Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-01-07 / 2. szám
SZATMÁR-NÉMETI Január 7. Szatmár 1906. Békét hirdetni, békét akarni s egyidejűleg gyalázatos módon kormányozni nem lehet. Le tehát álarccal s ne öltsenek szamár bőrt a hiénák. Mi a valóság? Nem szabad békének lenni, mert a bécsi lágyfejüek, már megint be szeretnének masírozni Magyarországba s a golyó és akasztófa korszakát hogyan lehetne a külföld előtt igazolni, ha nem lehetne a nemzet rebil- lisségére hivatkozni. Legyenek csak nyugodtak a bécsi urak, nem mindég úgy ran az, hogy az az oroszlán, melyet a szamár megrugdos már döglött. Némelykor csak alszik az az oroszlán s jaj lesz a szamárnak, ha felébred; pedig már ébredezik s kívánatos is, hogy végre valahára ébredezzen. Bátorítás bűntettre. Minden újságolvasó, aki nem csupán felületesen ! nézi át a lapokat, hanem gondolkozik is az olvasottak fölött, bizonyára észrevette, hogy az utóbbi időkben feltűnően szaporodnak a bosszúból elkövetett gyilkosságok és egyéb büntettek. íme, Szabadkán a napokban egy pörvesztes ember fényes nappal, nyílt utczán agyonverte ellenfele ügyvédét, egy országgyűlési képviselőt, saját beismerése szerint azért, mert az ügyvéd elárvereztette a vagyonát és mint bankigazgató nem adott neki kölcsön pénzt. Tavaly Nagykikindán hasonló körülmények között és hasonló okból legyilkoltak egy másik országgyűlési képviselőt és takarékpénztári igazgatót. Azt megelőzőleg pedig Budapesten lőtt agyon egy kétségbe esett ember egy ügyvédet. Vidéken is fordult elő az utóbbi években számtalan hasonló eset. A szóbanforgó esetek mindegyikében feltűnően enyhén büntették a büoösöket; sőt a nagykikindai gyilkosokat föl is mentette az esküdtszék. A büntettett motívuma mjndenütt a pénz, a megsértett vagy ki nem elégitett anyagi érdek volt. Az esetek büntetőjogi elbírálásánál pedig mindenütt azt a mentséget vették tekintetbe, hogy a gyilkosok töb- békevésbé jogos fölháborodásukban követték el a bűnt. De nemcsak az ilyen okokból származó büntettek hanem az úgynevezett házassági és szerelni drámák is mindnagyobb számban merülnek fői és állandóan repertoáron vannak a törvényszéki tárgyalások színpadán. Elhagyott bázastársak. megcsalt szarelmesek késsel, revolverrel vagy vitriollal tolmácsolják háborgó szivüknek szenvedélyes keserűségét. Nem kutatják, nem is tartozik e czikk keretébe, hogy a szóbanforgó esetekben jogos volt-e a tettesek fölháborodása vagy elkeseredése, s hibásak voltak-e az áldozatok ? Csak azt állapítjuk meg, hogy valami csodálatos lelki eltévelyedés következtében a közönség szánalma, részvéte, sőt rokonszenve rendszerint a bűnösök felé fordul. Ahelyett, hogy kárhoztatnák a borzalmas gyilkosságok tetteseit, néha még bizonyos hősi nimbussal veszik körül és drá j.ai hősökké, regényes alakokká avatják őket. Ennek a közhangulatnak a szuggeszciója alól, úgy látszik, a bíróságok se tudják kivonni magukat ; legalább erre vallanak az enyhe ítéletek; a föntebb említett nagykikindai esetben pedig a teljes büntetlenség. Mindez azonban kimondhatatlanul romboló hatással van az erkölcsökre, mert a szó szoros értelmében fölbátoritja a bosszút lihegöket. Hiszen akárhányszor halljuk, (az imént történt szabadkai esetben I is úgy volt) hogy a bűntett gondolatával foglalkozók elbizakodottan hangoztatják, hogy bosszút állanak, mert biztosak benne, hogy fölmentik, vagy enyhén büntetik őket. Tegyük fel, hogy az előfordult esetekben az áldozatok viselkedése embertelen vagy kárhoztatandó volt a bűnösök irántj Engedjük meg tehát, bogy a gyilkosságok elkövetése a jogos fölháborodás és elkeseredés viharzó lelki állapotában ment végbe. Ám mindez nem elég ok arra, hogy a közönség és a bíróságok fölbátoritsák a bűnösöket. Hová jutunk, ha minden pörvesztes fél nagyobb büntetés veszélye nélkül legyilkolhatja a nyertes prókátort ? Hová jutunk, ha divatba jön azoknak a bank- igazgatóknak az agyoneverése, akik nem számítolják le a kölcsönökérők váltóját? Hová jutunk, ha minden szerencsétlen házasságot vagy félbeszakított szerelmi viszonyt késsel revolverrel vagy vitorriollal fejezn k be ? Az önbíráskodás még jogos fölháborodás esetén se engedhető meg. Hatványozott szigorral ítélendő azonban meg az, ha a gyilkosság hitvány pénz miatt, alacsony anyagi érdekből történik : akár a pénz megszerzéséért. akár annak elvesztése miatt. Itt az ideje, hogy a társadalom szigorúbb mértéket alkalmazzon a bosszúból elkövetett bűntettekkel szemben. S itt az ideje, hogy az esküdtbiróságok is keményebb kézzel, erőteljesebben kezeljék a megtorló hatalmat. Mert ha tovább tart a bűntettre való föblá- borúásnak az a lerde és botor rendszere, melyet a társadalom és a bíróságok eddig követtek, akkor maholnap, Balkánállapotok lesznek nálunk és vígan meg- honosul a korzikai vendetta. Ez pedig talán még sem illik az olyan országhoz, amely nagy büszkén jogállamnak nevezi magát. A színházi pályázathoz. Ismét eljött az ideje annak, hogy a szinügyi bizottság — és most kivételképpen és helyesen vele együtt a közgyűlés is — döntsön, ítéljen! Talán nem is annyira abban a kérdésben kell már döntenie a közgyűlésnek, hogy kinek adja a színházat a következő sziniévadra, mint inkább abban, hogy kinek ne adja. Hétfőn eljő a nagy nap, a döntés, az ítélet napja. S hiszem, tudom, hogy a szatmárnémeti-i törvényhatósági bizottsági tagok minden tekintetben úgy döntenek, hogy az mindnyájunk megelégedésére lesz. Öten adták be pályázati kérvényüket a városi színházra : Micsey F. György, B. Polgár Béla, Forgács Antal, Baróty Rezső és Krémer Sándor. Mielőtt a pályázókkal is foglalkoznám, kissé emlékezetebe kívánom hozni a nagy közönségnek azt a pár hetet, amelyet Krémer Sándor társulatával eddig lejátszatott. Hát szomorú, keserves, nyomorúságos volt az minden izében. Már a bevonulásnál jeleztük, hogy a Krémer társulata nem az, mert nem is lehet az, amely színházunk kulturális hivatását betöltheti, és amely a közönség igényeit kielégíthetné. És bár többször szó1 emeltünk ezen irányban, de hát hasztalan, hiába ! . . . Eltekintve attól, hogy a társulat mindössze (beleszámítva a műszaki személyzetet is) 34 tagból áll, ■ ezek közül 18 kardalos, s akik pedig játszani tudnak I bizony alig-alig hatan, ha vannak. Nincs szubrett, akit a közönség örömmel hallgatna, nincs drámai hősnő, nincs drámai hős, nincs egy rendes naturbursch színész és sok, sok más sincs. Ily körülmények között nem is játszathat a direktor mást, mint operettet, operettet és operettet. Ez pedig vajmi kevés ahhoz, hogy a közönség megelégedését vívhassa ki, sőt, sőt, sőt! — Mert hiszen az operettekben is tudna a mi közönségünk gyönyör- kedni, hiszen kedveli is az operetteket, de nem a Krémer ur előadásában, és nem a lomtárból előszedet- teket. Komolyabb művészi feladatok teljesítésére teljesen képtelen az idei színtársulat. Drámai személyzet egyáltalán nincs, igy hát klasszikus darabot nem is kívánhatunk látni ! Pedig Szatmárnak középiskolái vannak, azok tanuló ifjúsága számára okvetlen kellene klasszikus darabokat hozni. De hát ez lehetetlen ! Igaz ujdoságokban nem szűkölködtünk, no de nem is nyújtott azok egyike is még csak egy mo- lekulányi élvezetet sem ! Nos hát mit értünk velők ? gikus, megrázó események. A főbíró szobájában vagyunk. László siralomházban. Statárium van, reggelre lógni fog. — Jön bűnbánóan a szerető. Csak most látja, hogy mit tett dühében. Könyörög, de hiába. A főszolgabíró megcsalta, mert azt ígérte neki, hogy csak ráijeszt a legényre. László is szóra sem méltatva megvetéssel fordul el tőle. Azután Fehér Anna jön. Hozza a két tál pénzt — hozományát — váltságdíjul bátyjáért, A főbíró nem fogadja el. Hirtelen gondolata támad, mit megsúg Annának. Anna előbb a tiszta lélek ártatlanságával nem tudja megérteni s midőn a főbíró megérteti vele undorral, utálattal fordul el a szennyes lelkű embertől, mert ily áron a bátyját sem akarja megváltani. Hanem mikor leszáll az est, az utolsó estéje Fehér Lászlónak — ingatag, tétova léptekkel sompolyog vissza Anna s kínos lelki tusa után megtörve, megalázva rogyik a főbíró lábai elé. A airalomházban pedig Fehér László kedvelt nótáit játszák a cigányok. Mikor harmadszor gördül föl a függöny Fehér Anna a főbíró pamlagán alszik. Künn különös mozgás, zaj, dobpergés hallatszik. A zajra Anna felébred. Egyedül van. A zaj, a dobpergés megismétlődik. Anna agyán rémes gondolat villan át. Az ablakhoz rohan. Mindennek vége. Fehér Lászlót felkötötték. Bejön a főbíró. Díszben van. Az akasztáshoz öltözött. Beszélni kezd. Mentegeti magát,“bogy mindent elkövetett, de hiába. Anna szörnyű átkokat szór rá, majd kést ragad és ledöfi, — se pillanatban örökös jótékony sötétség borul Anna agyára. Ez teszi boldoggá mert tébolyodottságában azt hiszi, hogy Lászlót megmentette s kezét nyújtva, arcán boldog mosolylyal vezeti el bátyját — a levegőt, a semmit . . . Ennyi a költői igazságszolgáltatás, az a költői igazságszolgáltatás, amely végeredményében mindig kiegyenlíti az ellentéteket. A minden tekintetben jó és tiszta lélek tehát nem nyeri el jutalmát s a költő itélőszéke előtt a valóságot elfeledő téboly jut neki ítéletül. A darab mindvégig érdekes s minden pillanatra leköti a figyelmet. Nincsen megrakva mellék történetekkel, epizódokkal, hanem gyors egymásutánban halad a cselekvény a megoldás felé. S bár az igazságszolgáltatás az első benyomásra nem elégít ki bennünket, kissé goudolkozva azonban ebben is megnyugszunk, mert az élő Fehér Annának csakis az őrület lehet jótétemény. Az előadás jó volt. A címszerepet Jászai Olga helyesen felfogva, gondosan és megkapó erővel játszotta. Radnai Zsuzska Manci szerepében jó alakítást nyújtott. Kár, hogy hangja az erősebb drámai kitörésekre gyönge. Kállay kis szerepet játszott kedvesen. Váradi Márton Fehér Lászlót játszotta sikeresen. Tihanyi a főszolgabíró szerepében gyenge volt. Tisztái egy zsidó orgazdát játszott teljes hűséggel. Kisebb szerepekben Kiss, Balogh, Szabadkai és Fehérvári jók voltak. Keserű igazságok. A férfi ha nősül, először hitelezői, barátai, hozzátartozói s legvégül úri énjének véleményét kérdi. * A férfi a finom lelkű nőt exaltáltnák mondja, d* ha a sok léhaságtól megcsömörlött, bünbánólag visz- szatér hozzá. * A férfi egy cocotte bírásáért tud gazember ia lenni, de egy ezegény leány szerelméért még becsületes férj sem. A férj mind tökéletes! De legtöbb esetben nagyobb csapás nem érhetné, ha asszonya róla venne példát. * A legtöbb férfi azért nem nősül, mert gyáva — fél a revanche-tól. A férfi harminc éves koráig hozományra vadász negyvenéves koráig elhanyagolt menyesekéket vigasztal, ötveu éves korában elveszi a saját gazda- asszonyát és hatvan éves korában eszébö jut ifjúkori ideálja, kit szegénysége miatt cserben hagyott. * Egy vén leánynak vannak szunnyadó álmai, melyeknn elmerengve megifjodik, egy agglegény a múltból csak léhaságait és köszvényét hozza magával. * Egy vén leány naplóját lapozva pirul az ifjú kor boldogságától, egy agglegény is pirul, de szégyenből. A legtöbb férfi atheista s mégis egy hitvallásuk van — a pénz ! * Aä 1900. évi most érkezett legfinomabb és legizlésesebb ÚJDONSÁGOK megtekintését el ne mulassza senki i^irillo gyapjúszövet divatáruházában í OloZ Ijy Ilid Deák-tér 21. szám. idényre frak, smoking és mindenféle salon szövetek óriási választékban, valamint báli mellények is, ÄdLartin. Sons «Ä O. JVtd. angol gyapjúszövet gyárosnak egyedüli raktára.
