Szatmár-Németi, 1907 (11. évfolyam, 1-104. szám)

1907-03-24 / 24. szám

A „SZATMÁR-NÉMETM IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE. MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. A cselekvés ideje. Általában véve, igen jó hazafiak vagyunk mink, magyarok. Talán a föld-kerekén nincs ország, melynek határai között több szinfal- hasogató beszéd, pohárköszöntő, zászlószente­lés, ünnepi lakoma, kivilágítás esnék meg, mint ez édes hazában, ősidőktől fogva nagyon ér­tünk a külszin csillogtatásához, nemzeti létünk folytonos hirdetéséhez, de ősidőktől fogva hu- nyászkodva türjük magyarságunk arculcsapását, az államiságunkat kifejező jelvények sárba- hurcolását s az idegen szellem uralmát. Forr bennünk a nemes harag, lobog lelkűnkben az elfojtott keserűség lángja, de mikor ki kellene törnie, belefulladunk egy-egy kisded tüntetésbe. Esztendők óta divatos jelszó lett a magyar iparpártolás eszméje. Nosza, alakítsunk társa­ságokat, szövetségeket, tartsunk bankettet, me- nesszünk küldöttségeket, csapjunk országos hű­hót, — de viseljük tovább az angol kalapot, a francia divatcikkeket s az osztrák cipőt. íme, a hazaszeretet a magyar iparban! A cikkeket közvetítő kereskedelem is ettől koldul. Csömörülésig sokat jajgatunk a nemzeti irodalom pangásáról. Magyar irók, rajta, dolgoz­zatok ! Vetélkedjetek a dicső osztályrész cser- koszorujáért! Alkossatok, mert szegény a könyv­piac, gyéren kerül a polcra eredeti magyar munka. És a toll harcosai őszinte lelkesedés­sel, a serkentés lázában nekifeküsznek, hom­lokuk verejtékével, idegeik megfeszítésével dol­LAPVKZÉR: Dr. KELEMEN SAMU ORSZ. KÉPVISELŐ. FELELŐS SZERKESZTŐ: SZERKESZTŐ: Dr. HAVAS MIKLÓS. FERENCY JÁNOS. goznak. Készen a könyv, nagynehezen kiadót kap s már csak az olvasó-közönséget várja. El is kél néhány száz példány, kicserélődik nehány ezer kézen, szóval megteszi a könyveknek is­mert vándorutját, amiből se a vállalkozó, se a szerző még a nyakkendőre valót sem képes ki­nyerni. Ellenben hirdesse valamelyik élelmes könyvárus az idegen irodalom ilyen meg amo­lyan modern »érdekfeszitő« remekét, mohón esik rá a közönség s habzsolja ismeretlen né­pek szellemét, mert egy-két idegen név elő­kelőén odavetett kiejtése sem az utolsó dicső­ség ebben az agyonszeretett hazában. Tudományos életünk átka, hogy nem be­csüli meg az eredeti magyart. Az idevaló em­bernek száműznie kell magát a pápuák közé, hogy a tudósok céhe elismerje. Iparszerüen gyártják a tudóst és kirekesztik a zártkörű társaságból, aki merészen újat mer mondani. A sajtó pedig, az a sajtó, mely Magyarország ujjáalkotása óta ezerannyit használt a nemzet­nek, mint a tudósok komplikációi, átkozott le­gyen ! íme, igy tenyésztik nálunk a tudomá­nyosságot s igy ültetik a közvéleménybe a sza­bad eszmék független harcosainak gyűlöletét. Beszéljünk másról! A magyar ember, ha vonatra ül s némettel találkozik, egyszeribe megfeledkezik a nemzeti önérzetről. Ha kínos keservesen is, de tördeli a germán idiómát s mindenképpen mutatni akarja, hogy ő művelt. I így becsüljük meg magunkat! Bent az ország­I ban, melynek államalkotó hatalma vagyunk, SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10. ===== Telefon-szám 80.== Mindennemű dijak Szatmaron. a kiadóhivatalban fizetendők. megtagadjuk anyanyelvűnket, ha oly helységbe kerülünk, melynek egyharmada idegen-ajku. S aztán csodálkozunk, hogy nem tisztelik az állam-nyelvet, a magyarság uralmát, a nemzeti szellem szupremáciáját! A magunk lába alatt nyessük a fát s vágjuk el az utat, melyen fo­kozatos erősödéssel kellene előre haladnunk. Semmi egyöntetűség, céltudatosság, irány­elv törekvéseinkben. Ha elméletben kikürtölünk valami tetszőt és magasztosai, a mindennapi- ság őrlő malmában agyontapossuk. Nem tudunk egymásért dolgozni, nem tudunk még akarni sem. Csak beszélünk és ismét beszélünk. Az üres, zajos lelkesedést föl kell végre váltania a kevesebb zajjal járó tartalmas mun­kának. Ne hízelegjünk magunknak tovább azzal, hogy minden tettünket a hazafiság mázával vonjuk be. Szívesebben lemond a nemzeti gé­niusz a csillogó zománcról, ha a lényeg, erőnk és képességünk a köz javára van. Az igazi ér­dem nem kérkedik, az igazán hazafias tett nem szorul elismerésre. Emlékeztetésül Kossuth Lajosra, szivünkbe zárt magasztos tanításra, tegyünk magunkban halk fogadalmat, hogy a nemzeti szellem, ma­gyar erő és hazafias munka tevékeny hívei le­szünk. A megdicsőült láthatatlan keze csepeg­tesse lelkűnkbe a változott idők uj és tartal­mas eszméit, melyeknek tettre váltásával a jó­lét verőfényes sugara árad el bércen, síkon, hegyen és rónaságon. TÁRCA. Heti krónika. Egy hir nyilallott a hazán keresztül, Egy röpke hírben mennyi fájdalom ! Egy hir, mely sziveket tép gyökerestül, Egy hir, melyről sóhajtva száll dalom; Egy hir, melyre a hon arca sötétül, Egy hir, mely száz Jöt korán sírba tesz: Egy hir, a melynek roskadok terhéiül, Egy sötét vészhir: drágább lesz a szesz. , ó, vajha ez a hir ne lenne igaz! Bár volna légből kapott és koholt! Isteni volna számomra a vigasz: Drágitni nem fogják az alkoholt. De nem, de nem. Szivem remélni nem mer, Mert jól tudom: csaló minden remény. S e hírre, ah, hol van a földön ember, Kinek felhő ne borongna szemén. Mert alkohol: a reménység, az élet; Mert a spiritusz: az ész, a szellem. Ha szesz nincsen: jöhet a végítélet — Senki sem tiltakozik az ellen. A szesz visz minket a paradicsomba, (Igaz: elébb a lábunkról vesz le.) De haj, mostan közénk pattant a bomba: Több adót fognak rakni a szeszre. Az arcom ég vad, örületes lázba', Keblemben orkán kezd viharzani. Szeretnék most üvöltve, harsonázva, Egy félvilágot fölriasztani: Emberek, nézzétek: a jog bitója Mint készül és halljátok, mi gazság: Drágább lesz honfi-búnk csillapítója! Meghalt Mátyás — drágul az igazság . . . Szírt. Budapesti mesék. . . A midőn a nmltsgu magy. kir. belügyminiszter ur elérkezettnek látta az időt az állatkert feloszlatá- | sára, nem használván sem könyörgés, sem küldöttség | menesztése a hatalmas ur magas szine elé, további { egvüttmaradást illetőleg; formális gyűlésre jöttek össze a hajléktalanok, hogy sorsuk fölött intézkedjenek. Elnök: Megnyitván az ülést, illetve állást, véle­ményeket kívánok hallani. Noha, úgymond, a kegyel­mes ur állás és fekvéseink elmozdításával súlyosan érintett bennünket, de szólásszabadságunkat érintetle­nül hagyta. Összegyűltünk tehát, hogy itt minden ko­molyan gondolkozó és sorsa felöl komolyan gondos­kodni akaró szegény, hajléktalan proletár (élénk tet­szés) elmondhassa szive szándékát —; hogy milyen uton-módon akarja hátralevő napjain a megélhetést magának biztosítani! Jegyző: Szólásra nem jelentkezvén senki . . . . fölkiáltások: Dehogy nem! Bömbölni akarunk! Elnök: A közbeszólókat rendre-utasitom és egy­ben felkérem Önöket, tartózkodjanak az állatias han­goktól. A medve halkan morog. Jegyző: Aki szólni kíván, fáradjon az emelvényhez. A kígyó: (az emelvényre csúszván) Tisztelt két, négy és hat-lábuak! Én továbbra nem akarok lábat- lankodni; régi állásomba — a paradicsomba — fogom visszahelyeztetésemet kérni . . . Egy majom: Arra ugyan várhatsz. A kígyó: Hallgas te tudatlan fa-jankó. . . . Egy majom: Legyek én tudatlan-fajankó, de a tudásfája is elszáradt már rég a paradicsomban. A kígyó: (az elnöknek egy — fügefa — leve­let nyújt át.) Kérem kérvényem rendeltetési helyére juttatni. Elnök: Oda juttatom a belügyminiszter ur kezébe, ss m m

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents