Szatmár-Németi, 1905 (9. évfolyam, 1-97. szám)
1905-05-03 / 27. szám
Szatmár, 1905 SZATMAR-NEMETI május B. Hát ez tisztelettel legyen mondva nem igaz s a ki állítja, nem ismerte s nem ismeri a választó közönség hangulatát. Hiszen évek hosszú sora óta kívánjuk a nemzeti vívmányokat, évek hosszú sora óla gyűl a keserűség, a panasz a nemzetietlen kormányzás ellen s csak egy szikra kellett, hogy lángra lobbanjon a parázs, mely izott a hamu alatt. Ez a szikra volt november 18. Az a csepp, mely már kicsordul a pohárból, ha bele öntik, rugója a megindított harcnak, de nem célja, mert a függetlenségi képviselőknek nem az volt a választók előtt adott programmja, hogy síkra szálljanak november 18-ika ellen, mert ez csak egy momentum volt, mi programra alapját nem képezheti, hanem az, hogy küzdeni fognak a magyar nyelvű hadsereg mellett, a paritásos diplomáciáért s a gazdasági függetlenség érdekében. S a midőn a nemzet többsége ez alapon választott függetlenségi képviselőket s küldött a házba egy oly tekintélyes Kossu h-pártot, mely számra az összes pártok között a legnagyobb, igenis megbuktatta az eddigi kormányok s nemcsak a Tisza-kormány politikáját. Hogy a függetlenségi eszme folyton hódit, mindig újabb és újabb tért nyer, mutatják a legújabb pótválasztások, amelyek talán kivétel nélkül a függetlenségi párt győzelmével végződtek, mutatják a függetlenségi pártok és körök szervezkedései az egész országban,olyan kerületekben is, hol ezelőtt a függetlenségi eszméknek nem volt talaja Ez az idők jele s ezt a természetes fejlődést nem lehel megakadályozni, mert a függetlenségi párt programmja az igaz, nemzeti Programm, mely legközelebb All szivünkhöz s melynek megvalósításából legtöbb haszna lesz édes hazánknak. Szervezkedni kell a függetlenségi érzelmű választó polgároknak mindenütt. Szervezkedni, hogy a legnagyobb meglepetés se találjon bennünket készületlenül. Állandó szervezeteket kell fentartanunk, hol a függetlenségi eszmét állandóan ápoljuk, fejlesszük, érintkezést, állandó összeköttetést tartunk fel a függetlenségi választó polgárok között, a honnét erős akcióra leszünk képesek, úgy az önkormányzati szervezetben, mint az országos politikában. Onya Juonnak, mint a falusi paraszt gyereknek, nem sok tanulása volt; olt született az erdőkoszoruzta kis faluban, honnan 20 éves koráig ki nem mozdult; akkor is csak azért indult útnak, hogy Nagyszebenben a papi vizsgát letegye. Úgynevezett „paraszt pap“ volt. Mert az oláh papok között kétféle kategória van : a teológusok J és a paraszt-papok. Az előbbiek érettségi vizsgát tesznek és teológiát végeznek ; a parasztpapoknak elégséges, ha Írni, olvasni tudnak s a mi fő: a patkóirást (Cirill betűket) ismerik. — Újabb időben azonban többet kívánnak. Onya Juon sem tudott egyebet. Mint kissé értelmesebb gyerek, ministrálgatott az öreg pap mellett, eltanulta a templomi szertartásokat, az énekeket kitünően fújta; a patkóirást folyékonyan olvasta s igy minden föltétele meg volt annak, hogy pappá lehessen. Föl is ment Nagyszebenbe, az oláhok metropolisába s ott hat hét alatt teljesen eltanulta a papi mesterséget. Hazajött s hirtelen megházasodott, hogy fölszentelhessék. Mert hát addig föl nem szentelik, inig meg nem nősül; vagy aztán, ha fölszentelteti magát, örök nőtlenségre van kárhoztatva. Elég okosan csinálják I így játszák ki a coelibátust. A melyik pap özvegy lesz, az másodszor már nem nősülhet. Onya Juon is elvett feleségül egy falujabeli leányt; nem sokat válogatott. A legelső szurtos személybe belebotlott. Pappá szenteltetése is éppen kapóra jött, az öreg pap elhalálozott, volt tehát mindjárt ürgs parókia. Csakis egy kis alkotmányos választáson kellett keresztül esnie, tudniillik egy pár hordó pálinkát kellet áldozatul hoznia a választóknak. Minden úgy ment mint a karikacsapás. Mikor az elnöklő kiküldött esperes kihirdette a választás eredményét, tisztelendő Onya Juon uram elkiáltotta, magát: «Hopp!» A választók jól bepálinkázva, szintén , Ilyen szervezetet akar a helybeli függetlenségi párt vezetősége is »A független s 48-as körc-ben teremteni. A kik szivükön viselik a nemzeli ügyet, a kik győzelmüket állandósítani akarják, a kik azt óhajtják, hogy az uj, tisztultabb politikai szellem álmenjen városunk szellemébe is, azoknak csatlakozni kell hozzánk, csatlakozni e kör megteremtésére, mely erős szervezete, bevehetetlen vára lesz a 48-as eszméknek. A győzelem a miénk volt, ennek áldásait, ennek gyümölcseit meg kell becsülnünk, meg kell tartanunk. Igazi felvilágosítás. A »Szamos« vasárnapi számában napvilágot látott »Egy kis felvilágositás«-ra legyen szabad nékünk is némi felvilágosítással szolgálnunk. Az említett cikk, mely világért sem a közvélemény megnyilatkozása, iparkodik tisztára mosni egy szarvashibát, melyet — maga is többé-kevésbé beismeri, — hogy a város törvényhatósága, előre nem látván a bekövetkezendőket, — elkövetett. El akarja velünk hitetni saját meggyőződése ellnére, hogy az általa is be nem váltnak kijelentett csendőrségi intézmény mily áldásos városunk közéletére. Nem azért ugyan, mintha a rossz emberek elpusztultak s a fejünk felé tornyosuló veszedelmek elmúltak légyen városunk fölött, hanem mindig oktrojálni akarja az intelligens közvéleményt, hogy az alacsony érlelmiségü néprétegekkel kedveltesse meg a már nagyon is kellemetlennek nyivánuló intézményt. Hát ezt ezúttal meg is próbáljuk. Mi vezette az illetékes köröket a csendőrségi intézménynek váró sunkban való meghonosítására ? Vezette a közérdek s vezette még a — pártérdek. Miért nem bizonyult a cikk szerint elegendőnek az eddigi rendőrség a köz- biztonság megóvására? — Nem bizonyult elégnek, mert az 1903-ik évi követválasztáson a katonaságnak kellett diszőrséget állani a Pannónia előtt a banket- tező szabadelvű pártnak tiszteletére. Hozták a lapok a házfelosztás küszöbön léteiét, az illetékes körök sietlek egy oly intézmény gyors behozatalára, melyből bizton remélték, hogy olyan zajos társas vacsora'>1 meg lesznek kiméivé, mint a milyen a múltkori volt. No meg a zsanöár szúr, lő és vág és „jaj, ki parancsát élve szegi.“ íme az intézmény behozatalának intenciója. De menjünk tovább. Meglátogat bennünket az idegen, a külföldi. Megdicséri törekvő előrehaladásunkat, bámulja a fővárost, eloszlik felőlünk eddig táplált balhiedelme. De lerándul egy kis körútra. Betéved városunkba s látja, hogy fejlődésnek indult intelligens városban van, sőt a Deák téren egy sétát is tesz. Mi ötlik legelső sorban szemébe? A székesegyhoppot kiáltottak viszonzásul s]a tágas udvaron táncra kerekedtek. A nagy mulatozásnak s a folytonos «hopp» kiállásnak az lett a vége, hogy attól a naptól kezdve a papot «Pópa Hopp»-nak nevezték. Nem is haragudott érette. Mint a falu tiszteletreméltó lelkésze a kocsmában is az első helyet vívta ki magának. Vasárnap délután híveivel együtt pálinkázoit s bevezette őket a magasabb politikába. Minden beszédjét a szokásos „Hoppal“ kezdte, sőt az is megtörtént vele, hogy egy temetési búcsúztatón, mikor a családtagok, legkeservesebb sírásra fakadtak, elkiáltotta magát: „Hoppl“ A cigánynak bolondja volt. Néha egy szál vályogvető hegedűje mellett hoppolt egész éjszaka. Az első hegedüszóra kirug:a maga alól a széket, odaállott a czigány elé s tenyerével csattogtatva, kedvencz szójárását hangoztatta viradtig. A tisztelendő ur ilyetén mulatozásai miatt aztán Hoppné asszonyom nagyon elkeseredvén, — egy kicsit félrelépett a tanító vezetése mellett, mi is a papnak fülébe jutván, Láskál uramat egy alapos „Hopp" kiáltással egy alkalommal a kerítésen keresztül dobta. Pedig nem volt valami hóditó személyiség a papné. Szurtos, rendetlen asszony volt, kit egyszer a körjegyző — nem ismervén fel — igy szólított meg: „Te czigányné! Itthon van-e Popa Hopp?“ S csak midőn szembe fordult vele, akkor ismerte föl a papnét. A Popa Hopp elnevezés úgy elterjedt az egész vidéken, hogy még a szomszéd falusiak is csak igy nevezték. Az is megtörtént vele, hogy az algyógyi királyi járásbíróság valami kihágási ügyben tanúnak idézvén őt, a meghívót «Tisztelendő Hopp ur» névre állította ki, mit is a pap annak rendje és módja szeház ? avagy a Pannónia drága palotája? Korántsem. Két villogó szuronyos fegyver, állig fegyverezett komor hadfiak vállán. Megkérdezi, nem-e valami rettenetes bűnös embert keresnek, avagy valami rémes bűneset történt az éjjel ? Nem. Megmagyarázzák neki. hogy ez itt rendes megszokott do'og. Akkor aztán eszébe jut az idegennek az iskolás gyermek k >rában tanult történelem s rájön, hogy a magyarok Ázsiából jöttek be e hazába, hiszen épen ilyen állapotot látott nem régiben Kelet-Ázsiában leit tanulmányútja alkalmával, meg — Mandzsúriában is. íme az intézmény eredménye. Oroszország is ezt akarja a lengyelekkel elhitetni, hogy csak is ez az intézmény előnyös nekik. Csakhogy Oroszország nem alkotmányos állam, városai nem önkormányzati testületek, hanem rendőr állam és városai rendőrségileg megosztott, illetve megszállott területek. A hol a szoldateszka és a policia az uralkodó elem, ott jól veszi ki magát a szuronyos fegyver, de jogállamban, hol a polgárság önmagát igazgatja, leg feljebb csak nagy veszedelem idején áll jól. De hagyjuk a külszínt, térjünk át az intézmény behozatalával elért eredményre. E sorok írója tanúja volt a következő kedélyes jelenetnek : A legközelebbi választás alkalmával a városháza előtt kisded tömeg csoportosult az esteli órákban Állott pedig e tömeg egy aggastyánból, két leánygyermekből, továbbá egy fiakerből s a belefogott lóból. Az őrségre kirendelt őrsparancsnok fel is szólította a tömeget a szétosz- lásra, azonban ez csak részben történt meg, mert a konflis és a ló konokul ott maradtak a helyszínén, lévén a fiakeres távol. Erre a teljes csendőrségi készenlétet arcvonalban felfűzött szuronynyal neki vezényelte a makacs tömegnek s a rend helyreállítása után jelentette a szakaszával szintén ott állomásozó különben barátságos képű s a jelenetet kíváncsian szemlélő morva kapitánynak, hogy a tömeg eloszlott. Jelentését magyarul tette s mikor a kapitány németül kérdezte, hogy tulajdonképen mit akar jelenteni, válaszolta: »Azt, hogyha magokat ide nem hozzák, meg lett volna Ilieronymi választva, majd csináltam volna én rendet!« Fölhozhatok egy másik esetet. Egy vidéki úriember a Deák-téren egyik bank épülete előtt többször le és fel sétálgatott. A poszton álló csendőröknek ez a járkálás gyanúsnak tűnvén fel, igazolásra szőlitották, azonban ez csak hosszas huzavona, a városházától annak lakásáig fel tűzött szuronyok kíséretében való s az utca csőcselékét gyönyörködtető meghurcoltatás után sikerült. Nekik mindegy, gyanús az, akit gyanúba vesznek, légyen az illető a Bakony erdejében, avagy a boulevard asztfaltján. Debrecen városa is behozta a csendőrségi intézményt a Hortobágyon s az fényesen bevált. Különösen eleintén minden nap beszállítottak 30—40 köz- veszélyes gyanús embert a — hortobágyi pusztáról. Ott megfelel, sőt kell is reprezentálni a feltüzött szuronynyal, ámde Debrecen szab. kir. városában rint elfogadván, „Hopp“ kiáltással nyitott be a járás- biró ajtaján s a tárgyalás alatt komolyan hallgatott a „Hopp“ névre. Idők folytán ő maga is elfeledte valódi nevét, láttam egy keresztlevelet melyet Popa Hopp állított ki falubelijének. Még halálával is tűntetett nevével. Pár év előtt nagy árvizek jártak azon a vidéken, a hegyi patakok állandóan zuhogva, rombolva vágtattak keresztül a kis falun. Egy hirtelen felhőszakadás még inkább megduz- zasztotta a kiáradt patakokat, a hegyekről alárohanó nagy víztömeg szennyes habjaival egyenesen a parókia felé tartott. Menekülnie kellett. Mikor meglátta a zugó tengert, mely házát elsöpréssel fenyegette, értékesebb holmijának megmentéséhez látott. Egy pálinkás hordócska volt — úgy látszik — a legféltettebb jószága, feje fölé emelte s neki szaladt a vizároknak, melyben hatalmasan hömpölygőit az ár. A túlsó parton hívei állottak s biztatták az ugrásra. — Hopp! — kiáltotta s azzal átugrott a túlsó partra: azaz, hogy csak átugrott volna, ha a nehéz hordó vissza nem rántja a zugó habokba. Valószínű, hogy II-ik Lajos királyunk Csele pataki történetét nem hallotta soha, de azért ő azt pontosan utána csinálta. Az utolsó ,,Hopp“-ot már beléje fullasztotta a vizár s ki tudja, vájjon a túlvilágon, mikor Szent Péter ajtót nyitott neki, nem azzal ugrolt-e be amúgy csűrön vizesen a menyországba: „Hopp!“ Révai Károly.
