Szatmár-Németi, 1904 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-05 / 26. szám
Vili. év. 26. szám. TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP. A „SZATMÁRVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐI EGYESÜLET“ ÉS A „SZATMÁR-NÉMETI-1 IPARI HITELSZÖVETKEZET“ HIVATALOS KÖZLÖNYE Megjeleni^ minden kedden Egész évre 4 ELŐFIZETÉSI ÁR: SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: kor. Félévre 2 kor. Negyedévre I kor. Egyes szám ár« 20 fillér. Hám-János-utca 10. szám a törvényszék közelében. Bárdóly Ferdinánd ur házában, Boros Adolf könyvnyomdája. Mindennemű dijak Szatmáion. a kiadóhivatalban fizetendők HIRDETÉSEK: készpénzfizetés és jutányos árak mellett kü.ioltetnek kéziratok nem adatnak vissza. = = = Telefon-szám 80 :---- — A kegyeletnek egy szép megnyilatkozása. Ne engedjük e lap hasábjairól minden nyom nélkül eltűnni ama kegyeletes tényt, melynek a napokban a debreceni régi temetőkert lombos ákáclái voltak szemtanúi. Debrecen irodalombarátai, illusztris, előkelő közönség, Fazekas Mihály a „Ludas Matyiu czimü, humoros eposz, számos, szép alföldi dal és ^az első magyar fü- vészkönyv szerzőjének, eméftek ott emlékoszlopot, a debreceni kollégiumi derék ifjúságának kezdeményezésére, melyet a múlt hó 28-án nagyszabású ünnepség keretében vett gondozásba az ottani irodalmi társulat. Régibb népies irodalmunk e kedvelt alakja iránt valóban halás kegyeletet rovott le e ténykedésével az ifjúság. E becses lap szerkesztője is életének egyik leghivatottabb kutatója s több ismeretlen versének felfedezője volt, *) bizonyára örömmel ad helyet lapjában a mi kegyeletes megemlékezésünknek is. Hiszen épen most 100 éve annak, hogy ama népies eposz megjelent, mely az iró nevét halhatatlanná tette. E derék, népies költő sirja ugyanis eddig egyszerű, közönséges fejfával volt csak megjelölve. Ott nyugosznak hamvai, benső barátja Csokonai Vitéz Mihály sirja mellett, a Hatvanutcai árnyékos temetőben. Fejfájáról már réges- régen lekoptatta a betűket is a vénülő idő; de ime a kegyelet feltámad az emberi lélekben száz esztendő múltán is, és „Ludas Matyi“ költőjének sirja mellé oda sorakoztatta az irodalom barátait, hogy bizonyságot tegyenek a magyar dalnok amaz állításáról: „A derék nem fél az idők mohától, A koporsóból is kitör s eget kér.“ ’) Lásd : Mátray Lajos „Fazekas Mihály élete és munkái felfedezett ismeretlen verseivel“ megjelent Debrecenben. 1888. A mi népszerű írónk Fazekas emléke is kitört, 100 év múltán sírjából és emlékezést kért. Ezt a kegyeletes visszaemlékezést adták meg neki: az ősi kollégium derék ifjúsága, s az irodalom lelkes barátai annak az Írónak, aki saját korában nemcsak azt akarta, hogy verseivel gyönyörködtessen, hanem müve egyúttal a magyar nép elnyomása s jogtalan zaklatása felett való elkeseredésének, is hü és méltó kifejezője volt. Fazekas ugyan nem tartozott az akkori irodalmi újjászületés n^gyobbszabásu irói közé; de igenis úttörője volt ama népies iskolának, mely Csokonai korában épen a magyar nemzeti érzés hü képviselőjeként tekinthető. De nemcsak ez tette áldott emlékűvé Ludas Matyi népszerű szerzőjét, hanem első magyar füvészköny- vével is maradandó emléket emelt magának. Az is kétségtelen .tény, hogyha nem is volt olyan nagyhivatásu iró, mint az ő kiválóbb kortársai, de valódi költői lélek lakott benne, mely az ő sajátos életviszonyai miatt nem fejlődhetett ki olyan korszakalkotó irányban sem, mint p. u. a Csokonaié. A debreceni ref. kollégium sablonos levegője neki sem volt kedvező, mint a „Csikóbőrös kulacs“ szerzőjének. Épen nem tudott alkalmazkodni az akkor ott divó vaskalapos rendszerhez, s miután tanáraival összekülönbözött, ott hagyta az alma matert és beállt katonának s részt veven a francia hadjáratban is, vitézi tetteiért főhadnagyi rangot nyert. De a katonai élét alárendeltsége és levegője sem volt kedvező az ifjú szabadröptü lelkének. Csakhamar kiábrándult ebből is, s mint nyugalmazott főhadnagy telepedett le a civisek városában : Debrecenben. Életirói még nem derítettek kellő világosságot arra, hogy vájjon csakúgy in megnősült-e, vagy mindég agglegény maradt. S miután a debreceni anyakönyvekben házasságáról semmi adat nincs feljegyezve, valószínűnek látszik, hogy nem nősült meg soha. A debreczeniek is úgy emlékeznek meg róla, mint zárkózott természetű agglegényről, ki csakis Csokonai Vitéz Mihálylyal élt szorosabb baráti viszonyban. De azért ez a morózus, zordtermészetü ember egész a rajongásig ápolta és szerette a virágokat, s talán ez a rajongó szeretet vezette őt az első magyar füvészkönyvnek megírásához is, melyet a tudós Diószeghyvel együtt irt meg és adott ki. De azért nem ez irányú munkássága tette őt népszerűvé s nevét halhatatlanná. Az 1804. évben adta ki „Ludas Matyi'1 népies eposzát, mely örök emléket biztosított neki. Épen ez a müve az, mely aztán századokra szóló dicsőséget szerzett neki nemcsak Debrecenben, hanem szélesebb körben is. Az ő érdemeinek elismerése es méltatása az, a melylyel sirja felé a hálás utókor most díszes síremléket állított, akiről a debreceni egyház anyakönyvében a következő jellemző felírást találhatjuk: „Predikállott felette Fő-Tiszteletü Superintendens Budai Ézsaiás s városunk minden renden levő Elöljárói és Alattvalói szomorúan kisérték ki ezen ritka nagy embert, aki lángeszére s mély tudományára, aki akár Fábriciusi tántorithatlan jel- | lemére nézve megérdemli, hogy a két magyar I Haza kevés választottjai közt foglaljon helyet.“ Száz év múlva is joggal elmondhatjuk, hogy méltó sirirat.i volt ez a mi Fazekasunknak. Okány, 1904. julius 4. dr. Márk Ferenc. A hajháló készítési tanfolyam ma reggel velte kezdetét a Három-utczaközi állami iskolában. A tanfolyamra 70 leány iratkozott be eddig. Jelentkezők még ezután is vétetnek fel. A tanfolyam megnyitására maga a vállalat főnöke, Grossmann bécsi kereskedő T Á R C Z A. Keresem a lelkem. Köröttem rajgott, hullámzott az utca Ott ültem kint, a kávéház előtt. Megnéztem minden ismeretlen arcot És megbámultam minden elmenőt. Egy nő alak jött könnyű lebbenéssel, Nem láttam mást, csak két sötét szemet. Lidércfény éget kékes tűzzel benne. Beléje néztem s lelkem benne elveszett. Egy pillanat s már eltűnt a tömegbe, Eltűnt, a mint jött oly hirtelen. Ha újra látnám, hacsak két szeméről . . . Arcáról többé meg sem ismerem. Azóta járok kétkedő reménnyel Elorzott lelkem uton-utfélen Minden leánynak-asszonynnk szemében Kétségbe esve, nézem — keresem. Sch. Dóri. Nyári káté. Irta : Szomaházy István. 1. Az utazásról. 1. §. Aki másfél órával a vonat indulása előtt már lázasan kapkod a podgyásza után, az rendesen lekésik a vonatról. Okos ember, ha a huszonnégy évet túlhaladta, akkor is megőrzi a higgadságát, amikor légyottra vagy egy százezerforintos örökség felvételére utazik. 2. §. Ha az ember vasúton űl, nem okvetetlen szükséges, hogy a pályaház automatáinak összes holmijait megvásárolja. Sőt a hires utazók között állítólag olyanok is akadnak, atvik nem méretik meg magukat az automata-mérlegggel. 3. §. A komoly férfiú a menetrend lapjaiból keresi ki a gyorsvonat indulási idejét s nem zaklatja a szegény portást mindenféle haszontalan kérdéssel. 4. §. Senkisem vádol bennünket naivitással azért, hogy a pályaház magányos hölgyei felé elvből nem csiptetünk szemünkkel. 5. §. A koffert nem szokás az ülésre tenni és a hölgyek elől nem szokás elfoglalni azokat az üléseket, melyek a menet irányában vannak elhelyezve. 6. §. Ha egy nő magányosan utazik, még nem okvetetlen bizonyos, hogy becses ismeretségünket óhajtja. 7. §. Bemutatkozni a vasúton senkinek sem illik. 8. §. Ha az ember valakivel szóba áll, nem életszükség, hogy előkelőségét és úri mivoltát fitogtassa. Az a mondás is, hogy „velem szakasztottat ilyen eset történt“, már értékét vesztette a harmincéves» háború idején. A hazudozás akkor se gentleman vonás, ha az ember ismeretlen egyéneknek hazudik. 9. §. Kártyázni a vasúti ismerősökkel nem szokás nem csupán azért, mert az ember hamisjátékosok ke- zebe kerülhet, hanem azért is, mert őt magát is esetleg hamisjátékosnak nézhetik. 10. § Sohase kérdezd az utitársadtól, hogy hova utazik, mert ő magától is megmondja, ha neki úgy tetszik. Egyáltalában minél kevesebb mondatot konstruálj meg kérdező formában. 11. §. A gallérját intelligens ember sohasem veti le napközben a vasúti kocsiban. Ha az időjárás me- legebbb is valamivel a szerbiai kiimánál, mindig enyhét ad némiképp az a tudat, hogy a fogfájás például még sokkal kellemetlenebb mulatság. 12. §. Ötvenévesnél idősebb anekdotákat csak hétszáz kilométernyinél hosszabb utak alkalmával szabad előadni az utitársaknak. Elvégre minden lovagias férfiút diskrécióra kötelez az a tudat, hogy utitársaink a robogó vonatról nem ugorhatnak le bizonyos veszedelem nélkül. 13. §. Ha az ember Budapestről Rákos-Kereszturra utazik, nem éppen szükséges, hogy utazóruhát, utazócipőt és utazósipkát viseljen.
