Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-03-07 / 18. szám (19. szám)
SZATMÁRNÉMETI Március 7. Szalmái-, 1906. szegény ember a vállán hordott abban a hitben, hogy az az övé, de amelyhez hozzá nem nyúlhatott, amely mellett elepedhetetl szomjan, elpusztulhatott éhen, de aranyát fel nem válthatta, mert akkor nyomban hamu vált belőle. Az ilyen kincsnek csak terhét érzi az ember és nem előnyeit. Akkor ez a jog csak mutogatásra való, akár a kiállítási tárgyak, amelyeken rajta olvasható a felirat: »A kiállított tárgyakat megérinteni nem szabad!« (Élénk tetszés és helyeslés) A nemzet azt akarja, hogy az ő jogai támaszául szolgáljanak küzdelmeiben és ha az élet tusá- jában kifáradva meg akar pihenni, akkor e jogok legyenek az a pad, amelyre ráhajthatja fejét, amelyen a küzdelmekben kimerült teste megpihenhet. Ámde amit nekünk kínálnak az nem a jognak, az csupán az abszolutizmusna rozoga padja, amelyet csak újra meg újra átfestenek a jogoknak mázával s amikor a nemzet e pádon megpihenni akarna, akkor kárörvendve áll elő a hatalom: »Tilos rá ülni; frissen van mázolva. Ragad!« (Élénk tetszés, helyeslés és éljenzés.) T. Barátaim! Én jól tudom, hogy mindig fájdalmas műtét az, amikor valakinek szemeiről leveszik a hályogot és visszaadják neki a tiszta-látását; de én ezért a műtétért vállalom a felelősséget. Vállalom isten előtt, vállalom emberek előtt. Mert egy nemzet jövendő boldogulásának és erőteljes fejlődésének az az elengedhetetlen feltétele, hogy a nemzet tisztán lássa a maga helyzetét, mert csak igy láthatja tisztán a követendő útnak irányát — és ne ámítsa a helyzet hamis képével sem magát, sem ne ámítson vele másokat. (Helyeslés és éljenzés) (A nemzeti élet tengelye.) T. Polgártársaim! A katonai kérdéseken kívül a gazdasági kérdések is olyan ütköző pontot alkotlak, amelyen a kiegyenlítés a múltban nem mutatkozott lehetségesnek. Boldog az az ország, amelynek nem kell foglalkoznia a maga jogi helyzetének a tisztázásával; boidog az az ország, amely egész erejét gazdasági felvirágoztatására fordíthatja. Mert a gazdasá- sági erő az a tengely, amely körül a nemzeteknek élete forog. Jogainknak kiküzdéséhez lelkűnknek tör- hetetlenfelszántsága szükséges; de ahhoz, hogy e jogokat állandóan és tartósan védelmezhessük meg a hatalomnak minden támadása ellen: a nemzetnek gazdasági ereje és függetlensége szükséges. (Élénk helyeslés.) Más országokban még a katonai erő is a gazdasági erőnek szolgálatában áll. Németország óriási hadi tengerészetet tart fenn, nagy csapatokat szervezett azért, hogy a maga áruinak szabad forgalmát biztosíthassa tengeren innen és tengeren túl. Nálunk a hadsereg arra szo'gál, hogy föleméssze a nemzet gazdasági erejét, ahelyett, hogy annak szolgálatában állana. (Tetszés és helyeslés.) A magatartás, amelyet a gazdasági kérdésben követnünk kell az, hogy a nemzetnek minden erőcsatornája kell hogy ennek a nemzetnek földjét termékenyítse és nem szabad megengednünk, hogy ezeken a csatornákon át idegen országok tengerébe ömöljön a magyar nemzet munkaereje és ennek eredménye. (Élénk helyeslés.) Nem szabad tűrnünk, hogy ennek a nemzetnek erejét Ausztriában székelő közös intézmények táplálására vegyék igénybe. (Úgy van! Úgy van!) A statisztikának az adatai könyörtelenül figyelmeztetnek a gazdasági kérdéseknek mindent felülmúló fontosságára. Olvashatták önök is a kimutatást, hogy a legközelebb múlt esztendőben 220 ezerre emelkedett már a magyar kivándorlóknak a száma. Ezen a téren t. Barátaim, mi vezetünk mind az öt világrészben. Ezek a kivándorlók majdnem mindnyájan munkabíró en.berek; azok ellenben, akik ezeknek a helyére születés ú ján jutnak, csak csecsemők. akik 20—21 esztendő múlva lesznek majd munkabírókká. (Úgy van! ügy van!) Hová vezethet hát az, ha éveken át kétszáz ezrével vesztjük el magyarjainkat s ezek helyébe a legjobb esetben is csak munkára képtelen csecsemők jöhetnek? — Ámde most már odajutottunk, hogy a kivándorlók száma a születők számát is meg haladja. De a statisztika más megdöbbentő adatokat is tár elénk. Két-három nppa' ezelőlt egy igen érdekes köz- gazdasági tanulmány jelent meg, — ott olvastam azt az adatot, amelyet közölni akarok ölökkel. Az elmúlt esztendőben a Dunán-tul arató-sztrájk ütött ki és az arató munkások közzül 59 embert foglak el. Az 59 embert a fogház-orvos megvizsgálta s ezek között 36 egészséges embert talált és 23 olyan beteget, akik túlnyomó részének vérszegénységből, tehát hiányos táplálkozásból es ezzel kapcso.atosan fellépett kimerültségből eredt szervi baja volt. Hát, t. barátaim, nem Toldi Miklósok vágják többé az aratás rendjét. Ha a Dunán-tul, a szinmagyarság székhelyén ilyen adatokat tüntet föl az orvosi vizsgálat, hogy nézünk ki akkor az országnak egyéb részeiben ? Ezeknek az adatoknak tanulságai mélyen megdöb- ben-.ők Mert ime, felnőtt munkabíró embereink egy- harmada csak szinleg, csak félig munkabíró és a félmunkát sem bírhatja sokáig. Kijózanító tanulság ez azoknak, akik ma is azt hiszik, hogy az embereket csak a kalandvágy viszi ki az országból. Mert ahol ilyen megállapításokat találunk, ott fel kell ismernünk a bajnak kútfejét: a keresetforrások hiányát. Bőségesebbé kell tehát tennünk a keresetnek forrásait s uj forrásokat kell megnyitnunk, mert csak igy menthetjük meg népénket a haza és a magyarság számára. (Úgy van! Úgy van!) Jól tudom t. Uraim, hogy a gazdasági élet pangását és az alsóbb néposztályok gazdasági elha- nyagoltatását bizonyos mértékig belső intézkedésekkel is orvosolhatjuk. Segítenünk kell a birtok aránytalan megosztásán, nem akként hogy bárkitől is elvegyük a jogos tulajdonát, hanem akként, hogy azt illendő ár mellett kisajátíthassuk; és az ekként megszerzett birtokoknak felosztását az úgynevezett parcellázást nem szabad — mint eddig — pusztán a spekuláció kezére bízni, mert annak teljesítése elsőrendű állami feladat. (Úgy van! Úgy van!) De, t. Barátaim, minden ilyen intézkedés tökéletlen lesz akkor, ha a bajt nem igyekszünk a maga mélyében orvosolni és nem ismerjük fel annak igazi forrását; ennek igazi forrása pedig abban van, hogy képtelenek vagyunk megteremteni az ipari foglalkozásnak azt a száz meg száz ágát, amely ezeknek az embereknek kenyeret ad oly időkben, amidőn ők a gazdasági munka természete mellett mezőgazdasági foglalkozást nem találhatnák. Mindaddig pedig amig gazdasági szövetségben vagyunk Ausztriával; mindaddig, amig azt hitetjük el magunkkkal, hogy véd- vám nélkül is tudunk ipart teremteni, holott más államok vámokkal védik a maguk már kifejlett iparát is, addig e rettenetes helyzetből kibontakoznunk egyszerűen lehetetlenség. Jól tudom azt t. barátaim^ hogy a gazdasági önállóságot máról holnapra megvalósítani nem lehet. Ez komoly, aprólékos, látszat szerint szinte hálátlan és szakádatlan munkának eredménye lehet csak. (Úgy van! Úgy van!) Első sorban nem szabad visszariadnunk mindjárt attól a gondolattól, hogy hogyan leszünk majd Ausztriával. Amikor minden állammal a világon meg tudjuk kötni a kereskedelmi szerződéseket, képtelenség azt feltételezni, hogy éppen a szomszédos Ausztriával, amelyhez a régi összeköttetés folytán is az érdek-közösségnek nem egy szála fűz, ilyen szerződést kötni nem leszünk képesek. Addig amig Ausztria abban a biztos meggyőződésben él, hogy mi úgy sem vagyunk képesek tőlük elválni persze nem lehet. Amint azonban tudja, hogy szándékunkat valóra is válthatjuk, amint tudja, hogy ez részünkről nem puszta fenyegetés, mert az ehhez szükséges előfeltételeket megteremtettük és azokkJ rendelkezünk, akkor inkább szerződik velünk úgy mint minden más állam, sem hogy kitegye magát annak a nagy gazdasági veszedelemnek, amely az elszakadásból érneti. De t. Barátaim, — nem jósolok a jövendőnek. — Tegyük föl, hogy nem igy történik: akkor is az a feladatunk, hogy szerte a gazdasági világp:a- cokon kutassuk azt, hogy minő termelvényünknek szerezhetünk helyet, itt vagy amott. Ezt talán Angliában érlékesithetnők, amazt Franciaországba, Olaszországba tudnók kivinni; viszont meg kel! állapítanunk alkudozások, tárgyalások és beható vizsgálatok alapján, minő iparcikkekre nézve kell hogy mi adjunk majd annak az államnak ellenértékét. Birtokunkban lévén úgy a kellő tapasztalat, mint a kellő előfeltételek, szabadon határozhatjuk el majd magunkat úgy, amiként azt hazánkra üdvösnek tartjuk. Ezért kell hát megvalósítanunk mindazokat az előkészítő intézkedéseket, amelyeket már nem egy beszédemben hangoztattam: meg kell valósítanunk az önálló magyar bankot; nem azért, — én nem hirdetek igaztalan jelszavakat, — mintha az osztrák-ma gyár bank nem elégítené ma ki készséggel a mi hitel-igényeinket, hanem azért, hogy akkor, ha érdekeink netán ellentétbe jönnek is Ausztria érdekeivel legyen olyan önálló intézményünk, amely abban a’ küzdelemben minket támogat. Meg kell valósítanunk valutánk rendezését, különben a külfölddel okosan, helyesen nem is szerződhetünk, csereviszonyt nem létesíthetünk, meri pénzünk kisebb értékű, mint áz ő pénzük. (Ugv van! Úgy van!) Mindez nagy alkotó munka, amelytől Magyarország jövő felvirágzását várjuk. Nem késedelmeskedhe- tfínk vele, mert maholnap a magyar föld is kiszalad lábaink alól, (Úgy van! ügy van!) A föld értékének mai emelkedése ne tévesszen meg senkit. Az erőszakolt, a jövedelemmel kellő arányban nem álló értékemelkedés sok szempontból káros. Mert főleg az, aki földjét a mai árak mellett szerzi, első sorban arra törekszik, hogy befektetett tőkéjének kamatát hozza ki; nagy lévén a befektetés, kamat fejében is nagy összeget kell kapnia ami a munkabér megállapításának rovására megy, Az alacsony munkabér viszont a kivándorlást idézi elő és igy végeredményében oda vezet, hogy lesznek ugyan földjeink — talán száz meg száz ezer holdra terjedők, de parlagon leszünk kénytelenek azokat heverhetni, mert nem lesz munkás, aki azokat megdolgozza. (Úgy van, ügy van!) Ezért t. b rátaim, bármilyen felfogása legyen is valakinek arról, hogy meg kell-e szüntetnünk, vagy a jövőre is fenn kell-e tartamúnk Ausztriával ezt a vámsorompó nélküli állapo ot vagyis áruink kölcsönös, szabad forgalmát, — e követelmények kiküzdésére mindenkinek, még a gazdasági közösség híveinek is a mi táborunkba kell szegődniük, mert nekik is be kell lá'niok, hogyha mi ezt az állapotot akarjuk is tényleg fenntartani, akkor is ahhoz hogy Ausztriával előnyösen egyezkedhessünk, elkerülhetetlenül szükséges, hogy fölszereljük magunkat mindazokkal az eszközökkel, amelyek minket egyenrangú egyezkedő felekké tesznek. Ha Ausztria tudja, hogy úgy sem szakadhatunk el, mert ahhoz, hogy az önálló gazdasági berendezkedésre térjünk át hiányoznak az előfeltételeink, akkor oly szerződést köt velünk; amilyet ő akar; — ha azonban tudja, hogy a különválás nemcsak jogunkban, de módunkban is van, akkor elérhetjük, hogy ha nem is leszünk felettük úrrá — ezt nem is akarjuk — de velük legalább egyenrangúak leszünk. (Élénk tetszés és helyeslés.) Ez volt az, amit a szövetkezett ellenzék a gazdasági téren megakart valósítani, s ez volt az, amire aféle választ kapott, hogy mi lehetünk ugyan önállóak de csak úgy, ha ez iránt Ausztriával megegyezünk, — vagyis ha Ausztriának ezt megadni méltóztatik (Zaj.) Ebbe pedig sem a nemzet önérzete, sem jövő fejlődése és boldogulása szempontjából bele nem nyugodhattunk. (Élénk helyeslés.) Tisztelt barátaim! Ezek voltak azok a szempontok, amelyek engem a múltban vezettek ; ezek azok a szempontok, amelyek vezetni fognak a jövőben is. (Zajos éljenzés.) A jövendő. Nem ígérhetem, hogy azt, aki velem akar jönni, napsugaras, verőfényes helyre vezetem el. Lehet, hogy sötét éjszaka borul ránk, lehet, hogy vihar fog szaggatni bennünket, lehel, hogy az éjjelre csak soká fog következni a virradat. Aki csak a verőfényes tájat keresi — most váljon el tőlem és nem későbben. Senkinek setn ígérhetem, hogy az az ut amelyen haladni fogunk, simára van kikövezve. Bozótot és tövist kell ottan ii tanunk. Lehet, hogy az megszaggatja a ruháinkat, fölkarcolja a kezünket, Lehet, hogy éles kövek lesznek az utunkban, amelyektől vér serked majd a lábunkon. Aki kényelmet keres aki fél ettől az úttól, ma mondjon nékem „Isten hozzád“-ot és nem későbben. Senkmek sem ígérhetem, mikor fogunk majd megpihenni és mi lesz a pihenő párnánk. Lehet, hogy moha lesz az ágyunk ; lehet, hogy durva kő. Aki csak a hatalomnak selyem-párnáján akar pihenni, annak én mondom most, hogy „Isten veled!“ Ám aki ki akar tartani velünk ebben a küzdelemben, akit nem riaszt vissza fáradalom és szenvedés, az adja ide testvéri kezét, azzal együtt fogunk haladni vészben, viharban és jólétben (Hosszas éljenzés), vállt vállhoz vetve fogunk küzdeni, hogy megvalósítsuk azt, hogy az országot szabaddá, függetlenné, jövendőjét boldoggá teszszük. (Zajos éljenzés és taps.) Ebben a küzdelmünkben sohasem szabad elfebirtok és ház adás és vételi ügynöksége SZÁTfMR, Csokonai-utcza 2. sz. (Törvényszéki palotával szemben.) Több háznak és birtoknak sürgős eladásával vagyok megbízva. így a vevóközönség becses ügyeimét felhívom arra, hogy az általam nagyon mérsékelt közvetítés dijat a vevő többszörösen megnyeri azzal, ha olyat vehet, a milyent keres, olcsón és hamar. — Birtokokat (ügy helyben mint vidéken) kisebb és nagyobb mennyiségben, eladás vagy bérletre keresek.-------------— Kö icönöket bekebelezésre helybeli intézetnél költségmentesen eszkölök. ==Részvényeket a legmagasabb árban megveszem ==*
