Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)

1906-07-29 / 60. szám

X. évfolyam.

Szatmár, 1906. julius 29. Vasárnap

60. szám

Cmím

A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET14 HIVATALOS KÖZLÖNYE.

MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP.

■l-WmW&í Ő F I Z E T É S I ÁR:

> y

vj'._ •.... v •ü*£r‘

Egészükre» kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér.

Lapvezér: Dr KELEMEN SAMU

országgyűlési képvisel j.

Főszerkesztő : Felelős szerkesztő :

Dr. Komáromy Zoltán. Dr. Havas Miklós.

SZERKESZTŐSIG ÉS KIADÓHIVATAL:

Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10.

—~~ -------— Telefon -szátn SO. ==========

Ki

ttdeitaemÜ díjak Szatmaroa. a Kiadóhivatalba« !uet«mlis.

Az adóprés.

(re). A kivető bizottság hetek óta működésben van. Buzgón és szorgalmasan végzi munkáját s a kincstári előadó meg is lehet elégedve azzal az eredménynyel, amit a szatmári adózó közönségnél elérhetett. A közönség ellenben, mely ugyan eddig is hozzá volt szokva a méltánytalan adóemelésekhez, elkeseredve zudul fel s keresli az orvoslást alig remélhető sikerrel.

Az amúgy is felsrófolt adóterhek már-már elviselhetetlenek. Ötven-száz százalékos emelések nem tartoznak a ritkaságok közé. És ha az emelés indokait kérdjük és kutatjuk, azt találjuk, hogy a legképtelenebb szempontokon alapuló üres feltevések és a legtévesebb következtetések képezik a teherviselői képesség megítélésének egyedüli bázisát.

Lehetetlen és igazságtalan egyébként a

III. oszt kereseti adók megállapításának egész rendszere. Merő abszurdum, pedig az még a biztosabb kivetési alapnak tekintetik, hogy az adóképességet például a vasúton vagy postán érkező szállítmányok mennyisége után ítélik meg. Az már egészen mellékes, hogy ez az áru bizományi a vagy megvett holmi-e, hogy az a vaggon szállítmány, cukor, kávé, ócskavas vágy épülelfa.

A rendszer súlya arra az osztályra nehezedik leginkább, amely a változott viszonyok folytán az óriási üzleti verseny mellett leg- kevésbbe bírja ezt a súlyos vagyoni megszorítást. A kereskedőt és az iparost sújtja a

kereseti adó a iegaránylalanabbul, mely annál igazságtalanabb, minél inkább tapasztaljuk, hogy városunkban a kereskedő és iparos osz- t ly vagyoni előrehaladása messze elmarad a földmivelő osztály vagyoni fejlődésétől.

Láttunk ugyaji rengeteg aránytalanságot a főid adóknál is. A latifundiumokon és hitbizo- mányokon ma is szerepelnek szántókká meg- - müveit óriási területek, amelyek az erdők és legelők minimális adójával vannak megróva. Akkora igazságtalanságok azonban, amilyenek a kereseti adóknál mutatkoznak, egyetlen adó- I nemnél se találhatók. Maga a 10 százalékos adókivetés is horribilis arány. Egyenesen arra indítja az^adózó polgárt, hogy jövedelme felől hamis felvilágosítást adjon, vagy letagadja jövedelmét az el se hihető csekély összegre. Mert ki volna hajlandó úgy értelmezni az ál- lám terheihez való hozzájárulás hazafias kötelességét, hogy jövedelmének egy negyed részét a saját biztos anyagi lönkrejutása árán odaajándékozza. Az a kereskedő vagy iparos, a kinek egy évben 2000 korona jövedelme van, amiből családját a lehető legegyszerűbben tarthatja el, ha ezen jövedelmét bevallaná, a mi pótadós viszonyaink között, legalább 500 koronát kellene odadobnia a kincstárnak, hogy a bevallott 2000 korona jövedelem után 200 korona egyenes állami adó járna, amely a községi pótadó, állalános jövedelmi adó, útadó, betegápolási és a jó Isten tudja mi egyéb járu- I lékokkal a tényleges jövedelemnek egy negyed | részét vinné el tőle az adóhivatalba.

Nem is jut eszünkbe, hogy ezzel még nem is fizette be a szegény ember minden adóját. Ha egy falat húst eszik, vagy egy korty bort az után adót fizetett az eladó, vagy termelő, amit végül a fogyasztó közönségen vesznek be és pedig egyenlő arányban szegényen és gazdagon.

Városunkban különösen nagy a gondoskodás, hogy ki ne maradjon semmi objektum a közteher alól Megadóztatták még a szódavizet is, — de azért egy kis jó ivóvízhez pénzért se juthatni. Megvonták a községi adó- kedvezményt az uj épületektől, egy százalék városi pót illetéket vetnek ki a különben igen súlyos ingatlan átírási százalék mellé. Mindent megtettek, hogy oly formában szorítsák le szin- legesen a pótadót, hogy a teher az adózó polgárság vállain azért csak tovább is ugyanazon sulylyal nehezedjen. És mindezen anyagi áldozattal szemben még se látunk a városi köz- igazgatás részéről a közönséggel szemben any- nyi ellenértéket nyújtani, amennyit a közönség kényelme akár egészségügyi, akár szépészeti tekintetben elvárhatna. Az aszfalt az utolsó fillérig és a legutolsó mellékutcáig a közönség zsebét dicséri. A rossz villanyáramot a lakásban méreg drágán fizetjük, az utcákon pedig végtelenül szegényes állapotában épenséggel nem mutatja azt a rengeteg költséget, amibe került; a csatornázás kérdése pedig talán évtizedekig fog még a levegőben lógni, mert utcáink messze hires porához tüdőnk már rég berendezkedett.

T A R C A.

Jus primae noctis.

Irta : B Kllényl Júlia.

Bevitték a leányt nagy, sötét terembe:

— „Vétkes asszony, esküdj egy örök Istenre : Hogy igazat szólasz. Tagadnod hiába I

Birád előtt álsz: jobbágy Anda Klára,

Szentillésy Istvánt — Illés vára grófja —

Örökös uradat születésed óta :

Orozva megölted: . . . Csendes nyári éjjel Átaldöfted szivét, hosszú éles késsel!

Miért tetted: mondjad!“ Felnézett a leány a Komor tekintetű, őszhaju bírákra:

— „ Elmondom jó urak, elejétől fogva :

Miért tettem ? . . . hogy tettem ? . . . Szomorú a nóta! j Szent István reggelén hűséget esküdtem,

Oltár előtt szent pap nőül adott engem Bojtár Dér Jánoának Szerettem már régen! . . . Játszottunk — mint gyermek— együtt a zöld réten. Soha más leánytól csókot nem kórt ajka :

. . . Igaz szerelmünket Isten is akartai . . .

. . . Kis fehér gunyhóban nyoszolyát vetettem . . . Illatos virággal hintettem . . . hintettem . . .

. . . Csillagfényes éjen én szerelmes párom,

— Immár hites uram — édes lesz az álom? Gyorsan tűnt az óra, közelgett az éjjel:

Elkísért a násznép dallal, fáktyafénynyel.

Megálott a menet harsona szavára :

Illés grófja jött meg daliás pompába’1 Lovásszal, csatlóssal, vadászatra készen.

Ámulva köszöntünk három éve lészen Messze tölünk, messze : sok véres csatába’ Fölséges urunkat, a királyt szolgálta.

— „Esküvőre jöttem? Látom, jókor épen! Mátkapárod mutasd Bojtár János nékem.

Élek a jogommal ! Harmatos virágszál! Legeslegelőször nekem illatozzál 1

Szép asszonyod, János, szivemet befonta . . .

A tiéd a többi: enyém az első csókja!“

Mért születtem szépnek! Hites uram kérte:

— Hatalmas, jó uram 1 Ne haragudj érte:

Ez az aszzony enyém. Szép lányt akárhányat Találsz te ha akarsz : Nem egyet de százat. j Nagyúri kisasszonyt gyémántos mentébe, Jobbágyleányt, ki csókot tőled kérve-kérne — Nékem csak ez egy van 1 Mátkám, Illés grófja I . . . ;

— Jó uram, nem tudtad — hosszú évek óta. j Néked mindened van : nékem csak szerelmem ! j . . . Ez az éj ... az az éj hej . . . megölne engem . . j Igaz szolgád voltam. Bár sohasem kérted :

Még az életem is feláldozom érted !“ . . .

— Az enyém a dézsma, ne papolj itt nékem !

Lábához borultam, könyörögve kértem :

„Isten szent anyjához imádkozom érted

— Térden csúszva kérem a te üdvésséged — Áldozok szép gyertyát, meglátják az égben . . . Ó csak ezt ne tegyed meg, jó uram, nékem, Imádkozom érted: buzgón . . . mindég... még ma !»

Illyés grófja kacag: — „Az enyém a dézsmál“

. . . Erőszakos kézzel karomat megfogta : Roskadó alakom magával vonszolta.

Szegény hites uram, jaj! amint ezt látta:

Tüzes vér hulláma felszökött agyába,

Ütésre emelte izmos erős karját.

Betörte a csapás Illés gróf sisakját ! . . .

— „Fogjátok legények!“ . . . Rárohant «. csorda, Fegyveres szolganép a földre tiporta:

. .. Lökték... rúgták... verték. És én néztem, néztem, Amint fel-feljajdult sok súlyos sebében . . .

. . . Minden durva ütés, ami hullott rája:

Szerető szivemet ezerszer találta 1 . . .

. . . Összeroskadt végre, porba, sárba, vérbe’ . . Felkacag egy hajdú: „Ennek — uram — vége 1!“

. . . Ez a hang, ez a szó szivemet átjárta :