Szatmár-Németi, 1906 (10. évfolyam, 1-103. szám)
1906-04-22 / 32. szám
2-ik oldal. S Z A T M Á R-N É M E T I. Szatmár, 1906. április 22. — Dr. Kelemen Samu a »Szamos« szerkesztőjéhez, dr. Hantz Jenőhöz a következő levelet intézte : Tisztelt Barátom ! »A »Szamos«-nak e hó 19-iki száma a krassói képviselőjelöltségre vonatkozóan közli Tóth Jánosnak, az országos függetlenségi párt elnökének levelét, melynek helyesen előadott tényállását tévesen kommentálja. Engedd meg lehat, hogy a dolgot részletesebben ismertessem : Én április 11-én és 12-én, szerdán és csütörtökön Budapesten voltam. Tény, hogy én voltam az, a ki ekkor a központnak a krassói kerületbe jelöltül Uray Gézát ajánlottam. Ez az ajánlás azonban nem történt meg Uray Gézának tudtán kivül. Ellenkezőleg. Ugyanis én Budapestről telefonon tudattam Urayval, hogy a krassói kerületben Kállav Einánuel óhajt fellépni és kérdést tettem nála, nem reflektál-e ő a kerületre. Erre szó szerint azt a választ kaptam : Igenis reflektálok. Egyben feljogosított, hogy ezt a központnak bejelentsem, sőt másnap arra is, hogy részére ajánlólevelet hozzak. Első telelőn válasza után je'entheltem be a központi vezetőségnek, hogy a kerületben Uray Géza óhajt fellépni, amit tudomásul vettek és előjegyzésbe tettek. Még ugyanazon a napon elterjedt Szalmáron e hir, hogy Uray Géza a központ jelöltje, mert még azon a napon adott fel Buday József Szatmárról keltezve express levelet Luby Gézához, melyben tiltakozik Uray jelöltetése ellen. Másnap csütörtökön közölte a »Szamos« is Uray Géza hivatalos jelöltetését, holott ekkor én még mindig Budapesten voltam. Miután pedig éti Budapestről senki mással, mint Uray Gézával, a dologról, nem beszéltem, azt hiszem nem lesz különösebb fejtörő rejtvény annak a kitalálása, vájjon ki volt az, akinek »túlbuzgóságából« a hivatalos jelölésnek (!) hire szárnyra kelt. Ugyanazon a nyomon indulva azt hiszem a föispáni hir forrására is rá lehel akadni. Mert én az első perctől fogva kijelentettem hogy ilyen kinevezésről semmit sem tudok és az sem a központban, sem a minisztertanácsban szóba nem került. Szatmár, 1906. április 20. Hived Dr. Keimen Samu. Színház. — Végszó. — i Néhány nap óla már csendes a szinház. Krémer színigazgató — kivégezle a szezont. O meg lehet elégedve ; közönségünknek szinte példátlan szinpártolásávai. De a közönség nem lehet megelégedve az ő működésével. ! Ide jött a szezon elején egy feltűnően hiányos j társulattal Társulatát időközben sem pólóba ki, bár a kipótolás feltétlenül szükségesnek látszott. Nem volt az egész szezonban a kedélyes apa, a drámai hősnő, a naturbusch, a lírai szerelmes, a népszínmű énekesnő szerepköre betöltve. Ez nagy hiány egy színtársulatnál. Sőt egy-két tag még el is hagyta a társulatot időközben, anélkül, hogy mással helyettesítették volna őket. Különben évről-évre hiányos társulatokkal köszöntött be Krémer Szatmárra. A mi pedig a volt társulat tagjainak képességeit illeti, arról egészében nem igen mondhatjuk a legjobbakat. Elismerjük, hogy Rajz Ödön tehetséges színész volt, a fiatal Szőreghiis; Jászai- és Radrainak szépen fejledező képességei voltak, Tihanyi ambiciózus színésznek bizonyult; ami pedig a koloratur énekesnői, Kerényi Adélt illeti, e tekintetben rendkívüli szerencséje volt Krémernek, mert a mellett, hogy aránylag szerény feltételek mellett szerződött hozzá Kerényi, ezt a szerepkört kiválóan töltötte be, gyönyörű hangú énekesnő, minden izében igazi művésznő volt. De a többiek bizony, majdnem mind, igen gyöngéknek bizonyultak. Pl. a tenorista jogtalanul viselte ezt az elnevezést. A komikus mindenhez inkább értett, mintsem a komikumhoz. A baronista játszani alig tudott, a hangja pedig — amely különben erős — egy elismert szakember szerint már sohsem lesz megfelelően kiképezhető, stb. Tehát egy-két jó tag még kevés ilyen társulatnál, amely amúgy is hiányos. A szatmári szinház direktora könnyen teheti meg azt, hogy teljes egészében jó és hiány nélküli társulatot hozzon ide. A szinpártolás itt olyan nagy volt, — egyrészt a lakosság megszaporodott számánál fogva, másrészt a müpártolási hajlamnál fogva, — hogy aránylag egyetlen vidéki városban sem különb. Krémer Sándor, a mint a legméltányosabban ösz- szeállitot! számadataink mutatják, ebben a szezonban körülbelül 75 ezer koronát vett be; mig kiadása nem volt több 42—43 ezer koronánál. Azt mondják, hogy Krémer, a szinügyi bizottsághoz beadott részletes kimutatásában az összes bruttó bevételét 53,140 koronára tette. Hogy pedig ez nem lehet az igazi számadat, bizonyítja az, hogy Krémer szavahihető emberek előtt egyszer 56, majd 57 ezer koronára tette a bruttó bevételt. — A szinügyi bizottsághoz beadott kimutatásban Krémer kiadásait 45,200 koronára teszi; ezenkívül 1096 koronát kézzel, a nélkül, hogy villát használt volna, nyúlt a tál után, a kivett darabot késével, melyet mindenki magával hordott, összeapritotta s aztán ismét puszta kézzel vitte szájához. Természetes, hogy nagyon kellett arra vigyázni, hogy valamiképpen a lecsepegö lé, melyet a fűszerek igen megfestettek, a ruházatot össze ne piszkitsa. Galeotto mint rendkívüli dolgot említi föl, hogy Mátyás király bármennyire figyelt is környezete társalgására, ruházatán soha foltot nem ejtett, pedig környezetét éppen nem lehetett túlságos tisztasággal vádolni. A böjtöt igen szorosan megtartották; s pénteki napon nemcsak húst nem ettek, de sajt, tej és tojásevéstől is tartózkodtak. Azonban maga Galeotto teszi hozzá, hogy nem kell hinni, min'ha Magyarországon a böjt megtartása vala. Ott voltak a halak ezrei, melyekben akkor hazánk rendkívül bővelkedett. A Tiszában az akkori közhiedelem szerint két harmad volt a viz s egyharmad a hal; akkor még a halász a Tiszában, Dunában, Szávában és Drávában egyszer sem vetette ki eredménytelenül a hálót. Legkedvesebb halnem volt a mennyhal, melyet aztán Olaszországban is meghonosítottak, s itt magyar ángolnának nevezték ; a csukát, egészséges és ízletes húsa miatt, kiválóan szerették, máját pedig, különösen ha nagy volt, fejedelmi ételnek tartották. Mátyás király gyermekkorában igen kedvelte a csukamájat; de egyszer látta, hogy két ember egy fogadóban összeveszett azon, mindegyik magának akarván azt megtartani. A civakodásból csakhamar verekedés lett, s mindkettő a kapott sebekben nemsokára meghalt. Ekkor megutálta az ételt, mely két ember halálát okozta és soha többet hozzá nem nyúlt. Mennyire értették akkor fejedelmi asztaloknál a ; fényűzést, mutatja egy-két adat Mátyás menyegzője- j ről 1476-ban, mikor a nápolyi király lányával, Beat- rixxel, tartotta esküvőjét. Mikor a királynét megko- ; ronázták Sz.-Fejérvárott, utána nagy ebéd volt a 1 királyné szállásán. Csak két asztal volt terítve. A négyszögünél a király, a királyné s ennek testvérei foglaltak helyet; a másik kerek asztalnál a többi méltóságok. Csupa főranguak szolgáltak föl az asztaloknál. Készítettek 24 fogás ételt (megjegyzendő, hogy minden fogás többféle ételből állott), de a nap rövidsége miatt nem tálalhatták föl. Mikor aztán a nászmenet megérkezett Budára, Mátyás palotájának egész fényét föltárta vendégei előtt. — Szemkápráztató volt a pompa, melyet a király a násznép elé tárt. A pfalzi választó-fejedelem követei leírják a fényt és az ő tudósításaik nyomán megkísértjük annak leírását. Nagyszerű terembe vezették a vendégeket, mely gazdagon aranyozott selyemszőnyegekkel volt bevonva, a s ’.őnyegbe itt-ott igaz gyöngyöket fűztek be; oly fényűzés, a mit csak király engedhete meg magának. E teremben egy kerek asztal állott, mely előtt egy baldachin-szerü arany szőnyeg ereszkedett le a padozatra. Az asztalt három szőnyeg födte nehéz selyemből, kettőbe a király, egybe a királyné címere volt hímezve. Ez asztalnál foglaltak helyet a fejedelmi vendégek s azoknak követei. (Folyt, kőv.) számit a délutáni előadások külön költségére (mi ez? ilyesmi nincs.) 2650 koronát pedig a vendégtellépések dijjába és útiköltségekre. Ezekkel a kiadási tételekkel szemben fölállítjuk a számításainkat, következőképen: Mindennemű személyzet összesen, az egész szezonra: maximum 32000 kor., a zenekar, rendőiség stb. egész szezonra 6000 kor.; darabok szerzői dijja, kiállítása maximum 3000 kor.; az 1096 korona délutáni előadási külön költség szerintünk egyáltalán nem létezhetett; a vendégftíllépé ek dijját és az útiköltségeket maximum 1500 koronára teszük, részletes, gondosan megejtett számításaink szerint. Összesen 42500 korona. Inkább többet igyekeztünk számítani. (Részletes számadatainkat az érdeklődőknek szívesen megmutatjuk.) Ezzel szemben, ismételjük, körülbelül 75 ezer korona lehetett a bruttó bevétel. Legalább is annyi. Ha a szinház rendes helyárak mellett telve van, a tiszteleti és kedvezményes jegyek leszámításával 800 korona a bevétel. Volt 165 előadás, mi mégis csak 150-et számítunk, hogy minél jobban kedvezzünk Krémernek számításainkban; a 150 előadást pedig átlagos 500 korona bevétellel számítottuk. (Pedig hány telt ház és háromnegyed ház volt! De mindegy.) 150- szer 500 annyi, mint: 75000. Most pedig könnyen kiszámíthatni, hogy körülbelül mennyi tiszta jövedelme lehetett Krémernek. Mindenképpen megtehette volna tehát, hogy az összes szerepköröket betöltse és minden szerepkörbe legalább is elfogadható művészi erőt állítson. De ő mit sem törődött a lapok kifakadásaival. Nem bánta, ha akármilyen kifogást tesznek. Egyszerűen fülyölt mindenféle kívánalomra és óhajra. Lehetetlen azt mondani, hogy Krémer sokat fáradozott mint szinidirektor hivatásának betöltése körül. Hiszen ő egyebet nem akart, működése alatt csinálni, mint. a szerepeket rosszul kiosztani, a kasszát átvenni s hazaballagni, még mielőtt az előadásnak vége volna. Tőle felfordulhatott, minden. Ezért volt annyi hiba, ferdeség, hiány az előadások legtöbbje alatt. Ha a sajtó felszólalt, csak azért is úgy csinálták. Ilyen jó szerencséje egy direktornak sem volt. Emlékezünk, hogy pl. Makó milyen drága társu- társulattal húzta ki a szezont — igaz, hogy nem gazdagodott meg, mim Krémer, de mégsem bukott meg itt — pedig akkor korántsem volt a maihoz hasonlítható a szinpártolás. (Egyáltalában egyetlen direktor sem működött itt deficittel.) Senki sem irigyeli a Krémer szerencséjét de mikor egy igazgató annyira él a helyzettel, hogy ne mondjuk visszaél: akkor ellene erélyesen fellépni kötelességünk. Más direktor ambícióval dolgozott, igyekezett művész is lt.nni, aztán áldó zott is, rosszabb viszonyok közt. Minden további fejtegetés nélkül kijelentjük, úgy a város érdekében határozottan kívánjuk azt, hogy a színházért a színigazgató 5—6000 forint bért fizessen, a fűtésért pedig 1000—1200 koronát, a világításért szintén pár ezer koronát. Hogyisne ! Mi majd áldozunk ilyen kapzsi direktoroknak, akik annyira üzletnek nézik a színházat. Van pompás bevétel, — lessék csak fizetni! Mindenesetre a már most jövő szezontól fogva kell a színházért, fűtésért világításért dijat követelni. A füiés és világítás körülbelül 12 13 ezer koronájábán van évente a varosnak,a színházi épület mint holt-tőke szerepel évről-évre — Azonkívül kö- teleztessék a színigazgató arra, mintahogy másul is van. hogy minden szezon elején egy rendbeli uj diszletet és kellék csoportot készíttessen s azt a szinház díszletraktárában hátrahagyja. Mert bizony a dLzletek és kellékek nagyon gyengék voltak. A kifogások egész garmadáját felhozhatnék Krémer ellen. De a helylyel is takarékoskodnunk kell, meg különben is közismertek az ő gyógyíthatatlan hibái. Bizony nekünk is rosszulesik, hogy Krémer igy járt el. Szatmárral szemben. Azonban tapasztalataink vannak rá, hogy ő csak úgy javítható meg a mi jogos előnyeink szempontjából — ha nem adjuk többé neki a színházat. Aminthogy csak egy szezont leszünk még kénytelenek vele végig tűrni. Azután a tespedést virágzás válthatja föl. K-s. — Apponyi Albert vallás- és közoktatás- ügyi miniszter a »Függetlenségi kör* üdvözlésére válaszul a következő levelet intézte Csomay Imréhez, a kör elnökéhez: Vallás- és közoktatásügyi miniszterré történt legkegydinesebb kineveztetésem alkalmából kifejezett jókivánataikért, fogadják hálás köszö- netemet. loó £ászló óra= és " ":— ékszer-üzletét f. évi április hó 15-én a Gilyén József ár házába, a Szlávik Zsigmond Ér üzlete mellé «■áSil helyezi át, Joó Ivás^ló utóda.
