Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-10 / 19. szám

Szaímár, 1904. SZATMaR-NEMETI — Áthelyezett állomás főnök. Andrássy Istvánt, a szatmári vasúti állomás főnökét a kereskedelmi mi­niszter Sátoralja-Ujhelyre, a forgalmi főnökséghez he­lyezte át, helyébe pedig ugyancsak Sátoralja-Ujhelyről Péchy László forgalmi főnökséghez beosztott ellenőr jön. — Eljegyzés. Berger Henrik nyíregyházi nagy- kereskedő a napokban eljegyezte Schwartz Albert helybeli tekintélyes nagykereskedő és városi bizottsági tag kedves leányát Laura kisasszonyt. — Uj doktor-juris. Ináncsy Elemér, a kolozsvári egyetemen az álamtudományból a doctoratust a múlt héten szép eredménnyel tette le. — Dalestély. A szatmárnémeti Dalegyesület 1904. évi május hó 12-én, csütörtökön, a „Társaskör“ helyi­ségeiben tagjai részére a helybeli ev. ref. felsőbb leány­iskola növendékeinek szives közreműködésével dales­télyt rendez, melynek műsora. 1. Otthon és idegenben ; Férfikar Fránek Gábortól. Előadja a dalegyesület. 2. Belizár és Alamir kettőse a Belizár c. operából . Doni­zettitől ; zongorakiséret mellett előadják : Dr. Vajay Imre és Orosz Alajos urak.*) 3. Magyar dalsorozat ; férfikar Hoppe Rezsőtől. Előadja a dalegyesület. 4. Isten veled ; vegyeskar Zimay Lászlótól. Előadják : a helybeli ev. ref. felsőbb leányiskola növendékei és a dalegyesület. 5. Katonakar a Faust c. operából; Férfikar Gounndtól. Előadja a dalegyesülét. Nem tagok számára belépő-dij személyenként 2 k. Család-jegy 4 korona. A dalestély kezdete 8 órakor. — A szatmári társaskör választmánya ezen az utón tudatja a müveit közönséggel, hogy a nyáron hetenként egyszer, szombaton este a társaskör kerti helyiségében, — zene estélyt rendez, — a melyek­nél a zenét a Bunkó Vince zene kara szolgáltatja. A szórakozni vágyó közönség tendelkezésére áll a villannyal világított kuglizó s ételekkel, italokkal és hűsítőkkel Dernkő János vendéglős szolgál. Az első zene estély folyó évi május hó 7-én volt mikor a megjelent szép számú intelegens közönség a reggeli órákig maradt együtt, gyönyörködve a zenében s a fiatalság jó kedvű táncában. Felhívjuk ezen kellemesnek ígérkező zene estélyekre a város és vidék müveit kö­zönségének figyelmét. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés Be­reg-, Mármaros-, Szatmár-, Szilágy- és Ugocs megyék­ből szervezett szatmári kerületének előkészítő bizott­sága 1904. május hó 15-én, vasárnap délelőtt 11 óra kor Szatmáron, a városháza tanácstermében alakuló közgyűlését tartja, melyre az egyesülés tagjait tisz­telettel meghívja. Tárgysorozata : 1., Az előkészítő bizottság jelentése. 2., Megalakulás, Tisztikar és választ­mány alakítása. 3., Esetleges indítványok. — Vidékről érkező egyesülési tagok ellátásáról az előkészítő bizott­ság kézséggel gondoskodik, ha két nappal a közgyűlés előtt ez iránt bejelentés történik. — Nyilvános köszönet. A városi rendőrség és tűzoltóság valamint az önkéntes tűzoltó egyesület tagjainak, úgyszintén mindazon polgártársaimnak, kik Wesselényi utcza 28. sz. telkünkön f. évi május 6-án éjjel történt tüzeset alkalmával gyors megjelenésükkel és munkájukkal lakóházunk megmentésében szemé­lyesen közreműködtek, továbbá mindazon ismerőse­ink, kik súlyos megpróbáltatásunk napjaiban igaz részvétükkel felkerestek : fogadják ez utón hálás kö- szönetemet. Szatmár 1904. május hó 9. Váczi Imre. sírj ! Emlékezzél meg, hogy szegény vagy, tűrnöd kell. Járj kedvében, mert kitesz a házból. Úgy meg örökölsz. * És mindenki kedvében járt mindenki. Ha beteg volt és zsarnokoskodásaira kifakadt a neje, csak azt mondta neki: — Csak türelem, türelem 1 Ez a vértódulás úgy is megöl, aztán rád marad a ház, a mészárszékem. Ennyi jusra még férjhez is mehetsz. — Ugyan ne őrülj meg! — felelt ilyenkor az agyonkinzott nő. — No hát, nem jól mondtam, férjhez adhat oda Marit. Mert úgy hagyom ám, hogy mig élsz, tied a ház, meg minden. Halálod után a Marié. Úgy ám, a húgomé. Ilyen beszédek után a szegény asszony mindig jobban tűrte nehéz sorsát. Hát mégis jó ember ez. Goromba, de jó, — gondola. Mikor felgyógyult Kelevény Gáspár akkor elment a fürdőre. Tele vitte a bugyelárisát bankókkal és oda­rendelte öcscseit az üzlet vezetésére. Ezeknek sem fizetett semmit, csak jó szót, ilyenformán: — Csak igyekezzetek : Ti vagytok egyetlen ro­konaim. Hát csak nem gondoljátok, hogy én a fele­ségemnek, vagy annak a lánynak hagyom 1 Vérroko­naimnak. Úgy ám ! De hallgassatok vete ! Csitt! S az öcscsei is abban a reményben dolgoztak, tűrték gorombaságait, hogy ha a szél megüti, szépen örökölnek utána. S a guta csak nem akart jönni, pedig Kelevény már a végletekig kimerite övét türelmét. Hanem e helyett eljött egy jámbor ember és elviltte a kis Ma­rit feleségül és eljött egy betegség, a kimerülés, a szívbaj és az meg elvitte a sokat tűrt feleséget. A vén önző sirt. Öcscseit hívta maga mellé. — Jertek, támogassatok; ti örököltök úgyis mindent. S ezek dolgoztak, fáradtak, mig Kelevény Gás­pár egy nyár végén a fürdőről hazahozott egy ifjú feleséget, B. Gy. — Miniszterek válasza a szabadelvü-pártjüdvözlő feliratára. Múlt heti számunkban megírtuk, hogy a vasúti sztrájkmozgalom megszüntetése alkalmából a szabadelvüpárt üdvözölte a miniszterelnököt és a ke­reskedelmi minisztert. Most ide iktatjuk a miniszterek válaszát, melyet dr. Keresztszeghy Lajos pártelnökhöz intéztek Budapesten, 1904 évi máj. hó 3-án. Tisztelt pártelnök Ur! Folyó évi április hó 30-án kelt becses sorai kap­csán volt szerencsém megkapni a szatmári szabadelvü­párt választmányának folyó évi április 27-én hozott határozatát. Amidőn a kormány iránt kifejezett megtisztelő bizalomért és lelkes üdvözletükért úgy a magam, va­lamint minisztertársaim nevében őszinte köszönetünk- nek adnék kifejezést, biztosítom Elnök urat, hogy a határozat bevezetésében kifejezettek tudatától a kor­mány is át van hatva és ezen sajnálatos állapotok orvoslása legkomolyabb feladatát képezi. / Hazafias üdvözlettel __ ___ Tisza. Bud apesten, 1904. évi május hó 3. Mélyen tisztelt pártelnök Ür! Kedves barátom! A szatmári szabadelvüpárt választmányának múlt hó 27-én hozott s most kézhez vett határozatát, mely­nek megtisztelő tartalmával a még aznap hozzám in­tézett meleghangú sürgöny utján értesültem, ismételten hálásan köszönöm. Kérlek kedves barátom, légy tolmácsa az igen tisztelt párttagok előtt meleg köszönetemnek s szívé­lyes üdvözletemnek. Igaz tisztelettel őszinte hived: Hieronymi. — A jogügyi szakbizottság szombaton tartotta ülését. Tárgyai közöt felemlítjük az óvadékköteles tiszt­viselők kérelmét, melyben óvadékuk visszaadása iránt folyamodtak tekintettel arra, hogy az állami tisztvise­lőknél is eltörölték a biztosítékokat. A szakbizottság azonban nem véleményezte a kérelem teljesítését, mert az a szervezési szabályrendeletbe és törvénybe ütközik amint csak törvényhozási utón lehetne módosítani. El­leniben a biztosíték felemelésétől eltekintett a bizottság s javasolta, hogy a tiszti biztosítékok eddigi összege hagyassák meg s ne emeltessék fel a fizetés rendezés folytán felemelt fizetések egy évi összegének megfele- lelőleg. Ferenczy János pénztári ellenőr fizetés emelési kérelmét a bizottság, jóllehet méltányosnak találta, még sem javasolta annak teljesítését, mert a kérelem csak azon a közgyűlési határozat megváltoztatásával lenne teljesíthető, melylyel a legújabban a lisztviselői fizeté­sek rendeztettek. Már pedig erre vonatkozólag az volt a bizottság véleménye, hogy az, ha minden tekintetben nem is volt tökéletes, most már meg nem támadható. Egy régi dolog került még tárgyalásra a szakbizottságban, hogy t. i. kinek van joga a Szamoson létesített párhu­zamos művek folytán kelettkezett fűzeseket kihasználni? Miután ez a kérdés egy konkrét eset, illetve magán kérelemből kitólyólag merült fel, a szakbizottság csak erre szorítkozott s javasolta a tanácsnak, hogy állapítsa meg, miszerint gyakoroltak-e a parti birtokosok a kér­déses helyen ilyen jogokat, mily idő óta s meddig terjedt ez a használat ? — Épitik az internatust. Az Árpád utczán Séta­tér immár megszűnt sétatér lenni. Az internatus épí­tése a múlt hét folyamán kezdetét vette, A nagysza­bású és monumentális épület helye bizony sok gyö nyörü fának az életébe került Mintegy epy harmad részét a nagyterületű sétatérnek kiváglak és az alapo­zási mnnkalat is megkezdődött. Nagy bajt okoz, hogy a talaj homokos és igy beton alapozó t kell létesíteni a mi bizony az épitkezőségnek egy előre nem látott óriási kiadás többletet okoz. A sétatér keleti, déli és. északi oldala megmarad s mintegy körül övezi majd a vasúti internatus épületét, mely úgy nagyságra, mint külső csinyra nézve egyike lesz városunk újabb modern Középületeinek. t — utóállitások. Az 1903 ik évi fősorozásról elma­radt hadkötesek utóállitása a nagykárolyi, fehérgyar­mati, nagybányai, csengeri és szatmári továbbá a Nagykároly városi, Nagybánya városi és Felsőbánya váró i sorozó járások részéről f. hó 5 én tartatott meg Szatmárnémetiben. Előállott 120 hadköteles s megvizs­gáltatott mintegy 25 —30 felszólamló családtag kereset- képessege. — Folyó hó 13-án és 20-án ismét utóálli- táz lesz Szaunái nemedben. — Újoncok bevonulása. Máskor az ex-lex előtti években október első napjaiban történt az mely, a mi mostan megy végbe. Hiszen még nóta is van rólla, bog)' „októbernek első napján be kell rukkolni“. De hiában, felfordult világot élünk, az ex-lex jóvoltából máskor októbeiben esett meg az újoncokkal az, mi ebben az évben, hogy t. i. május havában kell bevo­nulni ; igaz, líogy a szegény fiukra nézve ez hét hónapi nyereséget jelent mert annak idején, ha csak megint ex-lex nem ál elő, októberben szabadulnak a most be­vonult ifjak. A helybeli Ferenc József- laktanyába a bevonulás tegnap vette kezdetét, mely még ma is tart Összesen be kell vonulni 379 huszárnak, 126 tüzérnek és 75 különféle fegyvernemhez tartozó katonának. — Tűz eset. Nagy tűz pusztított e hó 6-án vir­radóra Vácy Imre városi iktatónak Weselényi-utca 28 számú házastelkén. Egy tiz méternyi hosszú fáskamara a benne levő nagy mennyiségű vágott fa és több gaz­dasági eszközökkel égett le Tűzoltóink az adott hir után nyomban kivonultak a vész színhelyére s másfél órai munka után eloltották a tüzet, és megmentették a közeii lakóházakat. A kár úgyis meghaladja a 800 ko­ronát. Érdekes, hogy a tüzbiztositási kötvény a múlt hó 27-én járt le s megújítva még nem lett s igy tehát a kár teljes, mert mi sem térül vissza. Május 10. — A csengeri polgári olvasókör pünköst első napján igen sikerültnek Ígérkező bált rendez saját könyvtár-alapja javára, a meghívók a napokban kül­dettek szét. — A nagykárolyi ev. ref. egyházmegye, május 4-én tartotta rendes tavaszi közgyűlését Nagykároly­ban Domahidy Elemér debreczeni főispán és Segewáry József esperes elnöklete alatt. Jelenvoltak egyházi és világi tanacsbirákon kívül számos lelkész, tanító s hallgató. Főbb tárgyak voltak: világi elnök Hajdú vár­megye s Debreczen főispánjává kinevezésének beje­lentése; esperes jelentése, mely kielégítő képet nyújt az egyházmegye egyes egyházairól. Egységes liturgia megallapitása, énekes könyv revíziója, debreczeni egye­tem ügye előmozdítása mind kedvező megoldást nyert. Államsegély kiosztatott megfelelő részben egyházak és tanítók közt, mig a lelkészek közül a dobrai, ny.megyesi csomaközi es kaplonyi részesittetett c-gyenlő mérték­ben. 1903. évi gondnoki számadások megerősittettek a költségvetésekkel egyetemben, csak pár hátralékos fi­gyelmeztetett erősen. Közköltség ezúttal minden egy­házban 10—10 évre állapittatik meg lélekszám után. Az adókivetés elleni fellebezések kevés eredményt ér­tek, mert csak egy mérki esetben vétetlek figyelembe. Fegyelmi ügyek is tárgyaltattak, de miután előző napon a legtöbb ügyet az előértekezlet elkészítette, délután 3 órakor már a gyűlés berekeszietett. Gyűlés után kedélyes társas ebéd volt, melyen tonsztokat mondtak: Seges­várt József esperes Domahidy Elemérre, mint Hajdú vármegye és Debreczen sz. kir. varos főispánjára, mint egyházmegyei gondnokra, s Domahidy Elemér az egyházmegyére, mint a n elv legelsobben valasztá őt meg tisztségre. Majd Vityi Bei tálán béréi lelkész és tanácsbiró ürité poharát Lővey Pál lemondott tanácsbiróra s az egyházmegyére. — Érdekes válópör. Tizenhat éves házasság után ritkaság a válás, kivált ha már nagy fiugyerek is van a házban. Azonban, ha a családfő nem tud keresni és a nyomor állandó vendég, akkor a szegénység egyik egyik erős mozgató ereje a házasélet felbontásának. Mint esetünk mutatja, sokszor a 16 éven megelégedet­ten folytatott élet sem elegendő ahhoz, hogy a házas- felt k együtt szenvedjék át a szegénység keserves küz­delmeit. A különben is kikapós menyecske és a lesúj­tott férj hónapok múlva a tárgyalási teremben találkoz nak először. A biró hiába igyekszik ékesszólásával a felekre békitőleg hatni, az asszony makacsul ragaszko­dik a végleges váláshoz. Egyszerre izgatottan behatol valahogyan a tárgyalószobába a házaspár 14 éves fia és csak ennyit szól: »Papa, mama, béküljetek ki, mert a jó Isten meghozta szetencsénket 1« és a nagy felindu­lás h dása alatt eszméletlenül a földre bukik. A biró felhasználva a kínos helyzetet, nyomós érvekkel hatott a makacs anyára, ki midőn hallotta, hogy fia újból visszanyerte beszélőképességét, gy- rinekéhez rohan, — sirva fakad és kijelenti, hogy nem kéri a válást. A fiú görcsösen a markába szorított egy papírdarabot, egy sorsjegyet, mely egy nagy nyereményt nyert ugyanaz­nap Török A. és Társa bankházában, Budapesten, Te- réz-körut 46. szám alatt. r,s e bankház szerencséje igy segítette az engesztelhetetlennek tartott gyülölség felett az anyai szeretet győzedelmeskedni. — A magyar-amerikai hajójárat. Magyarországból kivándorlók szállítására csakis a fiume-nt-wyorki hajó. járat nyert engedélyt. Az állandó menetrend szerint Fiúméból minden második kedden van hajóindulás- Május 17-én (kedden) a „Slavonia“, május 31-én (ked­den a „Pannónia“, junius 14-én (kedden) az „Ultonia“ hajók indulnak New-Yorkba. A szállítási díjban benn- foglaltátik két napi ellátás Fiúméban és teljes ellátás a hajón. Naponta háromszor van étkezés, minden napra másféle étlappal. Az egyik napra szóló étlap példának okáért a következő: Reggeli: kávé vagy tea tejjel, va­jas kenyér, száraz halak, sütemény. Ebéd: leves, marha­hús rizszsel és burgonyával, sertéshús borsóval, gyü­mölcs, kenyér és bor. Vacsora: Pecsenye mustárral, makaróni, sütemény, kenyér és bor. Azok a híresztelé­sek, amelyek a fiumei hajókkal utazók partraszállásáról kerültek forgalomba, valótlanok, mert akik az engedélyt nyert társaság hajóin utaznak, külön dijat nem fizetnek és zaklatás nélkül léphetnek partra Amerikában. Díjta­lan felvilágosítást ad és előjegyzéseket elfogad az „Ad­ria“ személyszállító osztálya: „Központi Menetjegyiroda“ Budapesten, IV, Vigadó-tér 1. szám alatt, amelynek ávirati és levélczime: Menetjegyiroda, Budapest. Biouz-seiymeK sääs Minták postafordulattal — Selyem-gyár: Hen­szállitva küld neberg Zürich. Felelős szerkesztő: Mátray Lajos. Főmunkatárs: Ferencz Ágoston. (kóser) kapható — esetleg teljes el­látással és külön szobával is, igen ol­csón, — Bővebb értesítés szerezhető a kiadó- hivatalban. —----- — Ví vó-készülék _________________________________letik, 2 személyre va ló teljes fölszereléssel. — Ajánlatokat továbbit a kiadóhivatal. ----- —; bú torozva, vagy anélkül, az emeleten, a Kazin- czy-utczában, olcsón kiadó. — Hogy hol: megtudható a kiadóhivatalban.

Next

/
Thumbnails
Contents