Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-09-09 / 72. szám
2-ik oldal. S Z A T M Á R - N ÉrM E T I. Szatmáf, 1906. szeptember 9. moknak; ha mezőgazdaságunk az élet szükségeihez fog alkalmazkodni és a mezőgazdasággal virágzó lesz a belőle fakadó ipar; ha levetjük primitiv és exluziv mezőgazdasági mivoltunkat és iparos állammá leszünk: akkor belekapcsoljuk Magyarországot a modern áhamok sorába. A prostituált betű. A főváros erélyes főkapitánya megrendszabá- lyozta a magános hölgyeket, a kik Budapest éjszakai életét benépesítették. Eltiltotta őket az utcától, melynek sarkán eddig gyakorolták a részükre rendőrileg engedélyezett nyilvánosságot. Nagyon helyesen tette, de ez minket, vidékieket nem érint nagyon közelről. Vajmi kevés közünk van hozzá. A mit mi eddig kaptunk a fővárosi élet romlott voltából, azt megkapjuk ezután is — havi, negyedévi vagy egészévi előfizetési díjért keresztkötés alatt, a sajtóban. A sajtónak éppen abban az előkelő képviselőiben, melynek vezér és más cikkei hatalmasan dörögnek az erkölcstelenség, a romlottság ellen, a mely megtisztítani kívánja minden sorával a közéletet, de a melyik mégis átengedi utolsó két oldalát a szerelmi közvetítés kevésbbé nemes céljainak „szavanként 4 fillérért S ez a része a prostitutiónak sokkal közveszélyesebb, arcátlanabb a Boda Kálmán által megrendszabályozott, rendőrileg nyilvántartott s megtűrt szerelmi kéjgépeknél. Mert mig az az utcán tanyázik s ots várja, édesgeti az ő saját külön publikumát, addig emez országos nevű, köztiszteletben álló emberek nevével ékeskedő papirosokon lopja be magát a fővárosinál kevésbbé romlott vidéki családok asztalára. Amazt ki lehetett kerülni, vidéken csak hírből ismerték, emez megmérgezi a mindennapi szellemi táplálékot. A leghitványabb, krajcáros üzleti szellem profanizálja benne azt a nemes célt. a melyet a sajtó szolgálni van hivatva s a melyet — igen helyesen — nyomban és erélyesen vág a szemébe a közvélemény annak, a ki a sajtószabadság ellen csak mukkanni is merészel. Azok a lapok melyek a szerkesztőség által összeállított részben a közélet tisztaságáért, a család szentségéért., a közerkölcs javításáért szállanak síkra, megtűrik azt, hogy a kiadóhivatal üzleti szelleme révén kezdő szirének, a prostitutiónak kivénült s apró hirdetés utján zsákban macskát áruló pilléi, a pederas- tiának és Wilde Oszkárnak züllött hivei testüket, szerencsétlen szenvedélyeiket adják-vegyék a lapok szerelmi tőzsdéjén. Az uj század züllött erkölcsi romlottságában a szülőknek súlyos gondokat okoz, hogy gyér mekeiket megvédjék a piszoktól. Ezzel szemben a közélet irányitói, az emelt fővel járó, nyomtatott erkölcs-őrök házhoz szállítják minden újságolvasó családnak a »jöjjön be édes« cimü him- és nőnemű szerelem-kereskedőket. Lehetetlen megóvni a családot a házasságtörésre, szerelmi levelezésre, titkos viszony- kötésekre csábitó apróbetüs, céljukat ismertető jeligés, 40 fillértől feljebb fizetett közvetítőktől. Végig böngésztem nehány külföldi lapot, de a sajtónak ilyen módon való értékesítésére, sehol sem bukkantam rá. Szóval: egy újabb magyar speciálitás Ha elkezdődött az utca megtisztítása, a közer köles legelemibb követelményei hangos szóval hivják fel az illetékes körök figyelmét, erélyes közbelépését a prostituált betű garázdálkodásaira. Nekünk, vidékieknek legfőbb érdekünk volna ez s az elsők között lennénk, a kik támogatnák azt a mozgalmat, mely a nyomtatásban megjelenő szerelem — boltok csődbe juttatására irányulna. D. S. INNEN-ONNAN. A ki csak valamennyire is ösmerős az újságírás műhelyében, tudja, hogy milyen fontos, sőt nélkülözhetetlen kelléke a szerkesztőségnek az olló. Az olló a lap főmunkatársa. Ő állítja össze a »különfélék« rovatát, a legnevezetesebb hirlapi kacsák az ő közvetítésével járják be a lapokat, de szükség esetén gondoskodik vezércikkről, tárcáról, versről, csak éppen — reputatiom érdekében sietek kijelenteni — ebbe a rovatba nem dolgozik. O a szerkesztőség névtelen hőse, mert neve sem a lapon, sem cikkei alatt nem szerepel. Ám a főmunkatárs csak akkor válik be, ha jól kezelik, ha — a mi neki nincs — fejet kölcsönöznek neki. Mert ha nem vigyáz az ember, könnyen visszafelé sül el — az oil3. Egy ilyen komikus botlására akadtunk egyik alföldi lapban a főmunkatársnak. Sietünk azt — kiollózni. A lap az alföld kellős közepén jelenik meg, a hol a legmagasabb hegység az a domb, a hol a kakas az ur. Szeptember elején minden jóravaló lap hoz rigy szezon-cikket az őszről, az iskoláról, a pálya- választásról, sárguló falevelekről és hasonló fontos, közérdekű dolgokról. Ez a szezon-cikk a főmunkatárs, az olló resortjába tartozik. így esett meg, hogy a nevezett alföldi lapban a szezon-cikk elábrandozva az élet múlandóságán, a természet rendjén stb., tudatja a nyájas olvasókkal, hogy: » . . a városunkat övező csendes hegyóriások meredek oldalait a szüre- teiők vidám danája teszi hangossá.« Ilyen bolondokat csinál a főmunkatárs, ha az alföldi lap szezon-cikkét a tokaji hegyek alján született collegától veszi át. * Nem kévésbbé fontos tagja a szerkesztőségnek a korrektor sem. Ő végzi a legkellemetlenebb munkát : ő javítja ki a szedésben előforduló sajtóhibákat. Rettenetes, fárasztó — Mikszáth Kálmán szavai szerint: — lelketölő munka a korrektoré. Az ő nevének azonban már megvan engedve, hogy szerepeljen: jogában van a nevét minden általa korrigált cikk alá Apró történetek. i. Akkor történt ez velem, a mikor a férfikor határához értem. A lelkem akkor még csupa bizalom, csupa hit, csupa szin, csupa hangulat volt. Találkoztam egy leánynyal, akiről azt hittem, hogy szeretem, de most már tudom, hogy csak szerettem volna szeretni. Minden áron el akartam hinni, hogy ő az a leány, a kit én kerestem, az a göngéd fiúm, fehér lelkű leány. Egyszer megint együtt ültünk egy zsurban és beszélgettünk nagy bizalmasan. Elmondtam neki minden vágyamat, lefestettem nagy céljaimat és elpanaszoltam kicsinyes apró keserűségeimet . . . . ő pedig hallgatta boldog figyelmes arccal. Ilyen formán folytattam : — Egy nagy hibájuk van maguknak. De tudja Isten hiba-e ez? Talán bűn, talán jótétemény. Ha a maguk ragyogó, szükkorlátok közé szoritolt társaságába bevetődik egy szinpompás férfi lélek, a ki nagy, nemes célokat tűz maga elé, a ki boldogabb mint maguk, mert hinni tud, akkor felébred magukba valami alig észrevehető irigység, a mely arra biztatja magukat, hogy szürkitsék ezt a szinpompás férfileiket maguk közé, rombolják szét az ő csupa napsugárból alkotott ideáljait, högy ne legyen ő sem nagyobb, ő sém különb, ő sem boldogabb, mint maguk többiek .... És ezt nagyon tudják. Ezer, meg ezer finom, metsző fegyverük van az ilyen hadjáratra. Pedig tulajdonképen maguknak kellene biztatni, segíteni a nagy nak készülő embert, szárnyakat kellene neki adni, hogy repülhessen fel oda a magasba, ahová vágyik és ahová való ........... Hi rtelen elhallgattam. Egy fiatal ember jött oda hozzánk. Egyike azoknak a csillogó üres fiatal embereknek, akiket mindenki szeret, mert senki sem irigyel. Mosolyogva kérdezte, miről beszélgetünk? A leány egy ideig nem felelt, ez után rám mutatott: — O szárnyakat kért tőlem, én pedig úgy látszik nem tudok neki adni...........mosolyogva mondta, én is mosolyogtam, ő mosolygott azért, mert olyan bolondosán mulatságos voltam, én meg mosolyogtam, ne hogy észrevegyék, hogy vérző keserű zokogás fojtogat. II. Szerelmük első izzó mámorában történt. — Ha te elhagysz, meg ölöm magam 1 mondta az asszony és szép szemébe könny szökött. A férfi felcsókolta a könnyeket. Az asszony elnevette magát és bájos kacérsággal simul a férfihez : —- Hát, ha én hagylak el, mit csinálsz ? — Megöllek! — mondta nyugodtan a férfi. M. odaírni — a kefelevonaton. A kefeievonat azonban nem jut az olvasó közönség kezébe. Hogy mi az a kefelevonat ? Sokan bizonyára valami járműnek vélik, benne lévén a »vonat« szó, pedig nem az. A minthogy a légvonat sem jármű, pedig az is vonattal végződik, mégis csak cug. A kefelevonat sem kefele-vonat, hanem kefe-levonat. Az a levonat, a melyet a cikkek kiszedése után lenyomnak a korrektor részére olykép, hogy a kiszedett cikkre rátesznek egy iv papirt s a hátát kefével ütögetik s igy marad a cikk a papíron, a hol a korrektor kiöidösi belőle a sajtóhibákat. A múltkoriban történt, hogy lapunk egyik barátja beállít hozzánk egy cikkel. Nagy súlyt helyez reá — úgymond — hogy a cikkben ne maradjon sajtóhiba s erre való tekintettel felajánl 5 koronát a fokozottabb gondosság honoráriuma fejében a korrektornak azon kikötéssél, hogy minden, a cikkben maradó sajtóhibáért 10 fillért ad belőle a korrektor a szegények számára. Nem tudom én, a szokatlan nagy vagyoni haszon reménye vagy más nemesebb érzelmek tették-e szórakozottá a buzgó vállalkozót, a tény azonban az, hogy a szegények kaptak az 5 koronából 8 korona 60 fillért. Ennyi értékű sajtóhiba maradt a cikkben. * Minden ember, a ki a nyilvánosság számára dolgozik, kiváncsi rá, milyen véleménynyel fogadják iiásait. Bennem is a hiúság dúlt, mikor munkálkodásom eredményét megtudandó, megkérdeztem kiadónktól: — Szaporodnak-e az előfizetők, mióta a lapba dolgozom. — Öli igen, van olyan is, a ki szaporodott 82" a, felelte kiadónk egy munkatárshoz illő elmés- séggtl. * Orvosokból és fiskálisokból álió társaság beszélgetett a Pannónia egyik asztalánál. Egyik fiatal ügyvédtagja a társaságnak a következő rémes históriát adta be a körülötte ülőknek: — Egy igen jó ösmerősömmel történt az eset. A szerencsétlen ember azt álmodta, hogy rablók támadták meg, üldözőbe vették minden pénzét elszedték aztán kikötötték egy fához és célba lövöldöztek reá fogadásból. Az ötödik lövés szivén talált a s ettől nyomban meghalt. De nemcsak álmában, hanem ténylegesen, a szó legszorosabb értelmében. Reggelre halva t.aiálták. A múlt héten volt szegénynek a te metése. öt apró gyermek siratja. Mindenki mélyen meg volt hatva a szomorú históriától. A jelen volt orvosok nyomban tudományosan tárgyalták az esetet Az egyik szerint a rémes álom a szivére hatott a szerencsétlennek, mig a másik azt vitatta, hogy nem az álom okozta a halált, hanem a halállal való küzdelem szülte az álomlátást. A magvas tudományos vitának a társaság egyik kereskedő tagja vetett véget, a ki egyáltalán nincs beavatva a szív és idegrendszer működésének rejtelmeibe. — Honnan tudták meg, hogy mit álmodott a szegény megboldogult, ha ő nyomban — még álmában — beadta a kulcsot? volt a laikus kérdés, mely nyomban derűre változtatta a szomorú eset okozta mély részvétet. d. HIRE Egy élet tragédiája. Olvasóinknak bizonyára élénk emlékezetében van az a nem régen történt dráma, mely kir. ügyészségünk egyik tagját Orosz Sándor dr. alügyészt vitte a korai sírba. Hogy az öngyilkos alügyészt mi indította végzetes elhatározására, a városban talán mindenki tudja, noha a sajtó az eset alkalmával megkímélte a gyászoló családot attól, hogy a dráma előzményeit és motívumait föltárja. Most már azonban ennek nem lévén mi sem utjáb n, nem tartjuk érdektelennek ismertetni a katasztrófa történetét úgy, amint azt a leghitelesebb forrásból megtudtuk : Amikor Balsay ügyésznek — a darabont kormány itteni kreatúrájának — áthelyezése elhatároztatott, Polonyi Géza igazságügyi miniszter a szatmári ügyészi állás betöltésének kérdésében nem tartotta ¥ Megnyílt iGRÜNFELD testvekek> mh» v 1 férfi-, női- és gyermek-oipő-áraháza 8%atmáron, Kíizi nozy-utoíi (Vallon«iéle ház.)
