Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-05 / 26. szám

is lejött s egy tanítót és két tanítónőt hozott magával. Ha a közönség körében nagyobb ér­deklődés fog mutatkozni, igen kiterjedt házi ipari foglalkokássá válhatik ez a hajháló készí­tés, melynek hasznos voltát a gyakorlat be fogja bizonyítani. Nem a hajháló hasznát akarjuk kiemelni, hanem a készítés jövedelmezősegélyt, azt pedig kétségbe vonni nem lehet, hogy sok szegény család van városunkban, mely a kere­setre ráutalva van. A kínálkozó alkalmat meg kellene ragadniok azoknak is, akik nem kény­szerűségből akarnak foglalkozni ezen házi iparral, hanem azért hogy egy kevés mellék jövedelemre tegyenek szert, vagy épen időtöltésből. Ezáltal észrevétlenül el fog terjedni ez a házi ipar s lassankint behoz a városba sok idegen pénzt, ami ismét közgazdasági és pénz­ügyi helyi viszonyainkra rendkívül nagy befo­lyással lesz. Szatmár, 1904. HÍREK. — Személyi hir. Meszlényi Gyula püspök, tegnap reggel Tankócy Gyula főkapitány társaságában a Pávád sósfürdőbe utazott, hol a püspök ur nehány hetet tölt egészségének helyre állítására. — Hivatal átadás. Dénes Lajos volt kir. ügyész, e hó 1-én vett búcsút a tisztviselő kartól s a királyi ügyészség hivatalát ideiglenes vezetésképen, Orosz Sán­dor dr. kir. alügyésznek adta át. — Uj ügyészségi megbízott. Az igazságügy min isz. tér Koós György szatmárnémetii aljegyzőt, a kir. tör­vényszék kerületébe ügyészségi megbízottul nevezte ki • — A főispán útja az avasban. A szinérváraljai járás közönsége lelkes fogadtatásban részesítette vár­megyénk szeretett főispánját azon alkalomból, hogy családját nyári tartózkodásra a kies avasi völgyben fekvő bikszádi fürdőbe vitte s hogy ez alkalommal először lépett e járás területére. A főispán junius hó 28-án a reggeli vonattal érkezett Szatmár felől. A szi­nérváraljai vasúti állomásnál, melyet a fogadásról hirt vett községek zászlói tarkítottak, Ilosvay Gusztáv fő­szolgabíró a járás majdnem teljes számban összegyűlt intelligentiája élén rövid beszéddel üdvözölte a főispánt, kiemelve, hogy a fogadás nem hivatalos, hanem társa­dalmi jellegű s kivánta, hogy a főispán családjával együtt kellemesen érezze magát a járás területén. A főispán válaszában kijelentette, hogy ő — bár utjá­nak czélja az üdülés; de az időt, melyet itt tölt, nem csupán az üdülésnek szánta, hanem annak is, hogy e járás viszonyait, népét, szükségleteit tanulmányozza és ott a hol szükségét találja, a segitő kezet a jogos igé­nyek kielégítésére, nem fogja megvonni. A lelkes él­jenzéssel fogadott beszéd után a főispánnénak és bá­jos leányának rózsabokrétát nyújtottak át s ezután I megindult a menet, mely mintegy 40 kocsiból állott s elkísérte a főispánt és családját Neupauer János szol- gabiróhoz, hol villásreggeli várta a főispán családot. A gazdag villásreggelin a főispánon és családján kivül részt vettek Szentiványi Gyula orszgy. képviselő, Kováts Gyula, Mándy Zoltán, Ujfalussy Miklós, Fényes Béla, Nagy Lajos földbirtokosok, Bajnócy Géza járás orvos és Dr. Ember Elemér körorvos, Dr. Fényes Antal és 14. §. Ismeretlenekről utazás közben sohasem szabad rosszakat vagy pletykákat mesélni. A világtörté­net számtalan gofonjának az a tény képezte a szülő­anyját, hogy a megrágalmazott ismeretlen ott szivaro­zott inkognito a kupé sarkában. 15. §. Okos ember útközben is épp annyiszor étkezik, mintha otthon volna a családi tűzhely mele­génél. Két reggeli és hat ozsonna a legrugalmasabb gyomornak is sok. Ha a vonat öt percig megáll va­lahol, ez nem csupán abból az okból történik, hogy az utasok bécsi kolbászt vagy kaviáros zsemlét egyenek. 16. §. Sok hire gyomorkatarrust okozott már az a gyerekes izgalom, a melylyel a tapasztalatlanabb utasok a vasúti éttermekben az ebédjüket bekapják. A nagy sietség többnyire oktalan dolog; a vasutigazgatóság, mely a megállásokat intézi, mindig hagy az utasoknak annyi időt, hogy az ebédjükkel kényelmesebben végez­hessenek. 17. §. Ha az étkezőkocsiban tablé d’hotehoz ülünk, nem illik az összes idei zöldborsót vagy az összes burgonyapuéret a tányirunkra szedni. Az önzés ugyanis, mint Szvorényi József oly szépen mondja, fölöttébb alantastulajdonság. 18. §. A pincért nem illik szamárnak mondani azért, hogy a negyven utas közül nem épp nekünk hozza először az erdélyi leányká-t. Előtte, aki nem a mi szubjektív énünkkel gondolkozik, mi se vagyunk érdemesebb vendégek, mint a waggon többi utasa. Szentiványi László. A szives háziúrtól és háziasszony­tól elköszönve, megindult a menet élén a tőszolgabi- róval, Szentiványi Gyula négyes fogatán. A kocsik az avasi völgy kapujáig a „Cseres“ hegy tetejéig kisérték a főispáni párt, hol Nyágul Mihály avasujvárosi köz­ségi biró rövid beszéddel fogadta, s az avasujvárosi derék magyar fiukból álló bandérium vezette őket to­vább a községházáig, hol felállított diadalív mellett az összegyűlt község élén Széli György ev. ref. lelkész tartalmas, mélyen átgondolt beszéddel üdvözölte a fő­ispánt: „Mint a nagy római, úgymond, midőn pihenni ment, nem tudja magáról a közügy gondjait lezárni, úgy méltóságod is, ki most pihenni jön, lehetetlen, hogy éles szemével körültekintve észre ne vegye e kies völgy szükségeit. E völgy természeti szépségek­ben gazdag, de nem kincsekben, mert világtól elzárt s meglevő kincseit sem tudja értékesíteni; ismerve mél­tóságod múltját, tudva jelenét, bizunk benne, hogy erős támaszunk lesz jogos kivánataink kivívása körül.“ Kérte, kivánta, hogy a főispáni pár kéllemesen töltse idejét és Isten áldását kérte működésére. A főispán választásában kijelentette, hogy e völgy jogos érdekeit, különösen a közlekedés rendezését szivén viseli, hogy hiszi azt miszerint az avasi vasút rövid időn belül lé­tesülni fog s e völgy elrejlett kincseit értékesithetővé teszi. Könnyeket csalt a jó magyarok szemébe azon kijelentése, hogy jól esett látnia e végvidéken a derék magyar népet, hallania szépen csengő edes magyar anyanyelvet. A beszédet éljenzés és virágzápor késérte s a főispán és felesége kocsija tele lett virággal. Az avasujvárosi bandérium, a község határáig kisérte a menetet, a vámfalui határon pedig a kőszegremetei és vámfalui magyar fiukból álló 30 tagú bandérium várta a főispánt és kíséretét, s ezekután az újvárosiaktól át­véve a vezetést, lelkes magyar nótákat dalolva vezette tovább a főispáni párt az avasfelsőfalui határig. Avas- felsőíaluban egy negyven tagból álló román bandérium várta az érkezőket, mely valóban érdekes látványt nyújtott. Ezek vezették a menetet a községbe, hol az utcza zöldgalyakkal volt díszítve, a községháza előtt pedig csinos diadalív volt, mely alatt az ut erdei páf­rány bársonyos szőnyegével volt mint egy 40 méternyi szélességben kikárpitozva. Itt Demián Atbanász gör. kath. lelkész mondott beszédet: Isten áldását és sege­delmét kérte a tőispán munkatársául. A főispán meg­köszönte a lelkes fogadást, biztosította a községet, hogy jogos igényeinek érvényesítésére benne mindég segítőt talál s lelkes éljenzések között folytatva útját fél 1 órakor érkezet meg a bikszádi fürdőbe, hol a bejáratnál a kivonult Bikszád községeiktől még egy dörgő éljent kapván, a fürdőbe megérkezett, hol Dr. Ecsedy Gedeon fürdőigazgató fogadta. — A csolnakázó egylet kirándulása. A szatmári csolnakázó egylet tegnap délután újból egy sikerült ki­rándulást rendezett a számoson; a kikötő ezúttal is a kakasszentmártoni árnyas berek volt. Indult 3 csolnak az első »Margit« kormányozta Unger Ullmann Sándorné Evezők voltak Fekete Sándor, Unger Géza, Unger Ull­mann Sándor, Dr. Szűcs Sándor. Vendégek: Lengyel Angela és Balogh Giziké. »Ilona volt a második csol- nok, Kormányozta, Unger Gézáné. Evezők : Bossin Jó­zsef, Németh József, Török József, Török Árpád. Demkő Sándor, vendég, Koós György. A harmadik »Irma« nevű csolnak, kormányozta Veréczy Margit, evezők Dr. Fekete Jenő. Dr. Veréczy Ernő. Kocsin jöttek : Len­gyel Imréné, Veréczi Antalné, Balogh József, Bartha Kálmán, Jármi István. Az uszonna elköltése után a kirándulók úgy estére vissza jöttek s a katona­uszodánál levő kerthelyiségbe gyűltek össze, hol 10 óráig voltak együtt. — Tíz éves találkozó. Vasárnap d. e. 9 órakor lélekemelő ünnepély folyt le a helybeli ref főgimná­ziumban, u. i. találkozóra gyűltek egybe azok, akik tiz évvel ezelőtt tettek érettségi vizsgálatot. Ezek ne­vében Dr. Nagy Elek ügyvéd üdvözölte a tanárikarat. D. e. 10 órakor hálaadó istentiszteletben vettek részt, d. u. megkoszorúzták egykori szeretett tanáraiknak, Tabajdi Lajosnak és Szatmári Sámuelnek a sírját, este a Pannóniában vidám lakoma zárta be a találkozót. — |lsaák Dezső.| földbirtokos, közigazgatási bi­zottsági tag, a szatmári ev. ref. egyházmegye gondnoka junius 30-án élte 69-ik évében hosszas szenvedés után Nagy-Szekeresen elhunyt. A megboldogult a vármegyei közéletben tevékeny részt vett. Mint főszol­gabíró kezdte közpályáját. 1872—1876 ig a szamosközi í-ső járás főszolgabirája volt. Szigorú, de igazságos kormányzója volt járásának, a régi szolgabirók egyik itt feledett alakja, aki ha szorították a népet az adóért, a hátralékot a saját zsebéből előlegezte. Mikor életbe léptették az adófelügyelőségekről szóló törvényt azonnal lemondott, mert adóbehajtásra nem vállalkozott. Ezután három cikluson jit fehérgyarmati kerület képviselte függetlenségi programmal a képviselőházban. Halála napjáig rendithetlen függetlenségi párti volt, aki anya­gilag is segítette pártját. Képviselő korában az országos ______S Z A T M A R- N EME T I fü ggetlenségi pártnak alelröke is volt. Nem reflektálva többé a képviselőségre, azután egész napjainkig ír.a: t a közigazgatási bizottság tagja szolgálta a közügyeket s a vármegyei közgyűléseknek is szorgalmas látogatója volt. Mint egyházmegyei gondnok is nagyszolgálatokat tett egyházának. Jó gazda volt, aki nemcsak megtar­totta az övéiről reá szállott vagyont, hanem gyarapította is. Szóval e tekintetben a magyar középosztály egyik követendő példája volt. Megszerezte a hajdani rozsályi Kun uradalmat is, s a rozsályi várkastélyt ranováltattr- Kissé nyers külső alatt, igaz magyar jószívűség 6 , őszinteség jelemezték. Derék igaz magyar ember száll vele a sírba, Temetése szombaton ment végbe nagy részvét mellett, a melyen ott volt az egész vármegye intelligenciája. — Pénztárvizsgálat. Pap Géza polgármester, Bö lönyi László és Komka Alajos bizottsági tagok köv benjövetelével a múlt hó 30-án váratlanul pénztál - vizsgálatott tartt, mely alkalommal a legnagyobb pon tosságot és rendet talált, miért is elismerő nyilatkoza­tát fejezte ki a pénztári tisztviselőknek. — Börtön vizsgálat. A helybeli kir. ügyészség fogházát múlt csütörtökön vizsgálta meg Pap Géza polgármester, Dr. Jéger Kálmán tiszti főorvos, Korán, i János városi bizottsági tag és Orosz Sándor dr. kit. alügyész közbejöttével. A bizottság elitéit férfi foglyot 59-et női foglyot 13-at talált. Vizsgálati fogoly van 12, fellebezés alatt áll 2 fogoly. — A bizottság a fogház­ban mindent rendbe talált és úgy a tisztaság, mint a rend ellen legkisebb panaszra sem merült fel ok. — Uj áldozárok. A múlt héten a püspöki papáé velő intézetben Meszlényi Gyula püspök öt papnöven­déket szentelt fel áldozárokká. Az uj áldozárok nevei a következők u. m. Kertész Pál, Kompasz Antu1. Richter Ágoston, Szoboda Ferencz, és Zádor József. — Tűz a Pázsit utczán. Múlt hó 30-án éjje'i fél tizenkét órakor, özv. Pap Lászlóné Pázsit utczai há­zas telkén tűz ütött ki. A tűz, mely hatalmas lánggal égett rövid idő alatt elhamvasztotta az udvaron álló disznóólát, fáskamarát, és a kertész lakot. A tűzoltók idejekorán kivonultak a tűz színhelyére, és csak ennek köszönhető, hogy a támadt tűz nem tudott tovaterjedni s a szomszédos közelségben álló épületek megmene­kültek a tűz pusztításától. A tűz a megejtett vizsgálat után Ítélve — gondatlanságból származott. — Megerősítés. Péterfy Gyula helybeli kir. kath. főgymnasiumi ideiglenes alkalmazásban levő tanárt, — a miniszter ezen állásában megerősítette, — illetve vég legesitette. — Pályázatok a szatmári gör. kath. lelkészi állásra. A szatmári gör. kath. lelkészi állás, Papp Lajos távo zásával megüresedvén, a szamosujvári püspökség a pá­lyázatokat a múlt héten küldötte meg a városi ható­sághoz. A pályázók közül jelölve vannak. Papp Endre lápos-bányai, Darabánth Ágoston tisza-fehéregyházai és Hubán Gyula szurdoki gör. kath. lelkész. A többi pályázók nevei a következők : Kovács Antal nagy-tar- nai, Lukács Konstantin józsefházai, Berinde Ambrus kányaházai, Pap Sándor berenczei, Bálinth Gergely kis- bocskói, Brebán Tivádar leiesti lelkész, Brebán Sándor nagybányai h. lelkész, és Demján József képezdei tanár. — A városi tanács, mielőtt a közgyűléshez terjesztené a kérvényeket, a jelöltek mindegyikéről információka: szerez. — Nőegylet kiadása junius hóban Árva házra 117 K. 46 f. Szegények havi segélye 126 K. Rögtöni segélyre 21 Ki összesen 264 K. 46 fillér. — Diszelnök. A szatmári „Kölcsey-kör“ legutóbb tartott közgyűlésén Meszlényi Gyula püspököt tekin­tettel azon körülményre, hogy a főpásztor minduntalan kimutatja jóságát a kör iránt s annak működését éber figyelemmel kiséri, legutóbb tartott közgyűlésen a kör tagjai egyhangú lelkesedéssel diszelnökül választott ; meg. Az erre vonatkozó oklevelet, egy bizottság leg­közelebb nyújtja át a főpásztornak. —- Tánczmulatság. A szatmárnémeti szabómun­kások és munkásnők országos egyesületének helyi csoporja, e hó 3 án igen sikerült tánczmulatságot ren dezett a Pannónia szálló dísztermében. Fesztelen jó kedv és kedély jellemezte a szép anyagi eredményei zárult mulatságot, melynek végét csak a reggeli órá . fejezték be. — Kérelem. Felhívom a tisztelt borbély és fod­rász segéd urakat, hogy folyó hó 7-en este 7 órakor az Emke kávéház külön helységében megtartandó érte­kezletre szíveskedjenek megjelenni, tisztelettel Kirschncr Zsigmond borbély és fodrász segéd. — Halálozás. Perlaky Elek kir. tanácsos buda­pesti ügyvéd, néhai gróf Károlyi Alajos londoni oszt­rák magyar nagykövet volt magántitkára, ki az 1887—1890. évi országgyűlési czykluson a kiassói választó kerületnek volt szabadelvű országgyűlési kép­viselője, Budapesten 64 éves korában meghalt. — Uj pénzintézet. »Munkácsi Hitelbank« czimen Munkácson egy ötödik pénzintézet van alakulóban, Julius 5.

Next

/
Thumbnails
Contents