetelt tartottak a Pannonia-szállóban, melyen bizottsági tagok és tisztviselők mintegy ötvenen jelentek meg. Az össze­jövetel folyamán pohárköszöntőket mondtak Tankóczi Gyula főkapitány, dr. Vajay Károly polgármester, dr. Kelemen Samu o. gv. képviselő, Bartha Kálmán gazd. tanácsos, Csomay Imre ügyvéd, Báthory Endre szer­kesztő, Kőrösmezei Antal főjegyző, dr. Csomay Aladár kapitány, stb. — Emlék leleplezés. A szatmári ev. ref. főgim­názium tanárikaia és növendékei ma este leplezték le a nemrég elhunyt Borsos Benő igazgatónak köz­adakozásból állított síremlékét a vasút melletti te­metőben. — Ebéd. A legutóbbi városi közgyűlés alkalmá­ból, junius 10-én dr. Falnssy Árpád főispán, több városi főtisztviselővel és Plachy Gyula nagykárolyi pénzügyigazgatóval együtt ebédre a dr. Kelemen Samu országgyűlési képviselő vendége volt. — A szatmári épitösztrájk vége. A hóna­pok óta húzódó épitösztrájk, mely egyúttal minden más iparágat is válságba döntött, teg­nap szerencsésen megszűnt. Dr. Kelemen Samu országgyűlési képviselő ugyanis, látva a sztrájk­nak minden vonalon mutatkozó súlyos követ­Ilona kisasszonyt pénztárnoki állasukban a sikerrel eltöltött próbaidő után tegnapi igazgatósági üléseben véglegesítette. — Tornaünnepély. A kir. kath. főgimnázium tor­naköre a folyó hó 2-ról elmaradt nyilvános versenyét 8-án, szombaton délután tartotta meg a Kossuth- kertben. Az időjárás ez alkalommal sem volt ked­vező, mely miatt a versenypontok több számát s a dijak kiosztását az intézet évzáró tornaversenyére halasztották el. Annyit azonban a megtartott verse­nyekből is jelezhetünk, hogy az ifjak magatartás, ügyesség és testi erő tekintetében olyan eredményt értek el, amely több éves múlttal biró tornaegyesü­leti tagoknak is dicséretére válnék. A szépszámú kö­zönség teljes elismeréssel adózott az ifjaknak és szi- veseu üdvözölte a teladatát sikerrel betöltő ifjú torna tanárt, Papp Aurélt. — Gyászhirek. Dómján János, városunk régi, ismert és tisztelt polgár, dr. Dómján János ügyvéd és Sáfár Imre atyai ev. ref. lelkész feleségének, Dómján Máriának atyja, tegnap szivbénulás következtében 64 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése holnap d. u. 4 órakor legz a Vörösmarty-utcai gyászos háztól. — Néhma Ferenc órás ma reggel 27 éves korában sor­vadásban elhunyt. A szerény, törekvő és szorgalmas ifjú korai halála mély gyászba borította a családot. — Tornavizsgálat. A szatmári ev. ref. főgimná­zium ifjúsága junius 8-án, délután 4 órakor nagy közönség jelenlétében tartotta meg tornavizsgálatát az intézet tágas udvarán. A sorrendben előfordultak oszlopokban való felállás, egyszerű és összetett sza­badgyakorlatok, csukló-, rend-, szakasz- és botgyakor­latok, súlyemelés, ugrás, különféle szertornázás, mind­annyi valódi katonai fegyelemmel, szabatossággal, pon­tosan és ügyesen végrehajtva. Kiváló elismerés illeti Regéczi Sándor tornatanárt, kinek szakképzettsége, tudása és buzgalma főrészt kíván a telmutatott bámu­latos sikerből. A vizsgálaton jutalmat nyertek: Szathmáry Károly és Kossotány László 1—1 drb. 10 koronás aranyat, (dr. Rosenblum Miksáné és Uray Géza adományából.) A közös adományokból jutalmat nyertek a kö­vetkezők: 2—2 koronát Papolczy Olivér, Kinczler Árpád, Berger Mór, Ary Lajos, Vincze Lajos, Csűri István. Öhlschláger István, Bartha Károly, Fórizs Endre, Bartha József, Bunna István, Demjén Sándor, Kalocsai Géza, Kürthy Zoltán, Mándy Zoltán, Vincze Elek, Puskás Károly, Markovics Béla, Perényi Jusztin, Szekeres Endre, Szathmáry László, Márton László, Vajthó Lajos. 1 — 1 koronát Fábián Károly, Tereh István, Feld­man Ernő, Illyés Károly, Barakonyi Jenő, Miraviczky Sándor, Bagoly Bertalan, Fehér Bertalan, Tóth Fe­renc, Misky Béla, Tóth Ernő, Varga Ferenc, Demjén Imre, Bőd Károly, Mogyorós Sándor, Kormány Sán­dor, Bernát Árpád, Bőd Sándor, Szűcs Zsigmond. (Összesen 87 korona jutalomdij volt.) — A szatmár-erdödi vasúton f. év junius 15-ével uj menetrend lép életbe, melynek részletes hirdetmé­nyét a szokott módon fogjuk közzé tenni. Az uj me­netrend szerint Szatmár-hegypiacra reggel 6 óra 04 perckor, délelőtt 9 óra 03 perckor, délután 12 óra 59 perckor és 3 óra 51 perckor, este 7 óra 18 perc­kor és éjjel 9 óra 5 perckor fognak vonatok érkezni Szatmár Kossuth-kert felől. Visszautazás a város felé reggel 6 óra és 7 óra 43 perckor, délelőtt 10 óra 11 perckor, dé után 1 óra 04 perckor és 5 óra 41 perckor és este 8 óra 46 perckor lesz lehetséges. Ezenkívül Károlyi-Erdődre már reggel 6 óra 37 peickor érkező 6002 sz. motoros vonat által a nagy­I károly—somkuti vasút 5711. és 5712. sz. vonataihoz | csatlakozás létesittetett. — A nyugalom napjai. Szieber Ede, a kassai tan- | kerület nyugalmazott főigazgatója a múlt héten költö- , zött Ungvárra, hol egykor mint fiatal ember kezdte j meg tanári pályáját, s a hol később igazgató volt. Ide 1 vágyott vissza a régi ismerősök közzé, régi otthonába, | itt fogja tölteni a nyugalom éveit. Szieber érdemei i elismeréséül legutóbb a III. osztályú vaskoronarendet kapta. — Erdő felosztási tárgyalás. Közelebb tartotla meg a szatmár-németi kir. törvényszék kiküldötte, dr. Matolay Gábor kir. törvényszéki biró, a nagysom- kuti kisebb nemesi erdő fe losztása ügyében a tárgya­lást, Nagysomkuton a községháza tánácstermében. Ezen ujabbi kiszállást azon körülmény tette szüksé­gessé, hogy a feloszlatással megbizott mérnök több Lüster tennisz mosóvászon különlegességek! ■V Csakis a legjobbnak bizo­nyult szövetek vannak for­galomba a legmodernebb kivitelben. -=zz~—1 ­WEISZ ? » nvaniuszövet GYULA M gyapjúszövet divat-üzletében SZATMÁR, Deák-tér 21. sz. artin Sons & C. LTD. angol gyapjúszövet gyá- --- --------- rosok ........... = egyedüli raktára. = Vv Utólérlietetlen olosö 1c l selyem szövet és pique mellényekben. A-

Next

/
Thumbnails
Contents