Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)
1905-06-07 / 37. szám
Szatmár, 1905. S ZATMÁR-NÉMETI junius . Bolond agynak, bolond politikája volt ez mindig. Lehet-e kimerni a tenger vizét, lehet-e megszámlálni a hópehtlyekel, a csillagok milli- árdját s lehet-e fából vaskarikát csinálni? Nem lehet s ép igy nem lehet egy szabad független önálló s életképes nemzetet megfosztani önállóságától, kivetkőztetni nemzeti mivoltából, megfosztani nemzeti intézményeitől s lesülyesz- teni a tartományi színvonalra. Minden kísérlet — ez történelmi tény —- csúfos kudarcot vallott s a Habsburgok, kiknél szerencsétlenebb politikusok nincsenek, csak nagy későn látták be, hogy a saját hatalmi érdekeik is, csak egy önálló nemzeti irányban fejlődő a magyar nemzet mellett lesznek biztosítva. Az utódok, — úgy látszik — nem okultak eléggé a múltak vészes tévedésein. A b'ányzó nem halt meg, csak alszik s a törekvés Magyarországot abszolút módon kormányozni,|talán sohasem volt erősebb, mint épen napjainkban. Nincs mit tagadni, vészes összeülközés van nemzet és királya között, mely ha gyorsan elsimítva nem lesz, talán örök szakítást, érzelemben fog eredményezni a nemzet s királya között. Mi nem kerestük az összeütközést s okai annak nem vagyunk. Ki tilthatja meg a madárnak, hogy szálljon ágról-ágra, ki tilthatja meg a mezei virágnak, hogy nyíljék, ha jön a kikelet, - ki tilthatja meg egy évezredes alkotmánynyal biró, szabad erőteljes nemzetnek, hogy kiépítse nemzeti intézményeit, hogy eldobja a mankói magától, melyet a kezébe nyomlak, [[hogy annak segítségével járjon, kitilthatja meg, hogy lerázza magáról azokat a bilincseket, melyek akcióképességét megbénították? senki, — ember fia legalább is nem. Annyival kevébbé állhat ellent, annyival kevésbbé volna szabad ellenállania ennek a törekvésnek, Magyarország koronás, felesküdött királyának, ki tagja a szent Korona testének, ép úgy mint mi a nemzet. Eljött a Pünkösd, az eszme, az igazság diadalának napja, de mi nem tudunk örülni, nem, mert veszélyben látjuk alkotmányunkat s ez a veszély épen a koronás királytól jő. Vajha e napon a vallásos áhitatosság között, megihletné a Szentlélek ősz királyunk gondolkodását, vajha eszébe jutna neki is, mire a nagy, szent ünnep mindenkit tanít, hogy minden eszme, minden intézmény, melyben az igazság él, halhatatlansággal van vértezve, vajha gondolna arra, hogy amint nem lehetett semmi hatalmi szóval, semmi durva erőszakkal, kegyetlenséggel elfojtani a keresztényi hit tér- j jedését, úgy nem lehet megakadályozni egy nemzet abbeli törekvését, hogy minden intézményeiben nemzeti legyen. Vajha belátná a király, hogy trónjának hatalmasabb, önzetlenebb támaszlékai mint mi magyarok nincsenek s hogy hazánknak fenál- lása, országainak nagy hatalmi állása a magyar nemzet jólététől, boldogulásától s önállóságától függ. \ Vajha meghozná a Szentlélek a békét, melyet sovárogva vár minden a haza sorsát szivén viselő magyar, azt a békét, melyben nemzet és király egymást testvérként megértve, együttesen dolgozna édes magyar hazánk javára. Dr. Komáromy Zoltán. Norvégia intő példája. Van odafenn éjszakon két hegyes ország, melynek egymáshoz való viszonya a mi nyomorúságos monarkia-micsodánknak második kiadása. Svédország és Norvégország épp úgy egy kissé megrealizált perszonál-unióban élnek egymással, amint mi ezzel az imádott szomszéd Ausztriával. Csakhogy náluk mégis valamivel tisztábban kezelték a perszonál-uniól. Ámde a két ország közössége itt is kez- | dett. az egyik ország (Svédország) előnyére egyoldalulag kiterjeszkedni. Norvégia független parlamentje, a storting törvényhozásilag akart ez ellen védekezni. Háromszor szavazta meg egymásután a külkereskedelmi képviselet elválasztását, a király pedig háromszor utasította vissza azt, háromszor tagadta meg a szentesítést tőle, holott ehhez csak kétszer lett volna joga. Szóval a király ellenszegült az alkotmánynak. És Norvégia hamarosan, rövidesen megoldotta a gordiusi csomót: a fjordok hideg leheletétől nyugodt vérmérsékletű norvégek felbontották az uniót, megfosztották trónjától a királyt, független kormányt neveztek ki a királyi hatalom gyakorlására. Meg is Írták a királynak egy szép levélben a búcsúztatót, illetőleg elküldték neki az indokolást. Hanem erre már épp oly kevéssé lehetett kiváncsi Oszkár ő felsége, mint mikor a halálraítéltnek nagy boszuságára végig kell hallgatni annak a kis »kötél« szónak két ár- kusos indoklását. Hát mit segit ez rajta?! Hanem nekünk, magyaroknak érdemes elolvasni azt a nemzeti szellemtől duzzadó hatalmas feliratot. Azt irja többek közt Norvégia országgyűlése a királynak: »Jogosult volt a szövetség addig, amig elősegítette a két nép jólétét és boldogságát, szuverén államokként, önállóságuk megóvásával. De az unió felett áll nekünk Hőségeknek a mi norvég hazánkl« — Azt mondja azután a felirat: „A fejlődés folyamata hatalmasabb volt, mint egyesek óhajtása és akarata.« Milyen gyönyörű apoteózisa e felirat a nemzeti önállósághoz x aló szilárd ragaszkodásnak! S micsoda eleven példa, intő tanulság tárul a norvég eseményekből elébünk, hasonló viszonyokkal,- meddő küzdelmekkel megátkozott magyarok elé! Nekünk azt az egységes nemzeti akaratot; a széthúzásokkal nem gyöngített, a nem vitázó, nem fonloskodó, hanem a haza szeretetében egyesülő és a haza érdekében cselekvő nemzeti ellenállásnak erős vedbáslyájál kell meglátnunk! Hogy mi is felépíthessük ezt a hatalmas bástyát és a léglahordásban mindenki részt vegyen! De a tanulság első sorban nem is nekünk beszél, hanem főkép ez Oszkároknak, akik nem akarják észrevenni a nemzeti feléledés lüktető erejét és egyoldalulag akarnak elzárkózni a nemzet jogos kívánságai elől. Nem hallják a népilélet dörgő szavát?: »A fejlődés folyamata hatalmasabb, mint egyesek óhajtása és akarata!?“ Oh, ti pünkösdi tüzes nyelvek, szánjatok le az Oszkárok teje fölé és gyújtsatok legalább egy pillanatra viliágosságot a homályban tévelygők elméjében, csak arra a pillanatra, amig belátják, hogy saját érdekükben jó lesz engedni annak az égig felhangzó nemzeti jelszónak, a mely azt zúgja szüntelenül: A haza minden előtt! N. V. Észrevételek a petroleum finomító gyár kérdéséről Tagadhatatlan tény, hogy egy város beléletének, főleg gazdasági érdekeinek szempontjából nélkülöz- hetlen tényezők a különféle vállalatok és gyárak. magas fokára emelt s vég nélkül zúgott a páholyok s a parterr válogatott közönségének taps-vihara. Hanem hát aki látta, halottá, az jobban élvezte, mintha én leirom; aki meg nem hallotta, az úgyis hiába olvas róla, nem tudja a lelkesedés szavait eléggé megérteni. Más egyéb apróságokat akarok elmondani, amik a kedves teremtéssel való összefüggésükben számot tarthatnak az érdeklődésre. * A kuliszák között, meg az öltözőben aztán persze nagy gyűrű vette körül a kis művésznőt. A szemfüles muzeum-őr folyton kunyorált, mi meg kontráztunk neki, hogy adjon valami emléket a múzeumnak. Egyik a piros szallagos szalmakalapot kérte, a másik a gyönyörű bodros szőke baba-parókát és mindenkinek volt valami külön eszméje, hogy hová, milyen díszhelyre lehetne elhelyezni a kedves emléket. Hanem Sárika hajthatatlan maradt. És még jó, hogy hercig kis szalmakalapját oda nem ajándékozta, mert megeshetett volna, hogy a muzeum meleg lelkű őre a boldogságtól megzavarodva Széchenyi mellszobrának a fejére helyezte volna el a hosszuszallagos bebé- kalapot. De Bakcsy minden áron akart valami emléket kapni, már leszállóit egy fényképig, sőt egy darabka szallagig, míg végre kapott is egy — Ígéretet. Már én sokkal szerencsésebb voltam. Tulajdonképen csak az elénekelt dalok címeit akartam megtudni a művésznőtől, mire ő ennivaló közvetlenséggel a kis operettnek egész hangjegy-füzetét átnyújtotta nekem. Hanem ekkor a szerző, Farkas Imréből kitört a szennyes anyagi érdek : — Te, az a kotta 3 koronába került, legalább fizess érte 2 koronát! Az ezt követő élénk derültség közben a tudós j Schönherr, a kitűnő Schönherr, aki épen nem muze- ! ütni hivatásához illő élénkséggel forgolódott Sárika körül s aki engem is mint újságírót szimpátiájával tüntetett ki, adta a jó ötletet, hogy a kedves szerző és a még kedvesebb előadó írják rá neveiket emlékül. Szívesen megtették s a „Jeanette“ kottájának fedelére oda került: *Szives emlékül Dr. Farkas Imre“, lejebb pedig finom gömbölyű vonásokkal : »Petráss Sári, Szatmár 1905.“ Mikor e kedves emléket igyekeztem óvatosan elrejteni, akkor vettem észre, milyen irigy, szúró pillantást vet rám az Ígérettől büszke muzeum-őr. De bizony mások is irigykedtek a kapott ajándék miatt reám, igy J. Laci és S. Andris kitűnő cimboráim, a kik reggel fele azon tanakodtak, hogy legjobb lenne engem egyszerűen leütni és a drága kincset elrabolni tőlem. Mikor a második énekszáma kezdődött, megkérdeztem Petrásstól, hogy oldalról a színfalak közül, vagy pedig alulról a parterről lehet-e őt jobban élvezni, mire édesen félrehúzva apró kis száját, nagy szerényen igy szólt: — Hát bizony én nem a hangommal hatok, engem látni kelti Egy fél perc alatt a földszinten voltam s onnan gyönyörködtem a Porcellán-baba cukros táncában és Pierre és Ninon művésziesen kedves, könnyfakasztó előadásában. * Hangverseny után, a Pannónia fehér-asztalánál született meg tulajdonképen ennek a tárcának az eszarcmeg után méje. Az én bájos vizavim ugyanis, az ünnepelt művésznő, valami kérdésemre kitérő választ adott. Újságírói komoly arccal figyelmeztettem ekkor, hogy precíz, kimerítő feleletet adjon, mert minden szava bele fog kerülni az újságba. Az interwiev komolyságától meghatva, pajkos mosolylyal mondta: — No jó, csak kérdezzen! És elkezdtem kérdezni. O meg fontoskodó cal felelgetett, mintha minden kiejtett szavát akarná jól gondolni. De mindjárt az első felelet ő fordult hozzám kérdéssel: — Mi az, hát nem irja? Megnyugtattam, hogy az ő szava nem fog elveszni az emlékemben s bennem egy láthatatlan gyorsíró dolgozik. Ebben tökéletesen megnyugodva, áttértünk a kérdés és feleletekre. Én persze mellőztem a sablonos általános kérdéseket, mint pl.: Mi a neve? Hány éves? Volt-e már büntetve? — Illetőleg feltettem, csakhogy a kis kihallgatandó csengő kacajjal siklott végig azokon. Pedig az utóbbi kérdésre csakugyan szerettem volna választ kapni. Azután igy felelgetett kérdéseimre : — Első főkérdés: Volt-e már vidéki színpadon? — Nem voltam, most jöttem először. Hiszen én még Pesten se régen játszom ! — Mit érzett ezen első vidéki fellépése előtt? — Megvallva az igazat, főleg nagy fáradságot éreztem. Képzelje kora reggeltől délután 2 óráig utazni! Borzasztó hosszú ut volt és még csak aludni sem tudtam közbe. Pedig roppantul szeretek aludni s reggel az a halálom, hogy felköltenek. mór birtok és ház adás és vételi ügynöksége SZATMÁR, Csokonai-utcza 2. sz. (Törvényszéki palotával szemben.) Több háznak és birtoknak sürgős eladásával vagyok megbizva. így a vevóközönség becses figyelmét felhívom arra, hogy az általam nagyon mérsékelt közvetítési dijat a vevő többszörösen megnyeri azzal, ha olyat vehet, a milyent keres, olcsón és hamar. — Birtokokat (ügy helyben mint vidéken) kisebb és nagyobb mennyiségben, eladás vagy bérletre keresek. ----------- --=- ■ 1 - ■ Kö lcsönöket bekebelezésre helybeli intézetnél költségmentesen eszközlök. = Részvényeket a legmagasabb árban megveszem. ==
