Szatmár-Németi, 1903 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-20 / 3.szám
Szatmár, 1903. SZATMAR-N E M E T I, Január 20. időkben (1890); öltött testet, midőn a VI. osztályú ev. ref. gimnázium főgimnáziummá egészült ki, igénybe vevén úgy a város, mint a megye, valamint az egyházkerületek áldozatkészségét is. A jelenlegi ev. ref. főgimnázium 1860-ig IV. osztályú algimnázium volt (kis gimnázium). Öt osztá- íyuvá 1861-ben, hat osztályúvá pedig 1862-ben lett. Szorosan véve nem tartozik ugyan ide, de e tárgygyal kapcsolatosnak tartom és a jövőre való tekintet is mintegy kívánja, hogy kifejezést adjak annak, miszerint a helybeli ev. ref. főgimnázium kiegészítése, melynek egyik tanszékét a város 1200 frt pénz-áldozattal és 20 köbm. tűzifa adománynyal biztosította, daczára a hivek, a vidék, az egyházak és egyházkerületek áldozatkészségének, csak nehezen tudott érvényesülni: u. i. azon tanárok, kik az 1890—1891-ki iskolai évben az intézetnél tanítottak, látva azt, hogy az iskolai fentartó-testiilet nem képes megadni azt a minimális fizetést sem, melyet a kon- venti törvények a főgimnáziumokban tanító tanárok nak megszabnak, hogy a főgimnázium létesülhessen, lemondtak fejenként 200—200 frtnyi fizetési összegről a VII. VIII. oszt. alap növelésére és igy nyílhatott meg 1890 ben a VII. 1891-ben pedig a VIII. osztály. Az ily módon kiegészült főgimnázium, hogy aztán minden tekintetben a kor színvonalán álló és tekintélyes tanügyi intezménynyé fejlődhessék és fejlődését a jövőben anyagi okok ne zavarják, vagy meg ne akaszszák : kénytelenittelett az állam évi segélyét igénybe venni, mely 1896-ban évi 6000 frtnyi összeggel kezdődött és ezután évente 1—2000 frtnyi összeggel fölemelve 1903-ban fog 16000 írttal megállapodni és az intézet továbbra is ezen összeget fogja élvezni. Ezen magas összegen kívül szerencsés volt az intézet további iskolai építkezésekre egyszer es mindenkorra 52500 frtnyi összeget nyerhetni a tanügyi kormánytól, mely összeget a most folyó 1902. évben fordít a meghatározott és a tanügyi koimány által jóvá hagyott iskolai kibővítésekre és berendezésekre. Lépéseket tett 1886—87-ben a törvényhatóság arra nézve is, hogy egy gazdasági, vagy ipari iskola létesítését megnyerhesse. A gazdasági intézetet Halmi kapta meg, bennünket pedig a debreczeni iparkamara kárpótolt egy alsóbb fokú ipar, u. n. inas-iskolával, melynek költségeihez az állam is hozzájárul pár szász frtnyi összeggel. A „kisdednevelés“ ügye sem kerülte el ezen törvényhatóság figyelmét. Addig is, mig az u. n. „szatmári óvoda egyesület“ városi vagy állami áldozatkészségből újjá és megfelelővé tudna alakulni, a város Németiben, a Honvéd u. 6. sz. a. szép, hatalmas, nagy épületet emelt és a kisdednevelés czéljaira minden szükségesekkel ellátva, azt az államnak adta át, magáénak ismervén el az intézetnek mindenkoron rendben és épségben való fentartását. A szatmári Óvoda ügye is kibontakozott azóta : az u. n. „óvoda-egyesület“ vagyonát, mintegy 16000 frtot átadta a városnak, a mely építtet érte egy uj óvoda épületet, melyet az állam fog felszerelni és tanerőkkel ellátni, nemkülönben az intézet további fentartása is az államot fogja terhelni. Ezen intézmény megvalósítása most van napirenden. Tervezi ezen felül a törvényhatóság azt is, hogy egy kisebbszerii óvodát a vasutmenti majorok között és egyet az u. n. Dehenna városrészben fog felállítani, a melyre ezen városiészekben tényleg nagy' szükség is van. Itt kell megemlékeznem arról a nevezetes iskolai eseményről, hogy a város 1900-tól szakadatlan nagy fekete szemei, .mint az őzikéé, félénken tekintettek körül a homályos csöndes kis szobában. Most megmozdult a beteg, vékony, átlátszó kezeit a gyermek felé nyújtotta, halvány ajkán még egy utolsó szeietefteijes moholy jelent meg. Végső erőfeszítéssel keblére vonta s csókot lehelve homlokára, alig érthetően suttogta: „Erzsiként“ . . . dalolj a mamának valamit . . . tudod azt. . . kék nefelejts .. . a mit anyus oly nagyon szeret. . . A kis lány készséggel engedelmeskedett s mint máskor is, most is gondatlanul, egy négy esztendős gyen ^k ártatlanságával dúdolta: „kék nefelejts, kék 'nefelejts virágzik a viz tükrén.“ ... Az anya mozdulatlanul feküdt párnáin s kis leányán pihent tekinte, mig helyette énekelte el a hattyúdalát „gyenge vagyok, beteg vagyok, nem sokáig élek én“ . . . Nézte hosszan . . . fájdalmasan . . . olykor lezárta szempilláit s úgy hallgatta a dalt. A végső szónál még egyszer feltekintett. . . még egyszer utoljára ... a gyermek csak dalolt tovább. „Koszorút ha meghalok a síromra, sirhalmomra nefelejtsből fonjatok . . .“ Mikor bevégezte a dalt, látva, hogy anyja nem néz rá, kicsiny ujját az ajkára téve, halkan odaszólt testvéreihez — anyuska alszik . . . Hideg légáramlat érintette arezomat arra magamhoz tértem. A hold már elborult, felhők takarták az eget s csendes, hűvös eső hullt alá. Hideg borzongás futott rajtam át. . . Betettem az ablakot; úgy látszik megfáztam a hűvös éjszakai levegőtől , . . Lázár Margit. munkássággal, sok akadályba ütközve, az elemi iskolákat 1902. szept. 1-től államosította. Évente az államnak fogja a város azt az összeget adni, a mennyit eddig az elemi iskolákra költött s a továbbiak gondja a kormányé leszen. Valóban olyan előnyös megoldása az ügynek, mely a városra gazdaságos, a polgárokra pedig, szellemileg nagyon előnyös és megnyugtató. Ezen tényével útját vágta a törvényhatóság azoknak a beláthatatlan pénzbeli kiadásoknak, melyeknek, az iskolák további fejlesztésével, szaporításával, idővel szemben állott volna. Az államosítás kötelékéből ki van véve a róm. kath. elemi fiúiskola, azon időtartamra, mig a mostani róm. kath. püspök, Meszlényi Gyula él, aki a nevezett iskola ügyeit magáévá tette. Felemlitendőnek tartom, itt, hogy a m. á. v. Igazgatóság városunkban az u. n. „Promenad“ kert helyén fogja felállítani régen tervezett internátusát és nevelő intézetét, melyre nézve Szatmár-Németi szab. kir. város törvényhatósága és a m. á. v. Igazgatósága, illetőleg az állam között a szerződés az 1902 év elején megköttetett és az intézet építtetése, mint hírlik, már ez év őszén kezdetét is veszi. Ez intézménynyel, melyben a m. á. v. Igazgatósága az idegen nyelvű vidékeken szolgálatot tevő vasúti alkalmazottak vagy tisztek gyermekeit ingyen nevelteti és igy a hazai kulturális czélokért nem csekély áldozatot hoz, városunk úgy szellemileg mint anyagilag csakis emelkedni fog. A m. á. v. Igazgatóságának ezen nagy költségbe keiülő és igen humánus intézménye a szatmári in- ternátussal az országban harmadik leszen. Először épült Kaposvárott 1876-ban; azután Szegeden, a millenium emlékére, 1896-ban és a Szaímár-Németi-i, ha a híreknek hihetünk, miután már szerződésileg is biztosítva van, 1902—903-ban fog kiépülni. Színház. A hét színházi eseményeiről a következőkben számolunk be. Kedden a „Páholy“ ment másodszor elég szép számú közönség előtt. Ezen előadás meggyőzött minket arról, hogy kellő igyekezettel és gondos betanulás mellett a társulat művészi színvonalon álló, élvezetes előadásokat képes produkálni. Az előadás gördülékeny- sége, a részletek kellő érvényre juttatása semmi kívánni valót sem hagyott hátra. Különösen sikerült Szigeti (Dinszky) ügyes alakítása. Krémer (Lipóczy) és Szentes (Paludán) szintén igen jól aknázták ki hálás szerepeiket. B a r ó t i is igen jó volt kettős szerepében. A hölgyek kevés szerephez jutottak ebben a darabban, de rövidke szerepeiket kifogástalanul töltötték be. Szerdán a »Bolond* került színre Gyárfás Ödön vendégfelléptével. Rákosi Jenő ezen hatásos operettjét már rég ismerjük. Ami az előadást illeti, elég jó volt. Ferenczy, Deli lovagja sikerült alakítás volt, énekéről pedig csak dicsérettel és elismeréssel szólhatunk. Szentes, mint mindig, Pimpó korcs- márosból is kabinet alakot csinált. Juhász Ilona és T o r d a i Adél szépen énekeltek. Gyárfás Ödön Bimbó nemcsak játékával, de szép énekével is rászolgált a legmelegebb elismerésre, méltó partnere volt Lónyai Piroska, aki helyes felfogással játszotta mindvégig Bimbilla nehéz, szerepét. Csütörtökön „Pogány Gábor“, Fetenczy Ferencz drámája került bemutatóra. A darabot a köz.önség szentimentális hajlamú része jónak találta, sőt élvezte ! is. Mi azonban nem osztjuk ezek véleményét, hanem ! a drámai műfaj követelményei szempontjából vizsgálva j a darabot, nem állja ki a bírálatot. Vannak benne az I életből merített és eléggé hűen jellemzett alakok. Itt- ! ott igen szép dikc/.iók is csendülnek fel, de ez a drá mához nem elég, ahoz csfelekmény kell, ez pedig egyáltalában nincs az egész darabban. Három felvonáson keresztül társalognak anélkül, hogy sejthetné valaki, mi készül. Összeütközésről, bonyodalomról szó sincs. A harmadik felvonás végén gyanítunk csak anynyit, hogy Pogány Gábor miután eljegyezte a gazdag Lindner Bertát, hogy ezáltal az anyagi romlástól meneküljön, szerelmes lesz Pogány Annába, aki öt viszont szereti. A negyedik felvonásban végre sejtelmünk valóra válik. Pogány Gábor szerelmet vall Annának, de a kibontakozást nem bírja megtalálni. Elmesél tehát egy regénytervezetet, melyet megakai Írni, s hallgatóit kéri, hogy segítsenek a regény befejezésén. A helyzjt ugyanaz a Pogány Gábor regényében, mint a színdarabban, s amint a hallgatóság is belevegyül a megoldási módok találgatásába, Pogány Anna nesztelenül távozik s vízbe öli magát. 5 perez sem telik bele, már hozzák a hulláját. Ez a darab. Az egyetlen cselekmény benne az Anna öngyilkossága, de azt sem értjük, miért dobta áldozatul épen c legártatlanabb teremtést. Költői igazságszolgáltatást, lélektani indokokat hiába keresünk a dráma meséjében s a jelleinek rajzában. A vég megható, voltak talán akik cl is pityeredtek rajta, de ez a komoly bírálót meg nem indítja. A szereplők közül sikeresen birkóztak meg abszurd szerepeikkel H o 1 é c z i (Lindner . Berta), É t s y (Pogány Anna), B á t o s i a ezimszerepben, Juhai (Pogányr Péter), Bet a Rózsa (Pogány Her- min), Egri (Pataki) és F o d o r Oszkár (Kovács) Jálics Duczi is jó volt kis szerepében. Pénteken harmadszor adták Audran hires operettjét, a „Babát“. A zóna előadás ismét zsúfolt házat vonzott. Szombaton a „Kis szökevény került színre félház előtt. Monkton fülbemászó szép melódiáit élvezettel hallgattuk, de a szereplők játékéban vajmi keveset gyönyörködtünk. Gyengébb plőadásí a szezonban alig láttunk. Egyébiránt a rossz előadás inkább a rendezés rovására irható. A múlt évben direktor nélküli árva színtársulatunk is színre hozta ugyanezt a darabot, de összehasonlíthatatlanul felette állott az idei előadásnak. A direktor úrtól több figyelmet kérünk, ne vegye tőlünk rossz néven ezt a figyelmeztetést. Vasárnap délután előadásul „A vén bakancsos és fia a huszár“, Szigeti József régi népszínműve került előadásra, este pedig Vidor Pál népszínműve, „Az ingyenélők“ került szinre kevés számú közönség előtt. Az előadás tűrhető volt, Szentes (Boros), Hol é- c z y (Gangos Eszter), F erenczy (Jani), Lónyai (Sári) sikerült alakítást nyújtottak. B o d a (Kovács) szépen énekelt. Hétfőn este Ócskái Brigadérost adták zóna előadásban telt ház előtt. A színházi referádához egy pár megjegyzést fűzünk. Azért tesszük ezt a nyilvánosság előtt, mert a színház mindenkit érdekel s mert az általános óhajnak vélünk kifejezést adni, midőn figyelmeztetjük a direktor urat a szinügyi bizottság legutóbbi ülésében elhangzott intelmi szózatra. Nevezetesen figyelmébe ajánlotta a bizottság a drámai műfaj kultiválását, melyből eddig esak ízelítőül kaptunk, azt sem a javából. Utóvégre a közönség kedvéért meghozhatná azt az áldozatot, hogy egy néhány társadalmi drámát szinre hozzon, még ha financiális szempontból nagy siker nein is kecsegtetné. Nem kívánunk mi megrázó tragédiákat, melyekre megfelelő erőkkel nem rendelkezik. Kutasson és fog találni alkalmas drámákat a klasszikusok közt is, melyeket meglevő erőivel előadhat. Sőt talán még telt háza is lehet egyik másiknak. Aztán még egyetl Azt rebesgetik, hogy a ki; Ligeti Lajos megválik a társulattól a szezon végén vagy talán előbb is. No hát ezt őszintén sajnálnék. Már egy tagot elbocsátott anélkül, hogy helyének betöltéséről gondoskodott volna s most egy igazán rokonszenves és tehetséges színészt akar elbocsátani. Még eddig jóformán alig jutott valamire való szerepekhez s máris a közönség kedvencze lett, épm ezért lep meg a hir s nem akarjuk hinni, hogy a dolog komoly lenne, vagy hogy a mi kis Ligetink valamely színházi intrika áldozata! Lássa direktor ur, nagyra vesszük, hogy ennek a törekvő fiatal színésznek a tehetségét és nagyra hi vatottságát mi ismerjük fel, s örülnénk rajta ha tehetsége fejlődésének tanúi lehetnénk. Nem árt tehát az ilyen dolgok felett gondolkozni egy kissé, mert a közönség az ezerszemü Czézár igényeire még is adni kellene valamit, ha viszont a direktor ur ennek az ezerszivil Czézárnak kegyeire számit. .................... th-t- ■ -------------- -------:.................. ■■•■tv..-' Válas z. A fenforgó körülmények szükségessé teszik, hogy az alábbi beadványt szószerint közöljem: A szatmári Kölcsey-kör tekintetes Választmányának Helyben. T. Választmány! .i F. é. jan. 16-áról hozzám küldött jegyzőkönyvi kivonatát átvettem s erre a következőkben felelek: Az 1902. decz. 15-ki választmányi ülésre meghivattam, annak tárgysorozatát nem ismertem A gyűlés folyamán felolvasott bírálati jelentésekhez hozzá nem szóltam, csak akkor tettem néhány felvilágosító jellegű megjegyzést, — mint a kör irodalmi szakosztályi elnöke, — midőn pályamunkámhoz ltoziá szóltak olyanok, akik azt nem bírálták és nem i-> olvasták. Ezen felvilágosító pár megjegyzésem pedig a pályázat sorsára, döntő hatást egyáltalán nem gyakorolhatott. Különben: pályamunkám megjutalmazásához mind a három bíráló hozzájárult, csupán egyik bíráló javasolt „sliláris javításokat“. Ilyeténképen alulírott a pályázat sorsára be sem folyhattam és a fentebbi választmány is egyhangúan hozta határozatait, melyszerint: pályamunkámnak a 200 kor. pályadij kiadatik és a választmány ezen határozatát az 1902. decz. 21-ki közgyűlés magáévá is tette és a pályadijat minden ellenvetés nélkül kiadta. Ha a fentebbi időben tartott választmányi ülés pl. szavazás utján döntött volna a pályaművek fölött és én abban részt vettem volna, ezen esetben jogosan érhetne gáncs ; de amint ezt fentebb, a valóságnak megfelelően jelzem, a választmány megállapodása, szavazás nélkül, egyhangú volt. Epen ezért: alulirótt a pályázati feltételeknek mindenben megfelelvén, ennek következményeiben m i is jogos alapon állok és a válaszlmány azon felszólítását, hogy a 200 korona pályadijat adjam vissza, nem teljesítem. Alulírott, akitől a Kör alapításának eszméje is származott; aki a Körnek fennállása óta mindig ambitiósus munkása voltam; aki a szóban forgó pályamunkát is a Kör iránti reverendából és nem a pályadijért irtani, mint olyan tárgyat, ainelylyel különben a múltakban is szívesen foglalkoztam és a jövőben is foglalkozni fogok; kijelentem, hogy nincs szándékomban a 200 korona pályadijat — a történtek után — megtartani, hanem azt — mint jogos tulajdonomat — az általam megindított „Kőlcsey-szobor-tér rendezésére“, illetve ennek »vasrács kerítése* költségeire fogom adományozni. Mivel pedig tudatában vagyok annak, hogy a Választmánynak velem szemben tanúsított ezen példátlan eljárása, műutakon szított személyeskedéseken alap zik, kijelentem, hogy nemcsaiz a Körben elfoglalt hivatali minőségemről lemondok, hanem a Kör tagjai közül is kilépek, mert nein lehetek egy olyan egyesületnek tagja,
