Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-20 / 37. szám

A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁRNÉMETI-I IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYÉ.

MEGJELENIK MINDEN KEDDEN.

ELŐFIZETÉSI ÁR:

Egész évre 4 kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ára 20 filler.

Az iskola és a társadalom.

Az iskolák kapui már megnyíltak. A komoly kultur munka minden vonalon megkezdődött. Nem lesz azért felesleges és haszontalan dolog, ha egy futó tekintetet vetünk az iskola és társadalom kölcsönös egymásra hatására.

Senki sem fogja kétségbe vonni, hogy a magyar társadalom műveltségi foka bámulatosan emelkedett az utóbbi időkben. Az a mon» dása a német nemzet kimagasló alakjának, melyet a franczia-német háború befejezése után tett, hogy ebben a harczban az iskolamesterek győztek, szuggesztiv hatással volt az egész világra s igy reánk is. Az utolsó évtizedek lázas iskolareformjai nyomós bizonyítékai a kor felébredt művelődési vágyának.

Most már mindent a tudástól vártak és reméltek. Nálunk is öntudatos kultur-politika irányzata kezdett megvalósulni, mely az egész társadalom művelődését volt hivatva vinni előbbre. Nagyon természetes, hogy eme rohamos kultur törekvéseknek bekövetkezett némelyeknél az ellentétes hatás is. Sokan egyenesen a tudomány csődjéről kezdtek beszélni.

Egyik tábor a tudománytól várt mindent, a másik pedig lekicsinyelte azt. Nagyon természetes, hogyha elfogulatlan kultur-hisztorikusok akarunk lenni, se egyik, se másik tulzásbame- nését nem követve, a kettő között kell az arany középutat és az igazságot megkeresnünk.

Ebben a küzdelemben, mely napjainkban is folyik, a magyar társadalom inkább a tudomány felé hajlott. Sajátságos társadalmi és politikai helyzetünk könnyen megfejtheti ezt a

TÁRCZA.

Szórakozottság.

(Sully Prudhomme).

„Nagysád“ helyeit im öntudatlan Azt mondtam néki: „Édesem“

S testvérem lett e pillanatban Az idegen.

Mikor a nőnek lelke gyöngéd,

Nem vágy udvarlást, bókokat;

Mást, mint mi szivedből jön önként, El nem fogad.

Nem kell neki a léha szócska,

Mit visszavonsz nagy hirtelen,

Csak az, mit egyszerűn s nem óva Egy perez terem.

Nem az, mely bús sóhajra gerjed Halottleples koldus gyanánt —

Az, mely, mint légzéskor lehellet Ajkadra szállt.

Hogy néma légy, azt sem kívánja; Gyakran hazug a hallgatás. Önkénytelen szó: ez a vágya S nem vallomás !

SZERKRSZTOSEG ES KIADÓHIVATAL:

Hám János-utca 10. szám, a törvényszék közelében. Bárdóly Ferdinánd ur házában, Boros Adolf könyvnyomdája. Mindennemű dijak tUutmaron, a kiadóhivatalban fizetendői«.

„Nagysád" helyett im öntudatlan Azt mondtam néki: „Édesem“

S testvérem lett e pillanatban Az idegen.

Franoziából: Szabados Ede.

Ébredés.

Nem szerettem soha azokat az apró novellákat, a miket az Írónak jó barátai szoktak elmesélgetni a kávéházban, az abszint mellett. Nem szerettem főkép azért, mert rájöttem, hogy az Írók jó barátai többnyire málnás szörpöt szoktak inni és a politikáról szoktak beszélgetni, nem pedig kész regénykékkel örvendeztetik meg témában fogyatékos Íróinkat.

És lám, mégis abba a helyzetbe sodródtam, hogy egy fiatal orvos barátomnak kell ezúttal átadni a szót. Kissé szégyenktzve teszem ezt, hiszen az én nevem kérkedik a szerzőséggel, holott ez alábbiakban éppenséggel nincs dicsőséges részem. Még csak az átformálás érdeme sem az enyém.

A villámfényes vendéglő udvarán, sok száz falatozó ember között magányos kettesben a megvacso- rázottak nyugalmas hangulatában, gördülve folyt ajkáról a szó és most, mikor másnap írásba rovom beszédét, érzem, hogy csak gáncs illet munkámért, mert nehéz pennám megtördeli az igaz érzés közvetlenségét.

*

HIRDETÉSEK:

készpénzfizetés és jutányos árak mellett közöltetnek. Köziratok nem adatnak vissza.-----: Telefon-szám 80. ----..

. A szokásos távirat is megjött márVelenczé- ből a fiatal pártól és én beláttam, hogy most már semmi keresni valóm nincs a lakodalomon. Mámorosán, álmosan ültem a vonatra és Budapesten is félig alva ültem a kocsiba. Az volt a tervem, hogy a mint haza érek a gyógyintézetbe, alaposan kialuszom magam. Nem szoktam korhelykedni, de a húgom lakodalmán kidorbézoltam magam csupa rokoni szeretetből.

A mint beléptem a kapun, az egyik ápolónő nyomban elcsípett:

— A harminczegyest megoperálták.

—■ Jó, — mondtan én és ruhástól a kanapéra dőltem. Egész utón vagyakozva gondoltam erre a puha, ruganyos és oly csöndes kanapéra.

De jóizü horkolásom első akkordjainál mar felköltöttek.

— Mi baj?

— A harminczegyes . . . rosszul van.

Szaladtam fel a harminczegyes számba. Ott feküdt

a szegény fiatal asszony, a ki halálos veszedelmekkel kezdte meg anyaságát. Egy héttel az előtt hozták be és nyíltan megmondottuk az övéinek, hogy operáczió mentheti meg csak, de esetleg meg is ölheti, a betegségnél hamarább. Szép szőke asszonyka, a tompa lázon át gyötrelmes kínokban vergődött. Értelmetlenül sikoltozott és csak néha szakadt szóba a jajongása.

— Hagyjanak meghalni! . . . Hagyjanak meghalni ! . . .

A fiatal férj ajkaiba harapott és összevont szemöldökkel nézett rá. Aztán öntudatlanul álla alá fogta

jelenséget. A hasznossági ezéiok előtérbe nyomultak s a közeli nyereség reménye teljesen elnyomta a távolabb czélokérti küzdelmet. Az iskola közelebb simult ugyan az életszükség- letekhez de ez az alkalmazkodás a magasabb kultur- követelményeknek ártott.

Mikor az iskolaügy radikálisabb reformja megtörtént, egészen mást értettek az általános műveltség alatt, mint mai napság már. A társadalomra való üdvös hatásában ferde irányt vett a közoktatásügy. Ez a hamis irány dominálni látszik ma is a helyzetet.

Ez az állapot nem tarthat sokáig igy.

Meg kell értetni a társadalommal, hogy a modern élet mást ért ma általános műveltség I alatt; ma más a hasznos, mint évtizedekkel ezelőtt. A társadalom újabb és olyan feladatokat tűzött czélul ki, melyeknek az iskola nem tud a jelen viszonyok közt megfelelni. Legnagyobb baj pedig az, hogy nem tud erős karakterű férfiakat nevelni. Nevel diploma hajhászo- kat; de nem képez ideálisabb czélokért küzdő s lelkesülni tudó nemzedéket.

A diploma megszerzéséérti erős harcz szülte meg a középiskolák felé való óriási tódulást is. A létéért folytatott harczban eme küzdelmet mindenesetre a minősítési törvény eredményezte. Igen sok kisebb hivatali és gyakorlati pályára való lépésnek érettségi bizonyítvány megszerzése lévén a feltetele, nagyon természetes igyekezett mindenki, hogy ezt okvetlen megszerezze. Innen ered aztán az a szomorú állapot, hogy nálunk ma már nem megy fehér holló számba az ügyvédi diplomával biró végrehajtó.

Ezen ferde helyzeten mindenesetre változtatni kell. De mi módon ?

Megrontsuk-e a középiskolát? Vájjon nem volna-e helyesebb a társadalom szükségétéinek megfelelő szakiskolákat felállítanunk? Mindenesetre, aki éber figyelemmel kiséri napjainkban a külföldi iskolaügy fejlődését, ez utóbbi irány előnyomulását tapasztalhatja. Ez elől tehát mi sem térhetünk soká ki. Az idők szavát nekünk is meg kell érteni és a megváltozott viszonyokhoz hozzá kell alkalmazkodni. Már pedig mindig komolyabb intelmek hangzanak felék. Meg kell hallgatnunk azokat, mig nem késő, mig el nem tipor a kérlethetlenül előrehaladó idő.

Senki sem vonhatja kétségbe, hogy a mai iskolai rendszer keretén belől csak sok idő és nagy inegfeszitéssel lehet czélt érni. S ha a középiskolai dresszura után, lankadt erővel, kifáradt agygyal s elkedvetlenedve lép az Ifjú a szakpályára át s oly időben, midőn már szak- tudományát tovább fejleszteni és művelni nem képes. Le kell tehát már egyszer szerelnünk és egész iskola berendezésünket úgy át kell alakítanunk, hogy az ifjú, a maga tehetségének megfelelő szakpályára ne 18-20 éves korában lépjen át, de jóval előbb, amidőn még van ereje és önmüvelési vágyát nem ölte ki a középiskola óriási anyaghalmaza.

Nekünk nem diplomára éhes ifjúságra van szükségünk, nem papiros műveltség kell nekünk, hanem inkább szakpályája iránt lelkesülni tudó s gyakorlati ismereteket kellőleg elsajátítani akaró újabb generátióra.

Az ifjat már 14-16 éves korában erre kell nevelni s akkor egy olyan nemzedék állhat majd elő, amely képes lesz a magyar társadalom uj feladatainak helyes megoldására.

dr. Márk Ferencz.

I