Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)
1905-03-29 / 17. szám
Szatmár, 1905. SZATMÁR-NEMETI többségével való nyílt szembeállás, minket csak a legnagyobb s a viszonyok szerint, a lehelő leghigadtabb ellenállásra fog bírni. E nemzeti ellenálláson, melyet nem lesz képes semmi hatalom, semmi erőszak, semmi pénz megtörni, hajótörést fog szenvedni az az akna-munka, melyet a nemzeti jogok ellenében folytatnak s a felébredt nemzeti öntudat el fogja seperni azt a söpredéket, mely magyar léiére útját állotta és útját állja ma a békés kibontakozás lehetőségének. Az önálló vámterület. Motto : „audiatur et altera pars.“ (Folytatás és vége.) Nagyobb nehézség látszik lenni abban, hogy „a mezőgazdasági termények ára olcsóbb lesz és pedig annyival, amennyit arra Ausztria ki fog szabni stb!“ Ez az ok azért látszik súlyosnak, mert vele özszekötve van az az állítás is, hogy „Ausztria a magyar mező- gazdasági terményeknek, (csaknem kizárólagos) fogyasztója. De hát ennek az állapotnak súlya nagyon könnyűvé lesz azon tapasztalati bizonyosság által, hogy a nem magyar mezőgazdaság érdekében, sőt ennek ellenében megszabott alacsony habár — vámok mellett Ausztria mindig hatalmában tartotta, hogy a magyar termények árát leszorítva, az Oláhországból, Szerbiából, Oroszországból slb. beszállítható silányabb minőségű áruval leverje ; vagy éppen amit igy csakugyan nélkülözhetett — ne is használja. Ismerjük ezt a furfangot, a közös vámterület folytontartó élvezetes korából: magas iparvám — az osztrák ipar védelmére, alacsony mezőgazdasági termény-vám, bizony ebben sem Magyarország, — h..nem — Ausztria javára. Nem vagyunk oly elbizakodottak, hogy azt állítsuk: «Ausztria a mi mezőgazdasági terményeink nyersanyagunk nélkül el nem lehet;» még azt sem állítjuk, hogy egy ellenünk indítandó vám-háboru is csak Ausztriának árthatna. Megtörténhet ez is. Azt azonban, ha büszkeségnek látszik is még is mondhatjuk, hogy a magyar malom-ipar világhírű fejlettsége, — de különösen a magyar búza legjobb minőségénél fogva, mely a legfinomabb lisztet adja, még a legellenségesebb osztrák sem nélkülözheti. Áll ez a magyarfaju hízott ökrök, sertések, baromfiak stbiről is. Aztán önálló vámterület esetében nem elbizakodott, hanem következetes reménységünk lehet abban is, hogy azok a külállamok, melyek agráriusaik érdekében, de fogyasztó népük terhére felcsigázott agrár-vámaikal, ha Magyarország a közös vámterület idejében az osztrák ipar védelmére felhajtott ipar-vámokat mérsékli: a kölcsönösség elvénél fogva szintén méiséklik s lehetővé teszik a magyar mezőgazdasági termények kon- kurrenciáját de bizony ez a kedvezőbb export kilátás, csak önálló vámterület esetében, amikor a behozatali vámot magunk szabhatjuk meg — valósithátó ! . . . A magyar ipar fejlesztése feltétele nem az, hogy innen minden külföldi áru bejövetele merőben kizárassék olyan magasra csigázott vám által, aminő péld a német vám a magyar mezőgazdasági terményekre nézve, — de aminek a célzatát éppen azért mert megérthetjük, önálló vámterület esetében javunkra is fordíthatjuk, — hanem abban, hogy a magyar ipar felszaba- dittassék az osztrák ipar kizárólagos, úgyszólván monopolizáló bitorlása alól s e célnak, kell hogy segítségére jöjjön még az agrárizmus is, azzal legalább, hogy magyar ipari és gyári termékeket használjon ; járjon magyar honi ruhában, amint ez már azok előtt nemis ismeretlen, akik a múlt század negyvenes éveiben, a »Védegylet» idejében éltek, melynek célja már akkor: a magyar ipar fellendítése volt . . . amikor legelső hazafias főuraink sem szégyelték «honi» daróc ruhában — s delnőink a legkezdetlegesebb ♦ honi» karion ruhában járni s ezt a hazafias előkelőség divatjává lették. Talán most se volna ez eszély- telenség, a hazai iparcikkek azon időhöz mért nagy haladását tekintve nem volna még ízléstelenség se, mipdenbizonynyal ez is és pedig hathatósan segítené a magyar ipar erősbödését ; s megcáfolná azon kedvezőtlen és a magyarhaza érdekében csak egyoldalú méltatásra irányzott állítást — szerencsére csakis állítást, hogy : «a reményeit ipari fellendülés árát a magyar gazda fogja megfizetni !».... Megélhetnek ezek egymás melleit — csak értsék meg egymást s egyik a másikkal kölcsönösen és becsülettel éljen és munkálkodjék egymás — és a haza javára. Én igy reményiem és látom is azt a jövőt és örülök neki szivemből, habár már meg nem érhetem is. Feltenni hát azt, hogy a hazafias ellenzék, egy, még most gyenge iparosztály eró'sitése érdekében pusztulásba akarná kergetni, a régibb, nagyérdemű és általában is becsült osztályt: több, mint elkeseredés . . , raptusos gyűlölet ez — az ellenzék ellen, tulpártos- kodó izü, szagu polémia, amely érveit a levegőből vagy rémlátásból veszi. Nem . . . nem/ . . . így nem a meggyőződés és nem az idősebb testvér jogosultsága szól, "hanem az a korlátozhatlan önzés, mely a lencsét is, az elsőszülöttségi jogot is merőbben magának foglalja le és ki akarja használni — a testvérszeretet megvetésével. így csakugyan nem lehet a nemzetcsaládban kívánatos és kölcsönösen közremunkáló test- vérséget nem hogy létrehozni, ápolni és éltetni, hanem még csak ápolni is. Hogy a belföldi gyáripar-fejlődés, nagyobb bel- fogyasztást fog eredményezni: okadatos feltevés, mert a gyári munkásnép száma még az őstermelés munkásainak magához vonásával is szaporodni fog.“ Ekkor ugyan előáll a munkabér emelkedése; de ez meg a kivándorlást szünteti meg, sőt a kivándorlottakat is hazaédesgeti, mely által szintén növekedni fog a bel- fogyasztás mérve stb.; természetesen e feltevés való- sulásához, mint okozathoz az önálló vámterületnek, mint oknak előbb meg kell születnie. Az átmenet — persze — járhat némi pangással; de hiszen ilyen nagy czél nem is rögtönös újjászületés műve, hanem fokozatos haladásé; de azért végkep és mereven elveszti ezt, annyi volna, mint fái nem ültetnünk azért, mert az nem hamar és talán nem is az ültetőnek terem már gyümölcsöt, hanem a gyermekeknek vagy éppen az unokáknak. Bizony hazánk szerzői magok sem élvezték még az áldott haza javait oly mérvben, mint ivadékaik. A jelen nemzedék köteles előmozditni, munkálni czéltudatosan a jövő nemzedék boldogulását. ez által válik érdemessé arra az örökségre, melyet apáitól nyert s ez által teszi magát méltóvá arra a nemzedékre, mely tőle származik. E gondoskodás a világfejlődésben az előttünk álló helyzet figyelemben tartása szerint nem az, hogy ridegen és kizárólag megmaradjanak az őstermelést megelőző eke szarvánál, hanem az élet egyéb szükségleteit előállító eszközök nyereséges használatától se zárkózzunk el, sőt izek fejlesztését magunk és inások s a köz javának munká- lásával lehetőleg előmozdítsuk. Ez a társadalmi élet követelménye ... a közjiazafiság értelmének erkölcsi tartalma is. Régen hangoztatják azt a talán már eddig sem indokolatlan intést, hogy földmivelőink területökön szállítsák alább a kenyér-kellékek termelését s ter- jeszszék ki a gyári czikkek előállításához szükséges tárgyak produkálását, amelyek hazánkban és külföldön is kerestek s úgy belfogyasztásra, mint exportra nyereségei kínálnak. Na hát, ha mezőgazdasági terményeinkkel azon fenyegető helyzetbe jutottunk, hogy nincs számunkra sem bel- sem külföldön piacz: az önálló vámterület esetében szaporodó gyárak, miként a külföldön már felszaporodtak — nyomatékosan utalunk arra, hogy amaz intést mezőgazdáink megszívleljék — akiknek t. i. van annyi földjük, hogy magok és családjok szükségletén felül — piaczra is termelhetnek. A ezukorgyarakan kivül más hazai gyárak is vannak s még inkább lesznek, melyek a' mezőgazdasági terményekből veszik müködésökre nézve az anyagot. Nagyon tévesztettnek látom azt a hivatkozást is, amely Spanyolország, Romania, Bulgária, Orosz és Törökország példájához méri Magyarországot, amikor ebben az ipar jövőjét, azok ipara kezdetlegességéből következtetve, akarja kétessé tenni. Elfeledi azt, hogy azon országok fejlődésének hosszú századokon voltak és ma is vannak végzetes akadályai s elmaradott helyzetükből alig emelkedtek még olyasmílyen függetlenségre is; pedig a függetlenség, amit mi az önálló vám- terüleitel hazánkra nézve éppen be akarunk vezetni — a haladásnak bizonyos feltétele. De hát azoknak az országoknak van és némely specziálitásokban nem is kicsinykedö iparuk és ezt védik is vámokkal, bár többnyire még nagy mértékben mezőgazdaságot űznek, mert bizonyára vámsorompóik nem kizárólag állam- jövedelem szaporítása, hanem termelés védelmi czél- ból is vannak felállítva, pedig némelyök még csak imént lett függetlenné; de hátrálnak a függetlenség kritriuma a vámsorompók által körülhatároltság is. Az a hivatkozás minden bizonynyal tanúság arra nézve, hogy mély sülyedésből emelkedésre idő kell — és függetlenség! Tehát tenni kell és nem hallgatva s jobb minél előbb, mint soha! A gazdaközönség kibírja az átmeneti idő általi megpróbáltatását?! Én úgy hiszem igen, mert mező- gazdasági exportunk a közös vámterület idejében már tudvalevőleg szenvedi, sőt emiatt szenvedi a válságot, mert az Ausztria érdekében ipari czikkek tekintetében szedett nagy vám ellen megtorlás is más európai iparos államok részéről, a magyar mezőgazdasági termények bevi elét sújtó vagy éppen lehetetlenné tevő vám. De hát még a mi kedves vámteslvérünk Ausztria is, mindenféle akadékoskodással, például, hogy többet ne említsek : az állategészségügyi ürügyekkel nem neheziti-e mezőgazdáink exportját? Arra a kérdésre tehát: »vájjon ha önálló vámterületünk lesz, tekintve a külföldi ipartermékek vámtarifája észszerű mérséklésével kiválólag arra, hogy akinek mi mérsékléssel mintegy engedményt adunk ipartermékei bejöhe- tésére, attól mi is és pedig vámszerződésileg bizlosi- tott engedményt várhatunk mezőgazdasági terményeink bebocsátására : a kölcsönösség elvénél fogva bizonyos mérvű optimizmussal felelhetünk s ez esetben az átmeneti idő nehézsége mezőgazdaságunk részéről is leküzdhető vagy könnyebben elviselhető, mint ez a már megadott helyzet, melyben bizonyos az, hogy például a Német birodalommal nem értünk, hanem ellenünk kötött vámszerződéssel mezőgazdasági minden terményeink a német piaczról kiszorulnak, mint juhaink már kiszorultak a franczia piaczról s még a közös vámterületen például Tirol közbenső vámból is nehezíti búzánk bevitelét. Hát bizony az az önálló vámterülettel teremiendő helyzet sem lehet rosszabb, mint ez a mostani, amit még nemis magunk intézünk, de amely rossz a mezőgazdaságra, rossz az iparra is. »Praemiumokkal« való édesgetéssel előmozdítása az iparnak — szerintem se ajánlatos, sőt merőben káros is, mert ez által elveszi az ipar azl az önsarkaló erőt, mely a jóminőségre törekvésben találja bizto sítékát, — »győzzön a jobb« versenyképességét. Do ugyanekkor, a fogyasztó közönség bőrére menő »kar- tell-féle szövetkezetekről se felejtkezzünk el, hanem követeljük az államkormánytól, hogy ezek meggátlá- sára tiltó jogának minden szigorúságával járjon el. A »földadó?« Talán még az is feltehető, hogy a független állam, az ipar terjedéséből nagyobb jövede- met nyerve, ha ugyan örök éhes és jóllakhatlan malmokkal nem tartjuk — a földadó lejjebb szállítását méltányosnak fogja tartani. március 29. A »fogyasztás ?« Ha az állam lakossága ki nem hal — bárkié legyen a földbirtok meg lesz, úgy az ipari, mint a mezőgazdasági termékből — itt benn és pedig növekedő arányban. Kié lesz a földbirtok? Eh ne essünk kétségbe a magyarnak sem földszerelméről, sem államfentartó képességéről . . ., de óvakodjunk a költségek meggondolatlan tulfeszitésétől, az esztelen fényűzéstől stb., mert ezek miatt veszett el magyar kézből — a földbirtok, ezek miatt veszhet az el ezután is, nem az iparügy fejlődése miatt. Nem ártana, ha azt a chorinismust, mely bennünk nagy mértékben megvan, az idegen tőkepénzesek, nemzetiségi bankok birtokszervezési törekvései ellen fejtenők ki jövőben, tajha eddig már a közös vámterület idejében is jobban kifejtettük volna és pedig ha egyesek gyengék voltak a pariznünk visszaszorítására: szövetkezetek, sőt az állam is fejtették volna ki gondjukat és erejüket e tekintetben. De nem, erre nem volt gond, nem volt pénz, csak a hadseregnek és a pártoskodásra. Legyen ezután! íme a poroszok Pozsenben az őslakos lengyelek, ahol állami támogatással is sajátítják ki hazáik földjét. Mi védjük saját hazánkét idegenektől, akiknek ezenkívül nincsen másutt helyük . . . »A most élő kezmüiparosok ?« Bizony közülök már is sokaknak leszált keresetök, némely iparág majdnem kiveszett; de ez éppen a közös vámterülei mellett szabadon beözönlő osztrák gyári czikkeknek tulajdonítható. Ha önálló vámterület mellett, a hazai, már most meglevő gyárak termelésére tekintünk: azt gondoljuk hogy csak ezekkel, inkább kitúrják a versenyt; addig inig a hazai gyáripar erősebbé fejlődik — ők is szövetkezeti utón gyárosokká lehetnek s megtarthatják vagy éppen javíthatják is ekszis/.tencziájukat, a ; következő iparos nemzedék pedig egyenesen erre a ! térre képezi — képezteti magát. íme ez az érem másik oldala. Nem pusztán okoskodás amit mondani akartam, i legkevésbbé »sem legyőzni, hanem meggyőzni akartam a gazdákat, akikhez származásom egyszerűsége mellett és falusi lelkészségem foglalkozásával is, mindig bizonyos elégültséggel tartoztam és tartozom is. Ha az : nem sikerült — még se sajnálom ven kezem be!ü- vetési fárgdságát, mert hiszem hogy eljön az idő, mely igazságot szolgákat az önálló vámterület küzdőinek Bízzuk azért ezt az ügyet egész bizalommal és jogos ; várakozással azokra a férfiakra, akiknek hazafiságuk minden kétségen felül áll s ékként kell becsülnünk szakértelmüket is és higyjük is el, hogy hazánk mező- gazdaságát nem akarják a nemzetgazdaság másik nagy tényezőjének emelésével, fejlesztésével tönkretenni, hanem minegyiket egy független közhaza boldogságának érdemleges erőteljes munkásává erősbitni. S ha az egész boldog — bizony az egyes boldogsága is lehető az egészben, mert felülről vagy bárhonnan jnem elnyomásra, hanem támogatásra számíthat . . . csak a bennelevő munkaerőt ne hevertesse, hanem kifejteni és értékesíteni igyekezék . . . Le hát az egymással ellentétbe állító jelszavakkal: az agrarizmus és merkantilizmus felkapott bogaraival. Mint a Magyar Haza mindnyájan édes gyermekei — fogjanak egymással földmüvesgazdak és iparosok, nagy földbirtokosok és gyárosok testvérileg kezet, ebben az örök értékű magyar szentségében: „A Haza minden előtt!“ —a —r. SZÍNHÁZ. Szombat. — „A mulató istenek“ Lehár Ferenc magyar-osztrák opeiett zene szerző Bécsnek megírván a „Huszár vért“ mert ez ellen felzudult a magyarság — a paritás kedvéért hirtelen megírta Budapesten a „Mulató istenek“ cimü tingli-tanglit. — Hát olyan is ez. Se tartalom, se zene, se ötlet, sem semmi érdemes benne, a miről Írni lehetne. A szatmári közönség is ugv fogadta, a hogy a darab éide- melte. — A művészek kitűnő igyekezettel játszottak. Egytől-egyig. — Solti és Áldori remekül énekeltek. Papír és Tisztái pompásan játszottak. Révész elragadóan táncolt. Vasárnap d, u. „Lili“ este pedig újra a Mulató Istenek ment a szokott jó előadásban. Hétfőn. „A kis Lord.“ Minden izében kitűnő és élvezetes előadást láttunk hétfőn. A kis Lord bajos egyszerű történetét játszották el a művészek és mert a pompásabbnál pompásabb szerephez igaz kedvük is volt, olyan összevágó és kifogástalan előadást produkáltak hogy csak úgy csattant. — Nem győzőm eleget dicsérni Garait ezt az igazi kis művésznőt a ki istenadta tehetséggel játszott, pajkoskodott, hódított, nyílt színen is taps vihart aratva vagy háromszor. — A többi szereplők kivétel nélkü elsőrangú alakítással járultak az est sikeréhez. — Szilágyi, Szentes, Tisztái, Szőke, Kendi dicséretes — a darab hangulatához illő — játékukkal osztatlan elösmerést arattak. — Kár, hogy a darab zónában ment s igy valahogy a népelöadások színvonalára lett degradálva, mert bizony az egész fizetéses közönség a teméntelen férc alkotás mellett — mely eddig a direktor repertoirja nagy részét kitöltötte — irigyelheti a zónásoktól többek közt a „Kis Lord“ estéjét is. — Közóhaj tolmácsolásaként írom ide a kérést a direktorhoz, hogy közelebb hozassa színre újra a „Kis Lordot“. (She.)
