Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-06 / 47. szám
Szatmár, 1904. SZATMAR-NEMETI Deczember 6. könnyen érthető és bebizonyitbató közgazda- sági alapigazzság! De emellett egyik bizonysága a munka becsületének. S amikor annyi minden részesül társadalmi közbecsülésben, miért akarják némelyek megtagadni ezt éppen a munkától, amely a társadalmat fentartja és elteti ? A magunk részéről semmi különöset nem találnánk abban sem, ha a munka megbecsülésében annyira mennénk, hogy a forgalmat ne csak hetenkiet — teljes vasárnapi munkaszü- neltel — szabályozzuk, hanem szóljon a szabályozás az egyes napokra is. Értjük alatta a zárórák kérdését, amely például Angliában már szintén szabályozva van. Amiként a vasárnapi munkaszünet szabályozása a fent kifejtett okoknál fogva nem érinti a forgalmat, úgy nem érintené az egyes napokon sem. A kereskedői, ipari osztálynak az a része, mely megbecsüli a munkát és ad valamit a tisztességére is, saját érdekeben is szívesen belenyugodnék a forgalom napi szabályozásába is. Legalább féket nyerne a tisztességtelen üzleti verseny. Mert mire való az, hogy mig az egyik kereskedő már a hajnali órákban kinyit és alkalmazottait halálos fáradtakká csigázza esti 10—ll óráig, addig a másik félannyi ideig tart nyitva. Hisz ha szabályozás esetén például a munka kezdete reggeli 8 órában volna megállapítva, senki sem vesztene általa, sőt maguk az üzleten.berek nyernének, mert szabályozá némileg a versenyt. A munka becsülete pedig egyenesen megkívánná ezt. Tudjuk a gyakorlati életből, hogy a munka jutalma semmifele összefüggésben sincs a munka idejével. Az az alkalmazott, aki mégegyszer annyi üzleti időt szolgál, mint valamely más társa, semmivel sem kap több fizetést ezéjt. Hol marad tehát a munka megérdemelt jutalma, díjazása? A társzdalmi felfogás nálunk is átalakulóban van; az átalakulás pedig meg fogja hozei nálunk is a munka becsületétét. zl A függetlenségi párt nép- gyülése. Szatmár-Németi 1904. decz. 4. Szatmárnémeti város és Szatmármegye függetlenségi pártja, a november 18-án végbement képviselő- házi eseményekből kifolyólag, vasárnap délelőtt 11 órakor a Vigadó nagytermében tartotta meg tiltakozó népgyülését, melyen a függetlenségi polgárok igen nagy számban jelentek meg, úgy hogy a tágas terem szorongásig megtelt hallgatósággal. A függetlenségi polgárokkal együttesen felvonult a helybeli szoczialdemokraták nagyszámból álló csapata mely a népgyülés menetét eleinte zajos közbeszólásaival majdnem megzavarta, de később a megjelent képviselők tapintatosságának sikerült a rendet teljesen helyreállítani. Magáról a népgyülés lefolyásáról, úgy ahogy az megtörtént a legnagyobb tárgyilagosság hangjain, következőkben számolunk be. vetkező éjszakán Tullia kibújt a rácsozaton és leugrott az utczára, nem törődve azzal, hogy összekarmolja sima fehér bőrét. Miután üdvözölte a holdat és a csillagokat, megindult a néptelen utczákon. Csak libegő árnyéka követte lépteit. Egyenesen Bornerius házához ment.- A mester ébren volt és (róla gondolkodott. Azonnal megismerte a nevét kiáltozó Tullia hangját. A boldogságtól bódultán rohant a kapuhoz és kinyitotta. A leány habozás nélkül belépett . . . A mester, aki jól tudta, hogy Talliát mindenütt keresni fogják, rohant másnap a királyhoz és térden állva kérte tőle az engedelmet, hogy elvehesse feleségül a leány. A király, aki szerette Borneriust s az nap éppe.t nem panaszkodott a gyomra miatt, megadta az engedelmet s titokban jót nevetett a bolondos történeten. Bornerius elvette feleségül Tulliát. A fiatal asszony sohasem távozott a sötét boltból s látszólag jól folytak a napjai. Bornerius kötötte őt le ennyire? A jó mester ebben a boldog tudatban éldegélt. Tullia megtanult játszani mindazokzon a hangszereken, amelyek ura műhelyéből kikerültek. Csodálatos könnyűséggel ismerkedett meg a hangszerek titkával s játszott hegedűn, gitáron és a többi hangszeren, egyenlő ügyeséggel. A mester elámult és lelkesülten nevezte őt el szent Czeczilliának. Gyakran kisérte őt valamelyik hangszeren, mikor énekelt. Mindig más más dalt énekelt és meglátszott rajta, hogy maga találja ki a dallamokat. Gyönyörűség volt hallgatni. Néha-néha, dalolás közben megeredtek, a könnyei nagy, fekete szemeiből . .. Ilyenkor felkapott egy tamburinát és vadul járt kelt a boltban keresztül-kasul. | Pontban délelőtt tizenegy órakor lépett be a terembe Uray Géza, a helybeli függetlenségi párt e'nőke kinek társaságában megjelentek Luby Géza, Luby Béla Dr. Lengyel Zoltán, Bernáth Béla, Róth Endre és Jé key Zsigmond orsz. képviselők. A terembe lépett képviselőket a közönség névszerint mind megéljenezte. Az éljenzések elmúlta után Uray Géza lépett elő és előadta a mai népgyülés czélját, majd pedig fölkérte a párt vezetőség nevében Luby Gézát, hogy mint elnök vezesse a népgyülést. A jegyzői teendők végzésére pedig fölkérte Uray Géza Dr. Dómján Jánost, Dr. Rácz Endrét és Dr. Ve- réczy Ernőt. Erre Luby Géza állott föl és megköszönte a bizalmat elfoglalta az elnöki széket, majd kifejtette és egyben örömének adva kilejezést azon tényért, hogy Szatmár város és megye független érzelmű polgárai a mai napon nyújtanak először kezet, hogy az alkotmány sértés ellen megindult politikai küzdelemben fel vegyék a fegyvert. Majd tz elmúlt obstrukezió történetét magyarázva, annak szükséges voltát igyekezett bebizonyítani. Ezután Bernáth Béla orsz. képviselő állott szólásra és majdnem három negyedórán át tartó beszédjében ecsetelte a képviselőházban 1904. nov. 18-án lejátszódott eseményeket. Elmondta, hogy ott minő szabálytalan eljárások mellett erőszakos utón szavazta meg a kormánypárt többsége a Daniel-féle javaslatot, felhozta, hogy a kilépett kormánypárti képviselők azt sem tudták miről volt szó, olyan gyorsan és szabályellenesen ment végbe a szavazás melynek eredménye később az lett, miszerint Magyarországot Bécsnek k szolgálva Ausztriába bekebelezzék. Falanxnak kell most lenni az egész nemzetnek, tömörülni az egyesült ellenzékkel mert csak úgy lehet sikeres azon harcz, melyet felvettek az alkotmány és a haza érdekében. A megjelentek zajos éljenzésekkel kisérték a szónokot s többször a szenvedelemtől elragadtatva „Tisza István“ „Perczel Dezső“ nevek említésekor nemcsak zajos abczugolásokban törtek ki, de úgy a kormány, mint a ház elnökét „hazaáruló“ — „gazember“ és ehez hasonló kifejezésekkel illették. Bernáth Béla után nagy éljenzések között Dr, Lengyel Zoltán orsz. képviselő szólott a néphez és beszédének elején gúnyos hangon emlékezett meg városunk orsz, képviselőjéről, kinek, — mint mondotta itten a hazája és mégis a mai napon, mikor itt kellene lennie, elmegy Pozsonyba, a Kraxelhuberek közé. Lengyel Zoltán további beszédében reátér a székhely kérdésre, oly formán, hogy a Szatmáriakat Hieronymi megválasztása előtt azzal kecsegtették, mig a nagykárolyiakat pedig azzal ijesztgették, miszerint elviszik től- lük a székhelyet, ha nem szavaznak kormánypárti jelöltre. Mindkét várost becsapták, mert ottan, — Nagykárolyban egy kétszer kiskorú gróf a képviselő, itten pedig a Pannónia szállodás sir a választás megtörténtén. Tehát kicsinyes helyi dolgok miatt nem kell az ellenzéket cserben hagyni, hanem egy akarattal azon kell lenni minden választó polgárnak, hogy az ellenzék mellé álva tovább harczolni. Nem az eszközöket kell nézni, hanem a győzelmet; vonatkozik egy fian- czia tábornokra, ki a harezban meghalt de nem futott ineg, aki magyarul érez, az jöjjön utána, 60—70 ember elhullhat, de a nemzet élni fog, se az Isten se a király nem segít, csak önmagunk. A német olosz, angol és franczia nemzeti egység sok évek harczain épült fel nállunk is évtizedekig kell működi, a fegyvert letenni nem szabad a szabadság küzdelmében, félmunkát nem kell végezni ; nem kell megijedni. Tettekre hivja fel a népet, Rákóczy és Kossuth szelleme van velünk, Beszédét azzal végzi, hogy Zeik Domokos utolsó szavai szerint a „Magyar meghal, de rab nem lesz soha I“ Szeme még kerekebbre nyílt s úgy látszott, mintha álmodoznék távoli, napsütötte tájról, melyre vakító fényességű ég borul . . . Bornerius fájdalmasan nézett rá; nem tudta megérteni. A mester egyszer hárfát adott a felesége kezébe. Ezt a hangszert nagyon megszerette Tullia, annál is inkább, mert játék közben mutogathatta szép, fehér karjait és picziny lábát. Mikor játszott, az emberek megálltak a bolt előtt, hogy hallgassák és csodálják a játékát. A bolt hamarosan gyülekező helyévé lett a város előkelő ifjúságának. Egy este Bornerius térdre rogyott Tullia előtt és igy szólt hozzá : — Tökéletes vagy. Nincs rám szükséged többé, hogy tanítsalak. Lelkedben van a művészet isteni szikrája: belőled az istenség nyilatkozik meg. Minden hangszer dalol ujjaid egyetlen érintésére és a hangok szerelmesen simulnak páratlanul édes dalaihoz . . . Meg kell mondanom neked, hogy a hárfából senki a világon nem tud olyan zokogó, nevető és diadalmas hangokat kicsalni — mint te. Méltó volnál reá, hogy királyok gyülekezete előtt játszói; mind, mind a lábad elé raknak koronájukat hálájuk lelkesedésében. Művésznő vagy ! Ha nem szerétnélek ennyire, óhajtanám a dicsőségedet ... A rá következő héten Bornerius néhány napra eltávozott hazulról. Mikor visszatért, majdnem eszét vesztette fájdalmában, mert üresen találta a házát. Tullia eltűnt a hárfával együtt. Frenetikus tapsvihar és éljenzés tört ki, miután Lengyel befejezte beszédét. Ráth Endre képviselő egész beszédét költő hasonlatokban mondotta el, majd Kossuth Lajos küzdelmeit és munkálkodását festette, végül pedig elitéli Hierony- mit, ki nem mer Szatmárra jönni, hanem a Kraxelhu- berekkel parolázik. A hajdani helyi kis Cézárok hatalmát óhajtja letörni. Végül a multi szatmári választás eseményét tárgyalva, beszédét azzal végzi, hogy a magyar alkotmány elkonfiskálása elleni harezot folytatni kell Jékey Zsigmond állott ezután elő, de ekkor a szocziálisták annyira zajongtakj és folyton kiabálták „jogot a népnek“, hogy az illető képviselő alig birt szóhoz jutni. A csend csak akkor állott helyre, midőn a szocziálisták meggyőződtek arról, miszerint az elnök megadta a jogot Mónus Józsefnek, a szocziálisták helyi vezérének a szólásra. Jékey ezután rövidebb beszédben fejtegette a függetlenség álláspontját nemkülönben Luby Béla orsz. képviselő hason szellemben szólalt fel. Majd Mónus József állott fel az emelvényre és vehemens hangon Ítélte el először is Tisza miniszter- elnök azon eljárását, mely a szocziálisták gyülekezési jogait gátolja, majd pártja nevében helyesli, hogy ebben a válságos időben a függetlenségi képviselők jól teszik azt, ha felizgatják, föllázitják a népet a magyar állam alkotmányainak elrablói ellen. Végül pártja nevében követeli, hogy a jelenlegi képviselők az általános titkos választói jog mellett foglaljanak állást mert akkor ők — a szociálisták a függetlenségi párt háta mögé állnak és őket támogatják. Mónus beszéde után általános közkívánatra Dr. Kelemen Samu ügyvéd beszélt, ki Tiszát egy török szultánhoz hasonlítja, mikor zsebkendőjét egyik ke- gyeneznőjéhez dobja a háremben. Kemény szavakban vádolja a kormányt . z elkövetett erőszakoskodásokért, a nemzet nagy küzdelem előtt áll, ha hullanak is el százan, a százegyedik győzelmet érhet el és odakiáltja a többinek, hogy oszlik a sötét ég nekünk hajnalodik. Kelemen beszéde után Csomay Imre ügyvéd terjesztette elő határozati javaslatát, melynek értelmében mondja ki a népgyülés a többek között azt, hogy az előadottak alapján a népgyülés megállapítja, miszerint Tisza István ellensége a magyar nemzetnek, a szólás szabadság elleni merénylete politikai büntetett és undort gerjesztő s Perczel mint Tisza bűntársa, jelen állásából a miniszter elnökkel elbocsájtandó stb. stb. A beterjesztett javaslatot a népgyülés harsány éljenzések között tette magáévá és elhatározta, hogy azt illetékes helyre juttatja. Ezután Luty Géza megköszönte Uray Géza pártelnöknek a gyűlés összehívásáért való fáradozását, a a népgyülést bezárta. Egyre a nagy néptömeg lassan oszladatni kezdett, a szocialisták pedig a „Marseillaise“ hangja mellett hagyták el a termet. SZÍNHÁZMai számunkkal ismét megnyitjuk ezen rovatot a színházi idény tartamára. Miként a múltakban, úgy ez idén is a szokott tárgyilagossággal számolunk be a színházi eseményekről s véleményünket teljesen függetlenül és minden befolyástól menten mondjuk el. Bevezetésül még csak azt jegyezzük meg, hogy kritikánkat, mindig az adott viszonyokhoz mérjük s különös figyelemmel leszünk az igazgató rendelkezésére álló eszközökre. Hisszük is, hogy azokat kellően ki fogja aknázni s hogy előadásainak színvonalát olyan magaslatra fogja emelni, mely legalább is egy pár fokkal felette fog állani a múlt évinek. Folyó évi deczember hó 1-én nyitotta meg Kré- mer Sándor, a Szatmár-eperjesi szinikerület igazgatója előadásainak sorozatát Kazaliczky Antal „Telemre- hivás“-czimü színmüvével, mely ez alkalommal kérőit színre először. Inkább a darabbal érdemes foglalkozni, mint az előadással, mert aznap hosszú útról érkezett színészeink erős indiszpozoczióval küzdöttek s többé kevésbbé be voltak rekedve mindannyian. A szerző darabja tárgyát a mai társadalmi életből merítette s egy súlyos bűnnel terhelt s a társadalom által kitaszított férfiút állít elénk, akitől felesége elvált azalatt, mig őt büntető igazságszolgáltatás által reá kimért börtönbüntetést szenvedte. Az asszony újból férjhez ment s magával vitte és felnevelte első házasságából származó leányát. A börtönből kiszabadult férj leánykáját megy felkeresni s nem kerülheti el, hogy elvált nejével ne találkozzék. Ez a találkozás akarja megoldani azt a problémát, hogy vájjon a férfiú számára, akit tisztán jóhiszeműsége és jó szive tett sikkasztóvá, de alapjában becsületes és tiszteséges ember, lehet-e mentség, egszé életére boldogtalanná kell lennie s magával rántsa egész családját is a boldogtalanságba? Megnehezíti a megoldást, hogy az asszony nem tudott soha róla, mikép férje azért lett sikkasztóvá, hogy az apósát egy könnyelműen elkövetett váltóhamisítás következményeitől megmentse, bízva az após azon Ígéretében, hogy a pénz pár nap alatt helyre teszi. Midőn az asszony ezt megtudja feléled első férje iránti szerelme s követni akarja őt. de a férj nem tudja megbocsátani azt, hogy felesége is pálezát tőrt felette s elhagyta őt a megpróbáltatás legsúlyosabb perczeiben. Végre is az iró úgy oldja meg a kérdést, hogy a férj elviszi magával leányát, felesége pedig a második férj oldalán marad s magába temeti mély fajdalmát, hogy ne tetézze a tragikumot azzal, hogy igazán derék és szerető második férjét is boldogtalanná tegye. A költői igazságszolgáltatás kissé szigoruam sújt le a szerencsétlen családra. Semmi vigasztaló, semmi kibékítő nincs az egész szomorú történetben s
