Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)

1906-01-21 / 6. szám

FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-as POLITIKAI LAP. A „SZATMÁRVÁRNIEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR-NÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN ÉS VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évié 8 kor. Félévre 4 kor. Negyedévre 2 kor. Egyes szám ára 10 fillér. Lapvezér: Dr. KELEMEN SAMU orsz. képviselő. Felelős szerkesztő Dr. Komáromy Zoltán. SZERKESZTÓSEG ÉS KIADÓHIVATAL: Boros Adolf könyvnyomdája, Hám János-utca 10------Telefon-szám 80. *----­Mi ndennemű dijak Szatmaron, a kiadóhivatalban fizetendők. Egy kereszt (Kz.) A generális úr parádéba vágta ma­gát s felvonszolla köszvényes lábait a Burgba, hadurához, az osztrák császárhoz, hogy »Mel­dungtot adjon neki »über die Rebellen« s mert ez a szegény fejetlen, elárvult nemzet, megszokta azt, hogy ügyeit a Burg-béli lakáj­had intézze el, szivszorongva várta, mi lesz a kihallgatás eredménye, leste váljon felcsap-e a béke füstje a Burg kéményéből, vagy pedig még mindég kánkánl jár a jócanész, az alkotmá­nyos érzület (?) abban a nagy palotában, melynek sok léhütőjét drága pénzzel fizeti meg ez a szegény nemzet ? A generális úr boldog mosolylyal távozott félórai legkegyelmesebb beszélgetés után, a Waffenrockja zsebében pedig egy magyar kirá­lyi kéziratot rejtegetett, melyet ő mint minisz­ter a latere ellenjegyzett. Ezt a kéziratot hozta a generáis úr mint — béke olajágát, egy kis Írást mely feljogo­sítja Rudnay Jakabot arra, hogy igazán bok­ros érdemeiért, a hasára tegye azt a keresztet, melyet eddig, királyi engedély nélkül ugyan, de a hátán hordott. Szegény nemzet! Te vártad a megváltó királyi szót, te vártad, hogy végre engedjen az osztrák császár is valamint a Magyarok koronás királyának s ismerje el azon jogát, hogy neki szabad időnként a Szent-István koronáját is viselnie s attól megihletni hagyni magát s kap­tál helyette olvasni egy ilyen leiratot. Ha csak ez lenne ebben a leiratban ér­dekes,— de van egy elszomoritóan érdekes háttere, melyet rövidesen úgy lehel elnevezni »flastrom a tisztesség hiányára.« íme mit ki nem talált ez a kormány. Egy társas körnek 160 előkelő tagja, ki­zárási indítványt ad be a kör egy tagja ellen, mert abban a véleményben vannak, hogy e tagtárs nem rendelkezik azon feltételekkel, me­lyek ahhoz szükségesek, kogy valaki kaszinó tag maradjon. Ez ugyebár nem politikai kérdés s igazán nem is szabad belőle azt csinálná ? A delinquensnek, a társadalmi moral ér­telmében evvel szemben csak egy joga lehet, nyugodtan várni a döntést, mert vagy becsüle­tes gentlemann az az ur s akkor csakugyan nyugodtan várhatja a döntést, mert sohasem tör­tént az meg, józan úriemberek között, hogy erkölcsileg megöljenek egy korrekt embert, vagy pedigcsakugyar. gazember ez az ur, nem gen- ! tlemann, nem méltó arra, hogy tagja legyen a i körnek s abban az esetben csak az igazságnak szereznek érvényt a kigolyózással . . Nem igy történt, a mint hogy manapság a kor­mány s adjutánsai semmitsem úgy csinálnak mint azt a moral megköveteli. Ez az ur abból, hogy tisztességes ő vagy sem, politikai kérdést csinált s a hatalmaknak minden pressióját igénybe vette arra, hogy az a Társaskör ne döntsön az ő tisztessége kérdé­sében. Hihetetlen manővrirozás, szemtelen pressió indult meg abban az irányban, hogy ne érvé­nyesülhessen az igazság. Es ezt a manővert betetőzte a kormány akkor, midőn ezt az urat királyi kitüntetésre ajánlotta s ezzel a magán­ügyből országos ügyet csinált. Milyen sülyedése, teljes erkölcsi züllése a közviszonyoknak kell ahhoz, hogy a tisztesség kérdésében is, melynek elbírálására csakis a társadalom jogosult, ezt a bírálati jogot a ha­talom megcsorbitani törekszik s milyen szomorú, mikor az ilyen szánalmas reparatióra a királyi tekintélyt akarják felhasználni, milyen vesze­delmes praecedens, midőn a züllött existenti- aknak menedékhelyéül akarják berendezni a ki­rályi trónt. Örvendj Nazareth ! Örvendjetek ti züllött existentiák, kik ma a hatalom nevében intézni akarjátok az ország ügyeit, ki van találva a becsületnek, a tisztességnek legegyszerűbb meg- foldozása. Lehet most már még jobban, még vakme­rőbben garázdálkodni, hiszen abban a gyárban, honnét ez a kereszt kikerült akad még más is, kisebb és nagyobb s mentői nagyobb gazem- embernek tartsa a társadalom, annál nagyobbat kap abból a keresztből, mert hiszen nagy seb­re nagy flastrom is kell. Hpgy pedig az a flastrom pótolja-e azt, a mi nincs a tisztességet, hogy megadja-e azt, a mit kikényszeríteni nem lehet, a társadalmi be­csülést, az mellékes s azon ne törjétek feje­teket. Majd pedig ha eljön, mert végre is el kell A sasfiók,*) — Gorjkl Maxim — Sok ezer esztendő múlott már el azóta, hogy ez történt. Túl a tengereken, napkelet felé fekszik a nagy folyó országa és ebben az országban a legki­sebb falevél, a legkisebb fatörzs is nyújt annyi ár­nyékot, amennyi az embernek elegendő. Ott bőkezű az anyaföld ! Hatalmas néptörzs lakta ezt az országot; az embeteknek gulyái, ménesei voltak, vagy vadászatból éltek. Vadászataik után vidám torokat ültek, ősi da­lokat énekeltek és játszadoztak a fiatal lányokkal, akik olt mind szépek voltak, akár a verőfény. Éppen amikor egy ilyen tort ültek, a kék levegő égből hatalmas sas csapott le és elragadta a törzs legszebb lányát, akinek a haja fekete volt és ámbra- illatu. Hiába lövöldöztek a sas után a felijedt vadá­szok; nyilaik lepattogtak testéről és visszaestek a földre. Mindentelé keresték még évek múlva is a cso­da szép leányt, de mindhiába. Már fel is adták a re­ményt, hogy még megtalálhatják és nemsokára el is feledték az egész esetet, mini ahogy mindent elfeled­nek e földön. Húsz esztendő múlva váratlanul visszatért az *) Mutatvány. Rózsa Miklós: „Modern írók köngvlára1. elrabolt feketehaju lány és nyomon követte egy ifjú, aki oly szép és erőtől duzzadó volt, mint ő maja húsz esztendő előtt. És mikor az emberek hosszas el­maradásáról kérdezősködtek, elmondta, hogy a sas, miután elragadta, a hegyek közzé vitte a fészkébe. Ez az ifjú az ő fia; az apja pedig már nincs az élők kö­zött. Mikor erejének fogyását érezte, utoljára felszállt még a magasba, hogy onnan alázuhanjon a htgyes sziklaélekre és összezúzza magát. Az emberek csodálkozva néztek a sasfiókra, de úgy látták, hogy semmivel sem különbözik a maguk fajtájától. Csak a szeme volt hideg és büszke, mint a madarak királyáé. Meg is szólították. Beszédbe akar­tak véle elegyedni, de ő csak akkor válaszolt, ami­kor neki tetszett. A vének ezen felbőszültek és igy szóltak: — Nincs helye közöttünk! Menjen Isten hí­rével ! . . . A fiú felnevetett és ment — egyenesen a törzs legszebb leányához. Odalépett hozzá és átölelte. Nem törődött avval, hogy a lány ama vének egyikének lá­nya, akik igy ítélkeztek felette. De a leány, bár tett- szett neki a fiú, mégis elutasította, mert félt, hogy magára vonja apja haragját. Elfútott a fiú elől, de ez utána eredt, megverte é« mikor a lány a földre esett mellére tette a lábát. A lány bogyónyi ajkán kiserkedt a vér és egy mély sóhajjal kiszenvedett. Mindenkit, aki csak látta azt, borzadalom fogott el, mert ez volt az első eset, hogy náluk egy nőt meggyilkoltak. Sokáig hallgatásba merülve állottak igy és tágra meredt szemekkel hol a bosszút követelő véres holttestet, hol meg a fiút nézték, aki mindnyá­jokkal szembeszállva, egyedül állt a lány teteme mel­lett és magasra emelte fejét. Ahogy magukhoz tértek az emberek, megragadták a fiút, összekötözték és ott hagyták a földön, mert szerintök nem volna helyes, ha rögtön megölnék. Lealacsonyító volna rájuk nézve és túlságosan irgalmas a fiúval szemben. Tanácskozásra gyűltek, hogy megbeszéljék, mi­lyen halálnemmel kell sujtáni az ilyen bűntettnek el­követőjét. Sokféle tervet vetettek fel, de egy sem bi­zonyult olyannak, amely megfelelt volna az általános kívánságoknak és amely elég méltó megtorlás lenne. A fiú anyja hiába térdelt előttük, ő maga se talált se könyet, se szavakat, hogy kegyelemért esdekeljen. Végre hosszas gondolkodás után felállt az egyik bölcs és igy szólt : — Kérdezzük meg előbb tőle, hogy miért tette ezt? Meg is kérdezték tőle és a fiú igy felelt: — Magam se igen tudom, hogy mi történt. Azt hiszem, azért öltem meg, mert visszautasított. És én megkívántam volt. — De hiszen nem volt a tiéd! — felelték neki. — Hát minden a tiétek, amit annak jjvallotok ? Néhai Joó László volt szatmári óra és ékszer üzlete joó £ászló utóda czég alatt tovább = tennáll. —

Next

/
Thumbnails
Contents