Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)
1905-05-21 / 32. szám
Szatmár, 1905. S ZATMÁR-NftMETI május 21 zása s hogy ezen vezényszavakra minő mozdulatok hajtassanak végre. Ugyanezen fejezőiben történelmileg fejlődött alkotmányunk révén azon alapvető közjogi igazságra jut a szerző, hogy a magyar közjog szempontjából legfelsőbb hadúr csakis a Szentkorona, vagyis a »nemzet és király egyetértő akarata,« „A király önmagában nem szuverén, hanem a nemzet az,“ egy oly alapvető mondása a szerzőnek, melyet érdemes volna márványtáblába vésni. A mü harmadik része már tisztán a való életből van merítve s ez terjedelme szerint is legnagyobb, de egyúttal legbecs sebb része a miinek. Annyi értékes anyag és adat van ezen részben, hogy terünk a részletes ismertetést meg nem engedi. E harmadik részben bizonyítja be a szerző, nem elméleteken lovagolva, hanem a gyakorlati tapasztalatok alapján, hogy a magyar nemzet kívánalmai, katonai szempontból is nemcsak nem veszedelmesek, de egyenesen véderőnk harcképességének szükséges követelményei. Szembeszáll az »Einheit der Armee« sokat hangoztatott frázissal, mely értéktelen semmit mondó jelszó mellé bújnak a katonai körök, hogy hermetice elzárják magukat a nemzeti követelményekkel szemben. A negyedik rész az előbbiekben megokolt alapelvek alapján, 43. §-ban törvénytervezetet tartalmaz, mely felöleli magában mindazon követelményeket, melyeket a nemzet kíván a hadsereget, illetőleg mindazt, a mit magának a j hadseregnek érdekében megjavítani szükséges. ' Ismételjük, hogy egy végtelen becses, gondos, mély tanulmányra s széles látkörre valló müvei állunk szemben, mely méltán számíthat úgy tudományos becse, mint különösen gyakorlati használhatósága folytán arra, hogy minél szélesebb körben elterjedjen s hogy vezető fonálul szolgájon azon nagy s nehéz kérdés megoldásánál, mely körül az egész politikai válság megfordul,a katonai reformnál, melynek meg kell valósulnia, mert azt igy kívánja a nemzet, igy kívánják a való viszonyok s ezek előtt szemet hunyni, ezeket negligálni sem a királynak, sem az udvari politikusoknak nem szabad s nem lehet. —y— A függetlenségi párt szervezkedése a Felvidéken. A felvidéki vármegyében a függyetlenségi eszme mind jobban hódit. Mindenütt hozzáfoglak a szervez kedéshez. Az első szervezkedő gyűlés Kassán lesz, j hol Abauj-Torna vármegye függetlenségi pártját szer- j vezik újjá. A vármegyei ügyek. Nincs olyan megyei törvényhatósáj.-a országunknak, melynek több-kevesebb mizériája ne lenne. Alig van törvényha'óság, hol panaszok ne emeltetnének az adminisztráció ellen, hol a vezeiés nem a régi pátriárkális alapon nyugodna. A régi vármegyei rendszernek maradványa ez s ha ma már a múltakhoz képest a központi kormány- hatalom nyomása s nagyobb ellenőrzés folytán javultak is a viszonyok, ha ma már nem is teljesen sine cura és nobile officium a vármegyei tisztség, mégis nagyon messze vagyunk attól az állapottól, midőn a megyei adminisztráció a közhivatal s a funkcionáriusok a közhivatalnok fogalmának fognak megfelelni. Ez, mondom, egy adott helyzet, ez a való viszony, melylyel mindenkor számolni kell s falra hányt borsó volna a megyei törvényhatóságok működésében ideálitást követelni. De ez aztán határvonal. Határvonal, melyet túllépni a közigazgatási funkcionáriusoknak nem szabad, mert különben működésük a közérdek rovására megy. Köztudomású tény az, hogy Szatmármegye köz- igazgatása, adminiszirációja már évek óta a határokon túl működik, úgy hogy alig van vármegye, melyben annyi seperni való lenne a közérdek szempontjából, mint Szatmármegye adminisztrációjában. Nem tudom s nem keresem okát annak, hogy a törvé .yhatóságj egyeteme, a közgyűlés, évek hosszú során át, bárány türelemmel elnézte ezt a vezetést. Meglette és elég rosszul tette, mert hogy hasonlatomat az orvosi tudomány köréből vegj em, egy kezdődő, fejlődő betegségnek, mondjuk egy daganatnak elejét lehet vágni egy idejekorán alkalmazott műtéttel, de ha a daganat elmérgesedik, gennyes nedve beszivódik a vérbe, bizony egy radikális operáció nem fog segi- tenni, legfeljebb egy hosszú s kétes értékű vértiszti tó kúra Évekkel ezelőtt könnyű lett volna egy kis önzetlen, elfogulatlan érdeklődéssel s határozott, energikus fellépéssel segíteni a bajokon, ma hosszú és kitartó munka kell hozzá s a munka élén lettre elszánt lelkes emberek. Akad egy párt a megyében, mely a „közigazgatási ellenzék“ neve alatt vállalkozott e feladatra, vállalkozott a megyei ügyek purifikálására. Nem politikai párt ez s kebelében a legkülönbözőbb aktiv politikai hitet vallók vannak, hanem ki- válólag a vármegyei ügyek intézésének érdekében, — a közügyek iránti szeretet által vezetettve, — alakított megyei bizottsági tagokból álló párt. Programmja tiszta, világos, becsületes : megszüntetni a visszaéléseket, a vármegyei adminisztrációt egészséges alapokra fektetni, belevinni a megyei életbe a közügyek iránti érdeklődén s főképen a közügyeket mindig a közérdek szempontjóból intézni. Egy ily programmal birópártnak, ha a pártélén s tagjai sorában olyannok állanak, mint a közigazgatási ellenzékben, vezető szerepet kell vinnie a megye életében, aminthogy meggyőződésünk is, hogy a | árt vinni is fog a jövőben. Óriási nehézségekkel kell azonban megküzdenie. Pedig csodálatos, hogy az igazság érvényesülésének nem sima az útja. E nehézségeket támasztják azok. kik védik a régi rendszert a kik nmn közérdekű, de tisztán cs gondolkodás nélkül, személyi politikát űznek, mert a régi rendszer fenállásával saját kisded szuverénitásukat védelmezik. Ezek a konzervativek aztán azt a vádat zúdítják a „megyei ellenzékre“ hogy a párt tisztán személyes motivumokból. személyek ellen alakult s hogy ellenzékeskedése tisztán a személyeknek s személyek ellen szól. Hogy a vád valótlan, bizonyítja a párt itt-ott kétéves működése, meiy sohasem irányult személyek ellen, mutatja a párt újabb nagymérvű terjedése a megyében, mely élet s akció képességének fényes bizonyítéka, már pedig, a mely párt személyi politikát üz, az nem lehet élet- s terjedő képes. A „Közigazgatási ellenzék“ különösen az utolsó megyegyülésea mulatta meg, hogy a közügyekért Ír r- col s a helyett, hogy azért harcosai, szónokai megkapták volna az őket megillető elismerést,^kénytelenek voltak a hivatalos párt részéről eltűrni, hogy azok őket „éretlen gyerkőcöknekműködésüket ,gyerekeskedésnek ‘, prókátoroskodásnak", a közigazgatáshoz nem értő egyének szájhősködésének'' bélyegezzék. Igen kérem szeretettel ilyen a közgyűlés tárgya lási tónusa azok részésől, kik büszkén, önérzettel verik a mellüket, a kik talán készek is rögtön az ellenfél (politikai) „orrára mászni“, akik initéző benfente- sei a megyei adminisztrációnak: ezt a választ kapják a „közigazgatási ellenzék" szónokai objektiv felszólalásukra, melyekben adat halmazzal igazolják, hogy a megyei adminisztráció minden csakfnem jó, s még a hivatalos párt fogja ri a megyei ellenzékre, hogy ez sz-mélyeskedik.Adatok, objektiv válasz helyett gorombáskodás, leszólás, akar csak a bécsi Reichsrat ban. No hát az ilyen tanács ellen tiltakozni kell. Fiatal, öreg egyenjogú tagja annak a I örvény - hatósági bizottságnak s kérem szeretettel az ész, a tudás, a közügyek iránti lelkesedés s az inlaktság, ép úgy mint a butaság, a slendriánizmus, a korrupció szeretete nincs korhoz kötve. Érvre-érv, adat ellen adat, ez vitatkozási modor, melyből mindég győztesen kerül ki a közügy s ex a cél, de érv helyett gorombáskodni, sértegetni ez nem parlamenti vitatkozási modor s a ki ily tónust használ a megyei gyűléseken, az légyen bár öreg, vagy fiatal, kiállítja magáról az érettlenségjj bizonyítványát. Az igazságot hatmázsás gorombasággal sem lehet elnémítani s a számadások helytelenségét nem lehet helyrehozni pózokkal. Ám csak kövessék ezt a tónust. Az olyan események, milyenek a legutóbbi közgyűlésen Szatmármegye székházában lejátszódtak, fognak minden bizottsági tagot, vagyis azokat, akik tudják, hogyan kell i közügyek t igazán tárgyalni, arra a meggyőződésre j juttatni, hogy nagy és nemes célt szolgál a megyei I ellenzék s hogy egyedüli vezetésre jogosult pártja a ! vármegyének. D én biztos voltam benne, hogy a valódi ok az, hogy többet tudok, mint ő, a vaskalapos . . . — S mi ön ma? — író vagyok, uram. író! (önérzettel). Az emberiség javáért küzdőm szivemmel, lelkemmel és toliammal. — És megél ön ebből? — Amint látni méltóztatik. Ugyan nem egyformán fizetnek, mert égy, két, öt, tiz forintot adnak, sőt már húszat is kaptam . . . igen, huszonötöt egy cikkemért, és . . . — Megbocsásson, de én meglehetős járatos volnék az irodalomban, azaz, hogy elég sokat olvasok, de még nem találkoztam sohasem a nevével. — Hahaha . . . Azt nem is csodálom . . . ha- haha . . . Hát minek néz az ur engem ? . . . Én nem szoktam ám olyan ostobaságokat firkálni. — Nem ? . . . — ... hogy egy legény szerelmes volt egy leányba, vagy megfordítva . . . Hát minek ez? Azt hiszi, hogy ezt nem próbáltam? Próbáltam ezt is, de nem ment. Mindenkinek volt ellene kifogása. Ennek a hősöm, annak a hősnőm nem tetszett. Egyik azt akarta hogy legyenek boldogok; a másik, hogy haljanak meg . . . Hát mire szükséges ez a sok zaklatás nekem f hát nem úgy van ? — Tökéletesen. DeAgazán kiváncsi vagyok, hogy mit ir. — (Mosolyogva egy csomó újságot húz elő.) Hogy mit? Hallgassa csak, uram! (Olvas.) Tekintetes Bróm Pál gyógyszerész urnák Hideg- völgy. Uram, az Isten is áldja meg Önt, még egysze • kívánom, hogy a jó Isten áldja meg önt. Az Ön által feltalált gyomorlapdacs visszaadott az életnek. Amióta azt bevettem, úgy eszem, mint egy oroszlán. Kívánom, hogy az Isten még sokáig éltesse és adjon erőt egészséget, hogy sok ilyen kitűnő szert találhasson fel az emberiség üdvére, boldogságára. Isten áldja meg! Bér Izor. — Mit szól hozzá? Nemde, szép uram? és a smucig csak 5 koronát küldött és 12 doboz tiszteletpéldányt az ő gyomorpasztilláiból. — De vannak ettől szebbek is; hallgassa csak: Tekintetes Thorma Péter gyógyszerész urnák, Bájlak. A mélyből, a halál küszöbéről . . . stb . . . stb ... — Nem ezt, egy másikat . . . — Kérem uram irgalmazzon ! — Meg kell hallgatnia, uram. Ismerni kell képességeimet. Tehát: Tekintetes Balzsam György urnák, Reménykeleten. Tekintetes ur! Az Ön élet-irja volt az utolsó szalmaszál. Végrendeletem megírva, a hozzám tartozók szeme kisírva, és én másfél lábammal a sírba . . Tekintetes ur! Pikkor ajánlották az ön csodaszeréi s én azóta, hogy bevettem, uj ember lettem. Eszem, iszom, alszom s nem is hinné, hogy ma-holnap keresztkomáról kell majd gondoskodnom (nem ugyan a magam, de drága nőm számára.) Ezt az, ön kitűnő és páratlan élet-irjának köszönhetem, azért kérem az anvjukommal együtt : vállalná majdan szeretettel az ön kitűnő szere sivalkodó eredménye keresztapaságát. A sírig háládatos tisztelője: Bér Izor — De hisz önnek nincs családja! — Hahaha . . . hehehe . . . ugy-e, minő igazsággal van írva? . . . Még ön is elhitte I . . . Nincs családom még, uram de saját tulajdon müveim : ilyen köszönő levelek ezrei bizonyítják eredeti tehetségemet és én mind e mellett nem is vagyok ám büszke, amit igazol az, hogy cikkeim alá akár grófok, bárók: vagy más előkelő hölgyek és urak neveit is odaírom. Hát tenné-e ezt valami versfaragó, pennarágó, uram !? — Nem, bizonyára nem I — És ha tudná milyen lelkiismeretes \ ngyok! . . . A hajszálig, uram, a hajszálig! . . . (súgja). Az összes szereket, a miket én ajánlok jóváhagyólag a nagy közönségnek, beveszem ám . . . Be, be! . . . Gyomorbaj, tüdő, torok, fül s ezzel ellentétes szervek, — külsőleg, belsőleg, kenőcs, tinktura, szájvíz, fog- rizspor stb. stb, ez először mind haszná:va lelt álta lám. . . . Olló ! én nem adom ám akármily svindli- hez olyan könnyen a nevemet! . . Akkor nem ismer ! . . . — Rettenetes! — Ugye-e? ... És e rettenetes ember itt áll szelíden meghajolva uraságod előtt és várja kegyes válaszát: neki adja-e a leányát, vagy nem? . . . — Ön . . . — (Közbevág.) Kérem, ne szóljon még semmit. Tudjon meg előbb mindent. Nézze, uram, jövendőbeli kedves feleségemnek különb dolga lesz, mint egy hercegnőnek : — mert ha nem tetszik az Íróság, egyszerűen ott hagyom és méregkeverő ember leszek — Micsoda ? r
