Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-06-17 / 48. szám
2-ik oldal. SZATMÁ R-N ÉMET I. Szatmár, 1906. junius 17. A bizottság, amelynek ülésén dr. Kelemen Samu elnökölt, elhatározta, hogy megkeresi a pénzintézeteket, iparvállalatokat és egyes köröket arra nézve, milyen mértékben volnának hajlandók anyagaikban hozzájárulni az iskola létesítéséhez. Tudomására jutott azonban már eddig is a bizottságnak, hogy a megkeresendő intézetek és testületek egyike-másika részéről milyen arányú hozzájárulás várhaló; úgy, hogy a bizottság nyugodtan vehetett számításba mintegy háromezer koronát, mint amennyit a felsorolt helyekről várni lehet. Lépéseket tesz azonkívül a bizottság a városi hatóságnál is, hogy a város mekkorra mértékben hozhat áldozatot. Azután elhatározta a bizottság, hogy aláírási iveket bocsát ki ; ettől is nagy eredmény várható. Az ivekre eddigelé is többen aláírtak. És pedig a következők : Dr. Kelemen Samu Reiter Jakab . . . Teitelbaum Hetman Beer Mór Páskuj Imre . . . Klein Vilmos . . . Emerich Tivadar 3 évre ; évenkint 200 kor. » „ • 100 • » » » 100 > » »100 » » » » 50 » » » » 50 » » » » 50 » Remélhető, hogy az aláírások napról-napra szaporodni fognak. Az erőteljesen megindult mozgalmat különben is a szilárd akarat jellemzi. A mozgalom megindítói és vezetői elhatározásuktól el nem térnek, minden körülmények között teljes erejükkel arra törekednek, hogy az iskola már ez év szeptemberében feltétlenül megnyíljék. Szatmári kis komédiák. A »tuss.« Történt vala pedig ez az eset az urnák 1906-ik esztendejében kuruc Szatmár városában Űrnap dél- j elöttjén. | A város vezető politikusai értekezletet tartottak. , Kifejezést kellett adni ugyanis annak, hogy az egész ország mindenütt a legnagyobb felháborodással és megdöbbenéssel értesült arról a uagy skandalumról mely az országgyűlés kiküldött bizottságát: a delegációt érte Bécsben. Az értekezletet elnök megnyitván, fölállott az egyik szónok és körülbelül a következőket mondotta : Uraim, önök tudják, hogy bennünket tna a honfiúi elkeseredés hozzott össze. Bécsben, ahova az uralkodó hívta tanácskozásra vezéreinket, gyalázatos sérelem esett a magyar delegáción. i Késeket hajigáltak be a tanácskozó terem ablakán, és „in effigie“ fölakasztották a függetlenségi párt és eszmék vezérbajuokát. Így bánt el az osztrák a vendég magyarral. Pedig miért hívták el politikusainkat oda? Azért uraim, hogy pénzt, sok pénzt, milliókat adjon az állam agyukra, melyek a birodalom nagyhatalmi állását . . . E percben a főtéren megszólal a bonvédzenekar urnapi Götter haltéj a. A szónok megremeg, az értekezlet tagjai összenezuek. Szónok: Igen, uraim,—a birodalom nagyhatalmi állása . . . Egy az értekezök közül: Én nem tárgyalok s nem tartok értekezletei Gotterhalle mellett . . . Többen: Nem tárgyalunk. Elnök: Uraim, nyugalom, szónok hadd fejezze be beszédjét. Szónok: Tisztelt Értekezlet, értem ezt a nyugtalanságot és érzem is, hogy nagy igazságtalanság . . . Egy hang-. És ez honvéd-zenekar? Másik hang-. Most fújni az osztrák hymnuszt ? Egy harmadik hang: Tavaly bezzeg nem fújták. Szónok: Uraim, önök jól tudják, hogy a függetlenségi párt minő áldozatot hozott akkor, amikor a katonai kérdésben elfoglalt álláspontját úgyszólván föladta, csakhogy békét teremtsen a nemzet és király között, csakhogy végét szakítsa az áldatlan küzdelemnek. E percben ismét fölhangzik a 2-ik fegyver-dörej és a Gottelhalte . . . Egy hang. Hát ez tűrhetetlen, én nem hallgatom. Többen. Menjünk, ... (az elnökhöz) oszlassa fel as értekezletet . . . Botrány . . . Szónok. Uraim! Egy hang: Ne beszéljen, itt tenni kell, nem prédikálni . . . Elnök. Indítványozom, hogy másut folytassuk a tanácskozást. Egy tag : Akárhová megyünk, ott is csak füleinkbe fog csengeni az átkozott dal, mely akkor is csengett, amikor a magyar vértanuk utolsót leheltek . . . Egy másik. És ez a koalíciós kormány diadala? Hát ez a 48-as többség befolyása ? Egy harmadik. Kossuth minisztersége alatt kell nekünk ezt a nótát hallgatni? Egy lag- Iuditványozom, hogy az értekezlet tanácskozását függessze fel és menjünk mindnyájan le oda, ahonnan intézik ezt az ünnepséget. Többen. Menjünk! Mind. Menjünk és tömjük be a száját annak a trombitásnak . . . Az értekezlet tagjai lerohannak. A közönség, mely a templom előtt és a járdákon eddig is forrongó kebellel tűrte a gyűlölt áriát, most fenyegető magatartással támogatja az itt-ott szónokló bizottsági tagok akcióját. A zavar nőttön nő, az istenitisztelet megakad. A nép zajong és követeli, hogy a zenekar a magyar hymnuszt játsza. A parancsnokló tiszt pár szót vált a zenekar vezetőjével, azután megrázza a bizottsági elnök kezét. A fegyverek dördülnek és a zenekarban fölhangzik az „Isten aid meg a magyart.“ Eget verő éljenzés, mely után . . . álmából fölébred Hópehely. HÍREK. — Űrnapja. A római katholikusok ünnepén, Űrnapján a r. kath. egyház az idén is nagy istentiszteletet tartott. A templomi mise reggel 8 órakor kezdődött. Az egész szertartást Pemp Antal pápai praelátus, püspök-helyettes vezette nagy segédlettel. Mise folyama a'att a helybeli honvedzászlóalj egy diszszázada disz- tüzeket adott. A Deák-téren fényes egyházi körmenet volt készülőben; azonban még az első, a plébániánál fölállított oltárhoz sem ért a templomból kivonult körmenet, mert hirtelen zivatar keletkezett s annak következtében a menet részben szétoszlott, részben visszavonult a templomba, ahol a szertartás 10 órakor ért véget. — Személyi hir. Jekei- és rnargitfalvi Jekelfalusy Gyula magyar kir. honvédelmi miniszter nejével f. hó 13-án a reggeli vonattal — külön szalon-kocsiján — városunkba érkezett, s itt Szerdahelyi Ágoston nagybirtokosnál magánlátogatást tettek. A pályaudvaron megjelentek fogadtatásukra a helybeli vasúti tisztek, kiket telefonon értesítettek érkezéséről. Az nap este 7 óra 12 perckor visszautazott Budapestre. — Eljegyzés. Hajuyi Arthur cs. és kir. főhadnagy — a ki hosszabb ideig városunkban a méntelepen volt állomáson — Székesfehérváron eljegyezte Weiszendörfer Ilonka kisszonyt. — Áthelyezés. A Máv. igazgatósága Stasics Mátyás helybeli Máv. hivatalnokot a debreceni üzletvezetőség kerületéből a zágrábi üzletvezetöségbez áthelyezte. A zágrábi üzletvezetőség pedig Verboszkova nagyközséghez osztotta be rendes vasúti szolgálattételre. Ez a változás úgy tűnt fel nekem, mintha szemeimre egy sűrű fátyol ereszkedett volna, melyen át minden szin és vonzalom nélküli volt reám nézve. Borba öntém bánalom, azután pedig utazni mentem. Lassan kezdtem kiábrándulni; idővel úgy éreztem, mintha kialudt volna agyam és szivemben az az isteni érzés, mely ő reá s az együtt töltött édes órákra emlékeztetett. Eltűnt az a lázas izgatottság, melyiyel azelőtt a napot futtában követtem s várva-vártam azt a napot, melyben majd egymáséi leszünk! Már azt hittem, hogy végkép kiábrándultam őrült szerelmemből . . . Fajdalom, nem igy történt. Bolyongásomban ugyanis egyik olaszországi városba vetődtem s legnagyobb keserűségemre véletlenül egy azon szállodába kerültem az akkor épen nászuton lévő Holler nábobékkal. Nyomban tovább akartam utazni, később azonban meggondoltam a dolgot, nem akartam gyávának tűnni fel előttük. Ott maradtam s oly hideg közönynyel mentem el mellettük, mimha sohasem láttam volna őket, pedig az asszony tüzes két szempárja, édes mosolya majd le- részegitelt. Délutáni sétámból hazatérve legnagyobb meglepetésemre a nábobnét találtam lakásomon. — Itt vagyok, eljöttem hozzád -— mondá könyörgő, siránkozó hangon — hogy bocsánatot kérjek tőled. Belátom, nagyot vétettem ellened. Bocsáss meg! Ha tudom, hogy nem haragszol, talán könnyebben tudok tűrni, szenvedni. E szavaknál térdre borult előttem. Gyöngéden felemeltem, szólni akartam, de ő ajkamra tette kezét, s tovább esengett. — Vagy talán még jobb lenne, ha véget vetnél nyomorult életünknek. Vagy addig akarsz kínlódni, mig minden szép és jónak, nemesnek képe szétfoszlikelőlted? Igaz, rutul megcsaltalak, de megszenvedtem bűnömért s hidd el, már elpusztítottam volna magamat, ha nem vártam volna arra a boldog percre, melyben előtted térdepelve esedezhetek bocsánatodért. — Hogyan? — felelém, — hát olyan alávalónak tart hogy megtudnám ölni? . . . Tűrjön, szenvedjen, sorsán nem segíthetek. Hajdan a játszó labdája voltam, eldobott, újat vett, mi szüksége van hát újra a a régi eldobott rongyra? Igaz, akkor nagyon fájt, hogy az a nő, kinek birhatásáért rangomat, állásomat fel akartam áldozni, egy öreg pénzeszsákért elhagyott — — lassan azonban beletörődtem a változhatatlanba. . . . Törődjön bele Ön is asszonyom. Én is csak úgy jártam, mint annyi sok ezer; a szerelem csalóka délibábja után szaladtam, vak rohanásomban elestem s nem volt a ki felemeljen, megvigasztaljon. Ma azonban már úgy hiszem, álom volt az egész s ha őszinte akarok lenni, bevallhatom azt is, hogy a tnult idők Ilonáját — azt az egyszerű kis jegyzőleányt — még ma is szeretem, az ő kis földi paradicsomukra, a véle töltött édes órákra szívesen emlékezem — Holler ná- bob nejét azonban megvetem . . . N émán, leverten távozott tőlem ; majd én is lementem a friss levegőre, mert a kiállott izgalmaktól egészen kábult voltam. Séta után elmentem vacsorázni s úgy tizenegy óra felé járhatott az idő, midőn a szállodába visszatértem. A hogy az első emeletre léptem, könnyű, fehér pongyolában mint valami titokzatos árny — suhant el mellettem a nábobné. Aranyhaja még titokzatosabban lengett, lobogott az éjben. . . . Hol lehetett ? . . . Mit kereshetett a második emeleten ? . . . A fájdalom s dühtől, mely egész énemet felkorbácsolta, majd leroskadtam. Eszembe jutottak délutáni szavai: ,,Ölj meg! . . .“ Már-már reá vetettem magamat, de mégis fékeztem indulataimat s nagy nehezen ajtómig vánszorogtam ...........Másnap pedig elu taztam. Ez volt az én szerelmemnek, szivem keresztjének, titokzatos magaviseletemnek psichológiai problémája. — Hát mond — fordult hozzám, — hiszed-e hogy van igaz, tiszta, önzetlen szerelem a világon ? . . . Nincs, nincs, nem lehet! Nem szerelem az, — mit az emberek annak tartanak, — hanem csak szenvedély, melynek tüzében megolvad az akaraterő, a jellem s igen sokszor a becsület is. A nő szerelmében soha se lehet bízni, mert ha szivében feltámad a szenvedély vihara, ha ereiben végignyargal a láng, nem ő az ur többé, hanem az énén úrrá lett szenvedély. Midőn elhallgatott, felindulását látva, vigasztalni kezdtem: — Hátha tévedtél, hátha az az asszony te ledve mindent, jellemet, becsületet, szive fanatizált szerelmétől ösztönöztetve, épen újra téged kereseti, hogy ismételten kérjen, könyörögjön elölted bűneiért, melyet bohó gyermek-ésszel ellened elkövetett, de a melyet azóta ezerszeresen megbánhatott? Igen! Hatba hozzád sietett, hogy az éj leple alatt kebleden sirja ki gyötrött élete minden keservét? Hát nem lehel ez? Szavaimra összerázkódott, fénytelen szemeivel üresen bámult maga elé s oly hangon, melybe egy egész élet tragédiája van temetve, rebegé: — Igazad lehet! E két szó, e gondolat űzte, hajtotta aztán tovább bolyongásaiban, e két szó újra felszaggatta szivének már-már beggedő sebét, e két szó megzavarta ' egész agyrendszerét, e két szó — őrjítette meg. Most már ott van ő is az élőhalottak gyászos otthonában, a tébolydában. Nem rég látogattam meg. Szánalom vergődését látni, szivettépő, kuszáit beszédét hallgatni Bliső Magyar Kérvény-Serfőzde Kőbánya rendkívüli gyógyhatású és kellemes ital. Kizárólagos elárusitás Szatmár és vidéke részére SZENTPETERY HE. csemege és fűszer kereskedőnél. Dupla Qoíiát jtfaláta-Sör
