Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)

1906-09-26 / 77. szám

2-ik oldal. Szatmár, 1906. szeptember 26. úti- I csinál a bal. SZATMÁRNÉMETI. Az apostolok. azért, mert a szoba nemcsak zongora, de poloska­használatra is be volt rendezve. Az a szerencsénk, hogy az utóbbit nem számították fel külön. Éjfél után három órakor, mikor mindketten annnyit hánykolódtunk már, a mennyit a legviharo­sabb tengeri utón sem szoktak, megszólalt az uti- társam : — Tud maga zongorázni ? — Lehet, hogy tudok, még sohasem pró­báltam. — Akkor fogunk zongorázni, mert én sem tu­dok. Ezzel vette a zongora kulcsát s mindketten hozzáfogtunk jogaink gyakorlásához. Játszottunk ir­galom nélkül négykezest. Pontosan szem előtt tartot­tuk a közmondást, a mely minden jó erkölcsű em­bernek meghagyja: Ne tudja a te jobb kezed, mit Pokoli zene volt, de a mi füleink kéjelegve szívták be a bosszú édes érzésének tudatában. A hatás képzelhető. A vendégek zajongtak az éjjeli zenéért, a pincér, a gazda könyörgött. S mikor a békefeltételek megállapításához értünk, volt egy szobánk 3 koronáért, de a zongorahasználattól szigo ruan el voltunk tiltva. * A tanárok szórakozottságáról szóló viccek töb- bé-kevésbbé olyanok már, mint az anyós-viccek. El­csépeltek Lejárták magukat. Az esernyőjét mindunta­lan elfeledő professzor már unalmas. De az alábbi esetet megírom, mert ebben az a legjobb, hogy — megtörtént. Még pedig lapunk egyik barátjával, a ki tegnap Kolozsvárt letette a tanári vizsgát. A mint a | vizsgáról hazafelé ment nagy boldogan, elkezdett : esni az eső a legnagyobb mértékben veszélyeztetve a vizsgái ünneplő ruha épségét. Az ifjú tanár tehát merő véletlenségből, a sors iróniájából tanárságának első órájában kénytelen volt venni — egy esernyőt. S a sorsnak es a sokszor szereplő iróniája tovább folytatta alattomos munkáját: barátunk tanárságának ! második órájában — elhagyta az uj esernyőt. d. HÍREK. Esik a hó. Tegnap volt csak tavasz S ma már itt van a tél Alig szedtünk rózsát S im havat hord a szél. Alig voltam gyermek Repül a gyors élet Mosolygó tavaszunk Elviszik az évek. Hull a lomb, egyre hull Megy a futó széllel Én is lehullok az Utolsó levéllel. Kétségtelen, hogy ezen javas.atok minden­képpen szolgálják azt a magasztos célt, mely alkotmányunk védbástyáit megerősíteni akarja. A fő az, hogyha kevesebbet is. csak mi­nél hamarabb, mert ki tudja, mit rejt a jövő méhe és nem tehetünk a késedelem folytán még a mainál is kedvezőtlenebb, rosszabb helyzetben. INNEN-ONNAN. Még egy anekdota az útról. Hiába: ha az em­ber tizennégy zónás utakat tesz, nem hagyhatja kiak­názatlanul. S a meddig lehet, elrágódik, elméskedik rajta. Mit ér az olyan ut, a melyikről egy-két kalandot sem tud az ember leadni? Az olyan, miut ha az ember vadászni indul és szimpla lövésekkel folyik le a vadászat anélkül, hogy valami mesélni való akadna. A kalandnélküli utasember olyan, mint az a 48-as honvéd, aki a búzaárakról beszélget s nem a szabadságharcban elkövetett hőstetteiről. Mint a fiskális, a kinek nincs raktáron egy érdekes jog­esete avagy az orvos, a ki nem mesél rémes, vér- fagyasztó operációkról, a melyek fényesen sikerül­nek ugyan mindig, de a beteg rendszerint belehal. Szóval van úti kalandom és én nem kések azt át­adni az irodalomnak, a közkelendőségnek esetleg a közmegvetésnek. Hogy pediglen ez a kaland megesett velem, azt a Budapesten időző angoloknak köszönhetem, ha ugyan van benne köszönni való. Az angolok u. i. minden szállodát elleptek. Nem kaptunk szobát egy velem együtt felránduló ösmerősömmel. Hesszas jár- kálás után végre egy kisebb szállodában kaptunk szobát. Óvatos vidékiek módjára először a szoba ára iránt érdeklődtünk. — Tizenkét korona krrm ássan, volt a lakoni- kus, de a szó szoros értelmében sokat mondó válasz. Hallottam ugyan, hogy Pesten megdrágult a hús, a fa, a gyertya, sőt az enyv drágulásáról is olvas­tam, de ez a hallatlan szoba drágaság megdöbbentett. Uliiársam segitett döbbenni. A pincér látva az emel­kedett ár okozta nyomott hangulatot, sietett magya­rázattal : — Kérem a szoba zongora-használattal van s rámutatott a sarokban álló nagy darab hangszerre. Olyan vendégek számára, akik szeretnek zongorázni. Más szobánk pedig ezidőszerint nincs. Tovább mászkálni nem akartunk, kénytelenek voltunk áldozni az angolok látogatására, kinyögtük a 12 koronát. Utitársam azonban elkérte a zongora kulcsát. Éjjel aztán nem tudtunk aludni. Éjfél után egy óráig azért, mert nem feküdtünk le, azután pedig Az erős rendszabályok azonban nem kedvtele- nitették el a forradalom híveit. Csak leleménye­sebbekké tették őket. A szaporán működő kék ceru­zára a titkos nyomdával feleltek. A neve eléggé meg­mondja miről van itt szó. De hogyan működött ez az intézmény, azt már nem sokan ismerik. A forradalmárok kis gépeket szereznek. A szer­kezete olyan, hogy srófok és kapcsok segítségével könnyen részekre szedhető és ismét összetehető. Két három ember között elosztva, észrevétlenül lehet egyik helyről a másikra vinni. Apró betükel jelenté­keny nagyságú szöveget, sőt egy egész röpiratot is ki lehet rajta szedni. Ez a magyarázata annak, hogy miért vannak az orosz forradalmi iratok nagyobb­részt kis betűkkel szedve. Hogy mentői könnyebben használhassák, lehető­leg kis városkában mentek vele, hol a rendőrök csak igen kevés számban vannak. Különösen Délorosz- országban szeretnek nagyon meghúzódni. A működés színhelyéül pincéket vagy más rejtett helyeket keres­nek ki. Természetesen a legnagyobb óvatossággal dolgoznak. Rövid idő alatt sokat kell végezniök. A nyomda helyét időközönként megváltoztatják ; gyakran mgtörténik, hogy valamely árulás folytán a nyomdát felfedezik. Egyes esetekben a rendőrök már csak hült helyét találják az embernek és a gépec.-kének. Sokszor azonban — hiszen elég gyakorta olvashatjuk a lapokban — elcsípnek mindent, az embereket el­fogják, a masinát pedig lefoglalják. De csak a szám apadt el. Más helyen kettőzött erővel pótolják a veszteséget. A forradalmárok vakmerősége a nyomdák elhe­lyezésében sokszor mesébe illő. Az utóbbi időben, hogy a kaszárnyákba is be-becsap a forradalmi szellő, nem épen ritka dolog, hogy magában valamely erőd­ben helyezik el a nyomdát. Óriási fellűnést keltett annak idején az az érdekes felfedezés, hogy a Sla- bodni Slowo cimű forradalmi lapot Pétervárt, a Schlüsselburgi erőd egy rejtett zugában nyomták és onnan küldözték széjjel a példányokat. Nem ís olyan nagyon régen, nyomára jöttek, hogy magában a cári udvarban működött egy ilyen kis belüszóró pokolgép. Egy pince belsejében az ol­dalfalon mélyre befurtak és ott húzódtak meg a se­rény munkások. Ez a körülmény első sorban azt mu­tatja, hogy a forradalmárok szervezete mintaszerű és a helyben nem válogatósak, de napnál világosabban mutatja azt is, hogy nincsen ma már Oroszországban olyan pont. amelyeAhüségesJsegitőtársak ne akadnának. Sokszor azután előfordul, az is, bogy a titkos nyomdákból semmiképpen sem lehet annyit és olyas­mit nyomtatni amennyire és amire szükségük van a forradalmároknak. Ilyen helyzetben azután elmennek, valamely kis városkába és annak a nyomdáját való­ságai megszállják. A munkások — töhbnyire szoci­alisták, — egy kettőre elszélednek a gazda pedig kénytelen nézni, hogyan szedik ki gépen a forradalmi, kiáltványokat vagy egyebet, a mire szükségük van Hogy pedig az ellenkezés eszébe ne jusson, ha va­dabb, meg is kötözik, ha szelidebb, akkor csak két ember vigyázz rá töltött pisztolylyal. íme egy kis felvétel a forradalom tarka mezejé­ről. Itt is bebizonyul, hogy a nagy szenvedélyek ér­lelik legjobban a találékonyságot, melyet egy szen­vedő ország fiai kivívandó szebb jövőért váltanak, teltekre. Schaechter Mózes. Kováes Dezső és Szabó Bertalan a nagy­károlyi reménybeli törvényszéknek vándor aposto­lai, a napokban kliensszerzéssel egybekötött ki­rándulást rendezlek Mátészalkára a Nagykárolyban felállítandó törvényszék érdekében. A kirándulókat Mátészalkán egy népgyülésnek kellett volna fogadnia, melynek az lett volna a történelmi hivatása, hogy egyhangúlag mondja ki azt, hogy a haza elvész és rabigába görnyed, ha Nagykároly törvényszéket nem kap. A gyűlésen a mátészalkai ügyvédek közül csak egy jelent meg, a többiek, valamint a mátészalkai értelmiség túlnyomó része tüntetőleg távol maradt. Amikor a vándortanárok előadásukat a nagykárolyi törvényszék szükségességéről és kulturális fontosságá­ról befejezték, a jelenvoltak egyike kijelentette, hogy ez nagyon szép dolog, de csak úgy, ha ezzel k a p- csolatban a Nagykároly—mátészalkai köves ut is kiépül. Amire a Kovács és Szabó-cég nyomban meg­ígérte a kapcsolatot is, a köves-utat is. Egy másik jelenvolt pedig annak az óhajának adott kifejezést, hogy Mátészalkán telefonhálózatot kell létesíteni. Ter­mészetesen készséggel odaígérték ezt is, aminthogy ők készséggel odaígérik a Gellérthegyet is. A mozgalom vezetői ekként sikerekkel és Ígéretekkel megrakodva tértek haza. A legközelebbi értekezlet színhelye inég nincs megállapítva, de az már befejezett dolog, hogy ezen az értekezleten a leleményes rendezők minden jelenlevőnek a következő dolgokat Ígérték: egy nik­kelből készült aranyórát, egy széket, mely éjjel ágy, nappal komót-szekrény, delben jebédlőszék és minden 50 koronát meghaladó per után egy fotoeműl képet, amelyen elől a Kovács Dezső hátul a Szabó Bertalan kepe látható. Ennek a sorrendnek a megfordítása díjtalanul történik. — Fráter Lóránt hangversenye. Amint az előre látható volt, szinültig töltötte meg vasárnap a szín­házat közönségünk, hogy gyönyörködjék Fráter mű­vészetében. Amilyen előkelő, fényes közönség hallgatta az előadást, olyan fényes volt a programra, melyet természetesen a művésznek meg kellett toldania a megújuló tapsviharok folytán. A műsor elején Szé­kácsnak egy pár szivhez szóló, poetikus dalát éne­kelte el Fráter, majd Tarnay szerzeményeiből adott elő egy pár többé-kevésbé sikerült románcot, — külö­nösen nagyon tetszett a »Túri Balogh Marcsar cimü azután a Kurucdalok természetes és minden ál-páthosz nélkül előadott éneke következett, végül pedig saját nótáival és hegedű kíséretével aratott a művész lelkes tapsokat. Egy pár újabb nótát is mutatott be (Várlak, várlak, karom reszket. . Ott ahol a Maros vize . . . amelyek rövid idő alatt bizonyosan közkincséve vál­nak magyar dalirodalmunknak. A zongorakiséretet Tor- nay Alajos látta el a tőle már megszokott inteligen- ciával, közben pedig egy pár soló-darabbal élénkítette a hangverseny műsorát, — de mindez olyan zongo­rán történt, hogy kedvünk lett volna reája egy pár fejsze-csapást küldeni. Bizony különös dolog, hogy amikor ilyen művészek járnak nálunk, hát ez megfe lelő zongorát sem tudunk nekiek rendelkezésre adni. A dalegyesület, a zeneiskola és a szinügyi bizottság reputációja megkívánja, hogy többé ez nálunk elő ne forduljon! —- Dohánybeváltó Szatmáron. Nagykárolyban „Szatmárvármegye“ cim alatt megjelenő co'legánk fájdalmas sóhajtást közöl ily címen legutóbbi számá­ban, melyek szerint a városunkban épülő dohány­beváltó hivatal miatt nyomja hasábjait a bú. Fáj neki — igy ir — hogy az uj dohánybeváltó hiva al forgalmát jelentékenyen csökkenti. Méltányoljuk a Nagy-Károly nevű vén kisasszony irigy fájdalmát, mi­kor azt kell látnia, hogy a Szatmár-Németi nevű fia­talnő mindunlalan uj ékszerekkel gyarapszik. Azt sem csodáljuk, ha ezeket mtgtépázni igyekszik ilyen­formán: „A mi egy kissé meglep az csupán a/, hogy Szatmár város a Szamos balpartjára építette a be­váltó hivatalt, holott a beváltási forgalom óriási többsége a Szamos jobb partjáról várható. Igaz, hogy ilyen módon nem több, mint egy-két esztendő alatt hidvám cimen beszedi Szatmár városa a szegény do­hányosoktól az épitési tökét, amely, más kevéslé élelmes városoknak csak indirekt utón szokott m< gté­rülni.“ Utánajártunk ennek a dolognak s a „Szut- márvármegye“ megnyugtatására a következőket van módunkban közölni. A tanács annak idején megbízta a gazdasági tanácsot, hogy jelöljön ki a hivatal épí­tésére megfelelő alkalmas helyet. A gazdasági tanács 5—6 helyet jelölt ki, melyek közül a központi do­hányjövedéki igazgatóság azt a helyet választotta ki, ]oó_£ászló * óra« őís éks«er»üa5letét a Gilyén József úr házába, a Szlávik Zsigmond úr üzlete mellé Tisztelettel = évi május hó l-én |^§L h©ly©2&t6Hl át< | Joó I<ása;lő xxtúd u*

Next

/
Thumbnails
Contents