Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)

1907-04-24 / 33. szám

XI. évfolyam Szatmár, 1907. április 24. Szerda FDGGETLENSEGI ES 48-as POLITIKAI LAP A „SZATMÁR NÉMETI ! IPAR! HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉS! ÁR: IiAPVKZÉR: Dr. KELEMEN SAMU Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: SZERKESZTŐ: Egyes szám ára 10 fillér. Dr. HAVAS MIKLÓS. FERENCY JÁNOS. SZERKESZTŐSED ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. ===== Telefon-szám 80.=* * *=- MindBnsisissi! dijak Szatmarsin, a kiadóhivatalban Szetendék. Komolyabb kiképzést iparosainknak! Nálunk gyakori a panasz, hogy sok az iparos, nagy a verseny s alig van már a kis- iparosnák tere a megélhetésre. Tény, hogy ná­lunk nehéz a kisiparos sorsa, de az is tény, hogy helyzetüket nem számuk nagysága okozza, mert az ország még jóval több iparosnak is tudni fog tisztességes megélhetést biztosítani, hanem igenis a baj abban gyökerezett, hogy más nemzetek fejlődöttebb iparával szemben sikerrel fel neiíi vehették volna a versenyt. Ne­künk egész a legújabb időkig alig voltak szak­képzett ipari munkásaink. Sőt iparosaink mű­veltsége még nemrég is alig [erjedt tovább a köteles elemi iskolai műveltségnél. Csak az újabb időben fordítottak nagyobb gondot iparosaink kiképzésére. S ennek a ja­vára kell betudnunk, hogy a magyar ipar az utolsó időben nagyobb lendületet vett. De még mindig tapasztaljuk azt is, hogy még mindig szőrit bennünket az importált ipartermékek sokasága s sok tekintetben, indokolatlan az iparosok feljajdulása, ha mégis a külföldi por­tékát vesszük és nem a hazait. Miért ? Azért, mert nem egy iparcikk van, melyet iparosaink nem tudnak előállítani, vagy ha tudják, messze mögötte áll a külföldinek. S hogy az ezen téren mutatkozó hiányo­kon segítsünk, országszerte megindult a moz­galom iparkiállitásokat rendezni s éppen az utóbbi időben több helyütt rendeztettek ilyenek­Ha ezem országos mozgalmakat és törek­véseket bíráljuk, úgy tűnnek azok fel, mint egy nagy épület emeleteinek szüntelen és megfe­szített erővel való tatarozása, — folyton javít­juk, foltozzuk az emeleteket, nagy és elisme­résre méltó igyekezettel azon vagyunk, hogy nagy épületünk emeletei legyenek szépek, csi­nosak, tartósak, versenyképesek — és minden igyekezetünk dacára folytonosan azt vesszük észre, hogy nem bírjuk a külföldet teljességgel elérni, nem bírunk a nyugati, müveit ipar­államokkal lépést tartani, még kevésbbé azo­kat túlszárnyalni. Hát hol van a hiba ? Mite­vők legyünk? A hiba ott van, hogy rozoga alapra építünk. Iparépülelünk fundamentuma inog, — ezt kell elsősorban megerősíteni s merjük állítani, hogy a mig ezen nem segí­tünk, a mostanában forsirozott iparkiállitások- kal sem fogunk célt érni. Melyek hát iparépületeink fundamentumai? Feleletünk egy szó: iparostanoncaink. Ezeket kell nevelni, jobban mondva ezekből kell ne­velnünk olyan iparosnemxedé!fot, mely a mű­veltség összes attribútumaival lépjen ki az életbe, — ismerje a külföldet és legyen széles látó­köre ! Es az, ami mai iparosainknál hiányzik, Százával ismerjük azon iparosok számát, a kiknél meg van a szorgalom és igyekezet, de alacsony műveltségénél fogva nem bir érvé­nyesülni. A száz közül csak egy példát. Állító­lag hires a szegedi halbicska! Hát híresnek hires, de meddig terjedt a hire ? Ne kutassuk, messze állunk mi még Scheffieldtől és Szolin­I géntől. Álljunk szóba egy magyar késesmester­rel és váltsunk szót egy angol iparos társával nyomban látni fogjuk a nagy különbséget. Az angol müveit, tanult, világlátott, nagy üzleti összeköttetésekkel biró iparos, amit alapkép­zettségének köszönhet. A mieinknek látóköre pedig az iparostársulatokon túl nem terjed. Iparosainkat tehát nevelnünk kell előbb, enélkül nem érünk célt, még ha százával is rendezzük az iparkiállitásokat. Önálló felfogásra és komopzicióra a tanulatlan elme nem jön soha. Évek hosszú során át sürgettük az 1884, évi XVIII. t.-c.-nek revízióját s lassan már kezd derengeni a látóhatáron. A törvény iparoktatási részétől függ igen sok, mert hiszen közel 100,000 tanoncunk van az országban. A törvény revíziójával véget kell vetni annak az abszurd állapotnak, mely ma úralkodik — mert hiszen ma segéddé avatható az analfabéta tanonc is ! Ilyen legyen hivatott arra, hogy mint mester megállja a helyét? Soha! Van pedig belőlük elég sok, nagyon sok s ez a főbaja a mi iparunknak. Nem lehet cé­lunk e helyütt az iparos nevelés vezérelvét előadni, csak arra kívántunk rámutatni, hogy iparunk felvirágzását nem fogjuk mindaddig el­érni, mig népünk lelkében meg nem gyökere­zik az a meggyőződés, hogy egy iparosnak, ki a mai világban boldogulni akar, többet kell tudni az irás és olvasásnál. TÁRCA. Vén gyermekek. Vitatkozva jönnek, vézna fiuk, lányok Titkon hallgatózva, figyelek utánok. Arról beszélgetnek, mi is ez az élet ? S jó magukba ép’ hogy hálni jár a lélek. Zsürger Imre. Csak tréfa volt Egy forró|kézszoritás, egy utolsó, szerelemittas tekintet és elváltak . . . Az egyik ment a nagy világváros, zajgó, hul­lámzó tengerébe küzdeni, vergó'dni az árral; két ke­zével teremteni meg, azt az annyiszor megáldott és még többször megátkozott mindennapi kenyeret. A másik ott maradt, a zöld zsalus ablak mögött, tűnődve, álmodozva arról, ki majd eljön érte . . . Az egyik legény volt, a másik’leány; ifjú mind­kettő. Szerették egymást., ahogy két tiszta szív csak szeretni képes, azzal a minden akadályt leromboló, minden gáton keresztültörő, szűzi-tiszta szerelemmel. Bwwa Nem mondták egymásnak soha: «Szeretlek»; de tudta mindkettő. Ha összekerültek, csak egyjégő szempillantás sej­tető szerelmüket s azután ........... aztán nézték egy­mást hosszasan, szemük beszédes tekintetével, mely­ből ők oly biztosan tudtak olvasni s úgy megérték egymást. A lány két ábrándos szemére, mintha rá lett volna írva ez intő szó az ifjúhoz: — Te csak tanulj szorgalmasan, s ha majd tö­rekvésedet siker koronázza, ha otthont teremtesz ma­gadnak, akkor majd jöjj elfértem, én várok rád hű­ségesen. Oly okosan beszélt e szempár s akinek szólt, megérté és csak egy szempillantással válaszolt, de e tekintetben benne volt az Ígéret, az eskü, az örök hűség. S most elváltak: a férfi jelment, a leány itt ma­radt. * Múltak*az évek; férfi lett az ifjú, deli szűz a leány. Telve volt a világ a férfi hírével s szállt a hir, napkelettől-napnyugatig. Az egész világ ismerte az ed­dig ismeretlent; boldog volt, ki vele egy szót váltha­tott, ki kezét megszorithatá. És szállott a hire szél-szárnyakon; egy kis vi­déki város zöld-zsalus házaba, ahol annyi kimondha­tatlan, le nem irható boldogságnak lön tanúja. Tjlve volt a világ a férfi hírével; telve a kis város, a lány szépségével, jóságával. Jöttek az ifjak. Egyik a másiknak adta a kilin­cset, de a szép leány maradt. Faggatta apja, faggatta anyja: miért nem tet­szik az egyik, mért nem a másik, de a leány hallga­tott, várt-várt és sárgult, egyre sárgult. És telt-mult az idő: tavasz jött tavaszra, ősz az őszre. * Ősz volt megint. A sárguló falomb, mint a gyá­szoló természet könycseppje hullott a hallgatag avarra : siratva, temetve mindazt, mi tavaszra, nyárra emlé­keztetett; a hervadó virágok busán hajtják fejüket az enyészet pusztító bárdja alá. Beteg volt a leány. Kórágya felett csak a gon­dos anyja szeretete virrasztót!; orvosra már nincs szükség. «Itt csak az Isten segít.» Csendes lázálmából feléled egyszer, s megtört szemének sugarát az ajtó felé veti, mintha várna valakit. Haliga! Egyszer csak ismerős hangok ütik meg fülét: »Be lehet menni,?» P ml1 'I '»'»■ .............IIMII»—— II—I . —»W« ■ ni..^V"M»K'a”«»1" I» — IMII-III Bl II ■ —^ G O D « I!m a I 1 1 valamint óriási választék . o. Dőrs3.1 loo Kalapok n.yakkendőkben> divans =—--------—o Fu Lazzaro & Co. o- = zephir ingekben, haris­Al essandrla (Italia) egyedüli raktára, nyákban és napernyőkben szatmáron, kereskedelmi bank palota. ‘---------------1---------------ír"ni] ti — ■ ..................................... ■! II ■ ~V mi n r — ni ~ '*t|T t t h - — - — ...........................................................4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents